Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-23 / 170. szám, kedd

1991. JÚLIUS 23. HAZAI KÖRKÉP / 4 MAFFIÁK AZ ÁRVERÉSEKEN Nem egyszerű Ivan Gašparovičnak, Csehszlovákia főügyészének a helyzete. Növekszik a bűnözés és az ügyészség nemcsak vele száll szembe, hanem szinte saját létéért is harcol. Legalábbis ezt állítja a Rudé právo idei 165. száma, majd megkérdezi: • Már közszájon forog, hogy az árveréseken különböző maffiák tevékenykednek. Törvényrendszerünk annyira tehetetlen velük szemben? - Ebben nagy része van annak, hogy törvényhozásunkban bizonyos vákuum keletkezett, s a vagyonjogi bűncselekmények szempontjából is változtatni kellene a büntető törvényeken. Több visszajelzésünk igazolja: az árveréseken nagy klánok tevékenykednek. • Például? - Beszélnek a külföldi beruházásokkal kapcsolatos visszaélésekről is. A szóbeli ígéretben bízó külföldi vállalkozók gyakran különféle szélhámosokkal, vagy igazi csalókkal találják magukat szemben, ők minden feszélyezettség nélkül közvetítés gyanánt akár több ezer dollárt is elkérnek. Feljegyeztük például egy spanyol kereskedő esetét, akitől 100 ezer dollárt csaltak ki. Hihetetlenül igényes az ilyen esetek bizonyítása, főként azért, mert a rendőri törvények nagyon korlátozzák a gazdasági visszaélésekkel szembeni úgynevezett operatív eszközök alkalmazását. De nemcsak az árveréseken ténykednek maffiák. Az utóbbi időben mind gyakrabban folyik el a pénz az állami jövedelemkiegészítő juttatásra szánt összegekből. Ma bármelyik maszek alkalmazotti nyilvántartással a kezében bemehet a bankba, és pénzt kérhet létező vagy nem létező dolgozói számára. Az első iiyen általunk rögzített esetben a magánvállalkozó nem létező alkalmazottaira vett fel több mint 300 ezer koronát. • Egyfelől növekszik a bűnözés, másfelől viszont csökken a vádemelések száma ? Netán ez is az ügyészség tehetetlenségére vall? - A rendőrség a bűnözés nagyarányú növekedésével egyszerűen nem bír lépést tartani. Többek között emiatt is csökken a kivizsgált esetek száma. Tehát a tehetetlenség bizonyos tekintetben az emberek, az anyagi felszereltség és néhány új jogszabály hiányának az eredménye. A NYOMOZÓ KÜLFÖLDRE SZÖKÖTT A Lidové noviny beszámolt a svájci Weltwochecikkéről, amelyben a „slušovicei maffiával" foglalkozik. A cikk megírásához alapanyagokat adott Alexej Žák, zlíni nyomozó is, aki a svájci hetilap információi szerint életét féltve, családjával együtt illegálisan átlépte a csehszlovák határt és jelenleg Svájcban tartózkodik. Miről ad hírt a svájci lap? Szerinte Jan Lángoš szövetségi belügyminiszter június 25-én bizalmas megbeszélést tartott Jan Rumi miniszter helyettessel, Bohumil Kubát cseh mezőgazdasági miniszterrel és Stanislav Devátý képviselővel. Ezen a tanácskozáson, amelynek témája a slušovicei ügy volt, Jan Rumi arról számolt be, hogy az esettel kapcsolatban vizsgálatot folytató csoport vezetője, Kukačka őrnagy az állambiztonsági szervek volt munkatársa. A vizsgálat idejében felettese az a Václav Kilián volt, aki ma a szövetkezet egyik vezetője. Lángoš miniszter, állítólag, ezért új embereket bízott meg az ügy kivizsgálásával és erről a köztársasági elnököt is tájékoztatta. Alexej Žák nyomozó, zlíni rendőr 1991. június 27-én családjával illegálisan Svájcba utazott. - Menekülnie kellett, mert az állam nem tudja megvédeni? - teszi fel a kérdést a Weltwoche. Ennek kapcsán megjegyzi, hogy Žák egyik informátorát januárban holtan találták lakásában. Meglepő a cikk egy másik állítása is, miszerint