Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-04 / 104. szám, szombat

ruDLiuio^. i irvr\ íyyi. majuö 4. A PAZMANEUM REKTORÁNAK VISSZAEMLÉKEZÉSE MINDSZENTY JÓZSEF UTOLSÓ ÉVEI Ma helyezik örök nyugalomra az esztergomi bazilika kriptájába Mindszenty József bíborosnak, Magyarország hercegprímásának földi maradványait. A fiatalabb nemzedék érthetően keveset tud a neves magyar személyiségről, aki zalaegerszegi apátplébános, majd veszprémi püspök, 1945-től pedig esztergomi érsek volt. A magyarországi egyházak üldöztetésének idején, 1948-ban életfogytiglani börtönre ítélték. 1956. október 30-án szabadult, s november 3-án a magyar forradalom drámai óráiban nagyhatású rádióbeszédben fejtette ki politikai nézeteit. Másnap a szovjet agresszorok és hazai kiszolgálói elől a budapesti amerikai nagykövetségre menekül, ahol másfél évtizedet töltött. A hetvenes évek elején a Kádár-rezsim és -a Vatikán megegyezését követően távozhatott külföldre. Megpróbáltatásokkal teli életútjának elemzése a politológusok és a történészek feladata lesz. Újratemetésének napján dr. Egon Giannonénak visszaemlékezését közöljük. A Pázmány Péter által alapított papnevelő intézet, a Pazmaneum rektora egyik magyarországi ismerősének levélben írta meg' emlékeit. ŕ

" mint a Pazmaneum rektora C í I abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy bécsi tartózkodásának idején Mindszenty bíboros közvetlen közelében élhettem, asztalánál étkezhettem, olykor asszisztálhattam neki szentmiséinél, kísérhettem őt délutáni rövid sétáin az intézet kertjében. Háziorvosunk, dr. Fried rich Bianchi volt az ő kezelőorvosa is, ápolása azonban inkább két papi titkárára és főképp a környezetéhez tartozó szociális testvérekre, a szürke nővérekre maradt. Mindszenty bíboros 1971. október 23-án este 11 óra körül érkezett Bécsbe. Aznap este a bécsi magyarok október 23-i megemlékező ünnepélyt tartottak egy kis teremben, az Ehrbar-Saalban. Tudtuk, hogy érkezése esedékes lehet, de nem gondoltuk, hogy a forradalom évfordulóján várhatjuk. Kiderült, hogy ő ezt a dátumot nem is ismerte. A bécsi államrendőrség vezetője kísérte ki Volkswagenjén a nunciatúra gépkocsiján érkező Mindszenty kardinálist. Nem is engedte az utcán kiszállni: a kapu alá ment az autója, ahol már a bécsi rádió, az ORF riportere és a szemben fekvő bécsi papnevelő intézet néhány növendéke csoportosult a Pazmaneum boltzmanngassei épülete előtt, várva a nagy vendéget. Ő mint esztergomi érsek „otthonába" érkezett, hiszen joghatósága alá tartozott az intézet, így is írta be vendégkönyvünkbe érkezését: „Megérkeztem, mint otthonomba. " A rektori lakosztályt Leopold prelátus úr halála, 1971 májusa után - dr. Zágon József római magyar prelátus úr júliusi közlése alapján - már előkészítették Mindszenty esetleges ideköltözésére. Bíboros urunknak megmutattam a szép és tágas lakosztályt. Megbeszéltük, hogy az egyik kisebb helyiséget házikápolnává alakítjuk számára. Ez is maradt lakóhelye 1975. május 6-án bekövetkezett haláláig. Kezdetben általában bizalmatlan volt az emberekkel szemben. Ez érthető is volt hosszú fogsága után. Nővéreket keresett, de várakozásunk ellenére ez sem ment teljesen könnyen. A Magyarország határain kívül szétszóródott magyar nővérek sorai évtizedek alatt megritkultak. Végül a már említett szürke nővérek közül sikerült kettőt Bécsbe irányíttatni az Egyesült Államokból. Egyikük az irodáját vezette, a másik a háztartásában segítette. Konyhájának ellátására Kanadából találtak a nővérek egy bácskai származású asszonyt, aki magyar ételeket készített. Mindszenty türelmetlenül várta a budapesti amerikai követségről diplomáciai postával utánaküldött kéziratait: a magyar történelmet akarta több kötetben megírni, és emlékiratait óvásul a „nyugati világ" számára, hogy a kommunista rendszer realitásaival tisztában lehessenek. Amikor a kéziratok néhány héttel később megérkeztek, teljes energiával vetette magát munkájába. Hamarosan könyvkiadó vállalatok