Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-17 / 165. szám, szerda

FINTOR EGY VIHAROS EJSZAKAN... (DE NEM SOLTÉSZ REZSŐVEL) A naptár június 27-ét mutatja, a hely­szín pedig Ipolyság, a Moho Saphiens együttes koncertkörútjának utolsó előtti állomása, ahol viharos éjszakában lett részük a magyarországi vendégeknek. A koncert simán lezajlott: jó hangulat, jó közönség, a kissé kellemetlen időjárás ellenére. A Moho Saphiens tagjai, a tech­nikusok és a turné szervezői az Ipoly­szálló falai közé húzódtak (volna) éjsza­kára. A közmondás úgy tartja: tévedni emberi dolog. Ez történt most is. Megér­kezésük után tusolni, pihenni és vacso­rázni szerettek volna a szállodában, de nem ez történt. A szálló személyzete kidobta a jónépet a szakadó esőbe. Óriási perpatvar keletkezett, a személyzet és a „vendégek" között. Egy hölgy, nevez­zük Bözsikének, így szólt Szomor Györgyhöz, a Moho Saphiens énekesé­hez: „Maga meg itt ne rágózzon!" A ked­ves hölgynek még ez sem volt elég. Ö úgy gondolta, neki mindent szabad, számára nincs határ. Néhány felnőtt lányt is meg­tisztelt, mondván: „A k...-at nem itt fo­gadjuk!" Szegény lányok! Ha tudták vol­na, hogy ilyesmiben lesz részük. Végül is őket meghívták, s ráadásul a sajtó tudósí­tója is ott volt... Az újság hasábjain kérdem hát önt, kedves hölgyem: hogy jön ön ahhoz, hogy lek... zon olyanokat, akiket nem ismer, de mégcsak a pertut sem itták meg önnel? S ha ismerné is őket? Tudtommal, ez becsületsértésnek számít! És mi lesz ak­kor, ha önt ezért feljelentik? Vagy önnek mindenhová elér a keze?... A jónép azután csomagolni kezd. Min­denki feszült, fáradt és nem utolsósorban éhes. Közben megérkeznek a rend őrei. Ők próbálnak rendet teremteni, de ekkor már csak egy-két vendég áll a szálloda folyosóján. Hol vannak a többiek? Nem kell hozzá nagy fantázia: a szabadban. Kinn, a csipkéző és borongós felhők alatt ázik a csapat, akik azon tűnődnek Hamlet módjára: Menni vagy nem menni? A percek rohannak, a szállodából csak egy sipítozó, förtelmes hang szűrődik ki, miközben indulásra készen áll a csapat: Budapestre. Annak ellenére, hogy más­nap Királyhelmecen van újabb koncert, s ez cirka négyszáz valahány kilométer. „Először és utoljára vagyunk itt" - mond­ja Szomor György, s a többiek bólintanak. Mindezek láttán hat ipolysági és környék­beli lakos meggyőzi őket, hogy ne menje­nek sehová, hanem maradjanak. Felcsil­lannak a szemek, s lassan, de biztosan oldódik a helyzet. Pár perc múltán szét­széled a csapat - az említett „mentőan­gyalokhoz". Porzana utánuk az út, ha nem szakadna az eső. Tulajdonképpen minden jól végződik. Csupán azon tűnődöm, hogy egyesekből hová tűnt az emberi tartás, és meddig süllyedhet az ember?! JÓNÁS KORNÉLIA ÖSZTÖNDÍJASOK A Debreceni Nyári Egyetem Ady Endre Akadémiájára (1991. július 29-e és augusztus 9-e között) a következő csehszlovák állampolgárok nyertek ösztöndíjat: ^ Alföldi Ildikó (Prága) - magyar nyelv és irodalom Balog Alica (Tornaija) - magyar nyelv és irodalom Morávek Ildikó (Komárom) - magyar nyelv és irodalom Pásztó Andrásné (Kassa) - magyar nyelv és irodalom Szvorák Zsuzsa (Fülek) - magyar nyelv és irodalom Zsebik Ildikó (Királyhelmec) - magyar nyelv és irodalom Biacskó István (Szentes) - számítástechnika Kovács Zoltán (Rozsnyó) - számítástechnika Morávek Róbert (Komárom) - számítástechnika Oláh György (Komárom) - történelem Révész Adrianna (Nyitra) - történelem Ml? HOL? MIKOR? NAPTÁR Szerda, 1991. július 17. Az év 198. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük ENDRE, ELEK - BOHUSLAV nevű ked­ves olvasóinkat A NAP kel 04.55 - nyugszik 20.46 órakor A HOLD kel 12.08 - nyugszik 23.10 órakor A DUNA vízállásai- Pozsony: 335, árad Medve: 360, árad Komárom: 310, árad Párkány: 290, árad • 1891-ben született Borisz Andreje­vics LAVRENYOV orosz elbeszélő, író (1959) • 1941-ben halt meg August CESAREC horvát elbeszélő, író, újságíró (szül. 1893). MILYEN IDĎ VÁRHATÓ? Reggel a hegyvidéki völgyekben köd. Napközben felhőátvonulások várhatók többfelé futó eső, zivatar. Az éjszakai hőmérséklet 15-11 fok, a hegyvidéki völ­gyekben 9 fok. A nappali hőmérséklet csúcsértéke 23-27 fok. Mérsékelt változó irányú szél. Előrejelzés csütörtökre és péntekre: jobbára derült idő, péntek délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Az éjsza­kai hőmérséklet 15-11 fok, csütörtökön a hegyvidéki völgyekben 9 fok. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 23-27 fok, pénteken délen és délnyugaton 29 fok. HECSSSI Életttani szempontbó 1 kedvezőtlen időjá­rás uralkodik. Fokozott mértékben jelent­kezik az idegesség, az ingerültség, az erős fejfájás, valamint a műtét utáni fan­tomfájdalom. Csökken a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség. Felerősöd­nek a reumatikus fájdalmak. Előrejelzés csütörtökre: az időjárásra érzékeny embereknél csökkennek a pa­naszok. Előrejelzés péntekre: a légköri viszo­nyok kedvezően alakulnak, Dél-Szlováki­ában a meleg megterheli a szervezetet. KÖZLEMÉNY A Benzinol állami vállalat értesíti az autósokat, hogy az ,,S" jegyek, amelye­ket a Čedok utazási iroda kirendeltségei árusítottak elfogyott, s mivel a gázolaj a töltőállomásokon Szlovákia-szerte készpénzért is kapható, a Benzinol nem nyomtat újakat. 1991. harmadik negyedében a vállalat fokozatosan bevezeti a hitelkártyákra tör­ténő üzemanyag-árusítást. Szállítással foglalkozó magánvállalkozók a Benzinol pozsonyi igazgatóságán történő bejegy­zés után a 11 szlovákiai üzem bármelyi­kében vásárolhatnak gázolaj-utalvá­nyokat. A Ilasámap július 19-én megjelenő 29. számában négyhetes rejtvényverseny indul ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK! Biztosítsa újságárusánál a Vasárnap 29. számát! MEGJELENT JÉZUS ÖRÖMHÍRE Függelék a Hitünk és életünk című hittankönyvhöz. A Magyar katolikus kate­kizmust felhasználva összeállította: Dr. Rédly Elemér. Mit tartalmaz a függelék? öt fejezet­ben választ nyújt a keresztény hit alapkér­déseire, hat fejezetben pedig a keresz­tény életvitel legfontosabb kérdéseire vá­laszol. A hit és erkölcstan fejezeten kívül megtalálhatók benne a legfontosabb imádságok (beleértve az ökumenikus Mi­atyánkot is) és tudnivalók. Senkit se szid­tak még jóvá - íme egy, az életszabályok avagy tanácsok és bölcs mondások közül a felebaráti szeretet alkalmazására. Hasznos a gyónás módjáról szóló fejezet, illetve az ezt követő lelkitükör fiatalok és külön házastársak számára. Kinek íródott ez a könyvecske? Első­sorban a papságnak és a hitoktatóknak segédanyagként a hittanórákra. Valójá­ban az alapiskolák 5., 6., 7. és 8. osztá­lyaira, illetve a középiskolákra és gimná­ziumokra gondoltunk. Nekik ugyanis nem volt külön hittankönyvük. Ezenkívül se­gédanyagként felhasználható házasság előtti megbeszélés, felnőttoktatás, ke­resztelés