Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-11 / 160. szám, csütörtök

I PUBLICISZTIKA KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL AVAGY HOGYAN SIKERÜLT „FEJÉN TALÁLNOM" GOMBASZÖGÖT Rémálmodtam a minap. Valami olyasmit, hogy a Csehszlovákiai Bélyeggyűjtők - alighanem csupán (rém)álomban létező - Pártjának egyik alapító és ez által oszlopos tagja, aki mellékállásban annak a nyomdának a szedője, melyben az idei országos kulturális ünnepély plakátjait és szórólapjait készíttették a szervezők, egy újabb ponttal gazdagította az ünnepély programját, éspedig a következővel: Bélyeggyüjtemény-bemutató (szigorúan szakmai, de exkluzív), Nyelves Jenő és teamje közreműködésével. A párt egyik alapvető célkitűzése egyébként (bélyeggyűjtő) tagjainak az utóbbi évtizedekben ugyancsak megcsappant társadalmi presztízsnövelése, illetve a ,.szakma" becsületének visszaadása. Ennél azonban, a mi esetünkben legalábbis, sokkal fontosabb, hogy nyomdászunk (illetve nyomdászom, mivel, bár ez korántsem biztos, csupán az én álmomban garázdálkodott), egyszóval nyomdász uram tettére senki sem derített fényt. Magyarán: senki sem vette észre, illetve senki sem akadt fenn rajta, sem a plakátok ragasztásakor, sem pedig azon a bizonyos szombati napon, amikor Komár László magyarországi ,,rock and roll-király" koncertje és Tőkés László nagyváradi református püspök felszólalása között, zuhogó esőben bár, de végül is (még egyszer hangsúlyozom, csupán álmomban) sor került a bélyeggyűjtemény-bemutatóra. A pár perccel azelőtt még Komár László meztelen felsőtestének párját ritkító látványán élvezkedő nagyérdemű kéjesnek is nevezhető sikolyokkal nyugtázta Nyelves Jenő és teamja szakértelmét, ahogy a valóban, de főleg mennyiségi szempontból páratlan bélyeggyűjteményük után bemutatták azt is, milyen szögben kell(ene) tartanunk és mennyire kell(ene) kinyújtanunk a nyelvünket ahhoz, hogy a bélyeg egész felülete egyetlen mozdulattal végignyalható legyen. Időt és energiát a nyelvünkkel is megtakaríthatunk, mondta végezetül Nyelves Jenő. A produkció befejezte után a rendezők, akiknek minden idejét és energiáját a szinte mindannyiuk barázdált markába ott lapuló rádió adó-vevő kezelése kötötte le, amúgy kutyafuttában nyomták Nyelvesék kezébe a vacsorajegyéket, majd egy emberként rohantak Tőkés (vagy Komár) László felé, hogy lefotóztassák magukat vele (megszoríthassák kezét), illetve autogramot kérjenek tőle... ' Ennyi volt az álom. Amikor jeges verejtékben úszva felébredtem, nyomban elhatároztam: márpedig az idén „fején találom" Gombaszögöt, megnézem, hogy az alatt a hathét év alatt, mióta nem jártam ott, vajon mivé, merre fejlődött az országos kulturális ünnepély. A valóság, sajna-bajna, nem sokban különbözött a bevezetőben leírt álomtól. Bélyeggyűjtemény -bemutató, persze, azért nem volt az idei országos kulturális ünnepélyen. A „rock and roll-király" és a nagyváradi püspök viszont ott voltak. „Produkcióikat" csupán néhány perc választotta el egymástól, s talán nem kell mondanom, hogy melyikük színpadra lépését kísérte nagyobb érdeklődés. Bár Komár Délutáni randevú-ja alatt szinte végig zuhogott az eső, körülbelül háromszor annyian néztékhallgatták végig, mint Tőkés László felszólalását. Annak a Komárnak a fellépését, aki a múlt évi SZABADtéri SZlNHÁZ Szépe választásakor némileg illumináltan (magyarán: részegen), a mikrofonba beleböfögve hozta