Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1991-05-04 / 104. szám, szombat
«jr ui i VJ5ZÖ> lyy i. ivirtuuo t. 55. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG: CSAK A 6. HELYEN! FINNORSZÁG-CSEHSZLOVÁKIA 3:2 (1:0,2:1,0:1) (tzsi) - Alaposan leszerepelt a csehszlovák válogatott az 55. jégkorong-világbajnokságon: az utolsó mérkőzését is elveszítette, s csak a 6. helyen végzett. A házigazdáknak másodszor is sikerült legyőzniük a kritikán aluli teljesítményt nyújtó Neveselý-legénységet, amely tegnap is „hozta formáját". Ki gondolta volna, hogy a svájciak lesznek a hetedikek, a németek pedig a sereghajtók. Szerencséjük van, mert ezúttal senki sem esik ki -az élvonalból... Ma, a zárónapon eldől: mely csapatok végeznek a dobogós helyeken. A tengerentúli derbi 12 órakor kezdődik, az aranycsata (Szovjetunió Svédország) pedig délután négykor... Tét nélküli volt a meccs, mivel már korábban kialakult a sorrend az „alsóházban". Ennek ellenére idegesen, sok hibával korongozott a csehszlovák gárda. Úgy tűnt, mintha teljésen mindegy lenne a játékosoknak, mi lesz a végeredmény. Aktívabbak voltak a házigazdák, ám a szétesően játszó ellenfél hagyta ki az első ziccert. A 12. percben szereztek vezetést a finnek, majd nagy fölénybe kerültek, Svoboda azonban jól védett. Mivel Šlégrt eltiltották (a németek elleni meccsen végleg kiállították!), így csak öt hátvéddel játszottak a csehszlovákok. Az első szünet után még nagyobb sebességre kapcsoltak az északiak, és a 22. percben növelték előnyüket. Négy perccel később ismét Selänne volt eredményes. A telt ház a 11 000 néző gólzáporban reménykedett, de a finnek 3:0 után leálltak. A 35. percben Kölnik szépített, majd az 57.-ben Beránek 3:2-re módosította az eredményt. A hajrában mindent egy lapra tett fel a csehszlovák együttes, egyenlítenie azonban nem sikerült. Gólütők: Selänne 2, Kurkinen, illetve Kölnik és Beránek. A találkozót 11 000 néző előtt a norvég Hansen vezette. Kiállítások 5:4: gól emberelőnyből 2:0. SVÁJC - NÉMETORSZÁG 3:3 (0:0, 2:1,1:2) 5. Finnország 10 6 1 3 35:21 13 6. Csehszlovákia 10 4 0 6 28:27 8 7. Svájc 10 2 1 7 20:32 5 8. Németország 10 0 2 8 19:51 2 MÉGIS CSEHSZLOVÁKIÁBAN A Nemzetközi Jégkorong Szövetség az IIHF csütörtöki kongresszusán, immár véglegessé vált: jövőre Csehszlovákia ad otthont az 56. A-csoportos jégkorong-világbajnokságnak. Április 29-én kezdődik majd a vb, s 12 nap alatt 39 mérkőzés lesz műsoron. Érvényesül tehát Günther Sabetzkinek, az IIHF elnökének az akarata, aki kérte: a létszámemelés ellenére a mérkőzések száma ne haladja meg a negyvenet. Csehszlovákiában először szerepel majd 12 együttes az Acsoportban. Két hatos csoportba osztják a résztvevőket, a helyszínek: Prága és Pozsony. A csoportküzdelmek befejezése után egyenes kiesési (ún. play off) rendszerben folytatódnak a küzdelmek. Döntetlen esetén hosszabbítás következik, s ha ez sem hoz döntést, akkor büntető lövésekkel döntik el a továbbjutást. A csehszlovák válogatott az első három találkozón Pozsonyban lép jégre: Norvégia, Franciaország és az idei vb bronzérmes csapata lesz majd az ellenfél. Prágában rendezik a play offtalálkozókat és a