is felkeresték: érkezésének szenzációjellegét szerették volna kihasználni. Ő azonban hivatásnak tekintette az emlékiratírást, és nem bocsátkozott elhamarkodott üzleti tárgyalásokba. Szent Erzsébet-ünnepén, november 19-én esti szentmisén mutatkozott be a bécsi magyaroknak. Franz König bécsi bíboros érsek úr a következő vasárnapok egyikén mutatta be a vendéget bécsi híveinek a Stephansdomban. Tartózkodása és bizalmatlansága néhány hónap után kezdett felengedni. Vasárnaponként a Pazmeneum házikápolnájában szentmisét mutatott be. Szentbeszédeit hangszalagra vette Laura testvér, és később ezek szövegét az Amerikai Magyarok Vasárnapjában adták közre. Lelkiállapotát tekintve a bíboros kiegyensúlyozott és nyugodt volt. Mindig csöndes szavú, de határozott. A magyar ügyek érdekelték: ez volt gondolkozásának középpontja. Akár a történelmi múltról esett szó, akár a jelenről, visszapillantva a határon túli eseményekre gondolt. Nagyon fegyelmezett volt, egészségéről alig mondott előttünk valamit. Emlékiratainak első, frankfurti kiadását rövid időn belül igen sok nyelvre fordították le. A magyar kiadást, erős késéssel, a Vörösváry Kiadó készítette Torontóban. (A mariazelli bazilika melletti Mindszentymúzeumban ezek a kiadások megtekinthetők.) Mindszenty láthatóan megkönnyebbült. A frankfurti könyvnapokon maga is részt vett könyve bemutatásán. Az emlékiratok szerkesztésében egyébként főszerepe volt titkárának, dr. Vecsey Józsefnek. A következő évek lelkipásztori, magyar nemzeti gondolattól vezetett utazásaival teltek. Hívták Európába, az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába, Ausztráliába. Felvillanyozta, öntudatra rázta a szétszóródott magyarokat, keresztény és hazafiúi kötelességeikre figyelmeztetve őket. Utolsó külföldi útja Dél-Amerikába vezette: Venezuela és Kolumbia voltak állomáshelyei. Visszafelé a repülőgépen olyan rosszul érezte magát, hogy kísérete már arra gondolt: Casablancában kiszállnak, és kórházba viszik. Orvost kért, szeretett volna május első napjaira annyira megerősödni, hogy terveinek megfelelően elutazhasson az észak-európai államokba, a hónap közepén pedig Nürnbergben átvehessen egy kitüntetést, s utána Párizsba mehessen. Az orvosi vizsgálat azonban műtét szükségességét állapította meg. A bécsi irgalmasrendiek kórházában halt meg délelőtti andrológiai operációja után, 1975. május 6-án délután negyed háromkor. Halála tulajdonképpeni oka szívkoszorúér-meszesedés volt. Az operáció mintegy két órán át tartott. A nyolcvanhárom esztendős bíboros szíve ezt már nem bírta ki. Amikor délután a bécsi rádió megszakította adását, és közölte Mindszenty bíboros halálhírét, a világ minden tájáról érkeztek a telefonok a Pazmaneumba. A gyászjelentést König bécsi bíboros úr adta ki. A koporsót a bécsi Szent István-dómban, a középhajóban helyezték el, hogy tisztelői felkereshessék. A dómban gyászmisén búcsúztatták. Temetése helyéül Mindszenty maga kívánta Mariazellt, amíg holttestét majd valamikor Esztergomba, a prímások végső nyughelyére lehet vinni. A temetést május 15-ére tűzték ki. Ausztriában ezen a napon ünnepelték az osztrák államszerződés 20. évfordulóját, ezért nem vehetett részt a temetésen az apostoli nuncius, Opillo Rossi érsek, valamint a püspöki kar nagy része sem. König bíboros úron kívül a grazi püspök, Johann Weber volt még jelen. A tömegben ott szorongott többek között Habsburg Ottó felesége, Regina császári-királyi fenség is. Nagy temetés volt, méltó egy, a vértanúság határáig hű főpap, magyar prímás egyéniségéhez. SZÉPEN JÁTSZANI MÁJUS 14-ÉTŐL 18-ÁIG: DUNA MENTI TAVASZ A Csemadok anyagi, szervezési, valamint ipari és mezőgazdasági üzemek támogatásán, illetve a dunaszerdahelyi kulturális intézmények és magánszemélyek segítségén kívül idén először a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesületének (Csemasze) szakmai irányításával rendezik meg a Duna Menti Tavaszt. Befejeződött a szakmai válogatás, s a benevezett együttesek