ország-világ tudomására, hogy mit szeretne csinálni a néhány perccel azelőtt megválasztott szépségkirálynóvel (azt hiszem, nem kell leírnom, hogy pontosan mit mondott, férfi olvasóink bizonyára máris tudják). Az énekes Gombaszögön sem tudott uralkodni magán, az ottani közönséget is megörvendeztette néhány aranyköpéssel. (Mondanám, hogy megbotránkoztatta, a publikum tagjai azonban nagyrészt az álombeli bélyeggyűjtemény-bemutató fogadtatásához kísértetiesen hasonló sikolyokkal fogadták őket.) Felszólította például az esernyők alatt kuporgó tömeget, hogy míg az eső eláll, sétáljanak le „egy italra", de ne úgy mozogjanak ám „mint kezdő buzi a gőzben" (?); „Dugulj el!" - mondta azután egyik, kétségkívül szintén illuminált rajongójának, aki a „király" példáját követve félmeztelenül „sózott" a színpad előtt. Stb., stb., stb. Tőkés Lászlónak (ahogyan a meghívóinak is) tudnia kellett, hogy ki után lép színpadra, s bár Komár Produkcióját éppúgy nem látta, ahogy az előző évek-évtizedek országos kulturális ünnepélyeit sem, szemrebbenés nélkül dicsérte (visszamenőleg is) a rendezvényt, és jelentette ki: sajnálatos, hogy a romániai magyarságnak ez idáig nem sikerült egy hasonló jellegű ünnepély megszervezésének jogát kivívnia. Ez, mármint hogy a püspök úr olyasmikről kényszerül időről időre véleményt mondani, amiket alig ismer, nem csak és nem is feltétlenül az ő hibája: sokkal inkább azoké, akik véres kard gyanánt hordják őt körbe-körbe Közép-Európa magyarlakta vidékein... Akadtak, persze, a kollégáim között is olyanok, akiket nem gondolkodtattak el a fentiek, akiknek kimondottan tetszett az idei Gombaszög. Egyikük például ezekkel a szavakkal zárta tudósítását: „Viszontlátásra 1992-ben, a programjában és szellemiségében is új idők új dalait hozó-hirdető gombaszögi kulturális ünnepélyen". írását végigolvasva azonnal töprengeni kezdtem, vajon milyen új dalokra gondol. Vajon hol látott (láthatott)hallott (hallhatott) „új dalokat"? Az országos kulturális ünnepély falusi búcsú jellege az idén is megmaradt. A sörössátortól sörössátorig tinglitanglizó aranyifjúság sem énekelt „új dalokat", inkább a kutyaharapást szőrével ősrégi receptje alapján kúrálgatta más-, illetve harmadnaposságát. Avatatlan szemnek az első pillantásra „új dalnak" tűnik, bár aztán az iménti „receptet" juttatja az ember eszébe, hogy a völgybeli kocsma nemrégiben magánkézbe került, a párttitkárból rugalmas elszakadással vállalkozóvá avanzsált új tulaj azonban továbbra is a régi dalt fújja, zupás őrmesterhez illő hangnemben társalog beosztottjaival és vendégeivel. Ez esetben nem szemrehányásképpen, de néptánccsoportjaink is a régi dalokat fújták, nagyrészt hozva a formájukat, és az idén éppúgy, mint évtizedek óta, az ünnepély egyetlen igazán színvonalas látványosságát jelentve. Különösebb fenntartások nélkül „új dalként" könyvethetőek el viszont a rendezők (nem csak álmomban létező) adó-vevői, valamint az a hat szem reklámtábla is, amely a nézőtér mögé felállítva új színnel gazdagította a környékbeli hegyek zordon varázsát. Az egyik reklámtábla a Galán-féle elektronikus zsebszótárakat propagálta (Nyelvtörvényt? Nyelvtudást!...), s valószínűleg ez indította a konferáló hölgyet arra, hogy magyarul, szlovákul, olaszul és németül is üdvözölje a kedves közönséget. Lehet, hogy jövőre már a francia lesz.a konferálás nyelve, a fellépők pedig spanyolul fognak beszélni