Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)
1991-07-02 / 153. szám, kedd
1991. JULIUS 2. SPORTEXTRA lÚJSZÓi 8 FUTBALLVILÁG '91 • ÁLL A BÁL a Bayern Münchennél. Klaus Augenthaler, a csapat veterán kapitánya a bajor televízióban, miközben a Bayern gyengébb szereplésének okait fejtegette, Effenberggel kapcsolatban azt nyilatkozta: a szőke középpályás viszályt szított a csapatban. Példának a nürnbergi mérkőzést hozta fel, amely előtt Effenberg azt mondta volna Jupp Heynckes edzőnek, hogy amenynyiben nem tetszik a mesternek az ő viselkedése és véleménye, szívesen megtárgyalja vele a dolgokat az öltözőn kívül. Augenthaler úgy találta ezt a „kihívást", mintha Effenberg ökölpárbajra invitálta volna az edzőjét, ez pedig rágalom, jelentette ki a fiatal játékos jogi képviselője, aki egyben személyes menedzsere is, 8 ha Augenthaler nem vonja vissza kijelentését, méghozzá ugyancsak a bajor televízió kamerái előtt, akkor beperelik. Az újságírók tudni vélik, Effenberg menedzsere főleg azért „szívós kod i k", mert a játékos szeretné felmondani az 1994ig tartó szerződését, ugyanis Olaszországból igen kedvező ajánlatokat kapott. Újság még a Bayern háza táján, hogy a klub vezetői nem akarták elengedni Jürgen Kohlért a Juventushoz. Kiadatását néhány héttel ezelőtt még attól tették függővé, mennyit hajlandó fizetni érte a torinói klub. A Juventus most 10 millió márkával jelentkezett, ami — védőről van szól — csúcsösszeget jelent. Hönessék erre már nem tudtak nemet mondani... • BERNARD TAPIE. az Olympique Marseille klubelnöke Luca di Montezemolóval, a Juventus vezérigazgatójával frontáttörést akar megvalósítani az Egyesült Államok labdarúgásában. Terveik szerint európai élcsapatok. illetve csupán azok játékosai, a nyári szünidőben bekapcsolódnának a tengerentúli ország bajnoki küzdelmeibe, s ettől a „vérátömlesztéstől" színvonal-emelkedést remélnek, no, meg az érdeklődés fokozódását. Elképzeléseik megvalósításába a két futballvezér szeretné bevonni a Milánt és a Barcelonát is. A nemzetközi sajtó, bár annyit hoz zátesz, hogy hasonló próbálkozások már korábban is voltak, örömmel üdvözölte a kezdeményezést, amely már túljutott az ötlet és az álmodozás szintjén. • EURÓPÁBAN már véget értek a labdarúgó-bajnokságok, de máris kezdődnek az előkészületek az új idényre. Csillagászati összegek szerepelnek a tárgyalások során, új nevek bukkannak fel, régiek tűnnek el, újabb és újabb kombinációk születnek: ki, hol, mikor, mennyiért...? Hogy legyen némi összehasonlítási alapunk, és hogy hanyatt ne dőljünk rongyos néhány millió hallatán meglepetésünkben — a nürnbergi Kicker Sportmagazin összeállítását idézzük, minden idők legdrágább labdarúgó-átigazolásairól: 1. Baggio (olasz, 1990-ben a Fiorentinától került a torinói Juventushoz) 25,3 millió márka, 2. Gascoigne (angol, a Tottenham Hotspurtól távozik a római Lazióhoz, ha igaz...) 21,5 millió, 3. Maradona (argentin, 1984-ben az FC Barcelonától vette meg a Napoli) 21 millió, 4. Maradona (1982-ben a Boca Juniorstól került az FC Barcelonához) 19,2 millió, 5. Détári (magyar, 1988-ban az Eintracht Frankfurt kasszírozott ennyit érte a görög Olympiakosz Pireusztól) 15,5 millió, 6. Hássler (német, 1990ben az FC Köln adta át a torinói Juventusnak) 15 millió, 7. Sztojkovics (jugoszláv, az Olympique Marseille 1990-ben vette meg a Crvena Zvezda Beogradtól) 15 millió, 8. G u I lit (holland, 1987-ben a PSV Eindhoventől vásárolta meg az olasz AC Milan) 15 millió. • Az EURÓPAI Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtiltotta a Feröer-szigetek csapatának, hogy három hátralevő Eb-selejtező mérkőzését saját pályáján rendezze meg. Az intézkedés oka, hogy a verseny kiírásakor a szigetország vállalta, hogy pályaválasztói jogát feladja, és semleges országban játszik, így hiába készült el Toftirban az első „valódi" játéktér, az egyenlő esélyek miatt a Feröre-szigetek válogatottjának most már semleges országban kell pályára tépnie Észak Írország. Dánia és Jugoszlávia ellen. Az UEFA ugyancsak rendelkezett arról: a holland és a belga szövetségnek ősszel újra be kell nyújtania az Eb-döntő rendezésére vonatkozó pályázatát. A két Benelux-állam ugyanis a kiírásnál, azaz a legkorábbi határidőnél előbb jelentette be, megpályázza az 1996. évi Eb-finálé rendezését. (SZ) TRIATLON: A JÖVŐ SPORTJA Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk új sportágak születéséről. Ezek közé tartozik a tríatlon, amely napról napra egyre népszerűbb. Mi is az a triatlon? Ha röviden értelmezzük, így hangzik: az úszó-, a kerékpár- és a futótávok gyors egymás utáni teljesítése. A fő hangsúly a folyamatosságon van. De mielőtt belemélyednék a sportág rejtelmeibe, nézzük meg a triatlon kialakulásának történetét. A világ egyik, ha nem a leggyorsabban fejlődő sportágáról van szó. Az első versenyt, mindössze tizenkét évvel ezelőtt, 1978 februárjában rendezték az egyesült államokbeli Waikiki tengerpart Oahu szigetén. Annak ellenére, hogy fiatal sportágról van szó, már legendák keringenek kialakulásáról. Három sportember külön-külön teljesítette az úszó (3,8 km)—, a kerékpár (180 km)— és a futótávot (42,195 km). S ahogy az lenni szokott, mindhárman saját eredményükkel dicsekedtek. Egy negyedik viszont kihívta őket, csinálják végig mindhárom távot egymás után. A legendából valóság lett. És ez a bizonyos negyedik, John Collins, a fent említett helyszínen megrendezte az első „lronman"-t (Vasember) az említett távokon. Az első viadalon még csak tizenöten álltak rajthoz, tizenketten célba is értek. A győztes a honolului taxisofőr, Gordon Halier lett, 11 óra 46 perces idővel. Ma már jóval 9 órán belül teljesítik a távokat. A következő évben a 2. Vasember-versenyen a viharos tenger miatt ugyancsak 15en álltak rajthoz. Köztük az első nő, Lyn Lemaiere (Egyesült Államok), aki a 14 férfi között — nem kis meglepetésre — ötödikként ért célba. A sajtó is megjelent a versenyen, és a győztes Thom Warrenből (Egyesült Államok) hőst „faragott"; ennek köszönhetően a kővetkező esztendőben már jóval száz fölött volt a résztvevők száma. A 3. Ironmanen jelentkezett az a 27 éves kaliforniai úszóedző, aki közel két órával megjavította az előző évi győztes idejét. Megkezdte fantasztikus sorozatát, sorra nyerte a rangosabbnál rangosabb viadalokat A neve: Dave Scott (Egyesült Államok). A televízió jóvoltából már a sportrajongók milliói nézhették a Vasemberverseny látványos seregszemléit. A 4. Vasembert már a Hawai-szigeteken rendezték, s ettől kezdve a versenyt triatlon-világbajnokságnak nevezik. A férfiaknál újra Thom Warren diadalmaskodott. Figyelemre méltó: Walt Stach 73 évesen két rekorddal ért célba, ő volt a legidősebb induló és a legtöbbet is versenyzett (26 óra 20 perc). Az 5. Vasembernek is voltak kiemelkedő egyéniségei. Scott Tinley (Egyesült Államok), Dave Scottot legyőzve futott át elsőként a célon. Még ugyanebben az évben, 1982 októberében megrendezték a 6. Ironmant, ezzel lehetőséget adva a hidegebb éghajlatú országokból érkező versenyzőknek, hogy nyári melegben felkészülhessenek a következő viadalokra. Ezen a versenyen tűnt fel Mark Allen (Egyesült Államok), aki bár kiesett, de kemény küzdelemre késztette Dave Scottot. A 7. Vasemberre több mint 2000-en jelentkeztek, s az 1984-ben megrendezett 8.