Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-22 / 118. szám, szerda

7 KULTÚRA-NEVELÉS 1991. MÁJUS 22. EGY KÖZÉP-EURÓPAI MAGAZIN SZLOVÁKIÁBAN IS KAPHATÓ LESZ A MAGYAR NYELVŰ DANUBIUS A szomszédos népek egymás jobb megismerésére kifejtett erőfeszítései errefelé, Közép-Kelet-Európában, mondhatni, bő hagyományokra tekintenek vissza. A sok kezdeményezés azonban - úgy tetszik - továbbra sem elég, hiszen a helyzet nem nagyon változott, érvényes a jól ismert és máig meg nem dőlt tétel: még mindig nem ismerjük egymást eléggé. Egy régebbi kezdeményezés a Magyarországról Bécsbe elszármazott publicista, Sebestyén György nevéhez fűződik, aki megalapította és éveken át szerkesztette a Pannónia német nyelvű kelet-európai kulturális folyóiratot, amely, sajnos, Sebestyén halála után nem volt képes tovább fönnmaradni. Megszűnt, mielőtt elterjedhetett volna abban a régióban, amelynek kultúráját közvetíteni igyekezett: Kelet-Európában. Azóta Magyarországon beindult egy, hasonló törekvéseket mutató magyar nyelvű folyóirat, az Európai Utas, mely ugyancsak a közép-európai kérdéskör folyóirata, értekező, elméleti írásokra, kultúr- és filozófiatörténeti vizsgálódásokra helyezi a hangsúlyt. Pozsonyban nemrégiben mutatkozott be az az egyelőre két nyelven (németül és magyarul) megjelenő közép-európai folyóirat, amely Danubius néven Bécsben és Budapesten jelenik meg havonta. Ellentétben az eddigi törekvésekkel, szélesebb olvasóközönséget céloz még a színes, sokféle tematikával foglalkozó magazin. Külön érdekessége, hogy mind a magyar, mind az osztrák kiadás lengyel, cseh, szlovák, horvát, szlovén és olasz nyelvű lapszemlét tartalmaz. Heinrich Wille, Bécs város tanácsosa az osztrák néppárt egyik vezetője mutatta be az újságíróknak a két lapot, nem titkolva reményét, hogy hamarosan további nyelven is megjelenik majd, szlovákul, s hogy elkövetkezik az az idő is, amikor nyolc különböző közép-európai ország szerkesztője fog közös sajtótájékoztatót adni. A budapesti kiadás felelősét, Szentgyörgyi Tibort arról kérdeztem, hogyan jellemezné ezt a Duna menti országokat összefogni kívánó lapot. - Egy katolikus hagyományú és közös történelmi tapasztalatú térség népeinek szellemiségét, kultúráját, társadalmi életét szeretnénk megragadni. Tulajdonképpen azon a szerintünk helytelen szemléleten kívánunk változtatni, melynek eredményeként Krakkóban, Budapesten vagy Prágában előbb szereznek tudomást egy New York-i vagy párizsi kulturális, művészeti történésről, mint a közeli Kassa vagy teszem azt Ljubljana esetleg éppoly európai jelentőségű eseményéről. Tetten akarjuk érni mindazt, ami itt a térségben fontos, és azt egymás számára hozzáférhetővé tesszük. Közép-Európa most mintha menekülőben volna, saját korábbi múltja elől menekül, nekünk pedig éppen az a célunk, hogy ezt a gazdag középeurópai tudatot vállalhatóvá tegyük. - Szándékait tekintve a magazin mintha a Pentagonálé országaiban, illetve ennek a tengelynek a vonalán készül jelen lenni és terjeszkedni. - Semmi esetre sem kapcsolódunk kifejezetten politikai mozgalomhoz. A mi értelmezésünk szerint Közép-Európának szüksége van toleranciára, egymás jobb megértésére, az együttélés konfliktusmentes, de legalábbis konfliktusoldó módozataira, hiszen a napi politikai események is igazolják, hogy ez az európaiságnak nevezett magatarcsolatok nagyon megromlottak, a gazdasági rendszerek fölborultak, talán a kultúra maradt egyedül stabil és meghatározó. - A magyar nyelvű magazin bizonyára a térség valamennyi magyarjához szól. Hol mindenütt lehet hozzáférni? - Hamarosan Szlovákiában is kapható lesz, most keressük a terjesztéshez a partnereket. Megvásárolható viszont Ausztriában és Magyarországon mindenütt, Olaszország egyes tartományaiban, Erdélyben pedig már elég széles olvasóközönségünk van. Kapni Zágrábban és Ljubljanában, s kísérletképpen Kárpátalján is próbálkozunk a