és énekelni, természetesen vérpezsdítő kasztanyettaszó kíséretében. A közönség meg majd fél szemmel a színpadot figyeli, a másikkal pedig a saját, „különbejáratú" elektronikus zsebszótárán zongorázó ujjait... Summa summárum: nem sokat változott az elmúlt hat-hét év alatt az országos kulturális ünnepély. A már említett receptnél maradva: ha azt akarjuk, hogy a rendezvény kétségkívül még mindig meglevő, ám erősen megcsappant összetartó ereje ne apadjon tovább, sőt, növekedjen, akkor a kutyát, amelynek szőrével kikúrálhatnánk a jövőre harminchetedik „életévébe" lépő (?) Gombaszög „gyermekbetegségeit" (is), mielőbb meg kellene találnunk és alighanem önmagunkban kell keresnünk. Az is meglehet viszont, hogy a gombaszögi színpaddal szembeni félig kész építmény (vajon mi lesz belőle: luxuskivitelű magasles vagy helikopter-leszállópálya?) alatt van - jó mélyre - elásva... KLUKA JÓZSEF 1991. JÚLIUS 11. NE LEGYÜNK BALEKOK! Úgy tűnik, az emberi naivság, bizalom, jóhiszeműség (a butaságról inkább hallgatok) határtalan. Hányszor olvasunk olyan esetekről, hogy szélhámosok különböző ürügyekkel kicsalják embertársaik megtakarított pénzét, s mire a megkáro, sítottak észbe kapnak, rájönnek, hogy átejtették őket, már bottal üthetik a csalók nyomát. Az ügyeskedők egy másik csoportja intelligensebben, és ami a fő, „legálisan" ejti áldozatát. Például apróhirdetések útján. Nemrég pattant ki egy ilyen botrány. Idegenbe szakadt hazánkfia az USA-ban ígért jól fizetett munkahelyeket. Az érdeklődőknek mindössze 300 dollár előleget kellett befizetniük a repülőjegyre. Csak a véletlenen múlott, hogy még idejében kiderült; a hirdető szélhámos, és az útra készülődök visszakaphatták valutájukat. Egy rendszeresen megjelenő hirdetéscsokor margójára a közelmúltban az Új Szó hasábjain írtam egy irónikus hangvételű jegyzetet, „Vajon hányan dőlnek be?" felcímmel. Úgy gondoltam, írásom tartalma teljesen egyértelmű, és aki elolvassa, azelőtt világossá válik, hogy az emberek rászorultságával, gyarlóságával, hiúságával visszaélők ellen emeltem hangot. Konkrétan Miloslav Pink nevű brünni hirdető módszereit kifogásoltam, aki apróhirdetéseiben többek között nemcsak az impotencia, a kopaszodás, vagy a túlzott szőrösség elleni receptet kínálja potom 20-40 koronáért, de például a rákot megelőző gyógymódot is hajlandó elárulni az említett összegért. Tehát olyan dolgokat is ígér, melyekre még az orvostudomány sem találta meg a receptet. Az említett cikket azzal zártam, hogy hasonló ajánlatok kibővítésének szinte nincsenek határai. Például ilyen hirdetéssel is lehetne próbálkozni: Bántja, hogy alacsony növésű? Egyedülálló készítményünk fogyasztása után, akár a kosárlabdaválogatott tagja is lehet. S még hozzátettem; garantálom, akadna érdeklődő. (Az ötletért a szerkesztőségbe küldhetik a honoráriumot.) Az ironikus hangvétel ellenére, akadtak érdeklődők. Amikor az első levelet hozta a postás (a szerző azt írta, hogy a pénzt nem borítékba teszi, inkább utalványon küldi, nehogy elvesszen) nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. (Különben a levélíró, ha jól emlékszem, fogyókúrarecept, szőrtelenítőszer és rákmegelőző gyógyszer iránt érdeklődött.) Aztán jött a többi hasonló kérés. Egy olvasónk azért küldött 20 koronát (természetesen visszaküldtük neki), hogy tudjuk meg Pink úrtól, ismer-e valami hatásos módszert a kebeldúsításra. Kedves hölgyem, csak