Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-24 / 96. szám, szerda

KULTÚRA . ÚJ SZÓ, 1991. ÁPRILIS 24. 3 saját érdekeinek a cikkben van egy jy „az alapszerveítani(e zafogalmais egypártrendszererzö megj.), miként n csoportjaik műkőlem tudom, Dusza részt egy-egy évzáNK? >róbán és hallgatta botosok sziszifuszi szavakat, akiknek cellett összejönniük, abért vagy utiköltsék senki, ha valahol . Akik éjszakákon át iltúrműsorral, melyha frissítőre futotta lyszor fordult meg I húsz év után egy nutatóján ünnepel t kezdhetik, s a vensti le, s még csak ki i hagyhatja a lelkes t a „gyakorlati kultuzervezetek és a tárikiket demokratikus yvezetó titkárokká". <ozo«r Dusza, annál íéprajzi társaságról igaz, az ő munkájuk legfőképpen cikkémelyben „bolsevik <onkrétan a nyugat)rilis 3-án Galántán megtartott titkári értekezletével kapcsolatban, ahól mi is (én is) az „elnökhöz, főtitkárhoz hű képviselők" cseréltünk véleményt tapasztalatainkról. Nem tudom, hogy írhat véleményt úgy valaki, ha nem volt jelen az értekezleten, az informátora sem ülte végig a csaknem hatórás vitát; s ugyanúgy nem volt jelen egy évvel ezelőtt Érsekújvárott a négy járás képviselőinek találkozóján. Teljesen téves állításokkal vádol bennünket az érsekújvári kezdeményezőket. Mégcsak annyira sem méltatott bennünket és alapszervezeteinket, hogy újságírói működésének ideje alatt egy-egy rendezvényünkre, gyűlésünkre eljött volna, érdeklődve a Csemadok iránt. Valószínű, „nem vagyunk jók nála", de akkor ne beszéljen a Csemadok nagy egészéről. Aki nem ismeri ezt a munkát, az nem tudhatja, hogy az elméleti elképzeléseket a gyakorlati akadályok miatt nem lehet megvalósítani, vagy csak lassú folyamatban, melyhez társadalmi körülmények is szükségeltetnek. Bár-állításában (ami a központi dolgozókat illeti) rátapint néhány igazságra, de ellentmondásba kerül önmagával (s ez már máskor is előfordult nála), amikor azt írja, hogy „meggyőződése szerint másodlagos, hogy kik a Csemadok tisztségviselői". Szerintem ezen múlik minden. Erről kellene majd beszélnünk az országos közgyűlésen, vagy akár egy kerekasztal-beszélgetés során (akár az országos választmány, akár az Új Szó szervezésében), ahol nem egészoldalas rosszindulatú, rágalmazó, sértő anyag jelenik meg egy szélsőséges gondolkozású, kívülálló embertől, hanem többen is (alapszervezetek, járások) elmondhatnák véleményüket a Csemadokról. DÁNIEL ERZSÉBET ÍJA... (hiszen általában >ereknek a nyakába a Csemadok-mun)tt, ami viszont nem íst. Bízom abban, közötti, viszonylag an (a nyugati fejlett a) újra előtérbe keervezetek, mint könnyezők. íket is említ Dusza ítja, hogy a tavalyi izgyűlés előtt egyes lőtteket Érsekújvárnáttérben megszerst, „amely végül is madok sorsát". Ez ? emlékeztető alapiság az, hogy 1990. <ozott Érsekújvárott mi, lévai, r.yitrai és >ke és titkára, hogy szett rendkívüli kormeghívták a Csehit is) egységes takDsemadök tisztségorsáról nem esett i érsekújvári és komáromi járási konferenciáin olyan határozat született, hogy ezeket a találkozásokat rendszeressé tesszük. Csemadok-vonalon megpróbálunk regionális együttműködést kialakítani a négy járás között. Erre szükség van, mivel tudjuk, hogy a szlovák kormány új közigazgatási területi átszervezést fontolgat. Még áprilisban, az országos közgyűlés előtt újra találkozni fognak az említett járások Csemadok-tisztségviselői. Az újabb félreértések elkerülése végett erre a találkozóra tisztelettel meghívjuk Dusza urat is, anélkül, hogy befolyásolni szeretném őt az újabb szavazások előtt. Teljesen egyetértek viszont Dusza