-ra már több mint tízezren. A 10. Vasember volt az első a versenyek történetében, ahol pénzdíjat ajánlottak fel a legjobbaknak: 100 000 dollárt (megosztva) az első tizenöt versenyzőnek. Az eddig megrendezett 14 Ironman-versenyen a legtöbbször Dave Scott diadalmaskodott — hatszor győződ. Ugrásszerűen javultak a versenyzők eredményei is, hiszen az első győztes, Gordon Halier ideje 11 óra 46 perc volt, míg az 1989-ben első helyen végzett Mark Allen már 8 óra 9 perc alatt ért célba. Ma már korosztályos vb-t és Eb-t rendeznek a klasszikus (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42,195 km futás), közép- (2 km úszás, 90 km kerékpározás, 21 km futás) és rövidtávon (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) egyaránt. Ez utóbbi táv várhatóan felkerül az olimpia műsorába is. Európában a triatlon úttörői a franciák, a hollandok és a csehszlovákok voltak a nyolcvanas évek elején. Gyakorlatilag kontinensünk minden országában rendeznek már versenyeket. Jelenleg az angolok, a hollandok, a franciák és a németek az öreg kontinens legjobbjai. Most pedig vizsgáljuk meg röviden, milyen pozitív hatásai vannak ennek a sportágnak az emberi szervezetre, vagyis milyen mértékben járul hozzá a fizikai és szellemi képességek növeléséhez. Egy triatlonista találó megfogalmazása szerint: a triatlon az a sport, amikor verseny közben mindenki megfogadja, soha többet nem csinál ilyen őrültséget! Majd boldogan ér célba, és utána alig várja, hogy indulhasson a következő viadalon. Valóban őrültség a triatlon? Az orvosi vizsgálatok időközben kiderítették: a triatlon mégsem az az őrültség, mint aminek kezdetben sokan hitték. Az eddig leírottakból világosan kitűnik, ez a sportolási forma nagy kitartást igényel, és áz állóképesség fejlesztésén alapszik. Mindenki számára világos: az állóképességet fejlesztő edzésekkel elkerülhetőek a civilizációs betegségek. A triatlon nagyszerűen fejleszti az ember személyiségét is, hiszen az állóképesség mellett fejlődik az önuralom, a kitartás, a terhek elviselésének a képessége. A három sport egyidejű gyakorlása pedig változatosságot ad. Az állóképességet, ellentétben a gyorsasággal és az erővel, idősebb korban is nagyon jól lehet fejleszteni. A triatlont űzve tehát azoknak a sportolóknak is lehetővé válik az aktív testmozgás, akik valamilyen oknál fogva kénytelenek voltak távozni az élsportból. A másik csoportot képezik azok a sportolók, akik most vannak teljesítőképességük csúcsán. S végül a harmadik csoportba soroljuk azokat, akik csupán kedvelésből, egészségük megőrzéséért választották ezt a sportágat. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy-egy versenyen való részvételt rendszeres edzéseknek és orvosi vizsgálatnak kell megelőznie. Ugyanis a triatlon eredeti formájában nagy megterhelés az emberi szervezetre, főleg a mozgás- és légzőszervekre, valamint az érrendszerre, s nem kevésbé az idegrendszerre is. Legjobban az alsó végtagok vannak megterhelve, hiszen a megerőltető kerékpározás után még a maratoni táv (42,192 km) teljesítése vár a versenyzőkre. E több órán át tartó megterhelés alatt bonyolult kémiai folyamatok zajlanak le az emberi szervezetben, mivel a verseny folyamán sok energiát kell kifejtenünk. Néha 2-4 kilogrammot is veszít a triatlonista az eredeti testsúlyából. Ezért tehát szükséges a verseny folyamán az ásványi anyagokkal és vitaminokkal dúsított folyadék felvétele. Végezetül tehát leszögezhetjük: egy egészséges ember, aki a verseny előtt becsületesen és rendszeresen edzett, minden nehézség nélkül teljesítheti a követelményeket. Most már csak az illetékeseken a sor, hogy helyes irányítással és szervezéssel minél több sportolni vágyót vonjanak be ebbe a sportolási formába. MÉHES TIBOR Hol van még a vége? — gondolhatja a kerékpár nyergében ülő versenyző, akire még a harmadik „tusa", a futás is vár... (A szerző felvételei) Közvetlenül a verseny előtti pillanatok... KOMMUNISTA STÍLUSÚ MEGOLDÁS LENNE... KIÉ LESZ A HUNGARORING KÖZEPE? Folyik a Hungaroring-háború. Sajnos, a pálya körül zajló újabb ós újabb botrányok lármája még a futamok motorzúgásának zaját is elnyomja. Kezdetben az építkezési költségek minden képzeletet fölülmúló nagysága okozott gondot, majd az egyes futamok után mutatkozó deficit jelenteti fejtörést, s most? camion bejelentette: az idén nem rendezi meg hagyományos kamionos viadalát. Maradt tehát az egyedüli rendezvény, a Forma-1-es világbajnoki futam, augusztusban. De ahogy a mondás tartja: egy, ami biztos, hogy semmi sem biztos. Ugyanis kitört az ádáz csata a C. C. Čo cég, élén Feldmájer Annával, és a Hungarian Formule One Kft. között. A Hungaroring közepének hasznosítása a tét. Mint ismeretes, Feldmajerék megkezdték a terület értékesítését, viszont az állam részéről nem kis ellenállásba ütköztek. Egy ideig lehetett találgatni, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium miért nem rendezi a hatáskörébe tartozó ügyet Kálnoky Kiss Sándor, az ügyben illetékes minisztérium helyettes államtitkára így látja a helyzetet: „Végső esetben sokféle megoldás lehetősége fölmerülhet. A Hungaroring közepe azonban erdőgazdasági terület, és ahhoz, amit a C. C. Co akar itt csinálni, szükséges a területnek a művelési ágból való kivonása," építési tervek bemutatása, valamint építési engedély a helyi önkormányzattól. A tulajdonosi jogokat a Hungaroring Rt. gyakorolja, amelynek Feldmájer Anna ügyvezető a mai napig nem mutatta meg azt a szerződést, ami biztosítaná szolgalmi jogát, vagyis bejutását a területre. Ez az egész üzleti tranzakció egyébként egy veszélyes ügy, figyelembe véve azt a tényt, hogy Bernie Ecclestone úrnak kizárólagos joga van a Hungaroring versenypályáján felállítható reklám összes hasznára. Amennyiben az érdekeit megcsorbltanák, megtalálná a módját annak, hogy a még négy évig érvényben lévő szerződést, annak megszegése elmén, főimondja". A helyettes államtitkár nem cáfolta a kisajátítás lehetőségét, ami — finoman szólva — kommunista stílusú megoldás lenne. Arról pedig, hogy a pályán a tulajdonosi jogokat a Hungaroring Rt. gyakorolja, csak annyit: ez igaz, de éppen az inkriminált területre ez nem vonatkozik Ott Feldmájer Anna a tulajdonos, akinek ebbéli minőségében jár a szolgalmi jog, s ha ezért Bernie Ecclestone fölmondja a szerződést, az nem a C. C. Co hibája lesz, hanem azoké, akik olyan szerződést kötöttek a Forma-1 teljhatalmú urával, mely nem tartalmazott minden részletet. A nemzetgazdasági érdek különben is túlzottan elvont fogalom. A közelmúltig szokás volt hivatkozni a népgazdasági érvre. Abból azonban, hogy népiből nemzetivé váltak az érdekek, még nem kellene újra annak következnie; a tulajdonos kisemmizhető (só) Tavaly Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízü gyi miniszter örömmel jelentette be, hogy többhónapos tárgyalás után aláírták a Hungaroring hasznosítására vonatkozó szerződést Bernie Ecclestone nal. Az aláírásra alig néhány órával a Forma-1-es versenynaptár párizsi véglegesítése előtt került sor. A megállapodás értelmében az angol üzletember, a Forma-1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetségének elnöke vállalkozást hozott létre a mogyoródi pálya kizárólagos hasznosítására. A szerződésből kiviláglik: újabb öt évig megrendezik a Forma-1-es futamokat Magyarországon. Ecclestone-ék vállalták azt is. hogy már 1991-ben sor kerül sportkocsiés túrakocsi-világbajnoki futamra. Aztán nem sokkal később kiderült, a beígért két autós világbajnoki versenyből semmi sem lesz. Már csak azért sem, mert az egyikben már évek óta nem rendeztek világbajnokságot! A másikról meg állítólag azért csúszott le Magyarország, mert a szerződést olyan későn írták alá, hogy a verseny megszervezéséhez szükséges adminisztratív teendőkre már kevés volt az idő. Ráadásul a Hungaro-