Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-10 / 134. szám, hétfő
5 PUBLICISZTIKA 1991. JÚNIUS 10. E lkeseredett hangú levelet kaptunk P. M. dunaszerdahelyi olvasónktól, akit az utóbbi időben végtelenül aggaszt a gazdasági helyzet, s ezen belül saját sorsa is. Pedig még fiatal házasok, egyikük se töltötte be harmincadik életévét. Még nincs gyermekük és romló anyagi körülményeik miatt egyelőre nem is gondolnak rá. Havi bérük 1700 és 2200 korona, tehát egyiküké a megszabott 2000 koronás minimális bért se éri el. Ebből lemegy az adó és a rendszeres 1200 korona havi kiadás (a kölcsön törlesztése, villany stb.). Olvasónk felteszi a kérdést, vajon kiknek a fizetése alapján állapították meg a havi 3500 koronás átlagot. Bizonyára egyeseknek ennél magasabb a fizetése, de nagyon sokan a minimális bért se kapják. ,,A köztársasági elnök meg a miniszterek könnyen beszélnek, de próbálnának havi kétezerből megélni" - írja. Neki nagy gond a májustól több ezer koronába kerülő tüzelő beszerzése, hisz az eddigi 700-800 korona kifizetése is jelentős tehertétel volt családi költségvetésünkben. „A jövő még ennél is riasztóbb, mert valószínűleg egy-két hónap múlva mindketten munka nélkül maradunk. A munkanélküliek száma már most is nagyobb a tervezettnél és gyorsan növekszik... Vajon kifizetődik-e az országnak, hogy embereket munka nélkül alamizsnában részesítse? De egyáltalán, lesz-e miből fizetni a munkanélküli segélyt? A termelés állandóan csökken, az állam is kisebb bevételekhez jut, vajon telik-e ebből segélyre?" Olvasónk befejezésül leszögezi, hogy az árak nagy arányú növekedése és a munkanélküliség nem csupán őt nyugtalanítja. Vitathatatlan, a légbizonytalanság ma már százezreket sújt. A viszonyok magyarázata, indoklása ugyan állandó téma, de vajmi vigasz a leglogikusabb érvelés is azok számára, akiknek létfeltételei rohamosan romlanak. Sokakban felvetődhet a kérdés: a szocialista rendszer, olyan volt, amilyen, de az embereknek nem kellett rettegniük, hogy holnap munka nélkül maradnak. Ezen felül az állam az állampolgárok szociális gondjaiból is sok mindent magára vállalt. Nos, az olvasó levelére adandó válasz rövidsége miatt nincs lehetőség a szélesebb összefüggések fejtegetésére, azért néhány alapvető tényt így is kiemelhetünk. Elsőnek talán azt, hogy az elmúlt évtizedek folyamán a rendszer mármár erejét meghaladó - bár a lakosság számára kedvező szociális erőfeszítései is hozzájárultak gazdasági tartalékaink kimerüléséhez. A gazdasági reformról az utóbbi két évtized folyamán is sok szó esett, de a vezetésnek nem volt bátorsága merészebb intézkedések foganatosítására, mert ezzel a már amúgyis jócskán elégedetlenkedő lakosságot fordították volna magukkal és a rendszerrel szembe. A félmegoldások pedig tovább mélyítették a gazdasági válságot. A népszerűtlen intézkedések ennek ellenére is a levegőben lógtak, A tőkés rendszer szükségszerűen a magántulajdonon alapuló vállalkozásra, a piacgazdaságra épül. Ebből azonban korántsem vonható le az a következtetés, hogy e rendszer számára a bérükből, fizetésükből élők tömegeinek létfeltételei közömbösek. A vállalkozás eredményessége mindenekelőtt (is) a piac felvevőképességétől, a megfelelő kereslettől függ. A radikális reform végső sikere attól függ, hogy a sokakat sújtó megszorításokat a tömegek létfeltételeinek javulását eredményező fellendülés kövesse. Nagy általánosságban ezen a ponton találkoznak a vállalkozók és a fizetésükből élők érdekei. Ezért a reform hívei JÖVÖFÉLTÉS mivel gazdaságunk az elviselhetőség