Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-18 / 141. szám, kedd

/ DEL-AFRIKAI STÍLUS Viszonylag egyszerű megoldás lenne, ha a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőit megkülönböztető jelzéssel látnák el. A szlovák nemzetiségűek mondjuk zománcozott plakettet kapnának messziről látható római l-sel, a magyar nemzetiségűek pedig ugyanilyen méretű jelvényt fröccsentett műanyagból, de római Il-sel. (4. oldal) FÜGGE TLEN NAPILAP Kedd, 1991. június 18. Ára 2,80 korona ' XLIV. évfolyam, 141. szám ÜRES ZSEBBEL SEMMIRE SEM MEGYÜNK Aki gondolkodni próbált, „lebunkózták". Úgy kell cselekednünk és gondolkodnunk, hogy ne csak a gazdasági szférában, hanem a szellemi területen is utolérjük a fejlett államokat. (7. oldal) TÖRTÉNELMI LÉPÉS MEGKÖTÖTTÉK A NÉMET-LENGYEL ALAPSZERZŐDÉST Helmut Kohl szövetségi kancel­lár és Jan Krysztof Bielecki lengyel kormányfő írta alá tegnap Bonnban Németország és Lengyelország tó­szomszédi és baráti együttműködési szerződését. A két ország külügymi­nisztere levelet cserélt, s további kétoldalú dokumentumokat is alá­írtak. Kohl kancellár ez alkalomból rá­mutatott arra, hogy a dokumentum a közös európai jövőre orientálja a német-lengyel kapcsolatokat; a békére, a szabadságra, a jogra, a jószomszédságra és a szoros együttműködésre. Az új Európa szellemében foglalkozik a szerző­dés a lengyelországi német kisebb­ség és a Németországban élő len­gyelek kérdésével. Válaszbeszédében Bielecki kor­mányfő hangsúlyozta a szerződés történelmi fontosságát a németek és a lengyelek közti tartós megértés szempontjából. Emlékeztetett a két ország bonyolult múltbeli szomszéd­ságára és megállapította, az új doku­mentum tükrözi az Európában leját­szódó mélyrehajtó változásokat is és nagy a jelentősége a kontinens jövőbeni egyesítése szempontjából. Igor Zehl felvétele KROMÉŔÍŽBEN OTT FOLYTATTÁK,^AHOL BUDMERICÉBEN ABBAHAGYTÁK EGYETLEN CÉL A KÖZMEGEGYEZÉS (Tudósítóinktól) - Tegnap röviddel 10 óra után Dagmar Burešová, a Cseh Nemzeti Tanács elnö­ke a kroméŕíži kastélyban megnyitotta a szö­vetségi és a köztársasági alkotmányokról szó­ló tárgyalások újabb fordulóját. A tanácskozá­Václav Havel 19 kérdést tartalma­zó lapot osztott ki a jelenlévőknek, amelyek Csehszlovákia államjogi el­rendezésére, legalizálására és egyéb problémákra vonatkoztak. Az újságírók nem vehettek részt a tanácskozáson s ezért csak azok­ra az információkra voltak kénytele­nek hagyatkozni, amelyeket délután Michael Žantovský közölt velük. A villámsajtóértekezleten elmondta, hogy elsőként Jozef Prokeš, a Szlo­vák Nemzeti Párt elnöke kért szót, aki csaknem hamleti kérdést tett fel: son jelen volt Václav Havel köztársasági elnök, Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke, valamint a koalíciós és ellenzéki politikai pár­tok és mozgalmak képviselői, továbbá alkot­mányügyi szakemberek. JOGÁLLAMISÁG - JOGEGYENLŐSÉG VÉLEMÉNYEK EGY ÁLLÍTÓLAGOS CSELSZÖVÉSRŐL • A NACIONALISTA SZLOVÁK ÉRTELMISÉG FELHÍVÁSA A közelmúltban létesült Szlovák Sajtóiroda vasárnap nyilvánosságra hozta a szlovák értelmiség egy csoportjának az SZNT Elnökségéhez intézett felhívását. Az ötvenöt képzőművész, író, képviselő, köztük Roman Kaliský, Augustín Marian Húska, Milan Ferko, Ernest Zmeták által aláírt dokumen­tum felszólítja az SZNT Elnökségét, hogy terjessze a parlament ma kezdődő ülése elé a Szlovák Köztársaság állami szuverenitásáról szóló deklarációt, „ annak ellenére, hogy ezt csak három párt - a Zöldek Pártja, a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Baloldal Pártja - parlamenti klubja támogatja. Fel vagyunk háborodva, hogy a magyar parlamenti pártok, az FMK, az MKDM és az Együttélés képviselői befolyásolják a szlovák nemzet legfelsőbb szintű ügyeit. Ezzel megsértik minden nemzet természetes és alapvető