Istvánnak a társaságok működéséről, a struktúraváltás szükségességéről, a munkaerők átcsoportosításáról és a kulturális munka megújulásáról vallott nézeteivel. Talán véletlenül, de kimaradt a társaságok felsorolásából a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, amely tudtommal elsőnek alakult meg. Meggyőződésem szerint, nem másodlagos kérdés, hogy kik a Csemadok tisztségviselői. (Dusza István szerint az - csak Sidó és Neszméri ne legyenek.) Lehetnek új titkárok vagy régi harcosok is - de csak olyanok, akik teljes erejükkel és idejükkel erre a munkára tudnak összpontosítani. SZÁRAZ DÉNES : HÁROM VÉLEMÉNYRE szönni Liszka Jónyílt levelét. Csak a társaságok felsohatom senkire sem 'hszlovákiai Magyar radt ki. Kétszer keli. Tudok munJíájukost is ott található ; írásokat és pontos azó közleményük a korrektséget köi észrevételét és az tájékoztatását leírtán lehet és kellene )t kiigazítani, s nem cikk szerzőjétől küt kifejteni. Nem volt íéprajzi társaságot ül hagytam ki őket. tják. z Dénes és Dániel Ion támadnak meg, hozzá vagyok szókJte már azt az időt, nta szerkesztettem smberében bekövet. Olyan emberként ía nem joltam. Kár, hogy ezt tette, mert máskülönben örömmel vitáznék vele. Sajnos ezek a reagálások nem képezhetnek vitaalapot. Dániel Erzsébet levele több szempontból sem érdemes arra, hogy vitatkozzam vele. 1964-től vagyok a Csemadok tagja, számtalan gombaszögi kulturális ünnepély rendezőgárdájában dolgoztam, s résztvettem a szabadtéri színpad építésében. A gömörhorkaiak tudják rólam, hogy tettem-e valamit a Csemadokért, vagy nem. Sajnálom, hogy Dánielné gyorsan elfelejtette, milyen köszönő szavakat mondott, amikor a színjátszók idei érsekújvári járási fesztiválján a' gyermekcsoportok és a párkányi színjátszók élvezetes prpdukcióit méltattam. Tévedés ne essék: senkitől sem várok hálát, tisztességet, objektivitást. Szívszorító fájdalmat okozó igazságtalan vádjait, hamis állításait is méltósággal olvastam. Mert hiszek abban, hogy személyemet nem az ilyen válaszcikkek, hanem munkám minősíti. Kár, hogy valakik még a magyartalan nevemből is gúnyt űznek. Ám tegyék, őseimtől örököltem, és büszke vagyok rá. Fiaim is ezt viselik, s erre méginkább büszke vagyok. DUSZA ISTVÁN >1/7; „KIBÚJÁS VAGY BEBUJÁS?" (Új Szó, 1991. április 11., 9. old.) Egy szimpla Csemadok-tag gondolatai a Csemadokról és rólunk Boldogult J. F. Kennedyre utalva, én az utóbbi hónapokban nem azt kérdezem, mit tehet értem más, hanem azt: mit tehetek éri. Mit tehetek most, amikor nem jó idők járnak hazámban, amikor szembe kellene végre néznünk minden nehézséggel - mit tehetek én, a polgár? Szűkebben értelmezve pedig: mit tehetek én, a szlovákiai magyar konkrétan azért, hogy magyarként, kisebbségiként is megmaradjak, hogy sajátos kultúrám addig se pusztuljon le, amíg eljutunk oda, hogy lesz elég pénzünk, és amíg az eszünkkel is képesek leszünk felfogni, hogy a mi elemi érdekünk önmagunk megtartása. I. Mit tehetek tehát? Túl sokat nem, de azt megtehetem, hogy évi25 koronás Csemadok-tagdíjamnaka tízszeresét fizetem be (azaz 250 koronát). Ha a jelenlegi 5,10 és 25 koronás tagdíjával minden tag ezt teszi, akkor a kilencvenezres tagság kb. százkoronás átlagos tagdíjjal összead kilencmillió koronát. Ennek a fele az alapszervezeteknél marad, a másik feléből viszont már lehet - akár pályázati rendszerrel - rendezvényeket, társasági munkát, kutatást, más egyebet finanszírozni. Az állami támogatás abszolút értékében csökken, a drágulás és az infláció következtében pedig még inkább. A szlovákiai közhangulat pedig