Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-29 / 100. szám, hétfő

5 KULTÚRA 1991. ÁPRILIS 29. LÉLEKÜDÍTÉS ÉS LÉLEKERŐSÍTÉS KASSAI TALÁLKOZÁS PITTI KATALIN ÉS MARGITA ISTVÁN OPERAÉNEKESEKKEL Mi tagadás, vidéki színházainkra nem nagyon jellemző, hogy operaelőadásaikat .telt ház szemléli. Sőt, néha még a premierre sem telik meg a nézőtér. Megvallom, nincs hiteles információm arról, milyen az érdeklődés ma Kassán, az Állami Színház operatársulatának ez év februárja óta műsorán szereplő Traviata iránt, nem is igen érdeklődtem felőle. Ám azt tudom, hiszep jelen voltam, hogy a népszerű Verdi-művek közelmúltban megtartott előadására, amelyen Violetta Valery-t a magyar énekesek egyik kiválósága, Pitti Katalin alakította nagyszerűen, Alfréd Germont-t pedig a mostanság többnyire Prágában, valamint Nyugat-Európában éneklő kassai Margita István- szintén kiválóan többen voltak kíváncsiak, mint amennyien beférnek a nézőtérre. S az előadás közben többször is feltörő tapsból meg a-fűggöny legördülését követő hoszszú ünneplésből ítélve: a közönségnek nagyon tetszett a színpadi produkció. Mivel a két főszereplő ezúttal rövid ideig tartózkodott a Hernád-parti városban, kérdéseimmel - megegyezésünk szerint - közvetlenül az előadás előtt, „beskálázás" és" sminkelés közben kopogtattam be hozzájuk az öltözőbe. Először Pitti Katalinhoz. - Művésznő, minek köszönhetjük, hogy nálunk is bemutatkozik? - Mindenekelőtt annak, hogy meghívtak ide. Előbb Margita István hívott fel, s megkérdezte, vállalnék-e egy kassai vendégszereplést a Traviátában. Röviddel utána, hogy vele elvileg megállapodtunk, a kassai színház hivatalos meghívója is megérkezett. Különben egyszer már koncerteztem itt, ha jól emlékszem, három évvel ezelőtt. A szervezőknek és a hálás közönségnek köszönhetően akkor is jól éreztem magamat. Ezért is jöttem szívesen újból, meg azért, mert azt tartom, hogy az olyan területekre, ahol magyarok is élnek, kötelességünk eljárni. Szóval ezt egyfajta küldetésnek veszem. S főleg a mai világban, amikor nemcsak jó dolgok történnek velünk, körülöttünk, de bizony rosszak is. Ugyanakkor Kassához egy kicsit azért is kötődöm, mert férjemnek, Begányi Ferencnek a szülei innen származnak. - Először játszik, énekel együtt Margita Istvánnal ebben a Verdioperában? - Nem először. Pesten már felléptünk néhányszor, István ugyanis többször vendégszerepel ott, mint én Kassán. Öt is jól ismeri és szereti a magyar főváros operakedvelő közönsége. - Mióta személyesíti meg a színpadon a Violettát? - Régóta. Körülbelül három éve lehettem tagja az Operának, amikor először énekeltem, „beugrással", s ugyanúgy, mint ma este. Olaszul. Aztán ment évekig, majd egy rövid szünet után négy éve megy újból. - Kédvenc szerepei közé tartozik? - Igen. Gyönyörűen megírt szerep! Az első perctől az utolsóig annyi sok történik a színpadon, s annyi mindent lehet megmutatni Violetta képében egy emberből, egy nőből, egy sorsból... Mindenekelőtt azt, hogyan változtatja meg az embert a szerelem, mennyi poklot kell megjárnia ahhoz, hogy megtisztuljon... Csodálatos szerep. Tulajdonképpen hasonló, mint Puccini Manonja, csak abban az operában más a zene szövete. - Otthon milyen gyakran énekli? - Az évad első felében még énekeltem, de mostanában csak elvétve, mert sok szerepem van. Az utóbbi időben két premierem is volt. - Milyennek látja mostanában a ,,nézőteret" a színpadról? - Azt tapasztalom, ha úgy jön, azért jön