követelményét, hogy maga dönthessen sorsáról. A történelem kereke azonban nem forgatható vissza. Figyelmeztetjük az SZNT Elnöksé­gét, tartsa szem előtt a következő választások időpontját. Meggyőződésünk, hogy minden belső és nemzetközi cselszövés ellenére a Szlovák Köztársa­ság kivívja állami szuverenitását!" Megkérdeztük a három magyar politikai mozgalom képviselőit, ho­gyan vélekednek a fenntiekről. TÓTH KÁROLY, az FMK főtitká­ra: A deklaráció a Szlovák Köztársa­ság szuverenitásáról szól, tehát gyakorlatilag a Szlovák Köztársaság önállóságáról. Mozgalmunk ezzel kapcsolatos állásfoglalását átadtuk František Mikloškónak, az SZNT el­nökének. Megmagyaráztuk, miért tartjuk alkotmányellenesnek és miért nem szavazhatunk mellette. Ami a felhívást illeti, mindenkinek jogá­ban áll, hogy valamelyik politikai párttal, ez esetben a magyar pártok­kal ne rokonszenvezzen, de ez nem változtat a realitáson, azon, hogy a magyar pártok ott vannak a parla­mentben és szavazatukra szükség van minden törvény, így a deklaráció elfogadásához is. Elfelejtik, hogy a Szlovák Köztársaság önállósága és a szlovák nemzet önrendelkezé­se két különböző dolog. Senki sem vitathatja el az itt élő magyar kisebb­ségtől, hogy beleszóljon a Szlováki­át érintő ügyekbe. GYURCSÍK IVÁN, az Együttélés Intéző Bizottságának tagja: Nem tartom érdemesnek, hogy bővebben foglalkozzunk a felhívással, hiszen (Folytatás a 4. oldalon) PONTOSÍTOTT ÁLLÍTÁS Az AFP francia hírügynökség Janusz Lewandovszki lengyel miniszterre hivat­kozva azt közölte, hogy Lengyelország és Csehszlovákia állítólag ellenzi Mihail Gorbacsov elnöknek a hét gazdaságilag legfejlettebb ország vezetőinek londoni találkozóján való részvételét. A csehszlo­vák belügyminisztérium ezzel kapcsolat­ban szükségesnek tartja annak közlését, hogy az ilyen kategorikus állítás félreve­zető. A csehszlovák külpolitika támogat minden olyan lépést és kezdeményezést, amely a gazdaságilag fejlett országok, illetve Közép- és Kelet-Európa, valamint a Szovjetunió együttműködésének fej­lesztését szorgalmazza. A szovjet elnök­nek a londoni csúcstalálkozón való rész­vételétől várjuk, hogy hozzájárul a jobb kölcsönös megértéshez, nemcsak az eu­rópai kontinensen - mutat rá a belügymi­nisztérium nyilatkozata. BAUER EDIT GESZTUSA KÖSZÖNÖM, HOGY ÚJRA OLVASHATOM AZ ÚJ SZÓT (Munkatársunktól)-Rohanós, zaklatott világunkban talán még nagyobb értéke van a szép gesztusoknak, a megható pillana­toknak. Ilyen élményt szerzett egyik olvasónknak és nekünk is Bauer Edit, az Együttélés Politikai Mozgalom képviselője. Néhány nappal ezelőtt a maga nemében párját ritkító kéréssel kereste föl szerkesztőségünket. -Tudom, hogy több idős ember a szüntelenül növekvő megélhetési költségek és az alacsony nyugdíj miatt kénytelen volt lemondani az Új Szó előfizetését. Nyilván nehéz szívvel mondtak le napilapjukról, amely a napi tájékozódásuk és az anyanyelvi művelődésük egyik for­rása volt. Mélységesen átérzem ne­héz helyzetüket, s együttérzésem jeléül felajánlom, hogy képviselői fi­zetésemből egy nyugdíjasnak a má­sodik fél évtől előfizetem az Új Szót. \Telefonon felhívtuk Petruf Judi­tot, a Postai Hírlapterjesztő Vállalat dunaszerdahelyi hivatalának veze­tőjét, s megkértük ót, segítsen a megfelelő személy kiválasztásá­ban. Azért döntöttünk így, mert la­punkat a legtöbben a Dunaszerda­helyi járásban olvassák. Tegnap délelőtt Polák Erzsébet meglepődött, amikor Bauer Edit szerkesztőségünk vezetőségének társaságában becsengetett hozzá. Miután meghallotta, miért kerestük föl őt, percekig szólni sem tudott a meghatódottságtól, s aztán köny­nyes szemmel suttogta: - Kedveseim, el sem tudják kép­zelni, milyen örömet szereztek ne­kem. Hetvennégy éves, magányos özvegy vagyok, éveken át az Új Szó volt egyik meghitt társam. Ezeröt­száznál