Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-08 / 133. szám, szombat

1991. JUNIUS 8. KALEIDOSZKÓP MILYEN CIPŐBEN JÁR(J)UNK? (Munkatársunktól) - Csütörtökön sajtó­tájékoztatót tartottak a Bártfafürdőhöz közeli cipőgyárban. Ennek az egyik érde­kessége az volt, hogy az újságírók nem­csak a privatizációra készülő állami válla­lat vezetőihez intézhették kérdéseiket, hanem a Bártfán folyó nemzetközi konfe­rencia Amerikából érkezett egyik résztve­vőjéhez, a cipőipar kiváló ismerőjéhez, Tomáš Baťa üzletemberhez, továbbá Ján Holčíkhoz, Szlovákia ipari miniszte­réhez. A divatbemutatóval kezdődött tájé­koztatón Jozef Štalmach igazgató rövi­den így jellemezte a vállalat helyzetét: „Gazdaságilag úgy állunk, hogy egyelőre nem kell radikálisan csökkenteni a dolgo­zók létszámát". Elmondta még, hogy amíg exporttermelésük többsége a múlt­ban a Szovjetunióba irányult, (tavaly 4,5 millió pár lábbeli, az idén 2 millió) most igyekeznek betörtni a nyugati piacokra is. Az Amerikai Egyesült Államoktól az idei harmadik negyedévre 90 ezer párra kap­tak megrendelést. Eredményes az Adidas céggel való együttműködésük is. Hazánk­ban viszont a korábbinál mintha kevesebb árujuk fogyna - panaszolta. Ennek az okát az igazgató a magas árak és a fo­gyasztók egyre vékonyodó pénztárcájá­nak az összefüggéseiben látja. S nem­csak ő vallja ezt a nézetet, hanem Tomáš Baťa is. A neves vendég szerint a lakos­ság fizetőképességét ügyes gazdaságpo­litikával: mindenekelőtt a privatizációval s nem utolsósorban a termelés korszerű­ségeinek felvetésére kiváló alkalom a mostani nemzetközi konferencia is. Szó­ba hozta 1 cégje ós a bártfai JAS vállalat gazdasági együttműködéséről még nem kötöttek szerződést, de elárulta, hogy már „érik a dolog". (gazdag) GYAPJÚBÓL FONALAT VAGY PAPLANT A VÉGTERMÉK KÖNNYEBBEN ELADHATÓ Noha Dél-Szlovákia mezőgazdaságára nem túlságosan jellemző a juhtenyésztés, sokan foglalkoznak vele, így az értékesí­tési nehézségek őket is sújtják. A gyapjú­felvásárlással kapcsolatos problémákról, az eladási nehézségekről több olvasói levelet és kérdést kaptunk. Ezért Anton Čapistrák mérnöktől, a trencséni Juhte­nyésztés i Kutatóintézet munkatársától kértünk tájékoztatást arról, hogy a terme­lők hogyan és hol szabadulhatnak meg a nyakukon maradt gyapjúkészleteiktől. Mivel az eladási lehetőségek korlátozot­tak, a felvásárlási rendszer alig működik, ezért elsősorban olyan vállalatokat ismer­tetünk, ahol a gyapjú feldolgozására van lehetőség. A trencséni Merina gyapjúfeldolgozó vállalat minimálisan 2-3 tonnás tételek mosását vállalja, karbonizálás nélkül. 10,50 korona kilogrammonkénti munka­költséggel. (Telefon: 0831/394108). A zsolnai Slovena gyapjúfeldolgozó vállalat csak szervezetek számára vállalja a gyapjú mosását (karbonizálás nélkül), festését és fonását kilogrammonként 68 koronáért, illetve a paplankészítésre szol­gáló gyapjú mosását és fésülését 36 koronáért. Csak 200 kilogramm feletti té­telek feldolgozását végzik. (Tel.: 089/ 212 11). A svinnái Nitratex kisszövetkezet (Tren­cséni járás) mosott gyapjú fonását