Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-27 / 174. szám, szombat

RIPORT - INTERJÚ iÚJSZÓA 1991. JÚLIUS 27. KULISSZÁK MÖGÖTT - A sziovaK kormány keddi ülésén ugyan 34 napirendi pontot tárgyaltak meg, de ezek közül egy foglalkoztatta igazán a közvéleményt: a kormány állásfoglalása a bősi vízerőművel kapcsolatban. Mi a véleménye erről ZÁSZLÓS GÁBORNAK, a szlovák kormány alelnökének? - A Bős-Nagymaros-kérdést politikai szempontoktól mentesen, kizárólag szakmailag szabad értékelni. A szlovák és a magyar kormány legutóbbi tárgyalásán nem született érdemi döntés, azt viszont eredményként könyvelhetjük el, hogy szeptember végéig szakbizottságok alakulnak, amelyek újra véleményezik az építkezést. Az a tény, hogy parlamenti képviselők is megjelentek a gáton, és az Eurolánc szervezésében külföldiek is részt vettek a hétvégi tiltakozóakciókon, új megvilágításba helyezi a problémát. A tiltakozók szükségszerűen az álláspont újraértékelésére kényszerítik a kormányt. Pillanatnyilag nem tudom megjósolni, hogy a szlovák kormány megváltoztatja-e az álláspontját, az viszont tény, hogy a keddi ülésen tárgyaltunk egy anyagot a bősi vízművel kapcsolatban, pontosabban egy ideiglenes megépítési tervezetet arról, hogy a vízművet a csehszlovák oldalon ideiglenesen be kell fejezni. Az előirányzott költségvetésből a tervezési és a kivitelezési munkák előkészítésére van pénz, nem a megvalósításra. -Akkor miért folyik tovább a munka? - Vannak olyan járulékos munkálatok, amelyeknek a leállítása esetleg károsan hatna erre az úgynevezett új előkészítési fázisra. A kormányülésen fölhívtam a figyelmet arra is, hogy ha az ideiglenes befejezési változat következtében el kell rekeszteni a Duna medrét, akkor nemzetközi jogi alapon megtámadhatják ezt a változatot. Ezzel szemben kollégáim azzal érveltek, hogy a Duna azon szakaszát érintené a beavatkozás, amely csehszlovák területen folyik. Viszont ha nemzetközi folyamról van szó, az a szakasz is nemzetközi jogi szabályozás alá esik, amely kizárólag az egyik állam területén folyik. Úgy tűnik, ebben a kérdésben a szlovák kormány egyelőre hajthatatlan. -Ön viszont nem értett egyet a határozattal... - Én a kormányülésen a határozat ellen szavaztam. Fölvetettem azt a kérdést is, hogy voltaképpen miről is beszélünk. Arról, hogy az előkészítési fázist úgy kell értelmezni, mint a C-variáns továbbfejlesztését, vagy nem. Amenynyiben igen, úgy határozottan ellenzem. Az anyagot végül szavazásra bocsátották - ketten szavaztunk ellene, négyen tartózkodtak, a többiek elfogadták. - Önt az elmúlt héten személyes támadás is érte. Igaz, nem hivatalából eredően, hanem magánemberként, ,,pletykaszinten"; a Nový Slovák egyik cikke kimeríti a rágalmazás fogalmát. -A lap 28. számában a Prominensek már nincsenek című írásban többek között azzal vádolnak, hogy a lányomat fölvették a bölcsészkar angol-esztétika szakára, holott nem tud szlovákul. Ez szemenszedett hazugság. Természetesen az érvényes jogszabályok értelmében eljárok a lappal szemben. - Mikor született a lánya? -1980 októberében. Még alapiskolás. - Gondolom, az erkölcsi jóvátétel az elsődleges (tekintettel arra, hogy az FMK-t is említik a cikkben), de anyagi kártérítést is