Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-08 / 82. szám, hétfő

, ÚJ szól HÍREK - VÉLEMÉNYEK A KÖLCSÖNÖS BIZALMATLANSÁG ELLEN VÁCLAV HAVEL SZLOVÁKIAI RÁDIÓBESZÉDE JÁN ČARNOGURSKÝ SZLOVÁK ÉS CSEH HONFITÁRSAK KÖZÖn 1991. ÁPRILIS 8. NAGYOBBAK A KÜLÖNBSÉGEK Petr Pithart, cseh kormányfő Cheb lakóival találkozott, és a kér­déseikre válaszolva említést tett a cseh és szlovák kapcsolatokról is. A mind gyakrabban emlegetett ál­lamszerződésről szólva kifejtette, hogy inkább pszichológiai, mint jogi motívumok alapján ragaszkodnak a szlovákok az államszerződés megkötéséhez, s amennyiben ezt a csehek megértik, lehetőség nyílik ennek a kérdésnek megoldására. Felhívta egyben q figyelmet arra is, hogy a cseh és a szlovák politikai életben egyre markánsabb különb­ségek figyelhetők meg. Szlovákiá­ban például erőteljesebben jelentke­zik az erős kormányzat iránti vágy, a gazdasági és a politikai változáso­kat lassabban, kímélőbb ütemben szeretnék végrehajtani, bizalmatla­nok az alkotmányos szervek, a piac­gazdaság és az elfogadott politikai program iránt. Szerinte a cseh or­szágrészekben a lakosság integrá­lódása mindinkább a polgári elv alapján történik. Szlovákiában min­den nemzeti alapon megy végbe, s ez a tény veszélyeztetheti a föde­ráció életképességét. APROPÓ KLAUS ÚR FELEDÉKENY? A szokásos vasárnap déli televíziós kerekasztal-beszélgetésen Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kormány nem adott ki olyan nyilat­kozatot, amelyben egyes lapok anyagi támogatását ígérte volna. Mindössze ar­ról volt szó - folytatta -, hogy mérlegeltük a nemzetiségi sajtó dotálását, de jelenleg az államnak nincs erre pénze, sem kedve, s különösebb érdeke sem fűződik hozzá, xxx Semmi kedvem beállni azok közé, akik napjainkban mindig, mindenért Klaus urat szidják, ám a fenti kijelentését döbbenten hallgattam. Személyes tanúja voltam ugyanis annak, amikor néhány hónappal ezelőtt a nagyhatalmú pénzügyminiszter megígérte: támogatni fogják a nemzetisé­gi sajtót. Most mintha megfeledkezett vol­na adott szaváról, pedig a helyzetünk egyre nehezebb. Tudom, elég üres az állami kassza, sok mindenre kellene pénz, ám megjöhetne a pénzügyminiszter és az állam kedve, hiszen kétszer ad, aki gyorsan ad. S lehet, hogy néhány hónap múlva már késő lesz. Márpedig a korsze­rű nemzetiségi sajtó támogatása a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság jól felfogott érdeke, ugyanis könnyű megjó­solni, mekkora visszatetszést keltene Európa szerte minden magyar, ukrán, len­gyel és német lap megszűnése. Azt meg már nem is kell hangsúlyozni, hogy ezek a lapok nemzetiségi kultúránk szerves részei, nélkülük szegényebbek lennénk mindannyian... (szil vássy) SZAKEMBEREKRE VAN SZÜKSÉG Pénteken késő este ért véget a Független Magyar Kezdeménye­zés országos választmányának ülé­se. Mint arról már szombaton hírt adtunk, a tanácskozás első részé­ben az OV jóváhagyta az FMK veze­tésének, valamint parlamenti képvi­selőinek az elmúlt időszakban ho­zott politikai döntéseit. Az ülés to­vábbi részében a választmányi ta­gok, az FMK belső szervezeti életé­vel foglalkoztak. Tóth Károly főtitkár beszámolójából kitűnt, hogy sikere­sen halad a h§lyi, a területi és a járá­si hálózat kialakítása, bár a munka nagy része még hátravan. Az orszá­gos választmány tagjai örömmel számoltak be arról, hogy az FMK következetes és elvi politizálásának következtében növekszik a mozga­lom tekintélye és