vállalja szervezetek és magángazdálkodók ré­szére. A mosott fehér gyapjú fonása a 29 százalékos adóval együtt kilogrammon­ként 58 korona, a színesé 20-30 korona. Szervezetek számára paplankészítéshez szükséges alapanyag készítését is vállal­ják, négyzetméterenként 8 koronáért. Ma­gángazdálkodóknak és kistenyésztőknek minimális tételeket is feldolgoznak. (Tel.: 0831/957215-17). A strakovicei FEZKO a gyapjú komplex feldolgozását vállalja, legalább egytonnás tételekben, a következő kilogrammonkén­ti árakon: osztályozás 6-7 korona, mosás 5-7,50 koronáig, karbonizálása 8 korona, festés 19,80 korona, fonalkészítés 30 ko­rona. Paplankészítéshez szükséges gyapjúfésülést nem végeznek. (Tel.: 0342/56271). A krnovi Karnoia ugyancsak komplex feldolgozást végez, szintén legalább egytonnás tételekben. Mosás 12,10 koro­na, karbonizálás 10,20 korona, fésülés (mosással, karbonizálással) 65,80 koro­na, fonás 72 korona. (Tel.: 0652/2821) A Hovézi na Morave-i mezőgazdasági szövetkezet kistenyésztők és magánter­melők számára vállalja a gyapjú feldolgo­zását. Ebben a szövetkezetben a gyapjú mosását, festését és fonását kis tételek­ben is elvégzik. (Tel.: 0657/95384). A kistenyésztők és magángazdálkodók számára felhívjuk a figyelmet, hogy a No­vý Jičín—Odry-i Járási Kommunális Szol­gáltató Vállalat paplanok varrását végzi. Egy paplanhoz 2-2,5 kilogramm mosott gyapjú szükséges, a hozott anyagból a varrást azonnal is elvégzik. Egy paplan •elkészítése 140 koronába kerül. (Tel.: /237 38). tszl­OK 3 é$ scjyéb TV ANTENNÁK koaxiális kábelek, erősítők, közösítők, csatlakozók, stb. ÁRUSÍTÁSA és SZERELÉSE. AV - ELEKTRONÍK 943 42 GBELCE 9 tel.: 0810/924 55 ÚP-541 PALYÁZAT A Csemadok Országos Vá­lasztmányának Vezetősége pá­lyázatot hirdet a Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövet­sége - Csemadok - jelképé­nek-címerének megtervezésére. A jeligés pályamunkákat 1991. szeptember 1-ig kérjük bekül­deni a Szövetség címére: ÚV CSEMADOK - Sekretariát Nám. 1. mája 10-12 815 57 Bratislava A pályázathoz mellékelt lezárt borítékra írják fel a jeligét, a borí­tékban pedig tüntessék fel az alkotó nevét és lakcímét. A pályadíj 20 000 korona. A szakmai bírálóbizottság 1991. szeptember 30-ig hirdet eredményt. ÚP-585 EPITKEZOK FIGYELEM! 6,5x19x29 tömörtéglát eladásra kínál Kicsinden: Pridružená výroba obecného úradu v Malej n/Hronom Tel.: 0810/967 06 ÚP-593 ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Eladók új VIADRUS öntvénykazánok 25, 30, 35 és 40 kW-osak, valamint ETKA 31,5 kW-os acélkazánok. Információk a következő telefonszámon: 0709/935 185 Ú P-603 SEGITSEG SZENVEDÉLYBETEGEKNEK TALÁLKOZÓ HARMACON A jelenkor egyik legfenyegetőbb ve­szélye, rejtett kísértése az élvezetek kor­látlan habzsolása, ami vészjelző, de egy­ben segélykiáltás is. Ahol jelen van, ott általában megüresedett, céltalanná vált az élet, tehát segítségre van szükség. A rohamosan terjedő, egyre nagyobb mé­reteket öltő veszélyek között is elsőnek kell említeni az alkohol- és kábítószer­fogyasztást. Következménye rövid és hosszú távon egyaránt