helyosztókat. Szlovákia fővárosában kerül sor a bronzérmet és a kiesést eldöntő összecsapásra. A világbajnokság fő szponzora a világhírű Telemundi cég lesz. (sz) SPORTHÍRADÓ • STUTTGARTBAN tegnap reggel elkezdődött a 34. szabadfogású birkózó Európa-bajnokság. A kontinensviadalon 21 ország 129 versenyzője vesz részt. Martin Gažúr (82 kg) - nem kis meglepetésre - legyőzte az Európa-bajnok Gstöttnert (3:2), Milan Revický (74 kg) vereséget szenvedett a görög Vassziliadisztől, Jozef Palatínus (90 kg) pedig a szovjet Hadarcevtól. • POZSONYBAN tegnap délelőtt elkezdődött a Duna Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna: Slovan - Admira 2:0, Trnava - Szarajevó 0:0, 11 -esekkel 2:0, Inter - Szlovákia válogatottja 1:1, 11 -esekkel 3:2, Nitra - Arad 1:0. • LUDÉK BUKAČ LETT a német jégkorong-válogatott új edzője. Pénteken délután kétéves szerződést írt alá. • MEGLEPETÉSSEL RAJTOLT a bécsi nemzetközi vízilabdatorna: Csehszlovákia - Anglia 12:12 (az angolok már 8:2-re is vezettek!). További eredmények: Lengyelország - Dánia 17:10, Csehszlovákia - Ausztria 19:12. • VENDÉGGYŐZELEMMEL KEZDŐDÖTT a Stanley Kupa play off elődöntője: Edmonton Oilers - Minnesota North Stars 1:3 <1:1,0:1,0:1), gólütők: S. Smith, ill. Broten, Cagner és Duchasne. SPORTFOGADÁS A RENDKÍVÜLI (MS)-SAZKA nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 24 nyertes á 9136 korona, III. díj: 330 nyertes á 1508 korona. IIBGBI Átütő sikert ért el a hagyományos dortmundi sakkfesztiválon a pozsonyi Igor Stohl, aki az A-nagymesterversenyen a tavalyi győztes, szovjet Csenyinnel az első helyet osztotta. Bár az első fordulóban kikapott az egyik favorittól, a bolgár Kiril Georgijevtól, utána négyes győzelmi sorozata következett Szmagin, Kindermann, Nunn és Knaak ellen. A10 résztvevő tornán 8 nagymester játszott, és meglepetés volt, hogy az angol Nunn csak a 7-8. helyet osztotta. A B-nagymesterversenyt váratlanul hazai sakkozó, C. Lutz nyerte, aki olyan neveket hagyott maga mögött mint Geller, Romanyisin és Vogt nagymesterek. Erős mezönyű volt a 250 résztvevős, 9 fordulós nyílt verseny is, amelyet a szovjet Balasov nyert meg honfitársa, Kuprejcsik előtt. Bemutatjuk az A-nagymestertorna egyik szép játszmáját: SZICÍLIAI VÉDELEM Világos: Schmittdiel - Sötét: K. Georgijev 1 e4 c5 2.c3 d6 3.d4 Hf6 4.Fd3 Vc7 5.Hf3 g6 6 0-0 Fg7 7.h3 0-0 8.Be1 Hfd7 9 Fg5 Hc6 10.e5!? (természetesen nem 10.d5 Hce4 11 .Fxe7 Hxf3+ és He5 miatt) 10...cxd4 11 ,cxd4 dxe5 12.d5 Hc5! (világos erélytelenül játszotta a megnyitást és így már sötété a kezdeményezés) 13.dxc6 Bd8 14.cxb7 Fxb7 15.Vc2 (15.Be3-ra e4 következik) 15...Bxd3 16.Hbd2 (nem 16.b4 e4 miatt) 16...Bd7 17.Bac1 Bc8 18.Vb1 Vb8! 19.Bed1 Hd3 20 Bxc8+ Vxc8 21 He1 Vc6 22.Hdf3 e4 23.Hxd3 exf3 24.Fe3 fxg2 25.Hc5 (világos állása reménytelen és sötét az egyszerű 25... .Bxd1 + 26.Vxd1 Vd5-el érvényesíthette volna előnyét, de ehelyett látványos befejezést választ:) 25...Vf3! 26.Bxd7 (vagy 26.Hxd7 Vxh327.f3 Vh1 + 28.Kxf2 g1V+ 29.Bxg1 Vxf3+ 30.Ke1 Vxe3+ 31 Kf1 Fd4 és nyer) 26...Vxh3 27.f3 Vh1+ 28.KÍ2 Vxb1 29.Kxg2 Vxb2+ 30.Bd2 Vxd2+! és világos feladta. 