népszerűsége. Ez­zel összefüggő fontos feladatként jelentkezett a kormánykoalícióban való önálló részvétel gyakorlati biz­tosítása. Az FMK önálló és szuverén tagja a szlovákiai koalíciónak, s ez újfajta, magasabb szintű politizálást igényel. Jelentősen megnövekedtek a mozgalom lehetőségei, de a reá háruló feladatok is. Ez okból elkerül­hetetlen az FMK szakemberbázisá­nak gyors kibővítése - helyi szinttől a központi szervekig bezárólag, (fs) Szokásos Lány-i beszédei helyett tegnap Szlovákiában szólt az ország lakosságához Václav Havel. A Tat­ragate-botránnyal kapcsolatban fé­lelmeinek adott hangot. Mint mon­dotta: a szlovák nép a génjeiben hordozza történelmi tapasztalatait. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Nyugat-Európában teljesen mind­egy, hogy egy bizonyos társadalom francia-e vagy holland? Mint ahogy az is mindegy, hogy francia-e vagy holland az ember. Václav Havel arról is beszámolt, hogy a Magas-Tátrában tett látoga­tása során több helyi képviselővel találkozott, s ezek a beszélgetések nagyon fontosak és hasznosak vol­tak számára. Megjegyezte ugyanak­TILTAKOZÁS Mint arról szombati számunkban hírt közöltünk pénteken Irak prágai nagykövetségének munkatársai lő­fegyvert és gumibotokat használtak a nagykövetség épülete előtt össze­gyűlt kurd személyekkel szemben. A Szövetségi Külügyminisztérium ezzel kapcsolatban tegnap nyoma­tékosan tiltakozott Ahmed al-Mut­lak rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnél. Zdenék Pirek kül­ügyminiszter-helyettes rendelte ma­gához a nagykövetet, akivel közölte, a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi megállapodás rendkívül sú­lyos megsértésének tekintjük az in­cidenst. A legnyomatékosabban til­takozott az önkényes eljárás ellen, ami a nemzetközi jogi normák és a csehszlovák jogrend megcsúfolá­sát jelenti. A csehszlovák szociáldemokraták ké­szek arra, hogy szolgálják a demokráciát, a csehszlovák államot és valamennyi dol­gozót, hangsúlyozta beszámolójában Jirí Horák, a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt elnöke a párt XXV. kongresszusán, amelyre az elmúlt hét végén került sor. Osztravában. Jirí Horák a belpolitikai problémákról szólva emlékeztetett arra, hogy a pártja jelenleg ellenzékben van, s a demokrati­kus társadalomban az ellenzék köteles­sége rámutatni a kormánypolitika hiá­nyosságaira. Teljes mértékű támogatásá­ról biztosította Václav Havel, köztársasági elnököt, aki szerinte gyakran' az az egyet­len láncszem, amely összefogja a demok­ráciát, a köztársaságot. Csehszlovákiai jövendőbeli államjogi elrendezésével kapcsolatban megállapította, hogy a cse­kor azt is, hogy a szlovák nép min­dennel szemben bizalmatlan, ami cseh vagy szövetségi, s így van ez fordítva is, bár nem ugyanolyan mértékben. Képviselőinket magunk választottuk meg, mondta, de ugyan­olyan bizalmatlanok vagyunk ve­lük, mint a korábbiakkal szemben. A szlovák politikusokkal tervezett találkozóról, amelyre nem került sor, Václav Havel annyit árult el, hogy az ország jövőjéről és az alkotmányo­zásról akart beszélni velük, de nekik nem volt idejük. „Ján Čarnogurský például Jugoszláviába és Romániá­ba utazott, s nekem nem .volt ked­vem a kereszténydemokrata Moz­galom képviselője nélkül tárgyalni ezekről a dolgokról. A találkozóra belátható időn belül sor kerül." AKTÍV FOGLALKOZTATÁSI POLITIKÁT Tegnap este Vladimír Ondruš, a szlo­vák kormány alelnöke tévébeszédében hangsúlyozta, hogy