halálos. A baj tünetei általában a következők: az egyén öszszeomlása, a család széthullása, anyagiakban a más célokra rendeltetett milliók és milliárdok eltékozlása, végül az élet jóvátehetetlen leépülése, pusztulása. Ez a csalókán rózsaszínű, valójában azonban undort és irtózatot keltő kimúlás sok esetben elkerülhető. A hamis gondol­kodás és életvitel rákfenéje gyógyítható. Hatóságok, szervezetek, egyházak küz­denek ellene, mentve az életet. Református egyházunkban is elkezdő­dött a munka. „Menteni, aki menthető", ez a szándék vezetett valamennyiünket, akik az alakuló ülésen részt vettünk már­cius 19-20-án Harmacon. Munkánk, melynek vezetője Sebők János, harmaci lévita, nincs korlátozva sem egyházme­gyei, sem felekezeti határok által. Min­denki felé, aki gyógyulni, szabadulni vágyik káros szenvedélyeitől, nyitottak vagyunk. Az első tájékozódó és tájé­koztató találkozást június 11-14 között tervezzük. Esténként missziói alkalmakat és templomi istentiszteleteket rendezünk, különös tekintettel az ifjúságra. A káros szenvedélyek kötelékeiből szabadulni vá­gyókat bizonyára megnyugtatja, hogy a munkacsoport vezetője maga is megjár­ta már a szenvedélyek poklát és mert a hit által megszabadult, másoknak is kész segíteni. Harmac - Chrámec délgömöri kisköz­ség, a Rimaszombati járásban. Vonaton és autóbuszon is megközelíthető. ERDÉLYI GÉZA KÖRNYEZETVÉDELEM A TELEPÜLÉSEKEN (Munkatársunktól) - A szilárd háztartási hulladék tárolásával, megsemmisíté­sével és másodlagos nyersanyagként való felhasználásával kapcsolatos prog­ramról, a kommunális ökológiáról tartott tegnap sajtótájékoztatót Juraj Križan belügyminiszter-helyettes és Pavol Frolkovič, a minisztérium szakosztály­igazgatója. A kommunális ökológia új fogalom, az állami ökológiai politika része, s a szűkebb környezetvédelmet érinti. A kidolgozott dokumentum a községek és a városok környezetvédelemmel kapcsolatos teendőit határozza meg. Esztétikus, rendezett arculatuk kialakítása végett a feladatok közé tartozik a közterületek és zöldövezetek karbantartása, utak építése, a háztartási hulladék elszállítása, biztonságos tárolása, a másodlagos nyersanyagok felvá­sárlása. Ennek megvalósítása önerőből elképzelhetetlen, ezért támogatást kapnak a települések az állami költségvetésből. Az SZK Belügyminisztériumának - a módszertani irányításon kívül - koordi­náló és ellenőrző szerepe van. Értékeli a jelenlegi helyzetet, s tanulmányt készít a másodlagos nversanvaqok tárolására, osztályozására, valamint préselésére, hogy a későbbiek során lehetőség nyíljon a feldolgozásra, újrahasznosítására. -tgá Az Ovocie Zelenina állami vállalat pozsonyi üzeme (Na pántoch č. 1, 835 12 Bratislava) felkínál nagyobb mennyiségben zöldségesládákat - áruk: 35 korona/db, - valamint rakodólapokat (palettákat) - méreteik: 1200x800 milliméter, áruk: 150, ill. 120 korona/db. TÁJÉKOZTATÁS: a 281 223-as telefonszámon. ÚP-595 Bővíteni szeretnék gépparkjukat megbízható gépekkel? Használt, megbízható E—512, -514, -516 típusú idényre kész" kombájnokat kínálunk. TÁJÉKOZTATÁS: Kaplické