Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-11 / 85. szám, csütörtök

5 VILÁGPOLITIKA ÚJ szói 1991. ÁPRILIS 11. A NÉPTRIBUN UJ RUHAJA Mindazt, ami a múlt év második felétől Lengyelországban történt, a legtömörebben csak úgy szokták nevezni, hogy „ Walesa nagy játszmája a hatalomért". Nos, a játszma az idén is folytatódik, hiszen az nem kérdéses, hogy parlamenti választásokat kell tartani, de az már igen, hogy mikor. Az időpont körüli pártharcok első csatáját Walesa elvesztette. Furcsa módon, mintha nem is bánná nagyon. Az idő nemcsak ellene, "hanem neki is dolgozik, s ő, aki már bizonyította, hogy valóban nagy taktikus, bizonyára jól felmérte a helyzetet. Egyébként továbbra is ő áll az elemzések középpontjában, különösen ezekben a napokban. Neki, aki a múlt év utolsó hónapjaiban szinte amerikai típusú elnökválasztási kampányt folytatott, számítania kellett arra is, ami a Nyugaton általánosan bevett gyakorlat. Minden vezetőnek kijár egy száznapos „védettségi idő", s amint az letelik, a sajtó menthetetlenül bonckés alá veszi. Milyen volt a közvetlenül karácsony előtt beiktatott lengyel államfő első száz napja, amely pontosan e hónap első napján telt le? A mérleg pozitív, még akkor is ilyen lett volna, ha nem közvetlenül előtte fejezi be rendkívül sikeresnek minősített egyesült államokbeli útját. Még az elnököt általában hevesen bíráló Gazeta Wyborcza kommentárja is elismerte: Walesa személyes érdeme is, hogy Bush elnök elengedte Lengyelország adósságaínak 70 százalékát, és hasonló nagyságrendet ajánlott a párizsi klub országainak is. Amit azok eléggé zokon vettek, s végül a 33 milliárd dolláros lengyel tartozásoknak „csak" a felét írták le. Walesa meghódította Amerikát, jelentős politikai győzelmet aratott azzal, hogy sikerült eloszlatnia az ottani zsidó közösségek és a Zsidó Világkongresszus aggodalmait a Lengyelországban újjáéledő antiszemitizmus miatt. Walesa hamut szórt a fejére, önkritikusan beismerte, hogy e szempontból ő is követett el hibákat, voltak meggondolatlan kijelentései. ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz az antiszemita megnyilvánulások visszaszorítására. Tavalyi nagy játszmája során megbuktatta a Mazowiecki-kormányt, mondván, hogy túl lassú a rendszerváltás, nem számoltatták el a régi nómenklatúrát, nem elég gyors a privatizálás és így tovább. Szakértők is csak a fejüket csóválták, olcsó popolizmust emlegettek, amikor Walesa gyors gazdasági eredményeket, javuló életszínvonalat ígért, s ezért várták, mi történik majd a beiktatás utáni első hetekben. Száz nap után megállapítható: mindannak az ellenkezője, amit Walesa a kampány során „fűszerezett" beszédeiben ígért. Ma már jólszabott öltönyében mindenki meglepetésére nagyon óvatosan fogalmaz, még az olyan kényes kérdésekben is, mint a litvánok helyzete vagy a szovjet csapatok kivonása. Az elnökválasztáson másodszor is kiütött Tadeusz Mazowiecki gazdaságpolitikáját folytatja, hiszen a mostani Bielecki-kormányban a kulcsfontosságú pozíciókat a volt Mazowiecki-kabinet tagjai töltik be. Amikor a Szolidaritás felbomlott és kivált a két legmarkánsabb politikai erő, a radikális Egyetértés Centrum Walesa mögé sorakozott fel az egész kampány során, a liberális Demokratikus Unió pedig Mazowieckit támogatta. Mára nagyon sajátossá vált Walesa és saját pártjának a viszonya. Március elején az Egyetértés Centrum keresztény párttá alakult, elnökévé Jaroslaw Kaczynskit választották. Őt tartják az ország második emberének, hiszen az elnöki kancellária vezetőjeként az államfő nem hivatalos helyettese. Az új pártot vezetői a német CDU-hoz hasonlítják. Az EC több vezető személyisége elégedetlen Walesával, éppen az említett visszafogottsága miatt. Egyre hangosabban követelik a régi apparátus eltávolítását, volt olyan javaslatuk is például, hogy az egykori LEMP-tagokat tíz évre tiltsák el állami funkciók betöltésétől. További jelszavak: a gyors