annyit válaszolhatok: nem tudom. De abban csaknem bizonyos vagyok, hogy ha az említett „mindentudó" úr magyarul is értene és olvasná az Új Szót, használható ötletnek tartaná a kis-, illetve nagymellűség korrigálását. Én csak egyet sajnálhatok: ha ilyen problémája van, forduljon bizalommal a plasztikai sebészet szakembereihez. A műtét többe kerül majd, mint egy negyvenesbe, de legalább lesz látszata. És a szakorvosi rendelőt és a szűrővizsgálatot ajánlom azoknak is, akik apróhirdetés útján akarnak rákellenes szérumhoz jutni. Kaptam egy szemrehányó névtelen levelet is. írója - minden bizonynyal nő -, többek közt megdorgál, hogy nem gondolok azokra^ akiknek már csak a reményük maradt. Állítólag megfosztom őket ettől a „hátha még segít"-től. A hit és a bizalom, - írja, - már nagyon sok emberéletet megmentett. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Azzal viszont már kevésbé, hogy a beteg emberek rászorultságával visszaéljenek, ön, asszonyom nagyon sok gyógyulni vágyó nevében kéri az Új Szót, hogy közölje Pink úr pontos címét, (ha lehet a Vasárnapban, mert azt többen olvassák). Kérésének nem teszünk eleget, de ha megírja a címét, úgy postafordultával elküldjük a kért adatokat. ORDÓDY VILMOS Az egyetlen igazán színvonalas látványosságot az idén is a néptánccsoportok jelentették (Méry Gábor felvétele) NYÁRADI KÖRKÉP „BEINDULT AZ ÉLET" Az útmenti villanyoszlopokon gólyafészkek. A közhiedelem szerint bőséges a gyermekáldás ott, ahová gólya költözik. Úgy látszik, Nyárad mégis kivétel, hiszen csak 610 lakója van. Mivel valaha nem nyilvánították központi községgé, a fiatalok - munkahely híján - máshol keresték boldogulásukat. Végigsétálva a falun nem győzöm csodálni a szebbnél-szebb kerteket, az óriási fóliasátrakat, a Színi Sebő Alajos, az 1848-49-es szabadságharc alezredesének síremlékét. A temetőben a ravatalozó építése körül sürgés-forgás láttán meglepődöm, ám kísérőm Végh István alpolgármester elmondja, náluk ismét beindult az élet. - Honnan van pénzük? - kérdezem, miközben eszembe jut sok más polgármester panaszáradata. - Eladtuk a tanítólakást, a megszüntetett kisüzemből is pénzt „csináltunk" összejött vagy másfél millió korona. Amióta magánvállalkozók vannak a faluban, többek között - pékség, vendéglő, presszó - a Jednota kocsmája kong az ürességtől. Nagyon kellett a konkurencia. A szövetkezet is nyit egy üzletet, ahol saját termékeit - húst, zöldséget - árulja majd, reméljük elfogadható áron. A választások után a volt hnb elnök lett a polgármester. A 12 tagú önkormányzat a falu dolgait illetően nem tudott egységes álláspontra helyezkedni. Az önkormányzati üléseken elhangzott javaslatokból sem valósult meg semmi, napirenden voltak a vádaskodások, a viták. Pedig a faluban lett volna tennivaló bőven és ezekre utalva néhányan siettetni akartuk a döntéshozatalt. Sajnos, tavaszig szinte semmit sem tettünk... Szerencsére ez már a múlté. Most már elkezdődött az érdemi munka. Kezdjük megismerni egymást. Vida János 30 évesen, még 1947-ben került a helyi nemzeti bizottság élére, s a mostani szabad választásokon független jelöltként 49 szavazattal ő lett a győztes. - Úgy érzem, az irántam fakadt kezdeti bizalmatlanság elosztóban van. „Régi struktúraként" azért indultam a választásokon, mert a falu sorsát a szívemen viseltem és viselem. Ismerem az embereket, óhajaikat, de a lehetőségeiket is. Nálunk igényes emberek