opravný a strojírny štátni podnik, 382 58 Kaplice, Pohorská 160 Telefon: 033/222 95. UP-596 ® A vágújhelyi VZDUCHOTECHNIKA Rt hús és húskészítmények tartósítására előnyös áron és rövid szállítási határidővel. Közelebbi tájékoztatás: Vzduchotechnika, akciová spoločnosť 915 34 Nové Mesto nad Váhom Tel.: 0834/73250,73320 UP-588 APRÓHIRDETÉS • Eladó škoda 120L jó állapotban, ár megegyezés szerint. Tel.: 0810/968 185, 19 órától. Ú-1848 • Eladó FIAT 125P 1300 jó állapotban. Cím: Ollé Barnabás, 930 25 Vrakúň 640. Ú-1851 • Eladó AVIA 30 N. Érdeklődni telefonon: 0810/48 39, naponta 19 óra után lehet. Ú-1853 • Eladó régebbi családi ház nagy kerttel Bátorkeszin. Cím: Laczkó Irma, 946 34 Vojnice - Tabáň 1294. Ú-1854 • Eladó 2-szobás családi ház nagy kert­tel Zselizen. Érdeklődni a köv. címen lehet: Hurbanova 19, Želiezovce. Ú-1867 • Eladó 1 pár nehézló. Cím: Torma Béla, Družstevná 47, 932 01 Veľký Meder, tel.: 0709/22 79. Ú-1872 • Eladásra kínálok olcsón külföldi ruha­neműt kilogrammonként. Nagyobb meny­nyiségü vásárlás esetén árengedmény. Tel.: 0819/621 90. Ú-1874 • Eladók gépkocsi-tetőablakok személy­gépkocsikhoz. Érdeklődni telefonon: 0819/621 90. Ú-1874/1 • A pöstyéni kerékpárkölcsönző (Požičovňa bicyklov, Krajinská 2929, 921 24 Piešťany) egyéves jótállással a következő típusú új kerékpárokat szállítja utánvéttel: Liberta 24 - 2590 korona, Lady 26 - 2399 korona, Sobi 20 - 1790 korona, ATB RADIAL (hegyi terepre kitűnően alkal­mas, 18 sebességfokozatú) - 5690 koro­na, Bohemia (10 sebességfokozatú sport­kerékpár) - 3490 korona, Cross (BMX) 20 - 1935 korona. Az ár tartalmazza a posta­költséget. Megrendelés és tájékoztatás írásban és telefonon: 0838/250 86, 252 41, 252 42, esetleg üzenetrögzítőn: 0838/21351. Közöljék a legközelebbi vasútállomás ne­vét. Szállítunk üzleteknek is, kereskedel­mi áron. ÚF-561 • Eladók szlovák csuvacs kutyakölykök törzskönyv nélkül. Bíró Pál, 925 72 Selice 111. Tel.: 0706/92-302. ÚF-602 • Ajtók, ülőgarnitúrák és egyéb bútorok kárpitozását, továbbá gépkocsiülés védő­huzatok varrását vállaljuk. Cím: Marczel Adrianna, Maié Dvorníky 9, 929 01 Du­najská Streda. Érdeklődni naponta 8-20 óráig lehet. Ú-1850 • Mély fájdalommal emlékezünk drága halottunkra, Boros Istvánra (Tornaija), akit a kegyetlen halál 1990. június 9-én, 65. életévében raga­dott ki szeretett csa­ládja köréből. Emlé­két szívünkben őrizzük. A gyászoló család Ú-1821 • Szívünkben fájda­lommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága halottunkra, id. László Jenőre (Apácaszakállas), akit a kegyetlen halál 1989. június 9-én ra­gadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlé­kezzenek rá velünk együtt e szomorú, második évfordulón. A gyászoló család. Ú-1745 • Fájó szívvel em­lékszünk halottunk­ra, a drága jó férjre, Fű kő Lászlóra (Kövecses), aki 1990. június 9­én, búcsúszó nélkül távozott. Ismerősei és barátai gondolja­nak rá szeretettel velünk együtt ezen az első évfordulón. Felesége és a Hriňo család. Ú-1804 HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN!

Next

/
Thumbnails
Contents