Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)
1991-07-30 / 176. szám, kedd
HÍREK - VÉLEMÉNYEK Ariel Sáron, izraeli építésügyi miniszter a minap bejelentette, hogy a Jordán folyó megszállt nyugati partján folytatni kívánják új falvak építését, főleg a külföldről érkező zsidó telepesek számára. A munka - amint az felvételünkön is látható - már javában folyik Jeruzsálemtől keletre. (ČSTK/AP telefoto) KÖZEL-KELETI „SAKKTORNA" Izrael tárgyalni kíván Libanonnal egy békeszerződés megkötéséről, éspedig minden előzetes feltétel nélkül. Ezt vasárnap közölte az AFP francia hírügynökséggel Mose Arensz védelmi miniszter szóvivője. Hozzáfűzte, a két ország közötti dialógusra a Közel-Keletről szóló nemzetközi békekonferencia megnyitása után kerülne sor. Az izraeli rádió vasárnap azt állította, hogy Bejrút hajlandó Tel Aviv-val az 1949-es tűzszünetről szóló megállapodások alapján tárgyalni. Az AFP viszont emlékeztetett rá, Libanon a múlt héten kijelentette: kész részt venni a békekonferencián, de csak azzal a feltétellel, hogy nem fogják újratárgyalni az ENSZ Biztonsági Tanácsának 425. számú határozatát, amely követeli az izraeli csapatok feltétel nélküli kivonását Dél-Libanonból. David Levy izraeli külügyminiszter tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett, s Mubarak elnökkel a közel-keleti rendezésről tárgyalt. A kairói külügyminiszter azt mondta, meg akarják hallgatni Izrael véleményét a konfliktus rendezéséről, megmagyarázzák Egyiptom álláspontját, beleértve azt az igényt is, hogy Izrael rugalmasan adjon választ az amerikai béketervre. Egyiptom reméli, hogy a zsidó állam hajlandó részt venni a békekonferencián és teljesíteni az ENSZ 242,_számú határozatát. Hozzátette, hogy Kelet-Jeruzsálem a megszállt területek része és ezért az, ami érvényes a Jordán folyó megszállt nyugati partjára és a Gázai övezetre, érvényes kell legyen Kelet-Jeruzsálemre is. Természetesen Levy Kairóban az olyan érzékeny pontról is folytat megbeszéléseket, mint a békekonferencián résztvevő palesztin küldöttség összetétele. Megvitatják Izrael válaszát Hoszni Mubarak elnök azon javaslatára, amely szerint beszüntetnék az Izrael elleni arab gazdasági bojkottot, ha a Samir kormány végetvet az új zsidó telepek létesítésének a megszállt területeken. Helyi megfigyelők úgy vélték, hogy az amerikai béketervre - amelyet egyebek között már Szíria is elfogadott - Izrael a végleges választ csupán Levy Kairóból való hazatérése után adja meg. Az izraeli diplomácia vezetője tegnap azt is bejelentette, hogy James Baker amerikai külügyminiszter (aki tegnap mongóliai látogatását befejezve Moszkvába érkezett) még ezen a héten ismét felkeresi Izraelt, hogy megpróbálja felszámolni a békekonferencia útjában álló utolsó akadályokat is. Az öböl-háború befejezése óta ez lenne az amerikai külügyminiszter hatodik útja a térségben. A világpolitika e heti fő programpontjainak ismeretében ebből arra lehet következtetni, hogy Baker a szovjet-amerikai csúcstalálkozó után menne ismét Izraelbe. Nem titok az sem, hogy Bush és Gorbacsov szintén foglalkozik majd a közel-keleti problémákkal. Bár Bush elnök az izraeli kormány végleges válaszának ismeretében szeretett volna Moszkvába utazni, a Samir kormány ezt csak akkor hajlandó megadni, ha a palesztin delegáció összetételét illetően megegyezésre jut az Egyesült Államokkal. mÚJSZÓ AMERIKAI