olyan, hogy ha mi nem segítünk magunkon, az isten sem segít rajtunk. És nem árt tudatosítani: a Csemadokon kívül kultúránk ápolására más intézményünk nincs. Szponzorokat keresünk? Legyen mindenki e megnövelt tagdíj erejéig saját kultúránk szponzora. II. Mi a Csemadok? Az az,,a Csemadok", amelyet lehet szidni, dehonesztálón emlegetni? A Csemadok az a kilencvenezer tag, aki a tagdíjat fizeti, tehát a Csemadok = én, te ő, mi... sőt még Dusza István is, aki ha másként nem, a CSEMASZE (a Csehszlovákiai Magyar Színjátszók Egyesülete) kollektív Csemadok-tagsága jóvoltából maga is tagja „a Csemadoknak". S hogy ki a magát átmenteni akaró régi struktúra? Az a kilencvenezer ember - beleértve Dusza Istvánt is -, aki tagja a Csemadoknak, mivel tag csak az lehet, aki elmúlt 14 esztendős. És aki 14 évesnél öregebb e tájon, az ha mással nem, legalább annyival vétkezett, hogy egy levegőt szívott az elmúlt rendszer „fejeseivel". III. Egy tény nem attól válik történelmivé, ha valaki azzá nyilvánítja. Először ténnyé kell lennie valaminek. A tény, a lényeg meglátásához pedig illik legalább tisztán látni. (Emlékezik-e vajon Dusza István arra, hány „történelmi tényt" szögezett már le csaknem húszéves újságírói pályafutása alatt? Vagy jobb nem emlékeznie?) A tiszta képnek pedig része, hogy 1990-ben szabad választások voltak és titkos választások. Mindenkinek magánügye volt, hogy kire szavazott és miért; ez a magánügye, mint ahogy az a politikai meggyőződése vagy pártállása is. Ezt tiszteletben tartom. Ó is tartsa tiszteletben kinek-kinek a meggyőződését, de közben ne feledje: mind a parlamenti, mind a helyhatósági választások kiélezetten magyarellenes hangulatban zajlottak Szlovákiában, nem csoda hát, ha a magyar emberek zöme természetes ösztönnel olyan programra s'zavazott, amely az ő jogainak védelmét is felvállalta. Nem összefonódásból, hanem a józan paraszti eszére hallgatva. Ha abban az időszakban a liberális magyar mozgalom vezérkara ült volna kulcspozícióban a Csemadokban, akkor sem hiszem, hogy másképp történt volna. Azért nem, mert a liberalizmus olyan távoli ideál egyelőre országunkban, mint az a - kulturális miniszter által kialakítandó - pályázati rendszer, amelynek pénzalapjából talán majd egyszer a Csemadok is elnyerhet valamiféle hozzájárulást a magyar kultúra céljaira. IV. Szép és jó magyar szokás pocskondiázni, ócsárolni azt, aki megpróbál tenni valamit; jól palástolható vele az ember saját tehetetlensége. Érdekesebb lett volna számomra, ha Dusza István a CSEMASZE munkájáról számol be cikkében, mivel azt ismeri, a Csemadok egészének gazdasági tevékenységét, menedzsermunkáját pedig azokkal mondatja el, akik azt végzik. Hogy mást ne kérdezzek: Dusza István szerint miből finanszírozza az országos választmány az A Hét című képes hetilapot, ha a mai napig -1991. IV. 19-ig - nem kapott rá állami támogatást?! Egyszóval: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. V. A tények tisztelete megköveteli, hogy ideírjam: a „szűklátókörűség nyomán funkciókban meghagyott régi vezetők" közül Neszméri Sándort 1989. december 6-án választotta meg a KB egy rendkívüli ülésen a Csemadok KB főtitkárává. Ennyit Dusza Istvánnak már csak azért is illene tudnia, hogy 1987-től 1990. január 1-ig munkahelyüket a pozsonyi sajtószékházban csupán egy emelet választotta el egymástól. Hogy Dusza István miért nem óhajt erre emlékezni, ő tudja. S ha már medvéket emlegetett írásában meg bűzös barlangot, hadd kérdezzem meg tőle: úgy gondolja, hogy az elmúlt 17 röpke hónap alatt végrehajtott nyilvános