igényelhet. - Az 1989-es változások után valószínűleg ez lesz az első olyan sajtóper Szlovákiában, amelynek anyagi vonatkozása is van. A Polgári Törvénykönyv módosítása erre is lehetőséget ad; a sértett anyagi kártérítésre is igényt támaszthat az illető lappal szemben. Ideális lenne „térdre kényszeríteni" a Nový Slovákot, hiszen Nyugaton számtalan esetben tönkremegy egy-egy lap becsületsértési perben. Nem ez a célom, de amire a jog módot ad, azzal élni akarok. SEBŐK ÁGOTA ÉBERHARDI KÖRKÉP - TAPASZTALATOK, VALLOMÁSOK AZ ÁLMOS FALU Egy bíráló levél késztetett arra, hogy ellátogassak a főváros szomszédságában levő 1326 lakosú Éberhardra. A levélíró, Nagy János mérnök, nemcsak a falu álmosságára utal, hanem arra is, hogy a községben 1989 novembere után sem változott semmi. Látogatás (I.) Délután kettőkor a községházán a polgármestert keresem, de nem járok szerencsével. - Pozsonyban tárgyal - mondja az egyik alkalmazott. A falu utcáit járva az embereket faggatom: mit és mennyit éreznek a társadalmi változásokból. - Változás? A mi falunkban? - nevet egy magát megnevezni nem akaró fiatalember. - Az óvoda melletti házat átépítették orvosi rendelővé, és ígérik a gáz bevezetését is. Van üzlet és két iskola, kocsma és cukrászda, de a fiatalokról megfeledkeztek a múltban is és most is - majd felül kerékpárjára és otthagy. A bevásárló asszonyok urán sietek az üzletbe. - Szerdán 14 óra után akár éhen is halhat - kiáltja a mellettem elkarikázó ismerős fiatalember. Jobban szemügyre veszem a nyitvatartási rendet, s megtudom, hogy a Jednota boltjában a lakosok hetente csak kétszer - kedden és pénteken - vásárolhatnak délutánonként. Az éberhardiaknak ez megfelel? - tűnődöm, s az üzlettel szemközti óvodában keresem a választ. Druga Zsuzsa igazgatónő ugyan hellyel és feketével kínál, de kérdésemre nem válaszol. - Én féli vagyok, tehát odahaza vásárolok. Bevallom, a falu dolgai iránt nem érdeklődöm, hiszen máshol élek. Itt viszont a szülők segítőkészek. A közös két osztályos (szlovák-magyar) óvodában a magyar gyerekek megtanulnak szlovákul, a szlovákok pedig magyarul. Ha együtt játszanak, észre sem veszik, ki hogyan beszél. Az idén öt apróságot írattak magyar, hetet szlovák alapiskolába. Csak a szülőktől hallom, hogy a faluban stagnál az élet. Szinte a végszóra érkezett az egyik anyuka, aki elpanaszolta, a falu vezetői megfeledkeztek a fiatalokról. Az üzlet nyitvatartásáról is megvan a véleménye, de leginkább az árakat kifogásolja. Nem is hajlandó a faluban vásárolni, inkább Félről vagy Pozsonyból cipeli az ennivalót. Mialatt beszélgettünk, az üzlet előtt betonozásba kezdett néhány férfi. A munkálatokat Holocsy László, az üzletvezető irányította. Megszólítottam a volt helyi nemzeti bizottság volt elnökét, s rákérdeztem üzletének nyitvatartására éppúgy, mint az árakra. - Egy műszakban dolgozunk, kevesen vagyunk - magyarázta, majd beljebb tessékelt. Engedelmével az árcédulákat kerestem, de számos terméken nem találtam. Voltak viszont összegek, melyek megleptek. A porcukrot 19,80-ért (lakótelepi boltunkban 16,50-ért), a szójakockát 28,20-ért, az olajat 28,70-ért és sorolhatnám, árulják. - Sajnos, a Jednota nagy árréssel dolgozik - majd egy táblázatot nyújt át. Nem akartam