František Cuba, slušovicei elnök már Mečiar volt miniszterelnökkel is tárgyalt, arról, hogy a társaság Szlovákiába teszi át székhelyét. A cikk feltevése szerint Kubát mezőgazdasági miniszter nehézségei abból erednek, hogy ellenezte a slušovicei kezdeményezéseket, miközben Pithart cseh miniszterelnöknek jó kapcsolatai voltak a szövetkezettel még abból az időből, amikor egy Slušovicéval szorosan együttműködő mezőgazdasági üzemben dolgozott. Egy további politikus, név szerint Václav Valeš, a szövetségi kormány alelnöke is állítólag kapcsolatban állt Slušovicéval. Róla egyébként Žák azt állítja, hogy az állambiztonsági szervek ügynöke volt. A Lidové noviny mindehhez hozzáfűzi: Petr Pithart sohasem dolgozott az emiitett mezőgazdasági üzemben. Azt is megállapította a szerkesztőség, hogy Žák jelenleg turistaként Zürichben tartózkodik, és bejelentette, politikai menedékjogot akar kérni. Volt slušovicei vezetők feljelentése alapján, hivatali visszaélés és zsarolás miatt, büntetőeljárást indítottak ellene. LÁTOGATÁSOK ÍGÉRETEKKEL Több fontos kérdésről tárgyalt pénteken Dobos László képviselő Ján Carnogurský miniszterelnökkel, illetve Jozef Dančo pénzügyminiszterrel. Először a könyvkultúra nehéz helyzete miatt járt Anton Hykisch és Rudolf Belan képviselőtársaival a miniszterelnöknél. • Képviselő úr, valóban kilátástalan helyzetbe került Szlovákiában a könyvkiadás és a könyvterjesztés? - Míg az előző leltár szerint a szlovák könyvterjesztő vállalat raktárkészletének értéke 47 millió korona volt, a múlt heti már azt mutatta ki, hogy 100-117 millió korona értékű könyv halmozódott fel. Lényegében eladhatatlan készletről van szó, a könyvek többségét 1989 előtt adták ki, illetve készítették elő nyomtatásra. Tudni kell, hogy a készletekért 24 százalékos kamatot fizetnek, ami évente 30 millió plusszkiadást jelent. így aztán a könyvterjesztő nem veszi meg a kiadóktól a könyveiket, amit átvesz, azért sem tud fizetni, és ráadásul a könyvek iránti kereslet is csökkent. Ezzel a kör le is zárul. • Hogyan érinti ez a nemzetiségi könyvkiadást? - Helyzetünk még rosszabb, bennünket kétszeresen súlytanak a nehézségek. A könyvterjesztő 3 és félmillióval tartozott nekünk, ebből valamit visszafizetett, de jelenleg még 3 millióval adósunk. Kettőhat hónapos időtartamra veszi át könyveinket, ennyi kell a forgalmazásra és eladásra, de kiadónknak, úgyanúgy, mint a többieknek, nincs forgótőkéje. Ezért a Madách hitelekből él. • Miképp fogadta a miniszterelnök a felvetett gondokat? - Jóakaratúlag, megoldást kereső szándékkal hallgatta meg azt a javaslatunkat, hogy a könyvterjesztőt mentesítsék az eladhatatlan készlet terhe alól, mivel csak ez tenné lehetővé, hogy rendeltetésszerűen dolgozhasson. A pénzügyminisztertől már ígéretet is kaptunk. Hétfőn bizottság alakul, amely felülvizsgálja a készlet leírásának módját, úgy, hogy augusztus végéig megoldódion a kérdés. Nagyon biztatóak az ígéretek, remény nyílt arra, hogy az egész szlovák könyvkultúra, így a nemzetiségi könyvkultúra is, kikerüljön a mai súlyos helyzetből. • Másodszor milyen ügyben járt a miniszterelnöknél? - Királyhelmec és Nagykapos problémáit tolmácsoltam, a két város vezetőivel együtt. Előzetesen Pásztor István királyhelmeci polgármesterrel és Karakó Pál képviselővel, valamint Bodnár Tibor nagykaposi polgármesterrel és Bogoly János képviselővel a pénzügyminiszternél is jártunk. Elmondtuk, hogy a két kisváros aránytalanul kevés állami támogatást kapott. Ebben a kérdésben egyébként Pirovits