mezőnyéből hat gyerekszínjátszó csoportot és nyolc bábegyüttest hívtak meg országos fesztiváljaink sorában a legörömtelibbre, a mindig reménynyel teljesre. Gyerekeké lesz akkor Dunaszerdahely, mivel az eddigiektől eltérően a vendégegyüttesek valamennyi tagja a városban lesz elszállásolva. Május 14-én a vers- és prózamondók nyitják a Duna Menti Tavasz idei műsorsorozatát. Május 15-én a színjátszócsoportok mutatkoznak be. A rendezők elképzelése szerint a gyerekek az Ifjúsági Házban szórakozhatnak, amíg a felnőttek a szakmai fórumokon megvitatják a látottakat. Május 16-án lesz a legmozgalmasabb a Duna Menti Tavasz. A nyolc bábegyüttesen kívül délután a város gyermekei számára rendezik meg a Lutra bulit; valószínűleg a szabadtéri színpadon vagy a sportcsarnokban. Ezután koraeste a seregszemlén résztvevő gyerekek zártkörű Lutra bulin vehetnek részt, amelyen a tervek szerint Görbe Nóra (Linda) és Gryllus Vilmos is fellép. Természetesen a Lutra-albumok a fesztivál egész ideje alatt kaphatók lesznek, s elegendő matrica is várja a gyerekeket. Május 17-én „Játszani is engedd..." címmel a Dunaszerdahelyi Regionális Kulturális Központ módszertani napján a pedagógiai bábjátékkal és a kreatív játékkal ismerkedhetnek meg a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének meghívására Szlovákia magyar óvodáiból érkező óvónők. Azon a napon a bábjáték, alapjain kívül azt is láthatják és megvitathatják a résztvevők, ami a gyermekek játékával általában kapcsolatos. Lesz gyakorlati bemutató és a dunaszerdahelyi óvónők bábcsoportja ismét közönség elé áll. Délután a budapesti Panboro gyermnekpantomim csoport és a pozsonyi ĽUDUS színház-iskola mutatkozik be. Mindkét együttes eredeti módon alkalmazza a nevelésben a drámajátékot. A Panboro Társulat a május" 18-ai záróünnepségen is bemutatkozik, s valószínűleg akkor egy másik pantomim-előadásukat láthatjuk. Amíg azonban az ünnepélyes eredményhirdetésre sor kerül, remélhetőleg soksok vidám órát töltenek el együtt a gyerekek és a felnőttek. A „nagyok" szakmai vitái során talán arra is választ kapunk, ami sok pedagógust és szakembert foglalkoztat: hoz-? minőségi változást az idei Duna Menti Tavasz? A válasz nagymértékben a csoportokat irányító, rendező pedagógusoktól függ, de nem kevésbé a szervezőktől, akiknek többségét lelkes dunaszerdahelyi népművelők alkotják. Először bizonyíthat a Csemasze, amely a Csemadok mostanság oly sokat vitatott szerkezetváltásának egyik része. Jó lenne, ha a Fürge Irka, fesztiválújság utóbbi években megjelent számaitól elsőGyökeres György felvétele sorban fürgeségével különbözne. Vagyis: szóljon a seregszemléről, s ne csupán meséket és gyermekverseket közöljön. Mindez nem utolsósorban a Duna Menti Tavasz megrendezését pénzzel és más adományokkal segítő üzemek, szövetkezetek, intézmények, magánszemélyek anyagi áldozatvállalásának lesz köszönhető. A rendezvénynek külön folyószámlája van, amelyre még most is érkeznek különböző nagyságrendű pénzösszegek. Jó lenne, ha nem csupán a Csallóközben élő magyarok tartanák erkölcsi gesztusnak az adakozást, hanem a távolabbiak is. Nem mellékes az sem, ha a seregszemlén résztvevő csoportok iskoláiknak szülői szövetségei akár csekély őszszeggel is, de hozzájárulnának az egyre inkább a Csemadok és a dunaszerdahelyiek nyakába szakadó anyagi terhek enyhítéséhez. Feltételezem, hogy nem kell különösebben magyarázni, milyen segítséget jelent, ha az itt is szűkös költségvetési keretekből gazdálkodó oktatásügy nem kér bérleti díjat egy-egy iskola éttermének, konyhájának vagy az Ifjúsági Háznak a használatáért. Magánvállalkozók és magánszemélyek küldenek kisebb-nagyobb összegeket. Erkölcsi gesztus minden, ami a Duna Menti Tavasz megrendezéséhez hozzájárul. Elsősorban gyermekeinkről és a magyar kisebbség kultúrájának jövőjéről van szó. Most alapozzuk meg mindazt, amit majdan bizonyára felépítünk: szellemiséget, erkölcsi tartást, nemzettudatot, a másság tiszteletét, magyarként való