határát megközelítve egyre csak romlott. Mind jobban lemaradtunk a fejlett országok mögött és nagyon is nyilvánvalóvá vált, hogy közben a tőkés társadalom a tömegek számára is magasabb életszínvonalat biztosított, mint a szocialista rendszer. Igaz, hogy a szocializmusban a társadalmi javak elosztása egyenletesebb volt, de ez korántsem jelenti, hogy igazságosabb is. Az egyenlősdinek, az „azonos gyomor" elméletnek megvolt a fonák oldala. Bár sokaknak épp ez felelt meg, mert a javak nagy részét mások rovására épp az arra legkevésbé érdemesek kaphatták meg. A szocializmus csődje után aligha maradt más választás, mint a tőkés példa, miután az utóbbi évtizedek annak magyobb életképességét bizonyították. Az 1989 novembere óta eltelt időszak a politikai (társadalmi) erők polarizálódása volt. Az utóbbi időben a jobboldal - ahogy várható volt - előretört. Nincs ebben semmi meglepő. A tőkés társadalmi és gazdasági viszonyokra, a magántulajdonra, a szabad vállalkozásra épülő radikális gazdasági reformot jelenlegi körülmények között bizonyára - annak minden előnyével és hátrányával - a jobboldal képes végrehajtani. Mindennemű további ingadozás, késlekedés e reform csődjéhez vezetne. Igen ám, de mit hoz ez a reform a lakosság széles rétegeinek? Mert az állampolgár a rendszer előnyét vagy hátrányát elsősorban (is) saját helyzete alapján ítéli meg. is csak átmeneti nehézségekről beszélnek, néhány év múlva lényeges javulást ígérve. A vállalkozók és az alkalmazottak érdekei viszont sok mindenben homlokegyenest eltérőek. így eleve szükség van az érdekek összehangolására hivatott intézményre. Ezért teljesítenek fontos küldetést a tőkés társadalom struktúrájában a szakszervezetek. Szerepük elsősorban is gazdasági jellegű, céljuk bizonyos egyensúly létrehozása (megtartása) a vállalkozók és az alkalmazottak érdekei között. Egyes lakossági rétegek érdekeit képviselő partner szerepét töltik be. Természetesen a politikai életben is számolni kell velük, hisz a legnagyobb polgári pártok is támogatásuk elnyerésére törekszenek. Tagságukat természetesen arra ösztönzik, hogy olyan párta adják voksukat, amelynek programja a leginkább megfelel érdekeiknek. A múlt rendszer a szakszervezetek tekintélyét jócskán lejáratta, mivel az egyetlen politikai párt uszályszerepre kárhoztatta őket. Ezért alakítják most oly nehezen saját arculatukat és keresik helyüket az új társadalmi struktúrában. Az elvesztett bizalom visszaszerzése bizonyára hosszabb időbe telik. így egyelőre kérdés, milyen szerepet tölthetnek be jelenleg tagságuk érdekeinek védelmében úgy, hogy a gazdasági kibontakozást célzó reformot se akadályozzák. A csődbe jutott szocialista társadalom nem váltotta be a milliók hozzá fűzött reményét. A rendszerváltás átmeneti időszaka se ígér sok jót a vagyontalan széles rétegek számára. A legnagyobb terheket lényegében ugyanazok viselik, akiket a korábbi rendszer se kényeztetett el. Kár lenne csalóka illúziókban élnünk. A tőkés társadalom se oldotta meg a társadalmi problémákat. Erre figyelmeztetett II. János Pál pápa is utóbbi pásztorlevelében. A legfejlettebb tőkés országokban is van nyomor, vannak munkanélküliek és hajléktalanok. Ezért van szükség e rétegek érdekvédelmére. Tévedés lenne azt hinni, hogy a lakosság életszínvonala kizárólag a vállalkozók és a szakszervezetek erőviszonyának a függvénye. Az állam a fejlett tőkés társadalmakban is erőteljesen beavatkozik a gazdasági szférába, hogy kizárja a piac törvényeinek ösztönszerű és a múltban sokszor súlyos válságba torkolló