hinni a szememnek. A húsfélék 10 százalékos, a tejtermékek 9 százalékos, a kenyér- és a pékáru, az alapélelmiszer 20 százalékos, a sör 30 százalékos, a hagyma, zöldség és a gyümölcs 24 százalékos felárral árusítható. - Ez aztán rablás! - fakadok ki a falusiak nevében, s Holocsy úr igazat ad nekem. Elmondja, szeretett volna az olcsóbb Zdroj nagyraktárában vásárolni, ám felettesei (1991. április 23-án) levélben valamennyi üzletvezetőnek megtiltották az ilyen „partizánkodást". - Nem én szabom meg az árakat - szabadkozott. Látogatás (II.) A községházán délután négy órakor is hiába kerestem a polgármestert, ezért Nagy János panaszlevelére utalva az alkalmazottól kértem tájékoztatást. Megtudtam, hogy a faluban gyorsított ütemben folyik a gázvezeték lerakása, hogy napokon belül átadják az egészségügyi központot, hogy felépül a „trafóállomás" stb. Részletes beszámolót kaptam a község bevételi forrásairól, s megtudtam, hogy több pénzre lenne szükség. Eva Goďová nem tagadta, azelőtt a járás vagy a kerület egyegy beruházásra annyi pénzt adott, amennyit igényeltek. így épülhetett meg 290 ezer koronáért a hivalkodó nevet viselő „egészségügyi areál" - (egy leaszfaltozott sportpálya, amely nem látszik a gyomtól). Közöltem levélírónk éppen ennek a létesítménynek az állapotát és a befektetés összegét rosszallja. - Nagy mérnök úr már csak ilyen. Feljelentése nyomán a polgármesternél járt a gazdasági rendőrség is, de nem tudom, az ügy hogyan végződött. - Már sajnálom is hogy megírtam a levelet. A faluban örökös panaszkodónak tartanak, s bár magukban sokan igazat adnak nekem, nem áll mellém senki. Éberhard megmaradt olyannak, amilyen volt. A volt hnb elnök még tavaly tavasszal átadta a tisztségét az alelnöknek, aki a választásokon már függetlenként indult, és győzött. Az elnök elvtársból így lett üzletvezető, az alelnök elvtársból polgármester úr, sőt, Eva Godovából, a hnb titkárából a községháza mindenese. Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a tanácstagok között ott vannak a régiek is, például az építészeti bizottság vezetője a volt hnb elnök. A sportpálya is az ő idejében épült, csoda, hogy látni szerettem volna a számlákat?! Úgy gondoltam, hogy az új vezetés falugyűléseken ad számot az elvégzett munkáról. De nincs falugyűlés, délben nem kondul a harang, pusztulnak a falu értékei, és az emberek hallgatnak. Sokan szidják a Jednota-bolt árait, de senki sem megy a polgármesterhez, intézkedjen, hogy a faluban például a Zdroj olcsóbb üzletet nyisson. Kit érdekelnek az öregek, a kisgyermekes anyák, akik nem vásárolhatnak sem a szomszéd községben, sem a fővárosban?! Ebben a faluban a közügyek nem érdekelnek senkit. Talán csak én érzem, hogy a falu sorsa az én sorsom is. Nem tagadom, belefogtam ebbe-abba, szervezkedtem, de az emberek nem támogattak. Míg élek, kifogásolni fogom, hogy még a múlt rendszerben a fejesek egymás között felosztották az iskolaudvart, a Dicskó ház, (amit az örökösöktől vett meg a község) üresen áll, és sorolhatnám... Nem is tudom, miért folytatok szélmalomharcot? Tiszta lappal író Gézát, felesége (volt osztálytársnőm) révén ismertem meg, s mivel tudtam, mindketten őslakosok, bíztam benne, ők azok, akik tárgyilagos véleményt