SEGÍTSÉG MONGÓLIÁNAK 1991. JÚLIUS 30. James Baker amerikai külügyminiszter tegnap befejezte négynapos hivatalos mongóliai látogatását és Moszkvába utazott, ahol részt vesz a szovjet-amerikai csúcstalálkozón. Elutazása előtt újságíróknak kijelentette: Washington arra fog törekedni, hogy nemzetközi támogatást szerezzen az összeomlás szélén álló mongol gazdaság számára. Az ulánbátori parlamentben pénteken mondott beszédében az amerikai diplomácia vezetője két évre szóló 6,5 millió dolláros segélyt ígért Mongóliának. Hozzátette, arra fogja kérni az amerikai törvényhozást, szavazzon meg további 10 millió dollárt Ulánbátornak a jelenlegi gazdasági problémák megoldására. Baker vendéglátója, Cerenpilin Gomboszürer külügyminiszter a Baker-látogatást sikeresnek nevezte, hangsúlyozva, a kétoldalú kapcsolatok javítása rendkívül fontos az új mongol külpolitika számára. Baker ehhez hozzátette: az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a mongol reformfolyamatot és elismeri, hogy Mongólia számára rendkívül fontos, hogy jó kapcsolatokat tartson fenn a Szovjetunióval és Kínával. Baker tegnap délelőtt már meg is érkezett Ulánbátorból a szovjet fővárosba, ahol este csatlakozik George Bush elnökhöz. Ezt megelőzően tárgyalásokat kezdett Besszmertnih szovjet külügyminiszterrel. A CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG BIZTONSÁGÁRÓL A csendes-óceáni Karolinákhoz tartozó Ponape-szigeten tegnap megkezdődött a térség biztonságáról és környezetvédelméről szóló 22. konferencia. Ezen Ausztrália, Új-Zéland, Pápua-Új-Guineia és további 12 szigetállam legfelsőbb vezetői vesznek részt. A kulcsfontosságú kérdéseken kívül a küldöttek tárgyalásokat folytattak a gazdasági együttműködés fejlesztésének meggyorsításáról, foglalkoznak Új-Kaledóniával, ahol rendszeressé váltak az összecsapások a függetlenséget követelő csoportok és azok között, akik a Párizshoz fűződő szálak megőrzését szorgalmazzák. Jim Bolger új-zélandi kormányfő a zárt ajtók mögött folyó tanácskozás előtti sajtóértekezleten elmondta: a fórum résztvevői tiltakozni fognak a csendesóceáni térségben felújított francia nukleáris kísérletek ellen. TANJUG-VADAK A VMDK ELLEN A Népszabadság tegnapi számában adott hírt arról, a Tanjug jugoszláv hírügynökség azt állítja: a magyar kisebbség politikai szervezete, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) mostanában minden korábbinál hangosabban bombázza követeléseivel a hazai és a nemzetközi közvéleményt, s eme offenzívájában nagyban támaszkodik a magyarországi sajtóra. A kommentár szerint a VMDK vezetősége minden lehetőséget megragad a köztársasági hatóságok döntéseinek ellenzésére. így például a kisebbségi jogok csökkentésének minősítik a szerb parlamentben elfogadott nyelvtörvényt, holott a vajdasági magyarok olyan jogokat élveznek, amelyeket a világon egyetlen más kisebbség sem, különösen nem a magyarországi szerb nemzetiség. A magyarok gyakorlatilag kulturális autonómiára törekszenek, s azt akarják, hogy követeléseiket a Szerb Köztársaság finanszírozza - így a cikk szerzője. Hozzáteszi: ennek ellenére a VMDK vezetői nem haboztak, amikor támogatásukról biztosították a magyar kormány Jugoszláviával vagy Szerbiával kapcsolatos minden álláspontját, s amikor a válságba való be nem avatkozásra hivatkozva, dezertálásra szólították fel a jugoszláv néphadsereg katonáit. A Tanjug kommentárja igyekszik csökkenteni a VMDK jelentőségét, mondván: bár a szervezet a vajdasági magyarok egyedüli törvényes képviselőjének minősíti magát, kétséges, hogy a Magyarok a szerb és jugoszláv hazáért nevű, teljesen eltérő nézeteket valló új csoportosulás létrejötte óta még mindig élvezi-e minden magyar támogatását. A Népszabadság azonnal rövid kommentárban reagált a Tanjug állításaira, megállapítva: 1. A VMDK nem minden szerb hatósági döntést ellenez. 