segíteni fogják a vál­lalatokat külgazdasági kapcsolataik kiala­kításában. Szólt arról, hogy számos válla­lat értékesítési nehézségekkel küzd, illet­ve fizetésképtelen. A megoldás súlypont­ját a versenyképesebb vállalkozói tevé­kenységben látja. A gazdasági reformról szólva említést tett a szlovákiai gazdaság kedvezőtlenebb helyzetéről. Szlovákiá­ban éppen ezért részben egyedik prog­ram alapján kell folytatni a gazdasági reformot, s ebben segíteni fog a szövet­ségi kormány is. Az országrész viszony­lag hátrányos helyzete megnyilvánul a munkanélküliség növekedésében is. A kormány még inkább szem előtt tartja majd az aktív foglalkoztatási politikát. hek és a szlovákok érdekeinek, az euró­pai nemzetekhez való csatlakozásának a közös állam felel meg, miközben tiszte­letben kell tartani a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. A kongresszus négy jelölt közül Jirí Horákot választotta meg a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt elnökévé, a párt központi titkárává pedig Josef Wagnert, a Szövetségi Gyűlés képviselőjét, xxx Lapzártakor érkezett gyorshír szerint a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt külföldi szervezete tegnap elhagyta a ta­nácskozás színhelyét. így fejezték ki tilta­kozásukat amiatt, hogy a párt politikai programja túlzottan baloldali, nem mentes a szociális és nacionalista demagógiától és soraiba egykori kommunista káderek is beférkőznek. Ján Čarnogurský, a szlovák kor­mány alelnöke a napokban Magyar­országon, majd pedig Romániában és Jugoszláviában tett látogatást a szlovák, illetve a cseh nemzeti kisebbségek körében. Szombaton a romániai Nagylak­ban, a szlovák és a cseh nemzeti kisebbség szellemi központjában tett néhány órás látogatást. Az ottani Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége vezetésének kibővített, évzáró, értékelő jellegű gyűlésén vett részt. A nemzeti szövetség több mint egy éve létezik. Gazdag tevé­kenységéről, a szlovákok és a cse­hek problémáiról Ondrej Štefanko, a szövetség elnöke tájékoztatta Ján Čarnogurskýt. A vendég ebből az alkalomból hangsúlyozta, Csehszlo­(Folytatás az 1. oldalról) választ. Azt nem fejtette ki részlete­sebben, mely feltételek nyugtalanít­ják őt. Thomas Bickering, az USA ENSZ-nagykövete óvatos optimiz­mussal fogadta az iraki választ, George Bush amerikai elnök pedig azt mondta, „úgy tűnik, pozitív". Bush szerint az iraki döntés lénye­gesen meggyorsíthatja az amerikai csapatok kivonását az öböl térsé­géből. Líbia élesén bírálta Irakot, amiért elfogadta a tűzszüneti feltételeket. A hivatalos tripoli közlés szerint ez­zel Irak csalódást okozott minden arabnak. Havannában úgy véleked­nek, hogy a szövetségesek megalá­zó békét kényszerítettek Irakra. A Granma című hivatalos napilap azt írta, hogy ez a határozat bizo­nyos fajta bosszú. A Biztonsági Ta­nács egyébként várhatóan mai kon­zultációin fogja elemezni Bagdad válaszát. James Baker amerikai külügymi­niszter tegnap újabb közel-keleti kör­útra indult. Első állomása Törökor­szág, ezután ellátogat Egyiptomba, Izraelbe és Szíriába. Úton hazafelé megáll Genfben, hogy találkozzon a jordán külügyminiszterrel. Körútjá­nak célja a háború utáni rendezés előmozdítása. Rijadi hírek szerint az Egyesült Államok máris felgyorsította a csa­patkivonást, a katonák többsége a július 4-i állami ünnepkor nyilván már otthon lesz. Az 540 ezer kato­nából már több mint 200 ezer tért haza. Az