privatizáció, a bérek felszabadítása, a szovjet csapatok azonnali kivonása. Nem tetszik nekik, hogy a kormányban nem kaptak olyan szerepet, amilyet akartak volna, kifejezetten sérelmezik, hogy a Mazowiecki-hívek irányítják a gazdaságpolitikát. Tömören szólva: vissza szeretnék téríteni Walesát a jobboldali radikalizmushoz. Ennek egyik próbaköve volt a választási időpont körüli csata. Mint tudjuk, 1989-ben csak „félszabad" választások voltak Lengyelországban. A felsőház, a Szenátus száz tagját választották csak szabadon, igaz, nagy meglepetésre akkor kivétel nélkül a Szolidaritás jelöltjei jutottak be. A szejm mandátumainak számát viszont a kerekKét hete Washingtonban: igazán minden okuk megvolt a derűre ¥ (Telefoto: CSTK—AP) korszerű, választási rendszer kidolgozásához is. De az Egyetértés Centrum nyomására három hete Walesa mégiscsak javasolta a parlamentnek, hogy május 26-ig írják ki a választásokat. A szejm ezt elutasította — első ízben szállt szembe az államfő akaratával. Az elfogadott határozat szerint október végéig kell megtartani a vokscsatát. Miért olyan fontos ez? A Mazowiecki-tábor szerint minél több időnek kell eltelnie Walesa elnökválasztási győzelmétől, egyrészt azért, hogy az lélektanilag se befolyásolja az embereket, másrészt pedig azért, hogy teljesen nyilvánvaló legyen: Walesa nem tudja beváltani kampányígéreteit, nem tud gyors gazdasági javulást felmutatni. A lakosság növekvő elégedetlensége így az ő malmukra hajtja majd a vizet. És természetesen ez az, amitől az Egyetértés Centrum tart, Kaczynski pártelnök szavaival élve: „Minél hamarabb választunk új parlamentet, annál kisebb a veszélye annak, hogy a növekvő társadalmi elégedetlenségét kihasználva a posztkommunista erők kerülnek túlsúlyba a szejmbe." Megkezdődött tehát az igazi választási kampány, s így kell értékelni az egyes pártvezérek nyilatkozatait. Walesa egyelőre nem szállt be a harcba, a pártok felett álló államfő szerepét játssza. Különféle elméletek vannak arra vonatkozóan, miért spekulál a későbbi időpontra: várja pártjának a megerősödését, tudva, hogy a mai Lengyelországban egy népies-katolikus szövetségnek nagyobb esélye van a győzelemre, mint a liberális irányzatnak. Az elnök tehát az Egyetértés Centrum, a Szolidaritás és több keresztény párt erős koalíciójára számít, amelyre ő is stabilan támaszkodhat. Egy másik variáció szerint azt akarja, hogy a vokscsata az egyenlő erők küzdelme legyen. Ha a pártok egymást „semlegesítik", akkor „egy erős elnök" malmára hajtják a vizet. Talán ezért van az, hogy Walesa eddig visszafogta magát, nem váltak be azok a jóslatok, amelyek szerint elnökké választása után azonnal diktatórikus módszerekhez folyamodik, és hogy a kormány is csak báb lesz az ő kezében. Walesánál sosem lehet tudni, mi az igazság, ő a meglepetések embere. Tényleg, eddig csak altatta volna a jónépet, vagy igazán új ruhája van a jólnevelt államfővé lett harcias néptribunnak? MALINÁK ISTVÁN SZADDAM ITT ÉS OTT Először a brit titkosszolgálat figyelt fel a furcsa egybeesésre: Szaddam Husszein iraki elnök interjút adott Peter Arnettnek, a CNN tudósítójának, s ezzel egyidejűleg ellátogatott a Köztársasági Gárda egyik alakulatához. A tévékamerák rögzítették a beszélgetését a parancsnokkal! Lehetséges, hogy a második beszélgetést korábban vették fel, s puszta véletlen volt az egybeesés? Amikor azonban másodszor fordult elő az, hogy a diktátor egyidejűleg két helyen tartózkodott, az angolok már biztosra vették: Szaddam hasonmásokkal dolgozik! Eszerint a szövetségeseknek nemcsak gumiból készült álharckocsikkal és álrakétákkal volt dolguk, hanem álSzaddamokkal is — most és talán a jövőben is! Az angolok úgy tudják, hogy egyszerre négy Szaddam „fut" az igazi mellett. Négy, hozzá igencsak hasonló iraki — Szaddam a maga nemében tipikus- iraki férfi —, akit a sebészek gondos műtétekkel hozzápasszítottak az urukhoz. Nyilvánvaló a hasonmások