Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-18 / 141. szám, kedd

1991. JÚNIUS 18. ÚJ szói KALEIDOSZKÓP 10 NEHÉZ BETÖRNI A KUVAITI PIACRA A pilzeni Škoda Műveknek és egyéb vállalatoknak, melyek koráb­ban nem szállítottak Kuvajtba gyárt­mányaikból, igen nehéz feladatot je­lent az ottani piacra való betörés. Ezt Jaroslav Mešťánek, a Škoda Művek kereskedelmi igazgatója mondta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának. Jelenleg, vagyis a tönkretett technológiai egységek rekonstrukciója idején a pilzeni rész­vénytársaságnak különösen nehéz a Kuvajtba való betörés. Nem hagy ki viszont a nagyvállalat egyetlen lehetőséget sem, éppen ezért kap­csolatban áll olyan nagy-britanniai cégekkel,, melyek a térségben ré­gebben jelen vannak. Egyelőre azonban semmiféle konkrét megál­lapodást nem kötettek. A Škoda részvénytársaság egy­idejűleg más Perzsa-öbölbeli orszá­gokba is megpróbál betörni. Bizo­nyos lehetőségekre számíthat Szaúd-Arábiában, illetve Iránban. Az utóbbi helyen trolibuszvonalat épít. A teheráni üzlet megvalósulása más városokban is fölkeltheti az érdeklő­dést hasonló megrendelések iránt. MEGHIÚSULT HATÁRÁTKELÉS Vasárnap éjszaka a Chebi járás­ban a határőrök 27 indiai állampol­gárt fogtak el tiltott határátlépés közben. Az NSZK-ba szerettek vol­na átjutni itteni kísérők segítségével. Kutyát is igénybe vettek, hogy segít­sen megtalálni, majd megtámadni a határőröket. Az őrjárat beavatko­zásakor a kísérők elmenekültek, de a helyszínen hagytak két gépkocsit, melyen a külföldi állampolgárokat odaszállították. Az indiai állampol­gárok egyelőre a határőrök kezében vannak, de rövidesen valamelyik menekülttáborba kerülnek. APRÓHIRDETÉS • Eladók gerendák (4-5 m), 10x12 cm­es, ár megegyezés szerint. Érdeklődni 16 órától lehet. Szabó István, Komárňanská 59,946 03 Kolárovo, okr. Komárno. Ú-1923 • Eladó Citrína paprikapalánta, darabja 0,50 korona. Cím: Vydrany 19. Ú-1929 • Eladó 10 db anyajuh, 1 db kos, 13 db bárány, valamint Moszkvics Aleko, 8 hó­napos, 4000 km-rel. Cím: Baka Béla, 935 64 Kvetná 30, okr. Levice. Ú-1932 • Eladó 1200 db új cserép és 50 db kúpcserép. Ár megegyezés szerint. Jeli­ge: Sürgős. Ú-1936 • Olcsón eladó hétvégi ház Szántón (Santovka, okr. Levice), közel a termálfür­dőhöz. Tel.: 0819/610 08. Ú-1938 • Sok szeretettel köszöntöm szeretett kis unokámat, Rasztgyörgy Tündikét Ny áradon, aki június 18-án ün­nepli 12. születés­napját. Sokszor csó­kolja: szerető mamája Vámosfaluból. Ú-1855 ELADÓ VW Passát-D jó karban ár: 70 000 korona Škoda 120-L, 87-es modell ár: 58 000 korona Š-MTV-5 teherautó 8,6 t ponyva, gyorsdifferenciál műszaki vizsga júniusban, eredmény: nagyon jó. Tel.: Antal Sándor 038/502 23 vagy 038/505 24 fax: 038/505 24 ÚP-646 MALOAGRO-Buják Gbelce 915 megvásárlásra kínál: - autó- és lakásbiztonsági berendezéseket (riasztókat) - elektronikus zsebszótárakat - német, angol, olasz, szlovák, francia, magyar valamint más nyelveken. Továbbá: - VARI utánfutókat, leszállított áron, - külföldi kávét, nagykereskedelmi áron. UP-631 Angyalbőrben turné MOHO SAPIENS és URBÁN (Mészáros Zoltán) HELYSZÍNEK: 1991. június 25. június 26. június 27. június 28. Dunaszerdahely - sportcsarnok - 18.00 óra Galánta - sportcsarnok - 18.00 óra Ipolyság - szabadtéri színpad -18.00 óra Királyhelmec -szabadtéri színpad -17.00 óra Turné manager elóKONCERT UP-650 I P • BERGIN-SB 25/12 E állványos fúrógép - 750 W - 12 sebesség - percenként 210-től 2580 fordulatszámig - kétirányú forgás Eddigi ára: 18 900,­M0ST CSAK 15 900 KORONA • BERGIN - TB 20/12 E asztali fúrógép - 12 sebesség - percenként 210-től 2580 fordulatszámig - kétirányú forgás Eddigi ára: 16 900,­MOST CSAK 12 900 KORONA • OLIVETTI - CER 001 villamos pénztárgép - regisztrációs szalaggal - dátum- és időpontjelzéssel - a pénztáros megjelölésével - a kiadott pénz regisztrálásával CSAK 9900 KORONA • ELIN 650 W mikrohullámú sütő hőszabályozással, időpontbeállítással, forgó tányérral CSAK 4990 KORONÁÉRT • FRITEUSE - CAL0R 2000 W fritöz hőszabályozóval, 1 kg burgonya és 2 I olajmennyiségre CSAK 1590 KORONÁÉT EZEKET ÉS EGYÉB, AZ ÖN SZÁMÁRA HASZNOS ESZKÖZÖKET MEGVÁSÁROLHATJA ÜZLETÜNKBEN J & P Jantscher & Partner Autóbusz-állomás Mlynské nivy Pozsony I p UP-657 NYEREMENYLISTA A „Minden családba értékes könyvet!" című könywásár­lási és nyereményakció sorsolását 1991. június 10-én tartot­tuk Zsolnán. A kiírt díjakat a következő számú kuponok nyerték: díj 1. díj: TOSHIBA 284 R 8 W típusú színes televíziókészülék, távkapcsolóval 2. díj: LOGO-STAR mikrohullámú sütő 3. díj: kétkazettás TOSHIBA magnetofon -.•^rádióval, órával és ébresztővel) 4. díj: LOGO-STAR férfi elektronikus karóra 5. díj: L0G0-Star férfi elektronikus karóra 6. díj: L0G0-Star női elektronikus karóra 7. díj: L0G0-Star női elektronikus karóra 8-10 díj: 10 könyvből álló könyvajándék a nyertes kupon száma 45 817 61805 18 365 17 876 34 903 01 756 42092 31 573, 20755, 32506 11-100. díj: három könyvből álló könyvajándék: 15 921, 30 891, 39 811, 44 583, 20 179, 18 245, 42 036, 42 811, 60 586, 34 728, 59 592, 34 617, 34 947, 58 754, 08 036, 03 635, 38 312, 36 634, 38 877, 04 571, 01 053, 05 637, 35 966, 56 718, 01 926, 09 038, 05 609, 07 292, 10 112, 19 015, 19 437, 05 445, 31 257, 13 913, 31 168, 30 937, 07 010, 61 652, 55 249, 05 561, 04 223, 54 851, 04 614, 37 508, 57 004, 10 338, 14 426, 39 232, 04 575, 56 359, 40 170, 19 643, 53 967, 43 817, 58 160, 19 298, 54 084, 59 015, 59 269, 60 323, 01 429, 20 078, 13 875, 36 053, 55 488, 59 773, 32 613, 16 292, 14 573, 45 416, 08 782, 33 868, 07 431, 09 498, 30 370, 13 529, 10 483, 42 430, 45 493, 02 389, 31 325, 44 196, 59 879, 55 832, 17 044, 05 341, 59 030, 42 255, 45 270, 59 500. A díjak átvételének módja: Az 1-3. díj nyertesei a nyertes kupon felmutatása ellenében a következő címen személyesen vehetik át nyereményeiket: Slo­venská kniha š. p., J. M. Hurbana č. 1., 010 76 Žilina. A 4-10. díj nyerteseinek a nyereményt postán küldjük el, azután, hogy megkaptuk a nyertes kupont a pontos címmel. A nyertes kuponokat a következő címre küldjék: Slovenská kniha š. p., prop, oddelenie, Őtefanikova 27, 812 60 Bratislava. A nyereményeket 1991. július 14-éig kell kiváltani! A nyerteseknek gratulálunk. ÚP-661 A világhírű amerikai rock-énekesnő Janny Grein európai körútja során Csehszlovákiába is ellátogat! Fellépéseinek helye és időpontja: 1991. VI. 20-21-én 1991. VI. 22-én 1991. VI. 24-25-én 1991. VI. 26-27-én 1991. VI. 28-29-én 1991. VII. 2-3-án 1991. VII. 4-5-én. Pozsony, pasienkyi sportcsarnok, 19 óra Vágújhely, Vzduchotechna üzemi klub, 19 óra Nagyszombat, Művelődési Otthon 19 óra Tapolcsán, Művelődési Otthon, 19 óra Nyitra, Művelődési és Pihenőpark, 19 óra Galánta, Művelődési Otthon, 18 óra Trencsén, Hadsereg Háza, 19 óra ÚP-637 Akik nagyban akarnak kereskedni, figyelem! A komáromi JEDNOTA íogyasztási szövetkezet megvételre kínálja az épülőfélben levő kétszintes dunamocsi bevásárlóközpontot. Az építmény könnyűszerkezet és (CORD system), a beépített terület 1150 m 2, hasznosítható területe 2300 m 2. Az épületen be van fejezve a tartószerkezet, külső burkolat, szennyvízlevezetők,-tetőszigetelés, és az emésztőgödör. Információk Giba József mérnöknél a következő telefonszámon 0819/626 70 vagy személyesen a komáromi JEDNOTA igazgatóságán. UP-640 Jŕ ji t> i^ddiei Iff?IWfc.1*23*t$l% Sftc*?* lill*

Next

/
Thumbnails
Contents