ENSZ-főtitkár szombaton tett javaslatot az iraki-kuvaiti határon létesített demilitarizált övezet ellen­őrzésére. Az indítvány szerint 1440 főnyi ENSZ-egység felügyelné a tér-. séget, s feladata lenne az esetleges határmenti összecsapások megaka­dályozása. Az UNIKOM-egységben kb. 300 katonai megfigyelő, 680 ten­gerészgyalogos és 300 főnyi akna­szedő egység kapna helyet. Szombatra virradó éjszaka a Biz­tonsági Tanács újabb Irakkal kap­csolatos határozatot hozott, amely­ben elítéli a polgári lakossággal, mindenekelőtt a kurdokkal szembeni megtorlásokat. A BT tíz tagja szava­zott a határozat mellett, Kuba, Je­men és Zimbabwe ellenezte, Kína (Folytatás az 1. oldalról) azt az anyagi jólétet, ami a nyugati tartományokban létezik. Viszont a régi tartományok segítségével az újaknak lehetőségük van arra, hogy jóval hamarabb érjék el a vágytjtt színvonalat. Közvetve Németországgal kap­csolatos az a hír is, amelyről tegnap tájékoztatott a Welt am Sonntag na­pilap. Eszerint az eddig feltételezett­nél jóval több katonáját vonja ki Németországból az Egyesült Álla­mok. A lap értesülései szerint a ter­vezett 56 ezer katona helyett össze­vákiának nagy érdeke fűződik ah­hoz, hogy jó kapcsolatokat tartson fenn a külföldön, így Romániában élő honfitársakkal. Megvitatták en­nek az együttműködésnek a lehető­ségeit, pl. az oktatás és a kultúra terén. A szlovák kormány alelnöke találkozott Arad megye prefektusá­val is. Čarnogurský tegnap a Vajdaság­ban járt, az ottani szlovák közösség életfeltételeivel ismerkedett. A Tan­jug hírügynökségnek úgy nyilatko zott, elégedett azzal, hogy a szlová­koknak a Vajdaságban lehetőségük van a normális és alkotó létre. Talál­kozott Radoman Rozsoviccsal, a Vajdaság kormányfőjével is. Meg­beszéléseik mindenekelőtt a gazda­sági együttműködés lehetőségeit érintették. és India pedig tartozKodott. A hatá­rozat követeli Bagdadtól a polgári lakossággal szembeni megtorlások azonnali megszüntetését és a pár­beszéd megkezdését az egész la­kosság emberi és politikai jogainak biztosítása céljából. Mint arról már beszámoltunk, Bagdad pénteken amnesztiát aján­lott tel a kurdoknak és az otthonaik­ba való visszatérés lehetőségét. Dzsalal Talabani, a Kurd Hazafias Szövetség főtitkára ezt elutasította azzal, hogy az ajánlat meglehetősen komolytalan és túl sok feltételhez kötik. Iránba a napokban már több mint 550 ezer kurd menekült érkezett és kb. millió tart még a keleti határ felé. Tízezrek tartanak északnyugatnak, Törökországba. A török külügymi­niszter szombati ankarai sajtóérte­kezletén bejelentette, hogy közülük már kb. 1500 vesztette életét az éhezés, a hideg és a betegségek miatt. Sokan elpusztultak a sebesül­tek közül, mivel nem bírták a hosszú és fáradságos utat. A sebesülések többségét az okozta, hogy a kor­mánycsapatok helikopterekről lőtték a menekültek áradatát. Az Egyesült Államok humanitári­us segélyben részesíti a menekülő kurdokat. Tegnap a légierő repülő­gépei élelmiszer- és gyógyszercso­magokat kezdtek ledobálni a mene­külteknek. Humanitárius segélyt nyújt a kurdoknak Nagy-Britannia és Görögország is. Az osztrák kormárty bejelentette, kész befogadni 200 kurd menekültet, mindenekelőtt gyermekes családokat. A német kormány még szombaton elindította első segélyszállítmányait Észak­Irakba. XXX A Szövetségi Külügyminisztérium nyi­latkozatot adott a Csehszlovák Sajtóiro­dának, amelyben közli nyugtalansággal fogadta az iraki fegyveres