terjesztéssel, kérdés, vajon a létgondok szorításában van-e ott igény erre a közép-európai képre, amelyet mi kínálunk. - Megtudhatnánk a pozsonyi bemutatkozás igazi célját? - Keressük a partnereket egy szlovák kiadáshoz, hiszen, mint az osztrák kollégák is elmondták, a végső cél az, hogy a térség valamennyi országában önálló szerkesztőség működjön. - Nem lényegtelen kérdés, ki fedezi a kiadásait ennek a nyomdai kivitelezését tekintve színes, mutatós havilapnak? - Közép-Európa nagy esélye a közeljövőben várható világkiállítás. Az Expo szerintünk olyan kényszer, amely itt a térségben egy közös magatartást, gondolkodást, gazdasági és üzleti tevékenységet szülhet, máskülönben nehezen képzelhető el sikeres világkiállítás. Nos, az Expo előkészítő bizottsága például támogatja lapunkat. Elsőrendűen azonban az osztrák tudományügyi minisztérium biztosítja megjelenésünket, személy szerint a tárca vezetője, Erhard Busek. Illusztrálásképpen érdemes végiglapozni a kiadvány áprilisi számait. A német nyelvű kiadás Csehszlovákiával két anyagban foglalkozik, az egyik írás a hadseregben bekövetkezett változásokat taglalja, a másik pedig a Danubius prágai Viola-beli bemutatkozásáról tudósít. Több anyag van Csehszlovákiáról a magyar nyelvű magazinban, ennek olvasói megtudhatják, miként újult meg a Katolícke noviny, olvashatnak arról is, hogy Pozsonyt elborítja a szemét a hulladéktárolásban tapasztalható mulasztások és Jelelőtlenségek következtében, egy következő írás a cseh templomok szervezetten folyó kifosztásáról tájékoztat, s külön tanulmány foglalkozik néhány szlovák képzőművész közös kiállításával. Ha megoldódik a lap terjesztése nálunk is, bizonyára színesíteni fogja sajtókiadványaink palettáját. Hogy valós igény lesz-e a Danubius magazinra, azt majd az olvasók döntik el. BROGYÁNYI JUDIT tásforma-gyűjtemény még nem eresztette elég mélyre a gyökereit a térségben. A kérdés úgy áll, vajon tényleg mindenki Európa felé tendál-e, tényleg azok szerint a normák szerint akar-e élni, amelyek magát az európaiságot jelentik. Véleményünk szerint, éppen ez a kérdés dönti el Közép-Európa sorsát. Nos, lapunkkal ehhez kívánunk hozzájárulni. Persze nem könnyű feladat az egyelőre csak bécsi és budapesti szerkesztőségből figyelni a régiót, tükrözni a szellemiséget, amely földrajzilag szinte körülhatárolhatatlan. - Milyen olvasóréteghez szól a Danubius? - Igyekszünk mind a gazdasági, mind a szociális témákat is egyfajta kulturális tükröztetésben megragadni, mert a térség hagyományai így diktálják. Utóvégre az emberi kapDANUBIUS Pas Mrrm

i.ĽĽROPA-MAGAZiN E

vekkel ezelőtt olvastam Pasquale Festa Campanile A lator című könyvét. Ennek a megfilmesített regénynek a hőse Kaleb, aki életének egyik szakaszában felcsap vándordoktornak. Körmönfont mesterkedéssel, apró csalásokkal készíti „csodálatos" orvosságait, s merészen járja a gazdag falvakat, bár a természet titkainak alapismerete távol áll tőle. Az emberek várakozással, csodálattal és tisztelettel néznek rá, pedig saját bevallása szerint, amit ő árul, az nem más, mint a bizalom, a hit, melyet a betegnek a megvett orvosság iránt éreznie kell. E figura alteregójával találkoztam a minap a kassai Állami Színház operatársulatának bemutatóján, amikor a színen megjelent Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának csodadoktora és komédiása, Dulcamara. Ezt a furfangos sarlatánt szuggesztív eszközökkel, vérbő hur mórral, s végig hiteles játékkal Kovács Lafcrs, az operatársulat baszszusénekese keltette életre. Amíg Kaleb csodadoktorságának a csúcsa az esőcsináló por, Dulcamara ,,nagy műve" a szerelmi bájital lett. Kovács Lajos színészi egyénisége és eddigi művészi teljesítményei, no A KALONDAI CSODADOKTOR meg Dulcamara hatásos színpadi megfogalmazása késztetett arra, hogy bemutassam öt a lap olvasóinak. - Hogyan készült fel a csodadoktor alakjának ilyen tökéletes