haszna, különösen most, hogy a diktátor helyzete igencsak megrendült: A rá vadászó iraki -ellenzékiek, a kurdok és esetleg a híres izraeli titkosszolgálat a Mosszad emberei nem lehetnek biztosak abban, hogy az a férfi, akinek a nyomába szegődtek, valóban a gyűlölt Szaddam Husszein-e, vagy a négy hasonmás egyike! A történelem során sok politikai és katonai vezető dolgozott hasonmásokkal. A második világháború egyik leghíresebb „átverése": 1944 júniusában Meyrick Edward CliftonJames brit színész vállalta, hogy eljátssza „Monty"-nak, azaz Bemard Montgomery tábornagynak a szerepét. A német elhárítás ugyanis megneszelte, hogy a szövetséges csapatok „Monty" vezetésével készülnek a franciaországi partraszállásra. Amikor azonban „Monty" váratlanul ellenőrző utazást tett Észak-Afrikában, a németek fellélegeztek. Nem tudhatták, hogy ez a „Monty" az ál"Monty" volt... Sokáig tartotta és ma is tartja magát az a híresztelés, miszerint Sztálinnak is volt hasonmása. Jevszej Lubickij zsidó könyvelő váltig köti az ebet a karóhoz, hogy ő volt Sztálin hasonmása, aki az öregedő és könnyen fáradó diktátor szerepét játszotta a külföldiek'számára tartott fogadásokon, és didergető novemberi napokon helyette toporgott a Lenin-mauzóleum mellvédjén. Lubickij szerint likvidálták azokat a szabókat, kozmetikusokat és színészeket, akik őt felkészítették, őt magát pedig szereplései után bedugták egy lágerbe. Csak Sztálin halála után szabadult, s akkor is megeskették, hogy senkinek sem árulja el a nagy titkot... Az Egyesült Államokban is vannak hagyományai az elnöki hasonmásoknak. Roosevelt hasonmásának az volt a szerepe, hogy odahaza, Washingtonban játssza az elnököt, miközben az „eredeti" titokban találkozott Churchillel egy hadihajó fedélzetén. Gerald Ford is szívesen szert tett volna egy hasonmásra, biztonsági okokból, hisz még friss volt a Kennedyek emléke. Akadt is egy kanadai üzletember, aki megszólalásig hasonlított rá, de nem akart kötélnek állni, mert a Fehér Ház által felkínált honoráriumot nevetségesen csekélynek tekintette. És végül vannak hasonmáslegendák is. Nagy siker volt Joseph Heywood krimije, a „Hozd el nekem Hitlert!", amelyben Hitler hasonmása hal meg Berlinben, az élőt DélAmerikába akarják szöktetni, de elkapja egy speciális szovjet különítmény, s a Führer Moszkvában, egy ketrecben tengeti életét, miközben Sztálin naponta meglátogatja. Talán még fantasztikusabb volt az a történet, amelyet 1911-ben röppentett fel egy párizsi lap. Eszerint Napóleon sohasem tartózkodott Szent Ilonaszigetén, mert az angolok hasonmását, Francois E. Robeaud1 tartották fogva, mindhalálig. Az igazi Napóleon közben rangrejtve élt Veronában mint szemüveg-kereskedő. 1823-ban, amikor titokban meg akarta látogatni zárt intézetben őrzött fiát, agyonlőtte egy osztrák határőr. Se non e vero, e ben trovato — ha nem is igaz, jól ki van találva, mondják erre az olaszok... (Ország-Világ) 1990 októbere: Valóban Szaddam járt a frontvonalon? 4 22-ES CSAMTA Számos keletnémet vállalattal, céggel ellentétben a berlini „lusztrációs hivatalban" teljes gőzzel folyik a munka, azaz a Stasi-dokumentumok ellenőrzése, értékelése, feldolgozása. Szenvedélyes adatgyűjtők, a volt spiclik gondoskodtak e hivatal alkalmazottainak biztos állásáról, hiszen még jó ideig eltart, amíg feltárják a volt NSZEP-rendszer összes titkát. Az újkori német felfedezőknek 120 kmes rejtelmes útszakaszt kell megtenniük. Persze, csak imaginárius útról van szó, ugyanis ilyen hosszú távot tesznek ki a feloszlatott keletnémet állambiztonsági minisztérium gondolatban felsorakoztatott aktái. A vaskos iratkötegeken kívül — tájékoztatott a Berliner Zeitung — 936 zsák, 192 doboz, 51 faláda és 7 teli koffer jelentést kell gondosan átböngészniük. Hihetetlen mennyiség. Ne gondoljuk azonban, hogy a német sajtó az utóbbi napokban csupán technikai jellegű érdekességekről számolt be a Stasival kapcsolatban. Ezek az