alig több a nyugdíjam, ez bizony rámegy a kosztra, lakásra. Újévtói kénytelen voltam lemondani a lapot, s azóta valahogy ideges vagyok, szomorúbbak a napjaim. Köszönöm Bauer Edit képviselőnek, hogy megint szebbé és tartalmasab­bá tette az életem. -y-f­Bauer Edit átadja az előfizetést igazoló nyugtát Polák Erzsébetnek (Méry Gábor felvétele) LE A GÁTAKKAL! A Nagy Gátakat Ellenzők Koalíciója (ICALD) a múlt hét során Bécsben tartott rendezvénysorozatának résztvevői va­sárnap a somorjai Eurolánc polgári kez­deményezés vendégeként megtekintették a bősi vízi erőművet. Első megállójukon, Somorja mellett Hombauer Ferenc, a Dunaszerdahelyi Járási Környezetvédelmi Hivatal vezetője röviden felidézte a tervezett körtvélyesi víztároló hajdan volt természeti viszonya­it, így a résztvevők némi képet alkothattak az azóta véghez vitt pusztításról. Röviden kitért az erőmű működtetéséből fakadó veszélyekre is, ami a még megmaradt természeti értékek rombolásán kívül elsó­sqrban az ivóvíz minőségének a romlásá­ban, illetve az erdő- és mezőgazdaság teljesítőképességének csökkenésében nyilvánulhat meg. A felvízcsatornán át Vajkára vezető út mentén, melyet a terve­zők szándéka szerint egy hónapon belül mintegy tíz centiméternyi víz fog borítani, a vendégek a környékbeliekkel együtt fűzfákat ültettek ki, melyek az oda szánt karókkal együtt remélhetően megbízható­an fogják jelezni az út nyomvonalát. Az egyik fát annak a kanadai indián törzsnek a főnöke ültette el, amely épp napjaink­ban harcolt azért, hogy területét megvéd­je a hazai tervezők által oly sűrűn emlege­tett Hydroguebec vállalat pusztításától. A bősi „vízfejnél" Kelemen Ottó, a Po­zsonyi Vízgazdálkodási Vállalat munka­társa jellemezte az erőmű műszaki léte­sítményeit. Az irdatlan betontömeg meg­tekintése után a résztvevők Ízelítőt kap­hattak a Duna mente igazi értékeiből is. Vajka mellett ugyanis a társaság csónak­ba szállt, és a helyiek bemutatták nekik a falu melletti ágvizek villanyárammal so­ha nem pótolható szépségeit. A kirándu­lás befejezéseként az esti órákban Vaj­kán a környékbeliek szép számú részvé­telével erőműellenes nagygyűlésre került sor. Először Nagy László vajkai polgár­mester, Pázmány Péter, a Csallóközi Ré­gió és Ján Babej, az Eurolánc képviselője üdvözölte a vendégeket. Mindvégig tár­gyilagos hangvételű gyűlésen beszédet mondott Gyurcsík Iván az Együttélés, Ollós László az FMK nevében és Vargha János, a nagymarosi vízlépcső elleni kam­pány egyikfőszervezője. -tl­GOMBASZÖG VENDÉGE LESZ TŰKÉS LÁSZLÓ Jövő héten végződik az idei hazai magyar fesztiválidény. Június 28-án kezdődik a nyár utolsó rendezvénye a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély. A szervezés utolsó fázi­sában kérdeztem meg Sidó Zoltán főtitkártól: Milyen lesz az idei fesz­tivál? - Egy országos kulturális ünne­pélyről van szó, így a műsor struktú­rája elviekben nem változott. Pénte­ken este indul a fesztivál, a komáro­mi Jókai Színház műsorával. Hozzá­teszem, a színház saját szervezésé­ben jön Gombaszögre, mi a színpa­dot biztosítjuk és segítettünk a kö­zönségszervezésben. A műsor vég­legessé vált, ami az érdekességeket illeti: szombaton a Magyar Állami Népi Együttes lép fel az Ifjú Szívek tánckarával, vasárnap többek közt Berki László zenekara mutatkozik be és vendégeink lesznek a Magyar Rádió Humorfesztiváljának győzte­sei is, Farkasházy Tivadar vezeté­sével. • A szervezés első heteiben szóba került Tőkés László látoga­tása. Megtiszteli jelenlétével a rendezvényt? (Folytatás a 2. oldalon) „,Mi az előnye a föderációnak az önállósággal szemben?" Jozef Prokeš a 19 elnöki kérdés közül Kroméŕížben csak kettőre vá­laszolt. Elvetette Csehszlovákia szö­vetségi elrendezését, s egyetértett (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents