Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-08 / 107. szám, szerda

1991. MÁJUS 8. HiREK - VÉLEMÉNYEK 2 ÜNNEPI GYÁSZMISE HATVANEZER HALOTTÉRT (Munkatársunktól) - 1944 decembe­rében a Kelet-szlovákiai Alföld feladása után a fasiszta német haderő a Szalánci­hegység gerincén épített ki megerősített állásokat, és felkészült a hegyi terepen vívandó küzdelemre. Ma már történelmi tény, hogy a dargói-szorosért folyó, hét hétig tartó küzdelem hevessége veteke­dett azéval, amelyet a Kárpátokon való áttörésért a duklai harcok során folytattak A 4. ukrán front 1. gárdahadserege Grecskó vezérezredes irányításával 1945. január 17-én végül is kiverte védel­mi állásaiból a fasiszta hadsereget, s a dargói-szoros bevételével megnyílt az út Kassa felé. Ezekben a harcokbán a szovjet hadsereg több mint 20 ezer katonája vesztette életét, a németek veszteségét pedig ennek mintegy a két­szeresére becsülik. Ezekre az áldozatok­ra emlékezve a kassai regionális művelő­dési központ és a Kereszténydemokrata Mozgalom rendezésében a dargói-szoros emlékparkjában ma 10 órai kezdettel ün­nepi gyászmisét tartanak. A misét a római katolikus egyház kassai püspöke, Alojz Tkáč celebrálja, az igét pedig a görög katolikus egyház eperjesi püspöke, Ján Chirko hirdeti, s közreműködik a péhányi katolikus egyház gyermekkórusa. SZERENCSÉJE VOLT? A NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK SORSOLÁSA A Szlovák Állami Takarékpénztár és a Cseh Állami Takarékpénztár vezérigaz­gatója, a pénzügyminisztérium felügyele­te, közjegyző és más hivatalos személy jelenlétében tegnap Pozsonyban tartották meg a nyereménybetétkönyvek 75. or­szágos sorsolását. A sorsoláson az 1990. november 1-je és 1991. április 30-a között legalább ezer koronás betétű nyere­ménybetétkönyvek vettek részt. Az előző évekhez képest a nyereményalap és a nyertesek száma megduplázódott. A szerencsekerékből három menetben ezer számból ötven háromjegyű számot húztak ki, majd ezekből külön szerencse­kerékből sorsolták ki a legnagyobb nyere­ményeket. E szerint 250 százalékot nyert minen 006 és 216-ra végződő betétkönyv, valamint száz százalékot nyert minden 267, 352, 370, 414, 473 és 909-es háromjegyű számcsoportra vég­ződő betétkönyv. A 20 százalékos nye­remények az alábbi hármas számcso­portra végződő betétkönyvekre esnek: 029, 051, 072, 089, 110, 121, 157, 171, 198, 239, 259, 284, 310, 322, 393, 436, 445, 485, 517, 533, 543, 561, 589, 608, 629, 653, 665, 693, 717, 736, 748, 775, 790, 812, 830, 849, 873, 894, 939, 958, 965 és 993. A 3000 koronás jutalmat a 752-re és a 866-ra végződő betét­könyvek tulajdonosai nyerték. A legna­gyobb nyeremény 100 ezer, a legkisebb pedig 10 korona. (A számok helyességéért a szer­kesztőség nem vállal felelősséget!) T. A. LESZ-E VAGYONELOSZTÁS? A Szlovákiai Nők Demokratikus Uniója bízik benne, hogy nem, hiszén - s ezt hiteles dokumentumok sorával bizonyít­ják, ők a jogutóda a volt nőszövetségnek. A kormány mégis a vagyonelosztás mel­lett döntött - a tárgyaláson ők nem voltak jelen -, melyenek értelmében az Únió mindössze 19 százalékot örökölne a va­gyonból. Az együttműködés hívei va­gyunk, és szívesen a rendelkezésére bo­csátjuk a többi nöszen/ezetnek is a helyi­ségeinket - jelentette ki többször is a teg­napi sajtótájékoztatón Marta Ferková, az Únió elnöke és példákkal igazolta: vidé­ken nincs torzsalkodás a különböző nő­szervezetek és -mozgalmak között. A legnagyobb nőszervezetként - 194 ezer fizető tagjuk van és 4000 alapszer­vezetük - a nők érdekeit kívánják védeni, s ehhez anyagi feltételek is szükségel­tetnek. Az Únió harcol az igazáért. S közben május 12-én, vasárnap egész napos mű L sorral várja az anyukákat és a gyerekeket a Štefánik utcai székházában - Po­zsonyban. (kop ) VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. május 8-án Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre, koronában Angol font . 53,15 Francia frank 5,30 Német márka 17,97 Olasz líra (1000) 24,27 Osztrák schilling 2,55 Svájci frank 21,21 USA-dollár 30,94 Veszélyesnek minősítjük azokat a kísérleteket, amelyek Alexander Dubčeknak a Szövetségi Gyűlés elnöki tisztségéből való távozását célozzák - állapítja meg a Csehszlo­vák Szociáldemokrata Párt nyilatko­zata, amelyet tegnap Jirí Horák, a CSSZDP elnöke ismertetett az újságírókkal. A jobboldali pártok, ne­vezetesen a Polgári Demokrata Párt, a Polgári Demokratikus Szö­vetség és a Csehszlovák Néppárt törekvéseinek célja, hogy nagyobb befolyást szerezzenek az állam irá­nyításában. Erre a nyilatkozat sze­rint a választások eredményei feljo­gosítják őket. A sajtóértekezleten Ivan Fišera, a Szövetségi Gyűlés képviselője be­jelentette: ma vagy holnap a parla­menti ügyrendnek megfelelően a Szövetségi Gyűlésben hivatalosan bejegyzik a balközép képviselői klu­bot. Tagjai: Pavel Dostál, Vítézslav Sochor, Josef Špaček, František Šamalík, Vénék Šilhan, Rudolf Zu­kal és Ivan Fišera. Előreláthatólag csatlakozik hozzájuk a jelenleg kül­földön tartózkodó Valtr Komárek és Jan Kavan is. A nevezettek vala­mennyien a Polgári Fórum képvise­lői. - Nem nagy létszámú klubról van szó. Nem pártjellegű, hanem nyitott, kifejezetten balközép, szociálde­mokrata irányzatú. Ezt már, különö­sen a gazdasági reformmal kapcso­latos törvényekről való szavazáskor, kifejezésre is juttattuk - mondotta Ivan Fišera. Pavel Dostál hangoztatta, hogy képviselői megbízatása egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenben feltétlenül egyetért a kormánnyal. Jirí Horák, utalva Rudolf Batték egyik nyilatkozatára, elutasította a vádat, hogy a CSSZDP neokom­munista párt lenne. - Mi balközép párt vagyunk, és sosem fogunk együttműködni a j kommunistákkal - mondotta. (sm) Richard Cheney amerikai védelmi mi­niszter Szaúd-Arábiából tegnap Kuvaitba utazott. Hivatalos források szerint a kuvai­ti vezetőkkel az emírség biztonsági hely­zetéről folytat megbeszéléseket. Huszon­négyórás látogatása során szemlét tart azoknál az amerikai egységeknél is, me­lyek az iraki határtól kb. 20 kilométerre délre állomásoznak. James Baker amerikai külügyminisz­ter is valószínűleg még a héten a térség­be látogat. A háború befejezése óta ez lesz a negyedik békemissziója a Közel­Keleten. Hétfői sajtóértekezletén bejelen­tette, Bush elnökkel egyetértettek abban, hogy érdemes nekivágni a negyedik kör­útnak is és megpróbálni összehívni az arab-izraeli békekonferenciát. Források megjelölése nélkül az Al­Akbar egyiptomi napilap tegnap azt közöl­te, hogy szombaton Kairóban találkozik az amerikai és a szovjet külügyminiszter. A lap szerint a békekonferencia összehí­vását célzó szovjet és amerikai lépések egyeztetéséről lesz szó. Amerikai katonai források szerint az amerikai egységek megkezdték a kivonu­lást Irak déli részéről, a konvojok Kuvaitba tartanak. A háború befejezése után a ka­tonáknak az volt a fő feladatuk, hogy gondoskodjanak a menekültekről, vala­mint a síita muzulmánok éS az iraki kor­mánycsapatok közti harcok áldozatairól. Most a helyükre ENSZ-egységek érkez­nek. Az 1440 főnyi ENSZ-katona már elhelyezkedett az iraki-kuvaiti határ men­tén és kész teljesíteni megfigyelői funkci­óit - közölte New Yorkban a világszerve­zet szóvivője. Az ENSZ ikatonák parancs­noka, Günther Greindl osztrák tábornok több mint 30 ország közel 300 katonai megfigyelője, kb. 680 gyalogos, valamint néhány speciális egység alakítja a kontin­genst. Közben hétfőn New Yorkban megtar­totta első ülését az a különleges ENSZ­bizottság, amelyet a Biztonsági Tanács 687. számú, a tartós tűzszünet feltételei­ről rendelkező határozata alapján hoztak létre. Feladata az iraki tömegpusztító fegyverek és rakétarendszerek ellenőrzé­se, megsemmisítésük felügyelete. Hu­szonegy szakértő alkotja a csoportot, köztük van Csehszlovákia képviselője is. Várhatóan egy héten át megszakítás nél­kül fognak ülésezni, hiszen május 18-ig kell a Biztonsági Tanács elé terjeszteniük részletes tevékenységi tervüket. Bagdadban hétfőn megkezdődtek a kurdok és a kormány képviselőinek tárgyalásai. A négytagú kurd delegációt Masszud Barzani, a Kurd Demokratikus Párt elnöke vezeti. A második tárgyalási forduló központi témája is az Irakon belüli kurd autonómia megteremtése. A kurdok két fő követelése, hogy minden megálla­podást helyezzenek nemzetközi ellenőr­zés alá, s az autonóm Kurdisztánhoz tartozzon Kirkuk olajipari központ is. Az iraki vezetés egyik követelésnek sem akar eleget tenni. Ezt mindenekelőtt azzal indokolja, hogy belügyről van szó, tehát elfogadhatatlan a nemzetközi ellenőrzés. A CBS amerikai televíziós társaság hétfő este közölte, Dél-Irakban a hét vé­gén eltűnt három munkatársuk. A műsza­ki stáb három tagja a kuvaiti fővárosból a dél-iraki Bászrába tartott. Utoljára egy amerikai járőr látta őket DéHrakban. A CBS közölte, segítséget kértek az-ame­rikai, kuvaiti és iraki kormánytól munka­társaik felkutatására. DIENSTBIER FELSZÓLÍTÁSA: A FRANCIA VÁLLALKOZÓK KOPOGTASSANAK CÉGEINK AJTAJÁN Jirí Dienstbier csehszlovák külügymi­niszter tegnap hivatalos franciaországi lá­togatásának második napján a vállalkozói körök képviselőivel folytatott megbeszélé­seket. Este pedig munkavacsorán látta öt vendégül francia kollégája, Roland Dumas. Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Jean Musitelli különleges megbízatású nagykövettel az európai konföderációról júniusban sorra kerülő prágai nemzetközi értekezlet előkészítését vitatta meg. A csehszlovák diplomácia vezetőjének fontos találkozója volt Jean-Claude Pay­jel, a Gazdasági Együttműködési és Fej­lesztési Szervezet (OECD) főtitkárával. Tájékoztatta őt a csehszlovák gazdasági reformról, jelenlegi helyzetünkről. Rámu­tatott a piacgazdaságra való áttérés során felmerülő problémáinkra. Szó volt a hadii­par konverziójával kapcsolatos nehézsé­gekről, a nyersanyagok - főleg a kőolaj - behozatala terén fennálló gondjainkról. Külügyminiszterünk hétfőn Thierry de Beaucéval, a francia külügyminisztérium államtitkárával a kulturális és iskolaügyi kapcsolatok távlatairól tárgyalt. Az Electricité de France (EDF), a Ce­gelec, a Framatome és több más francia cég képviselőivel megtartott találkozóján Jirí Dienstbier megerősítetté: Csehszlo­vákiának érdeke, hogy kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolatokat létesítsen, s ez­zel összefüggésben felszólította a francia vállalkozókat: hazánkban tett látogatásaik során „kopogtassanak a csehszlovák cé­gek ajtaján", vegyék fel velük a munka­kapcsolatokat. Az EDF és a Cegelec társaság képviselői hangsúlyozták, atom­energetikai programjuk alapvető pontja a rendszerek biztonsága. Együttműkö­dést ajánlottak fel a hőerőművek környe­zetkímélő üzemeltetésének biztosítá­sában. ALEXANDER DUBCEK AZ AUSZTRÁL PARLAMENTBEN Canberrában tegnap az ausztrál parlament képviselői ovációkkal fogadták Alexander Dubčekot, a Szövetségi Gyűlés elnökét. ,,Számunkra rendkívüli megtiszteltetés, hogy önt itt üdvözölhetjük" - mondotta Bob Hawke ausztrál kormányfő. A Reuter hírügynök­ség ezzel összefüggésben megjegyezte: a canberrai parlamentbe csak ritkán engedé­lyezik a külföldi politikusok belépését. Ugyanez vonatkozik azokra az ausztrál politiku­sokra is, akik nem a szövetségi hivatalok képviselői. BALKÖZÉP KÉPVISELŐI KLUB ALAKUL A SZÖVETSÉGI GYŰLÉSBEN JÁN ČARNOGURSKÝ: „NEM TÁRGYALTUNK A HATÁSKÖRÖKRŐL" (Folytatás az 1. oldalról) • Számolnak-e kádercserékkel a miniszterhelyettesi posztokon? - Ebbe komoly beleszólása lesz az új tárcavezetőknek. Egyelőre nincs végleges döntés. • Valóban a Demokrata Párt ál­lít jelöltet az újonnan alakuló köz­lekedési és távközlési minisztéri­um élére? - Pontosan ebben egyeztünk meg a koalíciós tárgyalásokon. • A gazdaságstratégiai minisz­térium felszámolása nem a sajá­tos szlovák gazdasági reformnak nyit kaput? - Ez egyáltalán nem bizonyítéka a sajátos szlovákiai út keresésének. Persze, lesznek olyan intézkedése­ink, gazdaságpolitikai lépéseink, amelyeket annak minősíthetünk. De ezzel még nem hajlunk el a gazda­sági reformtól. • Bevezetőjében említette: kormánya rövidesen időszerűsíti a korábbi kabinet programját. Mi­ből indulnak majd ki: a KDM vagy a NYEE elképzeléseiből? - Se egyikből, se másikból. Mi a júliusi kormányprogram időszerű­sítését készítjük elő. • Hogyan értékeli a hétfői sztrájkpróbálkozásokat? - Már korábban értesültem róla: általános sztrájk nem lesz. Szá­momra ez nem volt meglepetés, mert úgy vélem, a felvetett elképze­lés szerint nem lett volna sikere, és mind politikailag, mind gazdaságilag megalapozatlannak tartottam, örü­lök, hogy elmáradt, s becsülöm a dolgozókat, amiért nem ezt az utat választották. • Milyen gazdasági reform mellett kíván kiállni? Saját moz­galmáé vagy a NYEE-é mellett? - A politikában szélsőséges meg­oldások ritkán érvényesülnek. Mind­kettőt annak tartom. Inkább kompro­misszumokra számíthatunk. Ha be­lekényszerülök, nem szeretnék olyanba kerülni, ami bezárná a ka­put a KDM-értelmezés előtt. Lejegyezte: J. MÉSZÁROS KAROLY PRÁGA RÉGIÁLOM VOLT... (Folytatás az 1. oldalról) ben a trónörökösnek kijáró pompá­val fogadta őket az egész egyetemi szenátus. A kvesztor latin megnyitó­ja után Radim Palouš egyetemi ta­nár, rektor üdvözölte a vendégeket. Károly hercegről közismert, hogy Cambridge-ben eminens diák volt, érdeklődése a történelem, politoló­gia és a műépítészet iránt azóta sem szűnt meg. Beszédében többször rámutatott arra, hogy a történelem folyamán mikor és hol találkozott az angol és cseh korona. Hangsúlyoz­ta, hogy Csehszlovákia és az Egye­sült Királyság között kiváló kapcso­latok voltak - kivéve az izoláció éveit. „1968-ban Cambridge-ben di­ákoskodtam - mondotta a herceg - és megéltem a csalódás és a tehe­tetlenség érzését. Hiába nézhettük a televízióban, mi történik, ez csak hatványozta szégyenérzetünket. Most pedig olyan büszke vagyok, hogy köszönthetem önöket -<- önö­ket, akik oly bátrak voltak, amikor védelemre keltek hitükért. Nem tu­dom képes lennék-e hasonló kiál­lásra. örömömet csak hatványozza, hogy éppen az a nemzedék kezde­ményezte a változásokat, amely so­ha nem élhette meg a demokrácia és a jogállam intézményét. És ezt tanulhatjuk meg önöktől mi. Azokat az értékeket, amelyek időtállóak, és amelyeket hazámban annyira ter­mészetesnek tartunk néha." „Sokszor imádkoztunk a cseh­szlovákiai szabadság sírja felett - s látni, hogy nem hiába. Tisztelet és öröm számunkra, hogy ma az önök történelmi feltámadásának ta­núi lehetünk" - fejezte be