László is interpellált (erről lapunk tegnapi 3. oldalán számoltunk be, a szerk. megj.) és több képviselőtársam szintén rámutatott az elosztás igazságtalanságára. A pénzügyminiszter belátta, azt, hogy a két város panasza jogos. Azt ígérte, jövőre a dotációkat már igazságosabb kritériumok alapján osztják el. Addig is, a költségvetési többletből juttatnak valamit a városok fejlesztésére. Ezt Ján Čarnogurský is kilátásba helyezte, megígérte, hogy tárgyal majd a pénzügyminiszterrel a lehetőségekről. Neki a két város másik nagy gondját is elmondtuk. A hatáskörök lebontásáról van szó az államigazgatásban. A Tőketerebesi Járási Hivatal ugyanis bizonyos jogköröket nem ad át a körzeti hivataloknak, ami rendkívül nehezíti tevékenységünket. A két városban működő körzeti hivatal kéri, hogy legyenek illetékesek többek között az egyes iskolák igazgatásában, az iparengedélyek kiadásában, a közlekedés szervezésében. ígéretet kaptunk a miniszterelnöktől, hogy az üggyel kapcsolatban magyarázatot kér Pittner belügyminisztertől. -esiML Ä NEMZETISÉGI SZÓVIVŐ? Az ombudsman nem helyettesítené a parlamenti képviseletet A közelmúltban jelent meg az MKDM Elnökségének és parlamenti képviselői klubjának állásfoglalása a készülő alkotmányokkal kapcsolatban. A programterv egyik pontjaként szerepel a specifikus parlamenti képviselet igénye, vagyis a szóvivő (ombudsman) intézménye. Tekintettel arra, hogy e tájainkon merőben ismeretlen intézménnyel kapcsolatban sokan kérdéssel fordultak hozzánk, célszerűnek tartjuk, hogy kifejtsük nézetünket a témával kapcsolatban. Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a pártállam alkotmánytörvény szintjén garantálta a nemzeti kisebbségeknek (az akkori szóhasználattal: nemzetiségeknek) a számarányuknak megfelelő parlamenti képviseletet. Gondolom, arra még mindannyian nagyon jól emlékszünk, hogy ezt az elvi garanciát hogyan lehetett a gyakorlatban úgy szétzilálni, hogy az a lehető legkisebb hatásfokkal működjön. A kisebbségi parlamenti érdekképviselet terén a jövőben továbblépésünknek gyakorlatilag két iránya lehet. Az egyik: a kisebbséghez tartozó parlamenti képviselőknek a kisebbséget érintő dolgokban különleges státuszuk, specifikus szavazati-, esetenként vétójoguk lenne. Ez vonatkozna a törvények, rendeletek stb. előkészítésére, megtárgyalására, elfogadására és részben betartásuk ellenőrzésére. E modell megteremtésének gondolatát néhány képviselőtársunk vetette fel. Ennek a megoldási módnak több gyenge pontja van. Az egyik: a többpárti demokráciában semmi nem garantálja, hogy a parlamentekben egyáltalán jelen lesznek kisebbségi képviselők. Ez a választási törvény, a mozgalmak politizálási módja s természetesen a választók véleményének együttes megnyilvánulásulásától függ. A parlamentekben jelenleg helyet foglaló képviselők egyike sem léphet fel a Csehszlovákiában élő magyarság egyetemes, általános képviselőjeként, mindegyikük csupán egy választói réteget képvisel. A fenti modellnek másik bizonytalan pontja az, hogy feltételezi, a képviselők (vagy a mozgalmak) az adott kérdésekben bizonyos konszenzusra tudnak jutni. Nos, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján elmondható, hogy erre sincs garancia. Számos tényező befolyásolja az adott helyzetben a képviselők és a mozgalmak cselekvési lehetőségeit. A fejlettebb demokráciákban jól bevált módszer a leírt egyenetlenségek kiküszöbölésére a szóvivő (ombudsman) intézménye. Ezt természetesen nem a rendes parlamenti képviselet helyett, hanem annak kiegészítésére javasoljuk. Véleményünk szerint a szlovák parlament mellett legalább négy kisebbségi szóvivői irodát kellene felállítani: magyar, német, rutén-ukrán és roma parlamenti szóvivő láthatná el feladatát az alkotmánytörvényben rögzített szabályok alapján. A szóvivőknek fontos szerepük lenne a törvényalkotásban; véleményeznék a törvényjavaslatokat és a minisztériumok egyéb rendelkezéseit, bizonyos esetekben vétójoguk lehetne, amellyel a parlamenti képviselők egyébként nem rendelkeznek. Másodszor: végrehajtási hatáskörrel is rendelkeznének, amelyet az államigazgatás területén kötelező érvénynyel érvényesíthetnének. A jelenlegi képviselőknek erre sincs joguk. Harmadszor: mentesítendő a mozgalmak és a képviselők irodáit, az esetleges panaszokat is a szóvivői iroda gyűjthetné össze, amelyeket a parlamentnek ill. a kormánynak továbbítana. A fent javasolt irodák 3-15 alkalmazottal működnének, az illető lakosság számaránya szerint. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a fenti elképzelés csak kedvező politikai-társadalmi fejlődés eredményeként valósulhat meg. Elképzeléseinket azonban csiszolnunk kell, a gondolathoz magunknak is hozzá kell szoknunk, s politikai partnereinket is hozzá kell szoktatnunk. Végezetül: az is világos, hogy ilyen szóvivői irodákat csak valós jogkörökkel felruházva, alkotmánytörvénnyel szabályozott működési feltételek mellett van értelme létrehozni. Sóhivatalból már van elég. CSÁKY PÁL ER0S SZAKSZERVEZETET! Azt még nem tudjuk, hogy mennyire lesz hosszú és forró ez a nyár, azt azonban szinte biztosra vehetjük, hogy társadalmi szempontból „forró" lesz az ősz. Nem azért, mert némely politikai pártok mesterségesen szítják az elégedetlenséget, és nem is attól kell tartanunk, hogy az egymással vetélkedő pártok hívei csapnak majd össze a nagyvárosok főterén. Egészen prózai dolgok miatt fordulhat elő, hogy magasra csap az elégedetlenség hulláma; a családok jelentős része majd egyszerűen nem lesz képes kifizetni a lakbért, a villanyszámlát, az emberek nem tudják megvenni az iskolásgyermekek ebédjegyét, nem lesznek képesek megvásárolni a szenet (a legócskább barnaszén mázsája 17-ről 60 koronára emelkedett), egyszóval: sokan nem tudunk majd megélni a fizetésünkből. Ilyen körülmények között vált feszültté a kormány és a szakszervezetek, pontosabban Petr Miller munka-és szociális ügyi miniszter és Roman Kováč legfelsőbb szakszervezeti vezető kapcsolata, aki kijelentette, hogy megszakítja a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalásokon való szakszervezeti részvételt. Lényegében azért került sor a tárgyalásokról való „kivonulásra", mert a kormány nem fogadta el a minimálbér 2200 koronára való felemelésére tett javaslatot. Petr Miller a szakszervezetek nyilatkozatára nyílt levéllel reagált, és ennek elolvasása után az a benyomása támad az embernek, hogy nagyon bölcsen cselekedett a tárcák elosztásakor a miniszterelnök, és nem Miller urat tette meg külügyminiszternek. Mákszemnyi diplomáciai érzéke sincs a munka- és szociális ügyi miniszternek. Ha lenne, nem azokat sorolta volna fel érvként a nyílt levélben, amiket felsorolt. Mert mi olvasható a nyílt levélben? Voltaképpen csupa helytálló tény. Kérdés azonban, hogy munka- és szociális ügyi miniszterként azt hangsúlyozta-e ki, amit a társadalmi béke érdekében ki kellett volna hangsúlyozni. Tévedés ne essék, itt nem arról van szó, hogy vidám színekkel kellett volna ecsetelnie az ország gazdasági helyzetét. A legrosszabbul képzett segédmunkás is tisztában van vele, hogy milyen mélyre süllyedtünk. Azzal azonban, hogy a miniszter túlhangsúlyozza a munkanélküliek számának alacsonyságát, azzal, hogy sajnálkozva jelenti be: „eddig mindössze 300 ezer munkanélküli van", azzal, hogy közvetve az ország legelesettebb, legkiszolgáltatottabb rétege, a munkanélküliek és a minimálbérből tengődök sorsáról szólva tesz közzé egy számsort, amelyből megtudjuk, hogy az ipari termelés 32 százalékkal csökkent, az energiafogyasztás azonban mindössze 2 százalékkal lett kevesebb, miközben a bérek tavalyhoz viszonyítva 9 százalékkal növekedtek - hát ezzel bizony nem járult hozzá sem a szociális feszültségek enyhítéséhez, sem a leginkább érintettek megnyugtatásához. Ezek az adatok egytől egyig 100 százalékig igazak. Csak éppen nem a munka- és szociális ügyi miniszternek kellett volna velük érvelnie. Azzal pedig, hogy egyértelműen kihangsúlyozta a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalásokon a szakszervezetek alárendelt szerepét, a szó szoros értelmében olajat öntött a tűzre. Minden szakszervezeti műhelybizalmi tudja, hogy a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselőiből álló egyeztető testület tulajdonképpen konzultatív szerv, és a gazdaságpoLikai döntéseket végül is a kormány hozza. Ilyen feszült helyzetben azonban ennek túlhangsúlyozása: az arrogancia megnyilvánulása. Ennél rosszabb már csak az lenne, ha a miniszter kerek perec kijelentené: itt mi vagyunk az urak. Az egyeztető testület munkájának célja (főképp az olyan feszült helyzetben, amilyennel a legközelebbi hónapokban számolni kell): a feszültségek enyhítése. Petr Miller azt veti a szakszervezet vezetőségének a szemére, hogy nem érti a minimálbér „filozófiáját". És példákat sorakoztat fel más országokból. Megfeledkezik arról, hogy sem Franciaországhoz, sem Amerikához nem hasonlítható a mi helyzetünk. Itt most már arról van szó, hogy akármilyen módon is, de olyanná kell tenni a szociális védőhálót, hogy a legkedvezőtlenebbül érintettek kibírják a legrosszabb éveket. A Klaus-koncepciónak az az egyik legjellemzőbb vonása, hogy szinte tervszerűen növeli a létfenntartási költségeket, miközben szigorúan fékentartja a béreket. A pénzügyminiszter kimondottan antiszociális politikát folytat. Igy - az életszínvonal alakulása szempontjából - rohamosan mélyül a szakadék a társadalom immár 40-60 százalékát kitevő elszegényedők és az újgazdagok között. A kormány gazdaságpolitikájából az olvasható ki, hogy csak ezen az úton haladva képzelhető el a teljesítőképesség „felpörgetése". Ebben bizonyosan van ráció, csak az a kérdés, hogy hol van az a határ, ameddig a lakosság 40-60 százaléka a holnap érdekében hátrálni tud. Itt nemcsak arról van szó, hogy arroganciájával a kormány egyik tagja megsértette a munkavállalók képviselőit. Szélesebb összefüggésekben kell látni ezt a jelenséget. Arról kellene most elgondolkozni, hogy egy ennyire „taksált" partnerrel a jövőben hogyan tud érdekeket egyeztetni a kormány. Teljesen egyértelmű, hogy erős szakszervezetekre van most szükség. A kormánynak is ez az érdeke. Mert addig szabályozhatók a folyamatok, amíg egy radikalizált szakszervezettel lesz dolga minisztériumnak. A helyzet azonban teljesen szabályozhatatlanná válhat, ha szervezetlen csoportok anarchikusan veszik kézbe a munkavállaló érdekek védelmét. TÓTH MIHÁLY A rendőrök és a fekete serifek véget vetnek a zenének., árusok körében riadalmat keltett a puszta megjelenésük is. Az utcai REFLEX