élnek, a letűnt rendszerben is sokat tettek azért, hogy mindenünk meglegyen. Nyáradon van iskola, 1976-ban felépült az óvoda, 1978-ban a sportpálya, 1974-83-ig a nyolc kilométeres vízvezetékhálózat, 1971-ben a kultúrház, amelyet azóta kétszer korszerűsítettünk, 1982-ben a községháza, és mert a könyv tisztelete az emberekben él, kibővítettük a könyvtárat is. Az 1976-81 -es választási időszakban 13 millió koronát ruháztunk be. Ha beterveztünk valamit, a járás vagy a kerület megadta a pénzt az építkezésre. A nyáradiak mindig szívesen dolgoztak az ún. ,,Z" akciókban, tudták, maguknak szépítik a falut. Mi soha semmit nem kaptunk ingyen. A csilizközi szövetkezet nem támogatott bennünket, pedig 1975-ben, amikor összevonták a szövetkezeteket, a nyáradiak 12 milliót vittek a közösbe. - 1989 novemberében végre megszűnt a fentről jövő nyomás, s a választásokat követően új önkormányzat alakult. Nem tagadom, értek támadások a múltam miatt, ütköztek az elképzelések, de mára talán megnyugodtunk valamennyien. - Beindult az élet - vetette közbe „kedvenc" mondását Vég István, majd a polgármesterrel felváltva sorolták mi minden változik majd a faluban. Megtudtam, folyamatban van a halottasház átépítése, épül a községből a temetóig vezető járda, tervbe vették a túzoltószertár felépítését is. A vízvezetékcsó cserénél felfúrt járda - ha a föld megülepedik - alapozását szintén a lakosok végzik majd, s egyre gyarapodik azok száma, akik rózsabokrokat, cserjét ültetnek házuk elé. - A falusiak megszokták a társadalmi munkát, s ma is zokszó nélkül vállalják a falu építését-szépítését. Valamennyien jól tudjuk, hogy csak önnön erőnkben bízhatunk. Nem félünk a jövőtől, vannak elképzeléseink, hogy tudunk majd pénzhez jutni. - Valaha Nyáradon - váltott témát Végh István - jól működő tömegszervezetekben dolgoztak a falusiak. A kiskertészek helyi szervezetének forgalma 3 millióra rúgott, a focicsapatunk a kerületi bajnokságban szerepelt, de a Csemadok is hallatta szavát. A társadalmi változásokat követően a községi munka érdekében az új önkormányzat a tömegszervezetek vezetőivel egyeztető tárgyalásokat indítványozott. A Rokkantak Szövetsége megszűnt, de vagyonukról (9 ezer koronáról) a község javára azzal mondtak le, hogy az összeget a temető karbantartására használjuk fel. Sajnos, a levegőben lóg a Nőszövetség vagyona, megszűntük után nem rendezték még dolgaikat. Nyáradon sem a pártok, sem a politikai mozgalmak nem fejtenek ki tevékenységet, hangju- . kat csak a választások előtt hallatták. Bízunk abban, hogy ősszel fellendül a falu szellemi élete is, ám normális kerékvágásba egy-két év múlva kerülünk csak. - Vannak terveink, melyek megoldása nehézségekbe ütközik - mondta a polgármester. - Nem tudunk telefonvonalhoz jutni, hogy a faluban felállíthatnánk egy fülkét és sajnos a gáz bevezetése is csak vágyálom marad egyelőre. - Sajnos, már Nyáradon is vannak munkanélküliek, két falubelit felfogadtunk közhasznú munkára. Nyáradon szinte mindenki paradicsomot termel. Néha eszembe jut, hogy milyen jól jönne egy paradicsomfeldolgozó kisüzem... - elmélkedett az alpolgármester. Borozgatás közben felemlegették a múltat, de észre kellett vennem, hogy valamennyiüket inkább a jövő foglalkoztatja. Csend borult a falura, csak a gólya kelepelés hallatszik, meg a cipőm kopogása, míg elérek a buszmegállóhoz. Jó volt tapasztalni a nyáradi optimizmust. PÉTERFI SZONYA