1718. SZ. FEJTÖRŐ A. Galickij („Deutsche Schachzeitung" T890) Világos indul és 3 lépésben mattot ad (3 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kg2, Ve6, Hc7 és f7, Fb5, gy: a3, b2, c5 és f2 (9 báb). Sötét: Kd4, Hb6 és d2, Ff4, gy: d6, g3 és g6 (7 báb). A megfejtés beküldésének határideje: május 13. A megfejtések az Új ,Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1716. sz. fejtörő (Birkus J.) megfejtése: 1.Fc3! Az e heti nyertesek: Tankó Tamás, Tornagörgő, Henc Károly, Brünn. DELMÁR GÁBOR Vereséggel zárta az 55. jégkorong-világbajnokságot a csehszlovák válogatott. Nehéz lesz magyarázatot találni erre a gyászos szereplésre! Kölnik (balról) és Ťoupal a legeredményesebb korongozok közé tartozott az I. ligában, a vb-n viszont alig került helyzetbe... ASZTALITENISZ-VB VÁLTAKOZÓ SIKERREL Csibában folytatódott az asztalitenisz-világbajnokság. Tegnap nagyüzem volt az egyesekben, valamint a párosokban. Váltakozó sikerrel szerepeltek a csehszlovák versenyzők. Grman után Vími, Korbei és Janőí is elbúcsúzott a további küzdelmektől. Meglepetés, hogy Kasalová is idő előtt befejezte. EREDMENYEK-férfi egyes, 1. forduló: Vej csing-kuang (kínai)-Grman 3:0, Waldner (svéd) -Harczi (magyar) 3:0, Grubba (lengyel)-Lin Zsü-kang (kínai) 3:0, Kalinics (jugoszláv)-Jančí 3:1, Ma Wenge (kínai)-Korbel 3:1, Prean (angol) -Vími 3:1, Persson (svéd)-Vang Tyong-kang (kínai) 3:0, Gatien (francia)-Hoyana (brazil) 3:1, Kuchárski (lengyel)-Bentsen (dán) 3:1, Cooke (angol)-Appelgren 3:2 (!), Primorec (jugoszláv)-Boggan (amerikai) 3:0. Női egyes, 1. forduló: Hrachová -Baj Csuej-jín (tajvani) 3:0, Šafarková-Laj Kit-leng (macaói) 3:0, Kasalová-Keen (holland) 3:1; 2. forduló: Hrachová-Maier (osztrák) 3:0, Csan Than-lui (hongkongi)-Váchovcová 3:0, Šafárková-Kaiminen (finn) 3:0, Kim Hje Jong (koreai)-Kasalová 3:2. Férfi páros: Waldner, Appelgren (svédek)-Korbel, Grman 2:1; vegyes páros: P. Javúrek, Šafáŕová-Grini, Blikken (norvégok) 2:0, Vími, Hrachová-Andrew, Elliot (angolok) 2:1, Korbei, Váchovcová-Mazunov, Kuha (szovjetek) 1:2, Grman, Kasalová-Li Gun Szang, Hong Szun Hwa (koreaiak) 0:2. INDULJ BÉKEVERSENY... • ...kerékpárok hangja zengjen - módosíthatnánk a „nagy idők" ismert forradalmi dalát. Hétfőn, május 6-án Prágában indul - immár 44. alkalommal - a legnagyobb amatőr kerékpáros viadal, a Békeverseny. Majd 40 év után ismét csak a Prága-Varsó útvonal került be a programba, tehát Berlin kimarad a menetrendből. Az idei verseny újítása, hogy elmarad a csapatverseny, és így az egyéni küzdelmekre terelődik át a hangsúly. Ezzel aktívabbá válhat a küzdelem, és az iramra minden bizonnyal ösztönzőleg hatnak majd a megemelt díjak: az első helyezett akár autón mehet haza, mivel egy Škoda Favorit várja a leendő győztest, a helyezetteknek dollárcsekkel kell „megelégedniük". Tavaly remek sikert ért el a csehszlovák csapat, hiszen Ján Svoboda egyéniben első lett, de az idén már nem indul (a hivatásosok között versenyez). Jan Tŕesohlavý edző három újoncot vett be a keretbe: Ctirad Fischer (1964), Viktor Orviský (1968) és Jaromír Purmenský (1970) most először vág neki a távnak. Az „öregek" közül František Trkalának, Milan Dvorščíknak és Miroslav Liptáknak szavazott bizalmat a vezetőség. BAKÓ ÉR(DE)MEI Néha az edzői pályák is kifürkészhetetlenek. Női kézilabdában meg különösképpen. Tavaly alighanem František Bakó sem gondolta volna, hogy az idén májusban a puszta bennmaradás utolsó lehetőségeinek kihasználására lesz kénytelen felkészíteni csapatát. Pedig így van. Az I. liga legutóbbi bajnokának, a Duslo Šaľának a mestere ma a majdhogynem reménytelen helyzetből felkapaszkodni próbáló Inter Bratislava kispadján ül. Pontosabban: azon sem mindig. A Partizánske elleni meccsen például a palánk mögötti székről figyelte indulatokkal fűtötten játékosai vergődését. Hol kiabált, mutogatott, hol lehajtott fejjel fogadta a látottakat. Egyszer aztán felforrott benne a méreg: felugrott, s dühében jót lökött a négylábún. Az meg nagy robajjal tovább táncolt a kövön. Erre aztán mindenki odafigyelt egy pillanatra. Ő lett a pályaszél főhőse. Egy szakadékba zuhanó csapat edzője, akit játékosainak tehetetlensége hozott ki sodrából. S bár a sereghajtó szakvezetője, a figyelemfelkeltésből éremre pályázhatna. (jmk) wBmm • Ladislav Pecko szerdán este viszszaérkezett Spanyolországból, sőt, már két edzésen is részt vett a Slovan játékosaival. Mivel jó formában van, vasárnap 17.30-kor a Sparta Praha elleni találkozón biztosan pályára lép. • Libor Soldán, a Zbrojovka Brno 27 esztendős labdarúgója a vasárnapi Baník Ostrava - Brno összecsapás előtt veszi át az Év góljáért járó Aranycipőt. Remekbeszabott találatát tavaly november 26-án érte el a Bohemians - Zbrojovka mérkőzésen. A fekete kristályból készült „csukát" eddig Berger, Knoflíček, Kukleta, Chovanec és Hašek vehette át. • Bár nem egy labdarúgó álma az olasz A-ligában való szereplés, mégis van, aki önként távozik onnan. Thomas Bertholdról van szó, aki a Verona és az AS Roma után haza akar térni. Óhaja konkrét formát öltött, ugyanis a Bayern München együttesével 2,8 millió márkás szerződést kötött. A bajor csapatnak egy héten belül ő a második szerzeménye, mivel Bruno Labbadia, a Kaiserslautern csatára szintén a Bayernhez igazolt. • Rendkívül rosszul megy a spanyol válogatottnak: kikapott Párizsban, majd Magyarország és Románia együttese „páholta el" hazai pályán a nemzeti tizenegyet. A kudarcsorozat természetes következménye, hogy megingott a szék Luis Suarez szövetségi kapitány alatt. Bár a volt Aranylabdásnak 1994-ig szóló szerződése van, Angelo Villaro, a Spanyol Labdarúgó szövetség elnöke szerint a közeljövőben már csak a fizetéséért fog bejárni. Az utóda még bizonytalan, a legnagyobb esélyesként Luis Árägonas, az Espaňol Barcelona edzője jöhet számításba. FUTBALLMENETREND I. LIGA 24. forduló - VASÁRNAP, 17.30: B. Bystrica - Inter (jv. Ihring), Dukla - Olomouc (Wencl), Vítkovice - Slavia (Mádl), Zbrojovka - Ostrava (Zvonič), Slovan - Sparta (Marko), Hradec - Nitra (Ulrich). HÉTFŐ, 16.30: Bohemians - Cheb (Bohunék - közvetíti a tévé, ČTV), Prešov - DAC (Strechaj - közvetíti a tévé, S1). 