erőknek a pol­gári lakossággal szembeni brutális akciói­ról szóló híreket. Ugyanakkor megelége­déssel nyugtázta a Biztonsági Tanács 1991. április 5-én hozott 688. számú határozatát, amely elítéli a polgári lakos­sággal szembeni megtorlásokat, minde­nekelőtt a kurdok lakta területeken. A kül­ügyminisztérium a BT határozattal össz­hangban felszólít a megtorlások azonnali beszüntetésére, valamint a politikai pár­beszéd megkezdésére, valamennyi iraki állampolgár emberi és politikai jogai bizto­sításának érdekében. sen 176 ezer távozik Németország­ból. 1995-ig a mostani 204 ezer főről 70 ezerre csökken az amerikai kato­nák száma Németországban. A jpgi­erőnek a mostani 47 ezer helyett csak 5000 katonája lesz. A Német­országban maradó amerikai alaku­latok az előretört csapatok feladatát fogják ellátni, háború esetén biztosí­taniuk kell a további amerikai egysé­gek fogadását. A Németország keleti részében állomásozó több mint 300 ezer szovjet katona 1994-ig teljesen ki­vonul. ALEXANDER DUBČEK: TÁMOGATOM VLADIMÍR MEČIART A földtörvényt azért nem hagyták jóvá, mert számtalan ellentmon­dást tartalmaz, s mert ennyi évtized után bonyolult a probléma megol­dása, állapította meg Alexander Dubček, a Szövetségi gyűlés elnöke a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának adott interjúban. • Milyen lesz a további eljárás? - Megállapodtunk, hogy összehí­vom a parlamenti klubok elnökeit, s a parlamenti ügyrend szerint egyeztető eljárást indítunk. Elkép­zelhető azonban az is, hogy a tör­vénytervezetet újra megvitatják az egyes bizottságokban és képviselői klubokban, hogy konszenzust ér­hessünk el. Azután újra sor kerül a Nemzetek Kamarájának tanácsko­zására, illetve a Népek Kamarájá­nak és a Nemzetek Kamarájának együttes ülésére is. • Többször, de főként Prágában találkoztam azzal a kérdéssel, miért támogatta Vladimír Mečiart a Nyilvá­nosság az Erőszak Ellen vezetősé­géveJ támadt konfliktusban? - Nem értek egyet olyan dolgok­kal, amelyek a visszahívásához ve­zetnének. Azért támogattam, mert kormányfőként helytállt a bonyolult időszakban, de azért is, mert külön­féle képtelenségeket konstruáltak róla puccsokról, blokkokról. Szerin­tem a mozgalom mindinkább jobbra tolódott, s diszkreditálni kezdték az 1968-as megújulás képviselőit is. Ezeket az embereket a totalitárius hatalom húsz évig vádolta azzal, hogy a kapitalizmust akarják vissza­hozni, egyben azzal is, hogy ellenzik a létező szocializmust. Most pedig nemzeti szocializmussal illetve léte­ző szocializmus restaurálásának szándékával vádolják őket, holott el­lenezték és ellenzik az egyiket és a másikat is. Ezek a tények. Vladimír Mečiar másokkal együtt a szlovák nemzet identitásának be­teljesedésére törekszik és híve a csehszlovák szövetségi állami­ságnak. • Osztravába személyes levelet küldött a szociáldemokraták kong­resszusának. Kommentálhatná ezt? - A Szövetségi Gyűlés elnöke va­gyok, nem egyszer fordulok olyan pártokhoz és mozgalmakhoz is, me­lyeknek nincs képviselőjük a parla­mentben. Több pártnak küldtem már hasonló levelet. Huszonkét évvel ezelőtt sokban ösztönöztek engem a német, svéd, és más szociáldemokraták. Feltéte­lezem, hogy a szociáldemokraták Csehszlovákiában is jelentős szere­pet játszhatnának új demokratikus utunkon. HELMUT KOHLT ERFURTBAN FÜTTYKONCERT FOGADTA SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁGOT SZÁZEZRÉVEL MENEKÜLNEK A KURDOK

Next

/
Thumbnails
Contents