pálfordulásaiból összeálló piruett-kompozíció az, ami a bűzös levegőt felfrissíti és ami terem annyi élelmet, hogy az ő hasa soha ne korogjon?! Mert ha igen, Weöres Sándor mellett olvasson néha másokat is, mondjuk Petőfitől A farkasok dalát, vagy József Attila költeményét, a Levegőt! Tisztelettel: N. GYURKOVITS RÓZA Az Új Szó 1991. április 11-/'száma közölte Dusza István ,,Kibújás vagy bebujás?" című írását. A cikk írója hosszasan taglalja politikai mozgalmaink - különösen az Együttélés Politikai Mozgalom - választási eredményeit és a hazai magyar honpolgárok magatartását a választásokon. Én ezzel nem kívánok foglalkozni, a választási kampányt és eredményeit, szerintem, a mozgalmak jogosultak értékelni, a választó polgárok magatartása pedig minden esetben magánügy. A szerzőnek a Csemadokkal kapcsolatos megállapításai közül szeretnék néhányra reagálni, főképpen azokra, amelyek esetében a cikkírónak valószínűleg nem álltak rendelkezésére megfelelő do„KIBÚJÁS" kumentumok, ezért kitételei nem mindig pontosak. Azt írja Dusza István, hogy (az) Országos Választmány tagjai, de a vezetőség nagy része sincs tisztában azzal az eredendően új állapottal, amelyet majd a közgyűlés elé terjesztendő új alapszabály részletesen feltár és rögzít. Méltán vélik úgy az egyes társságok tagjai, hogy a Csemadok OV Vezetősége, (...) a társaságok felől érkező nyomásnak, s nem az alulról való szerveződés elve érvényesülésének engedett, amikor elfogadta a következő javaslatot: a közgyűlésen teljes jogú küldöttként társaságonként öt-öt személy vegyen részt. Ellenkezésük és ellenállásuk érthető volt (...)". A Csemadok OV és vezetősége a tavalyi márciusi rendkívüli országos közgyűlés programját igyekezett teljesíteni az elmúlt egy évben. Az eredmények között szerepel a társaságok léte, hiszen az említett program a következő feladatot határozta meg: ,,A Csemadok a közművelődés színvonalának emelése érdekében és a csehszlovákiai magyar tudományos élet fellendítése érdekében támogatja, szervezésileg és anyagilag segíti a különböző természet- és társadalomtudományi körök, társaságok munkáját. (...) A szakmai munka színvonalának emelése céljából szorgalmazza az egyes mozgalmak szakembereinek és legjobb képviselőinek önálló, szuverén társulássá való alakulását, amelyekkel az országos választmány szorosan együttműködne, s így biztosítaná a magas művészi és tanácsadói munkát alapszervezeteink csoportjai számára. Valamennyi országos seregszemlét és versenyt is a társulásokkal közösen szervezzük". Az országos választmány 1990. október 26-27-én foglalkozott újra a kérdéssel, s mivel akkor már körvonalazódott öt társaság munkája, úgy döntött, hogy az 1991. április 27-28-ra összehívandó közgyűlésre (ugyanez az ülés hívta össze) a társaságok két-két teljes jogú küldöttet választhatnak, s az alulról építkezés szellemében egy-egy tagjukat válasszák meg egyenesen az új országos választmány tagjává. Ennél fogva ezidén februárban sem meglepetésről, sem ellenkezésről és ellenállásról szó sem lehetett (és nem is volt). Legfeljebb utólag merülhetett fel (de nem az OV vezetőségében!), hogy ha az alapszervezetek 250 tag után választhatnak egy küldöttet, az 50-60 tagú társaságok miért küldhetnek öt-öt képviselőt? Dusza István hosszasan elmélkedik cikkében az „átmentett" tanácsadói „csapatról". Tisztelettel tudatom a cikk szerzőjével - és a közvéleménnyel -, hogy ez a csapat a cikk megjelenésekor és most is összesen 1 (azaz egy) emberből áll. Ezzel összefüggésben az idézett írás szerzője azt is állítja, hogy a járásokban néhány esetben