mondhatnak a falu életéről. - Nagy János mérnököt ismerem, és sok mindenben igazat adok neki. Csak hát bírálni könnyű. Sajnos, hiába fog bele ebbe-abba, próbálkozásai kudarccal végződnek. Pedig biztos vagyok abban, hogy jót akar. Sajnos, elképzeléseit nem tudja elfogadtatni a falusiakkal. Panaszolja, hogy Éberhardon a régi struktúrák uralkodnak. Nem azért mondom, mert az önkormányzat tagjává választottak, de a tavalyi választások az első szabad választások voltak a mi falunkban is. A lakosok döntöttek arról, ki legyen a polgármester. És a falu Sziíinszky Ferencet választotta. A letűnt rendszer kis és nagy disznóságairól, igazságtalanságairól sokat lehetne beszélni. Biztosan történt egy és más nálunk is. De mire megyünk a „feltárásokkal"? Le kellene zárni a múltat, s tiszta lappal kellene indulni! A községben bőven akad tennivaló, akiben van tettvágy, dolgozhat a köz javára. Végre össze kellene fognunk, hogy szebb, jobb legyen gyermekeink élete. Látogatás (HL) Aznap Sziíinszky Ferenc polgármesterrel nem tudtam beszélni. Találkozásunkra egy hét múlva került sor. Kedélyes beszélgetésünkkor sorra vettük levélírónk panaszait, ám a polgármester valamennyit „kivédte". - Legfontosabb feladatom az, hogy a falu a nyár folyamán gázt kapjon. A gázvezetéket szakaszonként rakjuk le, és mert drágul az anyag, emelkedik a munkabér, nehéz több pénzt szerezni a befejezésre. Nekünk mégis sikerült. A polgármester beismerte, hogy eddig nem volt falugyűlés, de megmagyarázta, hogy megtartása akkor lesz majd indokolt, ha a gázvezeték üzembe helyezéséről már konkrétumokat mondhat. Délben a harang nem az ő utasítására nem kondul, sajnos a faluban nem akad vállalkozó, aki - anyagi juttatás ellenében - harangozna. Elpanaszolta, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben sem akad Éberhardon egyetlen ember, aki - jó pénzért - karbantartaná a közterületeket, s elvégezné a sürgős javítanivalókat. Beszélgetésünk során megemlítettem a sokak által drágának tartott Jednota üzletet. A polgármester kifejtette, hogy megválasztása óta még senki sem kifogásolta az árakat, de az üzlet nyitvatartásának idejét sem. Sajnos, a faluban nincs olyan vállalkozó, aki magánboltot nyitna. Végül biztosított arról, ha Éberhard lakossága követelné, a község vezetői - üzletügyben - lépni kényszerülnének. Végszó helyett Éberhard délelőtt, délután, de este is egy álmos falu benyomását keltette. Az emberek munkába járnak, művelik a kerteket, állatokat tartanak, szorgoskodnak, hogy nekik és családjuknak jobb legyen. Elégedetlenségükről még mindig csak egymás között beszélnek, az idegennek - biztos ami biztos -, nem mutatkoznak be. Álmos falunak tartom Éberhardot. Legszívesebben elkiáltanám magam: ébresztő, embere

k"' PÉTERFISZONYA AZ ÁLLAMHATÁRON TÖRTÉNT A nyári betakarítási munkák idejére benépesült a határ. Az emberek, a járművek jönnek-mennek. Ott, ahol még lábon áll a gabona, ahol a kukorica- és napraforgótáblák vannak, a bennfentesek is nehezen tudják megmondani, hol is húzódik pontosan az államhatár. így hát nem meglepő, hogy egyesek eltévednek. Legalábbis ezt mondják, amikor a határjárőrrel találkoznak. ötletnek jó volt Tavasz óta készül Mirek, András és Éva a nyári táborozásra. Azt