megformálására? - Ennek az operának Kassán ez már a második (felújított) bemutatója. Nagy izgalommal készültem az eseményre, hiszen ritkán fordul elő, hogy egy szerep annyi színészi, kifejezésben és énekesi lehetőséget kínáljon, mint ez. Rendszerint komoly basszusszerepeket szoktam énekelni, de már vágytam arra, hogy humorérzékemet is érvényre juttassam, tudva, hogy a komikus figurák mögött is ott a mondanivaló. Nagy kedvvel készült az egész együttes (a rendezőt, a főszereplőket, a kórus tagjait, a karmestert és a díszletmunkásokat is beleértve). Már a zongorapróbáktól kezdve felszabadultan dolgoztunk. Dulcamara alakja alaposan igénybe veszi a színészt, és nemcsak játékában, hanem fizikailag és idegileg is. A lüktetően szikrázó, olaszos zene jókedvet, bohém nemtörődömséget rejt Kovács Lajos a kassai színpadon (Ondrej Béreš felvétele) magában. Dulcamarát nem könnyű megoldani, ha az embernek nincs hozzá megfelelő affinitása, ha nem tekinti szívügyének, ha nem mozgatja meg a színész agyát, szívét és lelkét (bár ez minden szerepre vonatkozik). Színészileg itt nagy vehemenciával, állandó lendülettel kell játszanom, mert a zenej kötöttség egy pillanatra sem enged lankadni. Ezt a szerepet nem lehet „félgőzzel", lélektelenül alakítani, mert a figura száraz és' fantáziátlan lesz. összteljesítményemnek mérhető eredménye van: előadásonként legalább egy kilót fogyok. - Melyek voltak eddigi legkedvesebb szerepei? - Több mint félszáz szerep van mögöttem. Igen nehéz választanom, hogy melyik a legkedvesebb, hiszen a szülő is minden gyermekét egyformán szereti. Hadd soroljam fel tehát a legemlékezetesebb alakításaimat. Mindenekelőtt Massenet Don Quijote-ját mondom. Nagyon szeretem a karakterében ettől diametrálisan eltérő Mefisztót is. Kedvelem Kecált, Az eladott menyasszonyból, akárcsak Donizetti Don Pasqualának címszerepét, vagy a Víziembert Dvorák Ftuszalkájából. Verdi Rigoíettójában Olomoucban játszottam Sparafucíle1, a bérgyilkost, Kassán Monterone grófot. Az Aida című Verdi-operában mindkét városban Ramfist énekeltem. -Árulja el, hogyan lett operaénekes? - Nem végeztem sem konzervatóriumot, sem zeneakadémiát. Autodidakta vagyok. Szerencsére olyan segítőkész kollégák és jó rendezők vettek körül, akiknek a hatására sikerült legyőznöm gátlásaimat, kibontakoztatnom tehetségemet, s fejlesztenem a szerepek megoldásához szükséges színészi adottságaimat. Sajnos, már 38 éves voltam, amikor az olomouci operához kerültem. Hogy addig mit csináltam? Sok mindent. A pozsonyi egyetemen magyar-szlovák szakra jártam, rövid ideig tanítottam, dolgoztam a Csemadokban, de voltam újságíró és rádióbemondó is, a magyar adásnál. Kipróbáltam sok mindent, de semmi sem nyugtatott meg. Mindig az a foglalkozás vonzott, ahol nem lehet lazsálni. Mint ahogyan az ope^ rában sem, mert a nem őszinte elő* dásmódot a közönség azonnal észreveszi. Erre a pályára az vitt, hogy éreztem, van hozzá belső affinitásom. Az énekléssel régóta kokettáltam. Végül is egy hirtelen elhatározással pályát módosítottam. Köszönhettem ezt barátaimnak: Koncsoí Lászlónak, Tőzsér Árpádnak, s nem utolsósorban Janda Ivánnak, akit még az ifjú Szívekbői ismertem, hiszen egyetemista koromban ott énekeltem. Sok jó barátom van Kassán is. S kitűnő az Állami Színház kollektívája. Magyar létemre nem néznek rám görbe szemmel. Be kell vallanom azt is, sziveseri énekelnék magyarul is, ha adódna erre alkalom. Úgy vélem, egy majdani magyar nyelvű operaelőadásra akadna országunkban elég (cseh vagy szlovák színházban működő) énekes. (Kovács Lajos egy, Losonc melletti kis nógrádi faluban, Kalondá