érvényesülését. A tömegek elszegényedése szükségszerű társadalmi feszültséget és konfliktusokat szül, ezért az állami beavatkozások célja ennek megelőzése. A megfelelő szociális hálónak nem csupán gazdasági, hanem politikai vonatkozásai is vannak. Ezért a gazdasági megszorítások épp a reform sikere végett nem léphetik túl az elviselhetőség határát. A szociális háló működőképessége természetesen a gazdaság erejétől függ. A csehszlovák gazdaság feltehetően rendelkezik az aránylag gyors kibontakozáshoz szükséges alapokkal, ami a jelenlegi radikális reform célja. Az elkövetkező hónapok, évek nagy kérdése az, hogy a reform útjára lépett társadalmunk milyen erőforrások mozgósítására képes. Nagyon nehéz út áll előttünk és önámítás lenne gyors és általános felemelkedésre számítani. Egyes társadalmi rétegek vagyonuk, képességeik, merész vállalkozásuk révén ugyan meggazdagodnak, mások viszont elszegényednek. Ez a valóság. O lvasónk levelében a köztársasági elnöknek és a minisztereknek tett fel kérdéseket és tőlük várt választ. Ők a tömegtájékoztató eszközökön keresztül naponta többször is válaszolnak ugyanilyen vagy hasonló kérdésekre. A nehézségeket nem titkolják, könnyelmű ígéreteket se tesznek. Azt is leszögezhetjük, hogy a radikális gazdasági reformnak ellenzői is vannak. Épp várható szociális lecsapódását illetően. Ám végeláthatatlan vitákkal sokra nem mennénk. Konkrét cselekvésre van szükség. ZSILKA LÁSZLÓ A KERESKEDELMI MINISZTER SZERINT: CSIGATEMPÓ A kisprivatizáció napjaink egyik legidőszerűbb kérdése. Az árverések a vártnál kevesebb embert vonzanak, de a magánboltok növekvő száma jelzi: mozgásban van a kereskedelem. Hogyan látja mindezt Jozef Chren, a Szlovák Köztársaság kereskedelmi és idegenforgalmi minisztere? - Miniszter úr, nem sokkal hivatalba lépése után kifejtette: elsődleges céljának tartja, hogy a kereskedelem mielőbb magánkézbe kerüljön. Folyamatban van már a kisprivatizáció. Elégedett az eddigi lefolyásával? - Nagyon lassú, kissé másképp képzeltem el, ugyanis előre nem látott tényezők befolyásolják. Ilyen az emberek negatív jellemének megnyilvánulása a pénzzel kapcsolatban. Az első elgondolások szerint már a tavalyi karácsonyi piacot a privatizált kereskedelem bonyolította volna le. Azt hittük: az egyik szombaton a zöldségboltokat, a másikon pedig az élelmiszerüzleteket privatizáljuk. Csupán a forgóeszközöket kívántuk magánkézbe adni, azzal, hogy egy év múlva árverezzük a boltokat, és az ott dolgozók - a szakemberek, akik értenek az ellátás megszervezéséhez - előjogot kapnak. Csak abban az esetben kerültek volna a kereskedelmi egységek „idegen" kézbe, ha az érdeklődők a kikiáltási árnál jóval magasabb összeget ígértek volna, illetve ha az addig ott dolgozók lemondanak az üzletről. Ezt az elképzelésemet az illetékesek nem értették meg. A kroméŕíži kormánytalálkozón végül egészen más koncepciót fogadtunk el. Ennek van egy bizonyos politikai és gazdasági logikája: a privatizáció során minél több pénz gyűjtsünk össze az államkasszába. Azt hittük, demokratikusabb lesz azáltal, hogy minden lakosnak megadjuk a lehetőséget az árverésen való részvételre. Tulajdonképpen a politikai koncepció győzött. Mivel az én elképzelésem háttérbe került, nem maradt más, minthogy tiszteljem a jóváhagyott törvényt és megvalósítsam azt. A privatizáció ilyen formában jóval hosszabb ideig fog tartani, különböző nehézségek merülnek fel, olyanok is, amilyenekkel az én tervem szerint egyáltalán nem számoltunk. Sajnos az is bekövetkezett, amit a törvény előkészítése