a közönség az előadásra, hogy akar valamit kapni, a színpadon pedig mindent megtesznek azért, hogy „megérintsék az ember lelkét", illetve, hogy a nézők azt kapják, amire vágytak. Ha viszont az emberek agyongyötörtek és csak azért ülnek be a színházba, mert bérletük van, akkor nehéz helyzetbe kerülünk. Persze, tudom, nem könynyű a mindennapi gondokat-bajokat a színházépület előtt hagyni. A művészetnek akkor van igazán értelme és kellő varázsa, ha a lelkeket nem gyötri feszültség. Június végéig Svájcban vendégszerepelek (Archív felvételek) - Manapság az operaénekes lelkében nyugalom van? - Hm... Hogy is mondjam? Mi is emberek vagyunk, mi is szinte szakbarbárként élünk... Csak dolgozunk, dolgozunk. Megvallom, örülök, ha akad egy szabad estém és otthon lehetek, együtt a családdal. Ami a művészetünket illeti: sokszor úgy érzem, semmi szükség ránk. Szerencsére, ez a fura érzés csak átmeneti volt eddig, s végül mindig bebizonyosodott, hogy tévedtem. Nyilván az effajta érzést a világban történő események, dolgok váltják ki olykor-olykor bennem. Anakronizmusnak tartom, hogy amikor & Kárpát-medencében és azon túl is forrong, változik az élet, akkor nekem az legyen a legnagyobb gondom, hogyan szól majd este a színpadon a hangom. Ez van... Meg az, hogy az államnak, a parlamentnek a sok gazdasági és egyéb gond mellett a művészet néha csak fölösleges teher. - De egyben óriási érték is, nem? - Kétségtelen, hogy sokan tudatosítják: a művészet elvesztésével maga az ország is elveszne. Ezt nálam okosabb emberek elmondták már, de engem is foglalkoztat. Foglalkoztat, mert szomorú dolog, hogy vidéki művelődési házakat csuknak be, nem tudják őket fenntartani, mert nincs rá pénz. S nagyon szomorú, hogy a színházak sem igen képesek megélni dotáció nélkül. Es fájó az is, hogy sok színházban a nézők érdektelenségére panaszkodnak. Némi vigasztalás számomra, hogy nálunk, az Operában és az Erkel Színházban is, különösen most, a tavaszi fesztiválon, mindig telt ház van. - Kassa után hol szerepel? - Sietek haza, mert vár rám Sokszor úgy érzem, semmi szükség ránk a Lombardok-előadás. A hét végén a Vigadóban éneklünk férjemmel Gershwin-műveket. Aztán egy jeruzsálemi meghívásnak szeretnék eleget tenni, a májusi és júniusi programomat még pontosan nem ismerem, viszont azt tudom, hogy júliusban Stuttgartban lesz showműsorom, otthon pedig egy fellépéssorozatom a Vigadóban... - És az új kassai fellépés? Nagyon szívesen jövök bármikor, ha hívnak, és ha sikerül egyeztetni az időpontot. xxx Margita István hazai színésztársai „gyűrűjében" készült az előadásra. - Margita úr, néhány évvel ezelőtt, amikor búcsút vett az anyaszínháztól, a kassai társulattól, akkor azt mondta, azt ígérte, nem lesz hűtlen hozzá, rendszeresen hazalátogat majd. Nos, örömmel nyugtázzuk, hogy állja szavát. Most honnan érkezett? -Svájcból, pontosabban Bázelből. A Szerelmi bájital Memorinóját énekelem most ott. Két este pedig Bernben léptem fel, Mozart-esteken. - Miért siet vissza? - Valóban ném maradhatok hosszabb ideig. Szerdán még játszom itt a Görög passiókban, aztán repülök vissza, mert néhány nap múlva Donizetti Szerelmi bájitalában lépek fel. - S aztán Prága következik? - A prágai Nemzeti Színháztól az évad végéig fizetetlen szabadságot kértem és kaptam, tudniillik június végéig Svájcban vendégszerepelek. Rövidesen ott is színre visszük a Traviatát, közben Milánóban lesz egy koncertem, majd Stuttgartban Mozart