2. A VMDK nem akarja, hogy a magyar kisebbség minden kulturális igényét a kormány finanszírozza, de - Szerbia és Jugoszlávia állampolgáraiként - arányosan részesülni szeretnének a közös javakból, és nem akarják, hogy a privatizálás ürügyén elveszítsék a közművelődés anyagi alapjait. 3. A VMDK nem szólította fel dezertálásra a jugoszláv néphadsereg tagjait. Végezetül a Népszabadság kommentárja leszögezi: a VMDK a képviselőválasztásokon megkapta a szavazó magyarok voksainak 80 százalékát. Joszip Molnár újsütetű mozgalma eddig nem kerülhetett megmérettetésre, elsietett tehát ezen a címen megkérdőjelezni a VMDK legitimitását. JUGOSZLAVIA B átran nevezhetjük az Európai Közösségek külügyminisztereinek tegnapi tanácskozását válságülésnek Jugoszláviáról, amelyet - ahogy mondani szokás - éjfél előtt egy perccel hívtak össze. Mert az eddig helyi, meg szórványos összecsapásoknak nevezett vérontás Horvátországban már akkora méreteket öltött, hogy a konfliktus bármely pillanatban totális polgárháborúba torkollhat. Ugyanakkor az EK részéről többen aggódnak amiatt is, Koszovo továbbra sem tesz le arról, hogy maximális mértékben függetlenedjen Szerbiától, sőt, az ottani albánok jelentős része nem csupán a megnyirbált autonómiát szeretné visszakapni, hanem még tovább is menne... És ezzel talán Albánia is belesodródhatna egy háborúba. Nem túlzás a szerb-horvát polgárháború veszélye. Még akkor sem, ha a brüsszeli tanácskozáshoz kedvező légkört teremtett a horvát államvezetés szombati bejelentése, miszerint tűzszünetet hirdettek az egész köztársaság területére. Kérdés, sikerül-e ennek érvényt szerezni. Hasznos lenne megfogadni a holland külügyminiszter javaslatát, hogy a horvát fegyveres erők és a jugoszláv hadsereg katonái közös járőrözéssel vegyék elejét az összecsapásoknak. Ez a megoldás egyszerűnek tűnhet, de nem az, mert ellentmond annak az államelnökségi határozatnak, amely szerint minden félkatonai, illegális fegyveres erőt le kell szerelni, márpedig a néphadsereg szerint ez a horvátok nemzeti gárdájára is vonatkozik. Az a tény, hogy Brüsszelbe négy vezető jugoszláv politikust is meghívtak, jelzi: a tizenkettek az eddiginél sokkal határozottabban kívánnak fellépni a rendezés érdekében. Miért éppen ők? A konfliktus elhúzódása megalapozottá teszi azokat a véleményeket, amelyek szerint Európa még nem rendelkezik igazán hatékony válságkezelő mechanizmussal. Másrészt, míg az öbölben az Egyesült Államoké volt a főszerep és az EK háttérbe szorult, addig - amerikai vélemények szerint is - a balkáni rendezésben Európának kell játszania a főszerepet. Európának, de konkrétan kinek? A Hexagonálé országai szombaton Dubrovnikban azt tették, amit tehettek - békés, tárgyalásos rendezésre szólítottak fel. Van 35 országot tömörítő helsinki folyamatunk, s ennek olyan intézményei, mint a pár hete létező konfliktusmegelőző központ és a miniszteri tanács. Ez utóbbi nemrégiben tartotta első ülését Prágában, s állást is foglalt a jugoszláv kérdésben. De a puding próA VÁLSÁGKEZELÉS LEHETŐSÉGEI bája az, hogy megeszik. Itt a próba a jugoszláv valóság, amely igazolja, hogy mindez kevés, illetve nem eléggé hatékony. A 35 külügyminisztert nem lehet bármikor összehívni. Egyébként is, a konszenzusra nem lenne sok esély, hiszen a Szovjetunió a mostani föderáció fenntartása mellett van, fél a precedenstől, a saját kiválni akaró köztársaságaira gondol. Washingtonban úgy vélik, az európaiak nem vennék jónéven, ha az ENSZ küldene rendfenntartó erőket, úgynevezett kéksisakosokat Európába. Ez igaz is. A NATO beszállása az ügybe pedig azért nem volna jó, mert kifejezetten Európa problémájáról van szó. Például a Time is úgy vélte, egyedül az Európai Közösségeknek van annyi politikai és gazdasági súlya, hogy eredményesen oldja meg a délszláv gordiusi csomót. Azt írta, fel kell a jugoszlávoknak kínálni a gazdasági „cukorkát", vagyis a szerbek, a horvátok és szlovének értésére adni, ha engedik polgárháborúvá fajulni a válságot, nem számíthatnak Nyugat-Európára, kizárják magukat Európából. Ezért - így a Time - jó lenne, ha az EK végre készítene egy pontos tervet arról, hogy mikor és milyen feltételek esetén hajlandó társult tagként befogadni a három kelet-európai ország mellett Jugoszláviát is. Vannak egyéb elképzelések is. Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának mintájára szívesen látna egy úgynevezett Európai Biztonsági Tanácsot, az előzőhöz hasonló jogkörökkel felruházva. Alois Mock osztrák külügyminiszter pedig megpendítette, hogy az ENSZ kéksisakosaihoz hasonló európai rendfenntartó erőket kellene küldeni Jugoszláviába. Ezek mindegyike hasznosítható, megfontolásra érdemes javaslat. Csak az a baj, hogy egyelőre csírájukban létező gondolatok, megvalósításuk valószínűleg eléggé hosszadalmas folyamat lenne, az idő pedig sürget. Nem sokkal a 35 külügyminiszter prágai ülése és a három közöspiaci külügyminiszter első jugoszláviai missziója után Henry Kissinger amerikai politológus, volt külügyminiszter a jugoszláv válság kapcsán arról beszélt, hogy szerinte a sok bába között elvész a gyerek. Szóvá tette, hogy vezető nyugat-európai diplomaták egyszer a harmincötök képviseletében, másszor a tizenkettek tagjaiként nyilatkoznak ugyanarról. És ez állítólag zűrzavart okoz, pontosan tisztázni kellene végre a hatásköröket. utóbbiban van valami, oe szerintem P™ 7 az aggodalomra semmi ok, hiszen az összeurópai fórumra a jugoszláv válság után is szükség lesz, de a.jelen pillanatban semmi esetre sem volna képes olyan hatékony gazdasági és politikai megoldásokra, mint az évtizedek óta jól működő Közös Piac. Hiszen a még mindig minimum két részre szakadt Európában az EK a tizenkét legfejlettebb államot tömöríti, s ezek a folyamatban lévő politikai unió kialakítása révén nemcsak régiónkban, földrészünkön, hanem világviszonylatban is egyre nagyobb súlyra tesznek szert. mal|nA k , sjvA n NÉHÁNY SORBAN I rak új információkat adott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői csoportjának, amely az ENSZ-misszió keretében szombaton érkezett Bagdadba, hogy újabb adatokat szerezzen az iraki nukleáris programról. Ezt David Kay, az ellenőrző csoport vezetője közölte az újságírókkal. A küldöttség még vasárnap látogatást tett a Bagdadtól dél-keletre fekvő Tuvajszában, ahol