során egyesek annyira hangsúlyoztak: egyetlen csoport se kerüljön kivételes helyzetbe. Most azoknak van előnyük, akiknek pénzük van. Nem szívesen használom a maffia kifejezést, de tény, olyan csoportok jönnek létre, amelyeknek az érdekei teljesen ellentétesek a közösség érdekeivel. -A kereskedelmi egységek egy részét már privatizálták, mondhatjuk úgy is, ezekhez már önnek semmi köze, viszont kereskedelmi miniszterként felelős a lakosság ellátásáért. .. - így van. Első hallásra ez komoly ellentét. Elsősorban a két tárca - a privatizációs és a kereskedelmi - közti szemléletkülönbségből adódik. A privatizációs minisztériumot aszerint értékelik, milyen gyorsan hajtja végre a privatizációt, és milyen anyagi hasznot hoz ez az államnak. Ezzel én is egyetértek, de ez csak az egyik nézőpont. Az én feladatom más: felelős vagyok azért, hogy a boltok ne zárjanak be, hogy a kereskedelem működjön, hogy a vevő szinte észre se vegye a privatizálást, pontosabban, csupán a pozitív következményekre figyeljen fel. Ez a különböző szemlélet kétféle megoldást is eredményez. Én azt szorgalmazom, jöjjön létre minél több kereskedelmi hálózat, számolok a külföldi tőke bevonásával. De azt is hangsúlyozom, legkevesebb két érdeklődőre van szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi láncban a konkurencia kialakuljon. Már konkrét érdeklődésről is beszámolhatok; eddig az Italzdroj és az Ahold társaságok tették a legtöbbet a kapcsolatok felvételében. Sokan attól tartanak, hogy ez a módszer egy újabb monopólium kialakításához vezet, pedig aggodalomra egyáltalán nincs ok. Az említett hálózatok a kiskereskedelmi egységek mintegy 30 százalékát ölelnék fel. Elsősorban a nagy üzletek tartoznának hozzájuk, azok, amelyek segítségével megteremtenénk a belpiac stabilitását. - Nem valósult meg az az elképzelés, hogy a magánboltokban sokkal vonzóbb lesz a környezet, színvonalasabb a kiszolgálás mint a szövetkezeti üzletekben. Mi az oka ennek? - A magánboltok színvonala valóban nem felel meg a kívánalmaknak, de nem is felelhet meg. A hazai vállalkozóknak nincs elegendő tőkéjük. Nagyrészük a családtól, az ismerősöktől kölcsönzött pénzzel ment az árverésre. A megvett egységek rekonstrukciójára már valószínűleg nem futja. De más oka is van ennek. A mi boltosaink keveset jártak a világban, nem volt hol ellessék, megtanulják, milyen a színvonalas kereskedelem. Külföldi látogatásaik során legfeljebb a legolcsóbb cikkeket vették meg, illetve az árubőséget csodálták meg. Most viszont elvárjuk tőlük, hogy menedzserként viselkedjenek. Épp azért szorgalmazom a külföldi tőkével létrehozott üzlethálózatot: volna kitől tanulniuk kezdő kereskedőinknek. Sajnos, elképzelésem miatt sokan bírálnak és azzal is vádolnak, hogy fékezem a kisprivatizációt. - Nemrég a televízióban elhangzott beszédében többek között arról is szólt, hogy a piacon már nincsenek hiánycikkek. Több olvasónk kijelentésére így reagált: ha minden van, akkor miért nincs ecet? - Tudok erről a gondról, körülbelül két héttel ezelőtt merült fel. Közben külföldön voltam, s ezért pontos választ nem adhatok. Azt viszont tudom, egy rémhír - miszerint az ecet ára jelentősen emelkedni fog -, következménye, hogy jelenleg hiányzik a boltokból. Az is tény: most nem hozhatok be külföldről ecetet, mert erre nincs devizánk. De a kételkedőket megnyugtatom: rövidesen lesz elegendő és az árát sem emeljük. DEÁK TERÉZ LAPSZÉLEN DOBBANTÓDESZKA Nem asztalos készíti s nem fából, hanem a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium formálja - betűkből, számokból. A köztudatba minden bizonnyal az élelmiszerbiztonsági alapelvek néven kerül be, és átmenetileg a mezőgazdasági alaptevékenységet folytatók által egyre inkább hiányolt agrárpolitikát helyettesíti. Lényegét Ladislav Klinko, az SZK volt mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese ismertette a minisztérium napokban tartott sajtóértekezletén. Az alapelvek az adott valóságra épülnek. Az árliberalizációt követő élelmiszeripari túlkínálat a kereslet csökkenésének a következménye. A vásárlóerő tovább gyengül, a várható mélypont csak nehezen meghatározható. Egyes élelmiszerek, elsősorban a marhahús, a tej és a tejtermékek keresletet meghaladó túlkínálatával a jövőben is számolni kell. Annál inkább, mivel az export növelésére sincsenek meg a lehetőségek. Az európai húspiac, különösen marhahúsból, túltelített, a tejpor ugyan exportálható, de a vajjal nem tudunk mit kezdeni. A Szovjetunióba irányuló marhahús-exportot a barter-üzletek megtalálásának módja, a rendkívül alacsony európai árajánlatok ós a hitelre való vásárlási szándék nehezíti. Hasonlóan problematikus és nagyrészt csak jóslásokra alapozható a minden részletre kiterjedő agrárprogram azért is, mivel nem tudni, hogy az őszre beígért szövetkezeti transzformációs törvény mennyire „becsüli föl" a munka, a föld vagyongyarapító értékét. Az ilyen feltételek mellett formált agrárprogram bizonytalanságaival és esetleges tévedéseivel szemben konkrétabb fogódzókat tartalmazhatnak a már említett élelmiszerbiztonsági alapelvek. Céljuk a piaci egyensúly megteremtése, úgy, hogy a mezőgazdasági alaptevékenységet folytatók készenlétben álljanak a jövőben minden bizonnyal bekövetkező keresletnövekedés kielégítésére és a nagyobb exportlehetőségek kihasználására. Vagyis megmaradjon az a bizonyos „deszka", amelyről elrugaszkodhatnak. • Ezt véve alapul az alapelvekben kiemelt hangsúlyt kapott a termőföld és a szarvasmarha-tenyésztés, ezen belül pedig a tehénállomány kérdése. Az előbbi esetében a piaci igényekhez igazodó visszafejlesztés olyan mértékű lehet, hogy az intenzív termelés a jelenlegi szántóterület nyolcvan százalékán bármikor folytatható legyen. Marhahúsból az előző évekhez viszonyítva jelenleg fejenként 10-12 kilóval fogyasztunk kevesebbet, de két-három éven belül az évi átlagfogyasztás ismét elérheti a 24-26 kilogrammot. Tejből és tejtermékekből jelenleg a korábbi mennyiség harmadával is beérjük, de egy bizonyos mélypont után a kereslet fokozatos növekedésével számolhatunk. A piaci igényeknek megfelelően az év végéig tíz százalékkal kell csökkenteni a tehénállományt. Ez ötvenezer darabot jelent, és a csökkentés elsősorban a volt nyugatszlovákiai kerületet érinti. Vidékek szerint kell átállni a tej-, vegyesilletve hústípusú marhatartásra, az első kategóriában a 6-7 ezer literes éves fejési átlag alapkövetelmény. E célra nem megfelelő üszőborjakat és ötszáz kiló helyett ötödrésznyi súlyban a bikaborjakat is vágóhídra kell küldeni. Ezzel fokozatosan megszűnik a 30 százalékos marhahústúlkínálat, és végre a piacon is megjelenik a borjúhús. Akik eddig nem léptek, azok a nehéz helyzetnél is nehezebbe kerülnek - hangsúlyozta a miniszterhelyettes. A végeredményt ugyanis nem bízzák, nem bízhatják a véletlenre, hiszen a vágómarha-túlkínálat okozta problémák komolyak. Félévben üzemek szerint értékelni fogják a szubvenciók felhasználásának eredményeit, s előfordulhat, hogy a pénzösszeget célszerűtlenül felhasználó mezőgazdasági üzemektől megtagadják a pénz további folyósítását. (egri)