Don Giovannijában Don Ottaviot személyesítem meg. Ha nem jön közbe semmi, akkor csak ősszel térek vissza Prágába. A színház új vezetősége már felhívott és közölte velem, hogy számít rám. Remélem, az afrikai meghívásnak is eleget tudok majd tenni. GAZDAG JÓZSEF FILMJEGYZET VAD KIRUCCANÁS Nem egészen értem Lulut, az amerikai film női főszereplőjét. Mert az talán még rendben volna, hogy ez az extravagáns nőszemély teljesen megrémíti Charlie-t, a szürke, egyhangú életet élő harmincas hivatalnokot. Pontosan akkor szólítja (illetve leplezi) le ugyanis, amikor a férfi - szolid külseje ellenére - éppen fizetés nélkül akar távozni egy osztályon felülinek nem nevezhető New York-i vendéglőből. Az ellen sincs semmi kifogásom, hogy ez a fekete hajú démon hallgatása fejében egy görbe hétvégét kíván Charlie-val tölteni. (Charlie-nak még inkább nincs...) Sajnos, az ígéretesen induló történet enyhe hiányérzetet kelt az emberben, mivel a beharangozott vad muri várat magára. Van ugyan tipikus amerikai „autós száguldás" az országúton, pillanatnyi örömöket nyújtó motelszoba, csalafinta pénzszerzési akció, de úgy látszik, a telhetetlen mozinézőnek mindez kevés. Sőt, nem átallja a lelke legmélyén azt érezni, hogy ezeket a jeleneteket már látta valahol. Ami még ném lenne baj, de az már igen, hogy itt gyengébb kiadásban tűnnek fel. Komédiáról lévén

Nszó, a „nagy igényű" néző elvárná, hogy itt-ott jót derüljön. Ehelyett igyekeznie kell, hogy az egyre gyakrabban reá törő ásításokat feltűnés nélkül nyomja el. A későbbi filmkockák tartogatnak azért egy kis meglepetést. Az éjfekete Lulu - miután elcipeli Charlie-t szerény vidéki otthonukba, és édesanyjának mint férjét* mutatja be őt - hirtelen hajszínt és stílust vált. így, „stílusváltottan" indulnak Lulu volt iskolájába, ah<pl éppen érettségi találkozó zajlik. És amikor a találkozón felbukkan Lulu igazi férje, már nem csodálkozunk azon, hogy a fiatalasszony inkább Charlie-val büszkélkedett a mama előtt. Joe ugyanis frissen szabadult. És itt jön a Lulurejtély: miért veszíti el ez a nő hirtelen minden lendületét, lezserségét, hiszen egyáltalán nem szívbajos leányzónak ismertük meg. Egy kis kasszakirámolás a legcsekélyebb problémát sem jelenti számára. Az indokolatlan metamorfózis egyáltalán nem érdekli a két férfit. Teljes erőbedobással harcolnak a nőért, egyikük nem is hiába. Megnyugtatásul elmondom: természetesen a jobbik győz. Jonathan Demme rendezőnek bizonyára megvolt rá a jó oka, hogy a címszerepre Melánie Griffith-X szerződtette. „Komédiás" tehetségét az 1989-es Arany Glóbusz díj is igazolja, melyet a Dolgozó nő (Working Girl) című filmben nyújtott alakításáért kapott. Lulut azonban - úgy tűnik - nem hitte el igazán, így nem csoda, ha mi sem. Sokkal meggyőzőbb, amikor levetkőzi „luluságát"... Jeff Daniels Charlie-ként kellemes perceket szerez. Szólójelenete után az ember még reménykedik, hátha egy jó kis vígjáték kerekedik a dologból. (A remények később szertefoszlanak.) Nagy divat ma a műfajkeverés, és igazán dicséretes lenne a rendező szorgalma, hogy igyekezett a különböző műfajú filmekben már jól bevált fordulatokkal, jelenetekkel telezsúfolni alkotását. Csak hát... valahogy nem állt össze az anyag. Talán nem túl nagy igény elvárni egy filmtől, hogy a történet, akármennyire hihetetlen, illetve nem mindennapi - azért a maga módján logikus legyen. MISLAY EDIT A volán mögött: a legalkalmatlanabb Időpontban megjelenő férj. MINDEN