1. Cheb 23 13 4 6 39:21 30 2. Slovan 23 12 5 6 36:19 29 3. DAC 23 10 9 4 32:27 29 4. Sparta 23 10 7 6 41:24 27 5. Olomouc 23 11 4 8 39:24 26 6. B. Bystrica 23 10 6 7 30:26 26 7. Ostrava 23 11 2 10 37:27 24 8. Slavia 23 8 8 7 37:36 24 9. Prešov 23 8 6 9 33:33 22 10. Inter 23 8 6 9 27:32 22 11. Dukla 23 9 4 10 26:42 22 12. Vítkovice 23 9 3 11 35:39 21 13. Bohemians 23 8 5 10 27:37 21 14. Nitra 23 6 6 11 23:28 18 15. Hradec 23 5 6 12 19:40 16 16. Brno 23 2 7 1 4 13:39 11 SZNL I 24. forduló - SZOMBAT, 16.30: Pov. Bystrica - Levice, Žilina - Hurbanovo, Šaľa - Jelšava, Spoje - Michalovce. VASÁRNAP, 16.30: Trnava - Humenné, Senec - ŠKP, Senica - Stropkov, VSS - Lokomotíva. 1. Trnava 23 15 4 4 53:14 34 2. VSS 23 12 4 7 29:23 28 3. Levice 23 11 4 8 37:24 26 4. Hurbanovo 23 9 8 6 25:19 26 5. Senec 23 12 2 9 35:32 26 6. Senica 23 10 4 9 26:24 24 7. Lokomotíva 23 11 2 10 33:32 24 8. Žilina 23 9 5 9 45:37 23 9. Stropkov 23 8 7 8 16:26 23 10. ŠKP 23 8 6 9 29:27 22 11. Humenné 23 6 9 8 21 :27 21 12. Jelšava 23 9 3 11 21:33 21 13. Pov. Bystrica 23 7 6 10 26:30 20 14. Šaľa 23 8 4 11 17:31 20 15. Michalovce 23 7 3 13 23:42 17 16. Spoje 23 5 3 13 20:35 13 SZNL II NYUGATI CSOPORT. 24. forduló - SZOMBAT, 16.30: Prievidza - Sered, TTS Trenčín - Topoľčany, Bánovce - Matador. VASÁRNAP, 10.30: Slovan B - ES N. Zámky; 16.30: Vráble - Doprastav, Zl. Klasy - VTJ Trenčín, Púchov - Partizánske, Dúbravka - Dubnica. 1. Prievidza 23 15 3 5 46:13 33 .2. Dubnica 23 12 6 5 35:20 30 3. N. Zámky 23 11 6 6 29:22 28 4. VTJ Trenčín 23 11 4 8 39:35 26 5. Púchov 23 8 9 6 35:14 25 6. Dúbravka 23 3 7 7 31 :26 25 7. Partizánske 23 8 9 6 33:30 25 8. Sered' 23 9 6 8 25:19 24 9. Bánovce 23 9 5 9 34:38 23 10. Doprastav 23 7 9 7 29:33 23 11. Vráble 23 8 7 8 25:30 23 12. Slovan B 23 9 4 10 31:28 22 13. Matador 23 6 7 10 17:27 19 14. Topoľčany 23 7 4 12 26:40 18 15. TTS Trenčín 23 5 5 13 27:46 15 16. Zl. Klasy 23 2 5 16 10:51 9 KELETI CSOPORT. 24. forduló - SZOMBAT, 16.30: Bardejov - Detva, Hand lov - Rim. Sobota, Martin - Trebišov. VASÁRNAP, 16.30: Sp. N. Ves - Budkovce, Giraltovce - VSŽ, Čadca - Kys. N. M., Ružomberok - Bytča, Vranov - Bard. N. Ves. 1. VSŽ 23 15 4 4 52:27 34 2. Sp. N. Ves 23 12 8 3 35:21 32 3. Bytča 23 10 10 3 37:17 30 4. Bardejov 23 1 2 3 8 43:26 27 5. Ružomberok 23 12 1 10 40:29 25 6. Vranov 23 11 3 9 34:35 25 7. Trebišov 23 10 4 9 42:37 24 8. Budkovce 23 11 1 11 26:26 23 9. Rim. Sobota 23 8 7 8 25:32 23 10. Giraltovce 23 8 6 9 22:29 22 11. Bardejov. N. V. 23 8 5 10 36:35 21 12. Kys. N. Mesto 23 6 6 11 29:44 1 8 13. Čadca 23 8 2 13 20:38 18 14. Detva 23 5 7 11 21:38 17 15. Handlová 23 6 3 14 31:43 15 16. (partin 23 4 6 13 27:43 1 4 LABDARÚGÓ NB I Ma és holnap rendezik a magyar labdarúgó_NB I 24. fordulójának mérkőzéseit. Szombat-17.00: Veszprém-Rába ETO; 19.00: FTC-Vác, Szeged-Siófok. Vasárnap-13.00: Tatabánya-Bp. Honvéd; 16.30: Volán-Vasas; 17.00: Debrecen -Pécs, Békéscsaba-Videoton; 19.00: Újpest-MTK-VM. 1. Bp. Honvéd 23 165 242:14 37 2. Ferencváros 23 14 5 440:15 33 3. Vác 23 13 5 533:23 31 4. Veszprém 23 10 9 424:15 29 5. Pécs 23 12 4 726:16 28 6. Tatabánya 23 9 7 726:25 25 7. Videoton 23 8 7 829:29 23 8. Siófok 23 7 9 720:21 23 9. MTK-VM 23 8 5 1025:30 21 10. Rába ETO 23 8 4 930:30 20 11. Békéscsaba 23 7 5 1121:28 19 12. Szeged 23 6 6 11 18:29 18 13. Újpest 23 7 3 1322:34 17 14. Debrecen 23 5 6 1219:29 16 15. Vasas 23 5 5 1324:39 15 16. Bp. Volán 23 5 3 1521:43 13