beszédét Károly herceg. Ezután az egyetem rektorának kezéből átvette a Karol í­num emlékplakettjét. A díszterem­ben lezajlott fogadás után Károly herceg és kísérete külön is találko­zott a rektor úrral és az egyetem szenátusának tagjaival. A Karolínum épülete előtt újfent prágaiak százai üdvözölték a becses vendégeket, akik innen Lányba utaztak, a Havel elnök és felesége által adott dísze­bédre. Délután a trónörökös és felesége a prágai magisztrátus vendégei vol­tak. A főváros polgármestere az Óváros téri városházán fogadta Ká­rolyt és Dianát, ezután városnézésre indultak. A hétfői fejetlenség után az olajo­zott szervezettség volt jellemző. A polgármester pontosan 16 órakor bemutatta vendégeinek az Orlojt. Károly herceg elemében volt, meg­tekintette az Óváros épületeit, és a Károly hídon is kérdések özönével fordult vendéglátóihoz. A ladyt a prágaiak virágcsokrokkal árasztot­ták el - lapunk rózsáit az Óváros téren vehette át őfelsége. Ezután jóformán a pár közelébe sem en­gedték az újságírókat. Zárt ajtók mö­gött zajlott a program, öt órakor a walesi herceget Dagmar Burešo­vá, a CSNT elnöke és Petr Pithart cseh kormányfő fogadta. Este nyolc­kor a Szent Ágnes-kolostorban ün­nepi hangversenyen vett részt Ká­roly herceg és felesége. A vendégek ma 10 órakor érkez­nek a pozsonyi repülőtérre. A po­zsonyi látogatás során többek közt az SZNT és a kormány képviselőivel találkoznak, majd Brünnbe folytatják útjukat. Csütörtökön Prágában zajlik tovább a hivatalos látogatás. Ekkor távozik a lady, pénteken követi őt a herceg, de előtte találkozik még a cseh és szlovák vállalkozókkal is. LOVÁSZ ATTILA A JUGOSZLÁV VALSAG MIATT „ELŐZETES KÉSZÜLTSÉGBEN" AZ OSZTRÁK HADSEREG Horvátország szempontjából a jugo­szláv hadsereg eljárása elfogadhatatlan, mert egyenlőségjelet tesz e köztársaság törvényes képviselői és a közrend meg­rontói közé - ezt Franjo Tudjman horvát elnök mondta a jugoszláv szövetségi kor­mányfővel, Ante Markoviccsal megtar­tott tegnapi találkozón. Ugyanakkor hang­súlyozta, hogy Horvátországban helyre kell állítani a rendet és a nyugalmat, s leszögezte: Zágráb energikusan fellép a törvénysértő szélsőséges elemek ellen, legyenek azok akár horvátok is. Tudjman bejelentette, hogy a szövetségi kormány elnökével megállapodott egy tizenegy­pontos tervezetben, amelynek elő kellene segítenie a helyzet demokratikus és bé­kés úton történő rendezését. Markovics a jelenlegi helyzetet válságosnak nevez­te, mondván, hogy nagyon könnyen pol­gárháborúba csaphat át. Az osztrák hadsereg alakulatait „elő­zetes készültségi" állapotba helyezték. Ezt Werner Fasslabend osztrák védelmi miniszter közölte a Die Presse című lap­nak adott interjújában. Az ok: a szomszé­dos Jugoszláviában kialakult válságos helyzet. A miniszter szerint az osztrák hadsereg számára egy többszakaszos tervet dolgoztak ki, amelynek első része a hadsereg által a határőrségnek nyújtott segítséget öleli fel. Ugyanakkor azt mondta, reméli, nem lesz szükség arra, hogy a határokon bevessék a katonasá­got. Ugyanez a napilap idézte Alois Mock külügyminisztert, aki elmondotta; az a javaslata, hogy három-öt elismert nyugati politikusból alakítsanak egy cso­portot, amely közvetítene az ellenséges jugoszláv köztársaságok között, kedvező visszhangra talált az Európai Közösségek több miniszterénél. Mock ezt a javaslatot május 18-án Olaszországban is előter­jeszti, ekkor találkoznak ott a Pentagoná­lé - amelyhez hazánk is tartozik - külügy­miniszterei. DIPLOMÁCIAI MOZGÁS A KÖZEL-KELETEN DÉL-IRAKBAN ENSZ-KAT0NÁK VÁLTOTTÁK FEL AZ AMERIKAIAKAT

Next

/
Thumbnails
Contents