ÓVÓNŐT VÁRNAK Előbb kezdődött, mint a Duna Menti Tavasz története. A Dunaszerdahelyi járásban közel két évtizedes hagyománya van a pedagógiai bábjátéknak. Annak idején óvónőként Jarábik Gabriella évekig lelkes résztvevője volt a módszertani bemutatóknak. Sok év elteltével idén a Duna Menti Tavasz hivatalos programjának is része lesz az óvodások nevelésében nélkülözhetetlen pedagógiai bábjáték. A városi hivatal vezetőjének helyetteseként egyik rendezője lesz a május 17-ei rendezvénynek. - Miként lesz más ez a kezdeményezésük? - A Duna Menti Tavasz előkészítő bizottsága és a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete elfogadta azt a javaslatot, hogy teljesértékű műsorként önállóan szerepeljen a pedagógiai bábjáték. Reggel kilenc órától este hét óráig ez képezi a teljes programot. Óvónők mutatják majd be, hogyan használják a bábjátékot, mint nevelési eszközt. Tulajdonképpen ennek a módszernek a segítségével a gyerekek személyiségformálásának teljes rendszerét szeretnénk bemutatni. - Nem először keresik a kapcsolatot más járások óvónőivel. Milyen volt az eddigi érdeklődés? - Kontáromból jöttek el, egyszer voltak Galántáról és talán Érsekújvárból. Most pedig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének támogatásával értük el, hogy minden érdeklődő magyar óvónő eljöhet. A pedagógus szövetség megtéríti az útiköltségüket, s a tanügyi igazgatóságok is lehetővé teszik, hogy eljöjjenek Dunaszerdahelyre. - Feltehetőleg sokan utaznak , majd ide Kelet- és Közép-Szlovákiából is. Mit láthatnak, milyen új szakmai ismereteket szerezhetnek? - Kilenc órakor nyitunk meg egy bábkiállítást. Utána kétórás műsorban mutatják be a Dunaszerdahelyi járás óvodásai és óvónői, hogy milyen eredmények érhetők el a pedagógiai bábjáték segítségével. Közösen báboznak majd a gyerekekkel, így mutatjuk be, milyen szerepe lehet a bábjátékkal az anyanyelvi nevelésben. Ezenkívül a vizuális érzék és a mozgás fejlesztésében, s nem utolsósorban a zenei hallás ápolásában is pótolhatatlan a szerepe. Ezután járásunk óvodai bábcsoportjai játsszák el mindazt, amit már megtanultak. Arra törekedtünk, hogy minél érdekesebb és sokrétűbb játékokat láthassanak a résztvevők. Két érdekes esemény is lesz: az óvónők szólóbábjátékán kívül egy szülő is bábozik a saját gyermekével. - Valamikor aktívan dolgozott itt egy, óvónőkből alakult bábjátszó csoport. Velük is számolnak? - Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét sikerült ezt a csoportot összekovácsolni. Egy nagyon sikeres produkciójukat, a Székely népballadákat adják majd elő. A szlovákiai magyar óvónők közül feltételezhetően kevesen látták e bábjátékot. Bizonyítja majd, milyen fokra fejleszthető a bábjátszás ismerete. Ennek kétségtelenül része a képzőművészeti kivitelezés is. Ezért a délutáni műsorban elsősorban a bábukészítés módozatait, a bábuk típusait mutatjuk be. A résztvevők módszertani tanácsokat kapnak a bábuk mozgatásához, s megtanítjuk őket az egyszerűbb bábuk elkészítésére is. - Milyen lesz az esti műsor? - Mindenekelőtt a tapasztalatcserét szeretnénk szorgalmazni. Reméljük, hogy erre majd kellemes hangulatban, az egésznapos rendezvény élményeivel gazdagodva kerül majd sor. Bízunk benne, hogy ez a kezdeményezésünk minden szlovákiai magyar óvónő érdeklődését felkelti, s a pedagógusszövetségünk támogatásával el is jönnek városunkba. Reméljük, hogy gondos, felkészült házigazdák tudunk lenni. DUSZA ISTVÁN