tervezték, hogy hárman az apostolok lován bejárják az egész országot. Évának két hónap szünideje van, a két fiú pedig ősszel főiskolára megy. ígyhát bőven volt idejük. Egy hétbe tellett, amíg a szlovák fővárosba eljutottak. Egyik este Éva jött az ötlettel. - Mi lenne, fiúk, ha tennénk egy kis kitérőt? Egy hétre átnézhetnénk Ausztriába. Konzervünk van bőven, majd csak megleszünk valahogy. Küldünk haza a haveroknak üdvözlőlapot, tudom, tátva marad a szájuk. A fiúknak tetszett az ötlet, a lány előtt - aki mindkettőjüknek tetszett - sem akarták mutatni, hogy nincs bennük kurázsi, meg aztán, ha lúd, legyen kövér... - A város szélén állítjuk fel a sátrat. Néhány nap alatt a határőrök megszokják, hogy ott vagyunk, aztán mintha túrára mennénk, szép lassan átsétálunk az államhatáron - döntött a többiek helyett is András. Szombaton útnak is indultak. Néhány kilométer gyaloglás után egy bozótost pillantottak meg. Egymásra néztek, és elhatározták, hogy ott megpihennek. Nagy volt a meglepetésük, amikor a bokrok mögül előlépő határőrök útjukat állták. Bekísérték őket az őrsre. Hogy miután elengedték őket, folytatták-e útjukat, arról nem nyilatkoztak. Útilaput kötöttek a talpukra Június végén személyautón négy bolgár állampolgár Prágába utazott. A legidősebb 27 éves, elárusítóként dolgozott odahaza, két 18 éves útitársa gimnazista, a harmadik munkanélküli volt. Gondoltak egyet, és július első hetében Pozsony felé vették az útjukat. - Én majd autóval átmegyek a határátkelőhelyen, ti pedig, mivel nincs rendben az útiokmányotok, utánam sétáltok a zöld határon. Aztán felveszlek benneteket, és Bécsig meg sem állunk. Az ötlet egyszerűnek és kivitelezhetőnek tűnt. Beleegyeztek. Biztos ami biztos alapon ketten borotvát rejtettek el kabátjuk alá, s az egyiknél légpisztoly is volt - ha ne adj Isten szükség volna rá, kéznél legyen. Amikor meglátták a határjárőrt, szétszaladtak. A két fiatalt pár perc alatt elfogták. Az idősebbnek, aki jó erőben volt, sikerült némi előnyt szereznie, de mielőtt még az államhatárt átléphette volna, szembe találta magát a szolgálatból hazatérő másik járőrrel. Még aznap kitoloncolták őket hazánkból. ... le a cseresznyefáról A sors kiszámíthatatlan - szoktuk gyakran mondani, ha előre nem várt esemény ér bennünket. A három - 18,19 és 21 éves - román állampolgár azonban semmit sem bízott a véletlenre, jó előre kitervelték, hogyan szöknek át a magyar -csehszlovák államhatáron, aztán meg sem állnak Németországig. A háromfős csoportot a legidősebb vezette, neki ugyanis volt már némi tapasztalata: tiltott határátlépésért júniusban kitoloncolták Csehszlovákiából. - Elkerüljük a lakott területeket, odaát pedig az első vasútállomáson vonatra ülünk - okoskodott a vezér. Amint mondta, úgy is cselekedtek. A sátorosi vasútállomáson már éppen az érkező vonatra vártak, amikor csehszlovák határőrök igazoltatták őket. Nem voltak restek, nyakukba kapták a lábukat. Kettőjüket hamar elfogták, de öt órába tellett, amíg a harmadikat is megtalálták, egy cseresznyefa koronájában Ragyolc (Losonci járás) közelében. Estére ott voltak, ahonnét elindultak. De hogy nem mennek haza, az egészen bizonyos. Elvégre Németországba akarnak, szeretnének jutni. (németh)