n született. Olyan közegből származik, ahol nem volt alkalma zenével foglalkozni, de gyerekkora óta vonzódott az énekléshez.) - Milyen gondolattal zárná beszélgetésünket? - A mai, feszültséggel, gondokkal teli, gyűlölködéseket szító világban van hová menekülnünk, hiszen a színháznak van egy igen humánus küldetése: ideig-óráig, de ismételten feledtetni tudja az emberekkel azt, hogy olyan korban élünk, amely a múzsáknak különösképpen nem kedvez. A ma sarokba szorított emberének nem lenne szabad megfeledkeznie arról, hogy van színházművészet és ott a zene is, amellyel feltöltődhet, szórakozva lazíthat és gazdagíthatja műveltségét. SZÓKÉ ISTVÁN ALKALMAZKODÁSI NEHÉZSÉGEK Általában keveset szólunk azokról a gyerekekről, akik épek, egészségesek, rendezett körülmények között élnek, csak éppen az iskolába kerülve válnak problematikussá. Az alkalmazkodási nehézségek sokféle formában jelennek meg, s okaik is különbözőek. Az egyik a család lehet: az anyától való korai elszakadás, a szülők válása, valamelyik nagyszülő halála, és még sok más feldolgozatlan élmény okozhat a gyerekben lelki sérülést, melynek tünetei főként az iskolában észlelhetők, például figyelemzavar, vagy lassúság formájában. Máskor a gyermeket peremhelyzetbe sodorhatja egy apró, jelentéktelen eltérés a viselkedésében - egy furcsa mozdulat, szokatlan testtartás. Ezek az eltérések és családi problémák többnyire nem okai, pusztán elindítói a gyermek fokozatos elszigetelődésének, a mai iskolák viszont nemcsak hogy felszínre hozzák, inkább még fölerősítik a gyermek alkalmazkodási zavarait. A neurotizáló tényezők egyik legfontosabb mozzanatát, az egyéni különbségek teljes semmibe vételét már sokszor szóvá tettük. Ugyancsak neurotizáló lehet a gyermekkel szembeni türelmetlenség is. Mind a szülök, mind a pedagógusok túlságosan hamar kívánnak eredményt a gyermektől. Túl korán követelik tőle, hogy ismereteit elvont, logikai úton szerezze meg, holott ehhez még hiányzik a csak a gyakorlatból felépíthető bázis. Az iskola teljesítményértékelési módszere is oka lehet a tanulmányi és viselkedési zavarok kialakulásának. Az iskolában általában nagyon ritkán élnek a dicséret, a biztatás különféle módjaival, figyelmen kívül hagyják azt, hogy az elismerés, a buzdítás, különösen gyerekkorban, fontos lelki szükséglet A gyermekek alkalmazkodását megnehezítő tényező az alsó tagozatok szakosított rendszere, a szaktantermi rendszer, az iskolaépület belső berendezése stb. Régóta tapasztaljuk a sajátos élettér következményeit: mozgásszervi megbetegedések, fiatalkori magas vérnyomás, iskolai eredetű neurózis. Ez a pedagógiai gyakorlat eltávolítja a gyerekeket a tanártól, az iskolától. A diákok nem szeretnek iskolába járni, nem szeretnek tanulni, ezért az iskola által közvetített egyéb értékeket is elutasítják. Az alkalmazkodási problémák megjelenése a mai iskolában törvényszerű. Az oktatási intézmények képtelenek megoldásukra, sőt, gyakran még felismerésükre is. A megoldást mégsem az iskolán kívül kell keresni, hanem azt kell hozzáigazítani a gyermek szükségleteihez. A legfontosabb feladat a tanító és a kisdiákok kapcsolatának helyreállítása, a tanító teljes szerepkörének visszaadása. A gyermekek szelektálása, a gyengébb teljesítményűek kiszűrése és elkülönítése mind pedagógiai, mind pedig társadalmi szempontból elfogadhatatlan. A demokratikus társadalomban az a természetes, hogy a gyerekek heterogén csoportokban nevelkednek, s az együttműködésük már az iskolában elkezdődik. N. CSERFALVI ILONA REHABILITÁLÁS Pearl Buck ismert amerikai írónő neve ismét hallható lesz Kínában. Születésének századik évfordulója alkalmából szüleinek kínai házában megnyitják a Kínai-amerikai Művelődési Központot. Pearl Buck 36 évig élt Kínában, és több regényt írt erről az országról. Legismertebb köztük Az édes anyaföld, amellyel 1938-ban kiérdemelte a Pullitzer-díjat. Pearl Buckót, az amerikai misszionárius szülők lányát később erősen bírálták Kínában, különösen a kommunista forradalomhoz való negatív viszonyulása miatt. A kritikák ma már viszonylag egyhébbek. Azt róják fel neki, hogy nem foglalkozott behatóan az akkori kínai élet- és gondolkodásmóddal.