megmaradásunkat. Tehát: SŠS Dunajská Streda 77 042 -129: Ez a bankszámla több mint egyszerű hivatalos szám. És több, mint lehetőség egy országos nemzeti kisebbségi rendezvény támogatására. Egyáltalán, kell ezt még manapság magyarázni? D. I. LEHÁR-ÉNEKVERSENY A HÁROM ORSZÁG HA ÖSSZEFOGNA A közelmúltban rendezték meg Komáromban a Lehár-énekversenyt, melyen hivatásos és amatőr énekesek vehettek részt. Az első csoportba azok tartoztak, akik konzervatóriumot, illetve zeneművészeti főiskolát végeztek, vagy hivatásos énekesként tevékenykednek, az amatőrök kategóriájában pedig azok versenyeztek, akiknek sem közép-, sem felsőfokú zenei végzettségük nincs. Ezt azért említem, mert általában külföldön, a Csajkovszkij-, Chopin-, Paganini-, Callas-, Casals-versenyen nem a végzettségre kíváncsiak, hanem a teljesítményre. A kérdést remélhetően tisztázza majd a legközelebbi, harmadik Lehár-énekverseny, hiszen már az idén is bebizonyosodott, hogy egy amatőr is nyújthat profi teljesítményt. A verseny 3 fordulóban zajlott 13 résztvevővel. Ebből heten voltak hivatásos előadók, hatan amatőrök. Igazán szigorú feltételekhez csak a 3. kört kötötték; az első kettő nagyobb lehetőséget nyújtott a dalok kiválasztására. Két dalt adtak elő minden körben, egy klasszikus operettrészletet és egy szlovák, cseh vagy külföldi zeneszerző művét. A 3. körbe a legjobb 4-4 versenyző jutott, közülük 3-3 kapott díjat. A hivatásosok kategóriában Eliška Horná (Új Színpad, Pozsony) győzött, Halina Kubeczková (Állami Színház, Ostrava) végzett a második, a komáromi László Zsuzsa (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója, Budapest) pedig a harmadik helyen. Az amatőrök körében Hajtman Lívia (óvónő, Érsekújvár) nyert első díjat, Ján Vaculík (a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola hallgatója) lett a második, Ľubica Dojčanová (a nyitrai Pedagógiai Főiskola hallgatója) pedig a harmadik. Ezek után érdemes feltenni néhány kérdést: miért volt csak 13 résztvevője az idei Lehár-énekversenynek, amikor hazánkban 16 zenés színház, 7 konzervatórium és 3 zeneművészeti főiskola van? Vajon mi lehet az oka annak, hogy sem a konzervatóriumban, sem a zeneművészeti főiskolán nem tananyag Lehár és kortársainak zenéje? Ki és hol készítse elő a műfajra az új énekes nemzedékeket, ha nem a közép- és főiskola? Éppen ezért jó érzés volt azt tapasztalni, hogy mégis vannak emberek, akiknek szívügyük a tehetséges énekesek felkarolása és útjuk egyengetése. Az érsekújvári Halla Mária és a lévai Grébner Margit énektanámők három amatőrt készítettek fel a mostani versenyre (

Hajtman Lívia, Ľubica Dojčanová és Bura Attila), akik igazán kellemes légkört tudtak teremteni. A verseny komáromi szervezői gondos munkát végeztek. A pozitívumok mellett hasznos lenne számba venni a hiányosságokat is, levonni a szükséges tanulságokat és keresni a lehetőséget, a jövőbeli módosításokra. Már a puszta tény, hogy az idén kevesebben versenyeztek, mint az induláskor, két éve, alátámasztja azt a gyanút, hogy valami nincs rendben a rendezvény körül. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ha egy fiatal muzsikus elindul egy zenei versenyen, két cél elérése ösztönzi: először is az, hogy értékes díjat kap, másodszor pedig, és ez a legfontosabb: a rádió és a televízió bemutatkozási lehetőségekkel, a hanglemezgyárak pedig szerződési ajánlatokkal várják a sikeres versenyzőket. Komáromban azonban ilyesmire egyáltalán nem került sor. A díjak teljes összege nem érte el a 20 ezer koronát, ami bizony, a mai világban, nem túl csábító összeg. Hogy miként lehetne mindezen változtatni? Talán az lenne a megoldás, ha az a három ország, amely magáénak vallja Lehárt, közösen gondoskodna a verseny anyagi fedezetéről. Szlovákia azért, mert Lehár Komáromban született, a csehek azért, mivel a prágai konzervatóriumot választotta zenei tanulmányainak színhelyéül, Ausztria pedig azért, mert megélhetést és karriert biztosított Lehár számára. DOBI GÉZA