az elnök fizetett apparátusi tag. Ez sem a járási konferenciák előtti időszakra nem igaz, sem azóta nincs így egyetlen esetben sem. Az apparátus csökkentésével kapcsolatban azt írja Dusza István, hogy erről senki nem beszél, sem a múltat, sem a jövőt illetően. Ez sem egészen így van, az OV vezetősége szinte rendszeresen foglalkozik ezzel a kérdéssel, igaz, nagy nyilvánosságot döntései nem kaptak, tehát a cikk szerzője sem tudhat arról, hogy 1989 decemberéhez viszonyítva 11 emberrel dolgozik kevesebb az apparátusban. Jelenleg a Csemadoknak 71 alkalmazottja van, ebből 40 ember a 15 járási és városi titkárság alkalmazottja, 31 pedig a központi titkárságé, köztük vannak a Szőttesnek és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának alkalmazottjai és a társaságok ügyvezető titkárai is. Az OV vezetősége és titkársága pedig úgy döndött 1991 februárjában, hogy ezt a létszámot folyamatosan további 6-8 személlyel csökkenteni kell. Mélységesen egyetértek Dusza Istvánnal abban, hogy a Csemadokban a munka lényegét az alapszervezetekben végzik (végezzék), s azzal is, hogy ennek a munkának szélesebb társadalmi-kulturális jelleget kell adni, hogy alapszervezeteink a kisközösségek civil társadalmának hatékony szervezői legyenek, miközben minden szinten a titkárságok dolga lenne a menedzselés, a szervizelés, sőt konkrét vállalkozások alapítása - hogy javuljon a Csemadok anyagi helyzete is. Személy szerint én is ezen fáradozom, amióta három évig tartó szerkesztői-újságírói munka után 1989. december 6-án megválasztottak főtitkárnak. Természetesen ezt a fajta munkát el kell fogadnia a nagy többségnek, hogy sikeres lehessen. Viszonylag jól beindult a Csemart mindhárom részlege, működik a Hont kiadó, melynek a lapkiadáson kívül a gyermek- és ifjúsági irodalom kiadása a célja, a későbbiek során pedig a fiatal szerzőket kellene felkarolnia; s lassan ugyan, de gyarapszik a Fábry Alap is. Remélhetőleg rövidesen bejegyezhető lesz a video-kölcsönző kft, valamint a Szőttesre épülő, népművészeti varrodát is működtető kft. Őszintén remélem azt is, hogy július 1-jén, a tervek és az aláírt szerződések értelmében, megkezdi munkáját az a nyomdai részvénytársaság, amelyben a Csemadok OV-nak 25-30 százalék lesz az érdekeltsége. Ennyit talán magyarázatként. Bízom abban, hogy mindezt megerősíti a közgyűlés is, sőt további jó ötletekkel gazdagítja a Csemadok megmaradását szorgalmazó elképzeléseket, vagyis a „kibújást" a barlangból. NESZMÉRI SÁNDOR TILTAKOZÁS - avagy miért lepődik meg egy „rosszul" informált riporter 1991. április 17-én megjelent az Új Szóban d-n (Dusza István) tudósítása a Társaságok Egyeztető Bizottságának (TEB) üléséről. A tudósítás kapcsán a társaságok nevével való visszaélés ellen a következő napokban (Új Szó, április 19, illetve 20) két társaság képviselője is tiltakozott. Minthogy ezekre Dusza István sértő és személyeskedő hangnemű választ hozott nyilvánosságra, szükségesnek tartom, hogy a tények elferdítése, a rágalmazások ellen tiltakozzam. Mivel az igazság mércéje nem az, hogy ki (az adott esetben Dusza István) kit nevez hazugnak, vagy a jelzők gazdag tárházából éppen milyet próbál ráakasztani arra, aki a tudósító szempontjából nem megfelelő információkat hoz nyilvánosságra, ezentúl is csak a tényekre s a belőlük adódó kérdésekre szorítkozom. Annak, aki a TEB üléséről tájékoztat, tudósít, tudnia kellene, hogy az ülésre kiket és milyen minőségben hívtak meg, amiként azt is, hogy kit képviselnek azok, akik az összejövetelükön részt vesznek. Azt is tudhatta vagy tudnia kellett volna, hogy különös módon miért van jelen egyes társaságok elnöke, alelnöke, titkára, mások esetében „igazoltan" vagy nem igazoltan senki, vagy a senki által fel nem hatalmazott apparátusi dolgozó. Fölmerül a kérdés, hogy a meghívottakat vajon milyen szempontok szerint válogatták össze arra az ún. TEB-ülésre, és hogy a jelenlevők önmagukon kívül valójában kit is képviseltek. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaságot (CSMTT)a „tudósító" szerint állítólag a Társaság titkára képviselte, pedig a CSMTT nem volt s jelenleg sem tagja a TEB-nek. Gondolom, hogy a „jól informált" tudósító ismeri a Társaságok és, ha ilyen is van, a TEB alapszabályait. Ha igen, akkor azt is tudnia kellene, hogy a CSMTT szervező titkárát a „Társaság választmánya bízza meg a Társaság tevékenységével kapcsolatos szervezői munkával" (CSMTTalapszabály, VII. cikkely 4. pont), valamint, hogy a titkár nem tagja sem a választott elnökségnek, sem a választmánynak (VII. és VIII. cikkely 1. pont). Ezek után nem meglepő, hogy bizonyos Társaság elnökségi tagját az „ominózus" TEB-ülés jegyzőkönyve szerint hiányolták, másokét, akik nevében szintén nyilatkoztak, viszont nem. Nyilvánvaló tehát, hogy viszszaélés történt az egyes Társaságok nevével és hitelével. A tények tények maradnak még akkor is, ha azokat legolvasottabb napilapunk tudósítója hazugságnak nevezi. Különös az, hogy Ő az egyetlen „meghívott" tudósító, annak ellenére, hogy a szervezők nagyon jól tudják, hogy a Csemadok lapját is érdekelheti netán a Csemadok jövője. A hiányos, pontatlan információn alapuló tudósítás szerzője, vagy lapja, általában elnézést szokott kérni olvasóitól a helyreigazító, kiegészítő információk közlésekor. Az adott esetben nem ez történt, tehát a helyreigazítás a tudósítót más okból ingerelhette. így aztán jogos a feltételezés, hogy a szándék nem a nyilvánosság objektív tájékoztatása volt. Eldönteni azt, hogy a „félreinformáló", monopolhelyzetének tudatában lévő (vagy azzal viszszaélő) tudósítónak kell-e, és kitől, újságíró-etikát tanulnia, elsősorban lapjának, a lap szerkesztőségének feladata. Gondolom, hogy a tudósító sokéves tapasztalata alapján szerkesztőként és főmunkatársként jobban tudhatná, mint én, hogy minden hír és információ csak annyit ér, amennyi a benne foglalt igazság. Arról nem is szólva, hogy egy felszólítás, mely tudósításnak van álcázva, csak akkor jelenhet meg, ha az aláírók egyetértenek vele. Különös az is, hogy a Csemadok „megújulásáért" kardoskodó 13 összegyűltből 8 sok éve és jelenleg is az apparátus dolgozója. Talán ezért kellett a résztvevők nevét eltitkolva, a Társaságok mögé rejtőzni? Minden Csemadok-tagnak joga és szinte kötelessége, hogy szervezete jövőjével kapcsolatban a saját nevében állást foglaljon. Ha ezt teszik az „ominózus" nyilatkozat szerzői és a tudósító - érdemi vitát indíthattak volna. De ők csak a legjobbakat tömörítő tömegbázis, nem pedig a saját nevükben jelezték hogy a Csemadok országos közgyűlését előkészítő bizottságokhoz juttatják ki tudja miért nem közölt felhívásukat, javaslataikat, ajánlásaikat, követeléseiket. A'fenyegetést, a „manipuláció" elleni harc nevében manipulálandó az országos közgyűlés küldötteit, ezután sem tartom tisztességesnek. Mint ahogy -azt sem, hogy bárki olyan megfoghatatlan és meghatározhatatlan csoportulások leple mögé rejtőzzék, mint amilyen az ún. „Társaságok Egyeztető Bizottsága"! BAUER GYŐZŐ, a CSMTT elnöke A fenti anyagok közlésével a vitát lezártnak tekintjük. (Anyagtorlódás miatt egy hozzászólást a 7. oldalon teszünk közzé.)