előtti megbeszélés alkalmával. Korszerűen feldolgozott anyagot kínál az Isten, Jézus Krisztus és Egyház témakö­rökhöz. Nem feledkeztünk meg Európa védőszentje, szent Benedek keresztes érmének szövegéről sem. A kiadvány 15,- koronáért kapható, személyesen vagy megrendelés útján. Nagyobb számú megrendelés esetén ár­kedvezményt biztosítunk. Címünk: Rehoľný dom Rádu sv. Bene­dikta, Bencés Rendház, G. Steinerg 10, 94501 Komárno ÖKOBUSZ Földgázhajtású autóbuszt helyezett üzembe a havírovi városi közlekedési vállalat. Az „ökobuszt" a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat havírovi és prá­gai szakemberei alkották, s előnyei - csak elenyésző mennyiségű emissziót bocsát ki és kevésbé zajos - már a próbaüze­meltetés során kitűntek. Napi 300 kilomé­ter megtétele esetén 960 koronát takarí­tanak meg általa, tehát az átalakítás költ­sége nem egész egy év alatt megtérül. Az év végéig tíz ökobusz fog a város utcáin közlekedni. MATUZSÁLEMI TÖLGY Ausztria egyik legérdekesebb védett természeti látványossága Európa legidő­sebb tölgyfája, mely a botanikusok szerint tízezer éves, és Fürstenfeld stájer falu határában áll. Koronájának az átmérője 50 méter, a magassága hétemeletes há­zéval egyenlő, törzsének átmérője pedig három méter. Negyed évszázada a fát villámcsapás érte, s a sebhelyet betonnal öntötték be. Állapota azonban újabb „mű­tétet" is igényelt. Meg keil menteni a fát a további korhadástói és a gombásodás­tól. A harmadik éve folyó radikális gyógyí­tó akció során a botanikusok több ezer órát dolgoztak. HÁBORÚS ÖRÖKSÉG Az első világháborúból származó föld alatti lőszerraktárra bukkantak a romániai Focsani városban építkezési munkák so­rán. A helyszínre érkező tűzszerészek 105 jó állapotban lévő tüzérségi gránátot és hét tonna robbanóanyagot találtak. A veszélyes lelet megsemmisítése egy hétig tart. MOZIK MŰSORA POZSONY • DUKLA: Farkasokkal táncoló (am.) 16.00, 19.30 • HVIEZDA: Nicsak, ki be­szél (am.) 15.30, 18.00, 20.30. •MET­ROPOL: A vállalkozó lány (am.) 15.30, 18.00, 20.30 • MIER: A bolygó neve: Halál (am.) 15.00, 17.30, 20.00 •non­stop vetítés 9-től 13-ig: Kilenc és fél hét (am.) • SLOVAN: Családi vállalkozás (am.) 15.00, 17.30, 20.00 • TATRA: Kö­tözz meg és ölelj! (spanyol) 15.00, 1.7.30, 20.00 • ISTROPOLIS - SZAKSZERVE­ZETEK HÁZA: A ragadozó (am.) 17.00, 19.30 KASSA • DRUŽBA: A ragadozó (am.) • TAT­RA: Vad orchideák (am.) • ÚSMEV: Se­herezádé és a gentleman (fr.-olasz) KOMÁROM • PANORÁMA-KERTMOZI: A vállalko­zó lány (am.) 21.30 SZÍNHÁZAK MŰSORA NYÁRI SZÜNET RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 6.00-7.00 Jó reggelt. Zenés információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, saj­tószemle, riport. 16.00 Hírek. 16.10 Isko­lások műsora. 16.40 Tanuljunk szlovákul. 16.45 Tánczene. 17.00 Napi krónika. 17.30-18.00 Nótacsokor. TV-MŰSOR CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ F 1 9.00 A nyúlpásztor. Német mesefilm. 9.45 Állatkölykök az állatkertben. 9.50 Zenés szórakoztató műsor. 10.25 A kispolgár halála. Tévéjáték. Ism. 16.10 A szépség és a szörnyeteg. Mesejáték. 17.40 A nap percei. 17.50 Riporterek stúdiója. 18.45 Autósok, motorosok műsora. 19.00 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.00 Üzlet a ha­lállal. Angol tévéfilmsorozat, m/3, rész. 20.55 Bumeráng. Milan Lasica és Július Satinský szórakoztató műsora. 21.45 A nyomozás befejeződött, az esetet fe­ledjék el! Dokumentumfilm. 22.15 Esemé­nyek, kommentárok. 22.45 A hírnév gyár­tói. Amerikai filmdráma.OAO Hírek. SZ 1 18.00 Esti mese. 18.10 A nagymama meséi. Tévéfilmsorozat. 2. rész. 18.40 Katka nyaralni megy. Tévéfilmsorozat. VII/2. rész. A barátok. 19.10 A vegetáriá­nus egy napja. 2. rész. 19.30 Tévénapló. 20.00 A hercegkisasszony. Megyar tévé­film. 22.13 Sporthírek. 22.20 Extra sport­magazin. 22.45 Hírek. TA 3 7.00 CNN-hírek. 10.00 MCM-dalok. 11.00 Screensport. 12.00 CNN-hírek. 13.00 MCM-dalok. 14.00 Screensport. 15.00 MCM-dalok. 16.05 TV 5-hírek. 16.15 Fő­zőlecke. 16.30 Follow me. 58-59. rész. 17.30 A dicsőség útján. 18.00 CNN-hírek. 18.30 MCM-dalok. 18.40 Teleshoping - bevásárlás a képernyő közvetítésével. 19.00 TV 5-hírek. 19.20 Kulturális maga­zin. 19.30 TSN-hírek. 19.50 MCM-dalok. 20.15 Káposztaleves. Francia filmvígjá­ték. A főszerepben. Louis de Funes. 22.00 Hírek, időjárás. 22.35 St.'Elsewhe­re klinika. NSZK filmsorozat. 23.25 RTL plus hírek. 23.35 New York őrangyala. Amerikai filmsorozat. Az orchideatolvaj. 0.20 MCM-dalok. 0.30 CNN-hírek. MAGYAR TELEVÍZIÓ 5.45 Jó reggelt Magyarország! 8.30 Ope­rettrészletek. 9.05 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 16.30 Német nyelvű nemzetiségi magazin. -17.00 Rabszolgasors. Brazil filmsorozat. 4. rész. 17.30 Kalendárium 1991. 18.05 Pénzvilág. Hírek, tények, információk. 18.15 Gyereksarok. 18.45 IS - Most. A sokoldalú fiatalok műsora. 19.15 Mini klip-mix. 19.30 Híradó. 20.00 Telesport. 20.15 A hős és a csokoládéka­tona. Angol tévéfilm. 22.05 Létkérdések. 22.50 George Enescu 110 éve született. II. román rapszódia-szvit. 23.35 Késő esti Híradó. 23.40 ZDF-híradó. TV 2 6.00-9.00 NAP-kelte. Reggeli informáci­ós magazin. 16.20 Hírek. 16.30 ötről hatra. A TV 2 zenés tájékoztató műsora. 17.30 Torpedó. 17.45 Gyerekeknek. Tit­kos völgy. Angol filmsorozat. 11. rész. 18.15 Telesport. 18.40 Esti egyenleg. 19.00 Hogyan veszítik el a költők az illúziókat? Csehszlovák film. 11/2. rész. 20.45 Van öt perce? 20.55 Apropó. Kepes András műsora. 22.00 Híradó. 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Flambírozott szí­vek. Dán film. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ' FS 1 9.00 Tv-híradó. 9.05 Jog a szerelemhez. 9.30 Európa egyetemei. A prágai Carolina egyetem. 10.00 Mi. 10.30 A medvék Ja­pánba mennek. Amerikai film. 12.00 Ezer mestermű. 12.10 Külföldi jelentés. 13.00 Tv-híradó. 13.10 Elszabadultak az ele­fántok. Német film. 15.00 Fraggles. 15.25 Pinocchio. 15.55 Silvanus, az erdei sár­kány. 16.10 Liliputi látogató. 16.35 Fur­fangos négyes. 17.10 Wurlitzer. 18.00 Tv­híradó. 18.30 Repülő orvosok. 19.30 Tv­híradó. 20.00 Sporthírek. 20.15 Három pénzdarab a szökőkútban. Amerikai film. 21.50 Oldalpillantások. 22.00 Dallas. 22.45 A gorilla. Francia bűnügyi film. 2. rész. 0.00 Chicago 1930. 0.45 Tv-híradó. FS 2 8.30 Időjárás-panoráma. 15.20 Akkori­ban. 15.25 Sörgyári capriccio. Csehszlo­vák film. 17.00 A bebiztosított társadalom. 17.30 Tájak és emberek. 18.00 Jog a sze­relemhez. 18.30 Oroszlánbőgés. 19.00 A tartományok mai napja. 19.30 Tv-hír­adó. 20.00 Kulturális hírek. 20.15 Nem minden arany, ami fénylik. Angol-ameri­kai film. 11/1. rész. 21.50 Újdonságok a moziban. 22.00 Tv-híradó. 22.30 Esti sport. SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -el! 8.35 Szom­szédok. 9.05 Közkórház. 9.50 Tévébolt. ^ 10.05 Hírek. 10.10 B-52-es bombázók. Amerikai játékfilm. 12.05 Szerencseke­rék. 12.45 Tévétőzsde. 13.35 Bingo. 14.00 Ollie tiszta őrült farmja. Rajzfilm. 14.25 .Közkórház. 15.10 Szomszédok. 15.35 Tévébolt. 15.50 Kung Fu. 16.45 Stingray. 17.50 Boszorkányt szeretek. 18.15 Bingo. 18.45 Híradó. 20.00 Hunter. 21.00 Hölgyem, Isten áldja! Amerikai film­vígjáték. 23.10 Elátkozott örökösök. 0.00 A 4-es csatorna különkiadása. 0.50 Hunter. RTL 6.00 Az RTL reggeli magazinja. 8.35 Vásárlók magazinja. 9.10 Greta Garbó sorozat. Ninocska. Amerikai film. 11.00 Kaliforniai klán. 14.25 A springfieldi törté­net. 15.10 A szív szava. 15.55 CHiPs. 16.45 Kockázatos. 17.10 Játékshow. 18.00 A bionikus nö. 18.45 Híradó. 20.15 Káposztaleves. Francia filmvígjáték. 22.35 A St. Elsewhere klinika. 23.35 New York őrangyala. 0.20 A St. Elsewhere klinika. Ism. 1.10 redóneve: Rókatűz. SUPER CHANNEL 6.30 Győzelem Morris Cerullóval. 7.00 Napkezdet. 7.10 Egyveleg. 8.30 Halló Ausztria, halló Bécs. 9.00 Kölyökóra. 10.00 Egyveleg. 12.30 Turistamagazin. 13.00 Japán gazdasági hírek. 13.30 Egy­veleg. 16.00 Kölyökóra. 17.00 Hullám­hosszon. 19.00 Egyveleg. 20.00 Kilátá­sok. Dokumentumfilmsorozat. 20.30 Élet az apával. Amerikai film. 22.10 Sporthí­rek. 22.20 Financial Times. 22.50 UNES­CO-fejezetek. 23.20 Sportmagazin. 23.50 NASA - az úr meghódítása. 0.30 Vissza a 80-as évekbe! 1.30 Egyveleg - külön­kiadás - klipek reggelig. TV 5 7.00 Francia híradó. 7.40 Kanadai híradó. 8.00 A hegy. 8.30 Francia nyelvterületek. 10.00 Tudományos vizsgálódás. 10.30 Videotéka. 11.35 Szójáték. 16.35 Vetél­kedő. 18.00 Harmincmillió barát. 18.30 Francia nyelvlecke. 19.00 Hírek. 19.20 Kacsintások. Apró érdekességek. 19.30 Francia híradó. 21.35 Moliére: Az úrhat­nám polgár. 23.00 Hírek. 23.15 Tour de France-összefoglaló. 23.35 Joseph Kés­sél portréja. (Műsorváltozás lehetséges!) A jelzés nélkül közölt hír­anyagot a ČSTK sajtóirodától vettük át. Szerkesztőségünk üzenet­: j rögzítője szombatonként egész mp* a hét töfcteí aäpjáfl (vasárnap is) este 1 Ô órától másnap délelőtt 11 óráig a 2W44~26-o$ pozsonyi tói* fanszámon veszi hívásaikat: Kiadja a Slovakopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: SZILVÁSSY JÓZSEF. Telefon: 532-20. Főszerkesztő-helyettesek: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460) és MIKLÓSI PÉTER (telefon: 210/4453). Főmunkatársak: DUSZA ISTVÁN és TÓTH MIHÁLY. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Marta­novičova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9; szerkesztőségi titkárság: 550-18 és 210/4426, 210/4615; vasárnapi kiadás:' 210/4454; sportrovat: 210/4433, 210/4434 és 506-39; gazdasági ügyek: 210/4425 és 210/4439. Távíró: 92308. Telefax: 505-29. Adminisztráció: 819 02 Bratislava, Martanovi­čova 25., telefon: 586-07. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. ÚJ szó A MAI LAPSZÁM kiadásvezetője: J. MÉSZÁROS KÁROLY külpolitikai szerkesztője: GÁLY IVÁN sportszerkesztője: SZABÓ ZOLTÁN grafikai szerkesztői: VALÉRIA NEMCOVÁ és SZILVÁSY ERZSÉBET Készül a Danubiaprint, n. v. 02-es üzemében, 851 80 Bratislava, Martanovičova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 15 Bratislava, Martanovičova 25, 18. emelet, telefon: 210/3659, 3660. Szerkesztőségi hirdetésfelvétel közületek­nek: 210/4455. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Index: 48087

Next

/
Thumbnails
Contents