adatok ugyan elképesztőek, de mégsem váltottak ki akkora érdeklődést, s egyben megdöbbenést, felháborodást, mint a titkosszolgálat tagjainak 1989-es béralapja szerint készített lista, amely az Andere ünnepi számában jelent meg. A keletnémet polgári mozgalmak hetilapja a „folytatás következik" megjegyzéssel közzé tette a Stasi 2000 vezető tisztségviselőjének nevét, szolgálati számát és évi járadékát. „Mint embernek a levegőre, oly nagy szükség van a volt NDK múltjának teljes feltárására, amihez pedig az alkotmányvédő hivatal, az állami szervek nem teremtették meg a feltételeket— állítja az Andere. A polgárjogi harcosok Bonn és a régi Stasibürokrácia közötti "legyünk csendben" című összeesküvésre panaszkodnak, mondván: eddig még egyetlen magasrangú spiclit sem ítéltek el. Kinek másnak, ha nem az egykori üldözöttnek van joga gondoskodni a mutt piszkos ügyeinek tisztázásáról. Ám kétséges, hogy a szentesített eszköz, vagyis az ügynökök neveinek sorozatos közlése célt ér. Mert ugye, nem valószínű, hogy a listán szereplő vétkest hirtelen furdalni kezdi a lelkiismerete, s jelentkezik — íme itt állok, tetteimért vállalom a politikai és erkölcsi felelősséget. Adatszennynek nevezte a hamburgi Spiegel egyik felháborodott munkatársa a hetilapnak állítólag megvételrefelajánlott listát. Ám egy hét sem telt el, s épp a Spiegel hozott újabb leleplező cikket a Stasi és a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorista szervezet szoros kapcsolatáról. Bár az egykori NDK hivatalosan távol tartotta magát a terrorizmustól, régóta köztudott, hogy otthont, pénzt, esetleg új identitást adott a menekülni kényszerülő „nyugatnémet kollégáknak". A teljes valóság azonban csak most derült ki. Szép kis csapatot verbuvált a Stasi 22-es osztálya: RAFterroristák, sőt, palesztin gerillák is irányítása alatt tanultak fegyverforgatást, partizánháborút. A 22-es szocialista földön biztosította számukra a kiképzést, s hozzá az álcázó német mundért, beszerezte a fegyvereket, majd a „kiküldetéshez" szükséges iratokat. Ez volt tán az osztályharc? Azóta a RAF-osok új generációja nőtt fel, s nem kevésbé veszélyes, mint a régi. Él a hagyomány, erős az elszántság, csupán az ideológiai alap változott némileg. Nagy-Németország, „a potenciális fasiszta birodalom" számít most esküdt ellenségnek. A „vörös ököl" lecsap minden bűnösre — fenyegeti a RAF a politikai vezetőket, a gazdaság, a pénzügyek embereit, s a Stasi-iratokban turkáló hivatalnokokat. És hogy komolyan kell venni fenyegetőzésüket, bizonyítja Detlev Rohwedder esete is. A berlini vagyonügynökség elnökének számlájára íratott a tömeges munkanélküliség, a szociális feszültség, az elszegényedés Kelet-Németországban, s ezért bűnösnek találtatott. Rohweddert húsvét hétfőn utolérte a „vörösök" bosszúja. Tekintettel az új adatokra, ismét szóba került az ügynökök széles körű amnesztiájának vitatott kérdése. Az új szövetségi tartományokban nő a harag, s a „legyünk csendben" alapú közkegyelem elfogadhatatlan a keletnémetek számára. Ezért bizonyára némi elégtétellel fogadták von Stahl államügyész bejelentését, hogy Erich Mielke egykori keletnémet belügyminiszter mellett a Stasi további öt „mintapéldányát" is őrizetbe vették. URBÁN GABRIELLA asztal-tárgyalásokon előre elosztották a politikai erők között, így az akkori LEMP kapta a képviselői helyek kétharmadát. Azóta is ők ülnek a parlamentben. Ezért nem teljes a rendszerváltás Lengyelországban, s a nemzetközi intézmények, mint pl. az Európa Tanács, az első igazán szabad választások megtartásához kötik Varsó felvételét. Tavaly Walesa azt mondta, legkésőbb az idén kora tavasszal meg kell rendezni a választásokat, később elfogadta Mazowiecki Demokratikus Uniójának álláspontját, hogy nem kell elsietni a dolgot, elég lesz ősz felé az urnákhoz szólítani a lakosságot. Addig a parlament foglalkozzon a legsürgetőbb törvények elfogadásával, és idő kell az igazságos,