Irak urándúsító programját valósította meg. Bagdad, amely kijelentette, hogy nukleáris programjai csak békés tudományos célokat szolgálnak, olyan módszer segítségével dúsítja az uránt, mint amelyet az Egyesült Államok alkalmazott az 1945-ben Hirosimára ledobott atombomba gyártásánál. V asárnap a német külügyminisztérium hivatalosan kérte a jugoszláv szerveket, büntessék meg a Süddeutsche Zeitung címő lap munkatársa gyilkosságáért felelős személyeket. Mint ismeretes, Egon Scotlandot szombaton Glin város közelében ölték meg, valószínűleg szerb nacionalisták. H Madagaszkár kormánya vasárIVI nap este lemondott. Ezt az állami televízió közölte azzal, hogy Victor Ramahatra miniszterelnök Didier Ratsiraka államfőnek ajánlotta fel lemondását. A televízió egyben felszólította az állami szektorban dolgozó sztrájkoló hivatalnokokat, vegyék fel ismét a munkát, s Ígéretet tett arra, hogy nem lesznek elbocsátások. N éhány afrikai ország vezető képviselői tegnap a nigériai Abujában találkoztak, hogy tárgyaljanak a nem afrikai országoknak a Délafrikai Köztársasággal kapcsolatos módosuló álláspontjáról. Az egynapos tanácskozáson Botswana, a Zöldfoki-szigetek, Nigéria, Uganda, Tanzánia és Zimbabwe elnökei, valamint Angola, Kongó és Namíbia külügyminiszterei vesznek részt. Az Afrikai Egységszervezet tagországai júniusi konferenciájukon a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni szankciók fenntartását szorgalmazták. Nem zárták ki azonban, hogy politikájuk változhat, ha az pretoriai kormány visszafordíthatatlan lépéseket tesz az appartheid megszüntetése felé. S ri Lanka észak-keleti részén vasárnap a tamil szeparatisták ismét megpróbálták bevenni az ottani katonai tábort és ellenőrzésük alá vonni a Japané félszigetet a szárazfölddel összekötő stratégiai fontosságú hágót. A harcokban 23 katona és több mint 200 felkelő vesztette életét. Katonai források szerint a tamil Tigrisek harcosai ellen összesen 8000 katonát vetettek be. I ^ Due Anh vetnami védelmi Lv miniszter és egy másik magas rangú kommunista vezető titkos látogatásra Pekingbe utazott, s ott tárgyalásokat folytatnak a kínai vezetőkkel. Ezt jól informált, magukat megnevezni nem kívánó vietnami források közölték, tegnap. Ezek szerint Anh és Hong Ha, a Vietnami Kommunista Párt KB tagja, vasárnap reggel utazott Dél-Kínába, s onnan Pekingbe repültek. A vietnami kormány már a múlt héten közölte, hogy Hanoi és Peking külön találkozót szeretne tartani a kambodzsai konfliktusról és több más vitás kérdésről. A vietnami kormányszóvivő nem volt hajlandó kommentálni a jelentést. V enezuela arra kérte az ENSZ-t, addig tartsák fenn a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciókat, amíg ebben az országban nem biztosítják az emberi jogokat. Ezt Carlos Andrés Pérez venezuelai elnök közölte a Nelson Mandela és felesége, Winnie tiszteletére rendezett ünnepségen. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetője szombaton Havannából érkezett Caracasba. Mandela elmondta, az „ANC kész ismét fegyveres harcot kezdeni a kormány ellen, ha nem sikerül megkötni a faji megkülönböztetés teljes fölszámolását biztosító megállapodást. Nem akarunk harcolni, az az érzésünk, hogy a mostani tárgyalások pozitív irányba haladnak. Ha azonban nem hozzák meg a várt eredményeket, akkor nem marad más hátra, mint a fegyveres harc" - hangsúlyozta Mandela.