Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-16 / 89. szám, kedd

NYUGDÍJASOK OLDALA . ÚJ SZÓ, 1991. ÁPRILIS 16. ÉRTELMET AZ ELETNEK Ml A CÉLJA A NYUGDÍJASOK EGYESÜLETÉNEK? • VÁLLALKOZNAK ÉS MŰVELŐDNEK • A társadalomban végbemenő változások, az árak liberalizálása nehéz helyzetbe hozta a nyugdíjasokat. Hogy védjék érdekeiket, segíthessék a rászorulókat, lehetővé tegyék számukra az önmegvalósulást, a múlt év elején létrehozták a nyugdíjasok szlovákiai egyesületét. Ladislav Sedlár mérnöktől, az egyesület elnökétől afelől érdeklődtünk, hogy eddig mit sikerült elérniük, és milyen elképzeléseik vannak a jövővel kapcsolatosan. • Mi

u tette szükségessé az egyesület létrehozását, s jelenleg hány tagja van? — A külföldi tapasztalatok és a hazai viszonyok ösztönöztek bennünket egyesületünk létrehozására. A nyugdíjasok ugyanis fokozatosan a társadalom perifériájára szorulnak. Évekig fizették a szakszervezeti illetéket, de nyugdíjas korukra a legtöbben magukra maradnak. Ezért volt szükség az egyesületre, amely egyebek mellett, az érdekképviseletet is felvállalta. Egyúttal lehetőséget akar teremteni arra, hogy a piacgazdaságban is lehetőségük legyen aktív tevékenységre. Úgy, hogy az ne keresztezze a fiatalok érdekeit és munkalehetőségeit. Szlovákiában ma 1 270 000 nyugdíjas él. Minden településre még nem jutottunk el, de a taglétszámunk már meghaladja a hatvanezret, és napról napra többen leszünk. Egyesületünknek minden nyugdíjas tagja lehet politikai, vallási és nemzetiségi hovataitozásra való tekintet nélkül. • Az egyesület alapszabálya többek között célul tűzte ki a nyugdíjasok önmegvalósítási feltételeinek megteremtését. Mit kell ezen érteni? — A nyugdíjasok sókéves munkájuk során rengeteg szakmai tapasztalatra tettek szert Ez olyan tőke, amit érdemes kihasználni, kamatoztatni. Éppen ezért a járási székhelyeken, de egyéb városokban is munkaközvetítő szolgálatot és jogi tanácsadót hozunk létre azok számára, akik elég erőt éreznek magukban a vállalkozásra. Sok az olyan szolgáltatótevékenység, amelyre szükség van, de nincs hozzá megfelelő szakember. Természetesen, a központ csak tanácsot ad, javasol. A kezdeményezés a helyi és a járási egyesületek kezében van. Lehet úgy is, hogy több azonos szakmájú nyugdíjas fog össze, de a tevékenység bármelyik más formáját is támogatjuk. így például a kistermelőket, akik vállalkozóként akár fel is dolgozhatják termékeiket. • Ez már a vállalkozások tárgykörébe tartozik. Itt milyen - egyéb elképzeléseik vannak? — Sok olyan, amely érdeklődésre tarthat számot. Csak néhányat említenék meg. Például Malackyban, a helyi önkormányzattal együttműködve, egy 20-50 férőhelyes önellátó nyugdíjasház építését tervezzük, amelyben műhelyek és konyha is lenne. Azok, akik itt fognak majd lakni, hozzájárulnak a beruházási költségekhez is. Számunkra ez modellszerű próbálkozás, s reméljük, más városokban is sikerül e példát követni. Részvénytársaság keretében az ásványvíz palackozását szeretnénk „felvállalni". Hamarosan megkezdi munkáját az utazási irodánk is. Létrehoztuk az Echo Kiadónkat, amely egyelőre saját havilapunkat adja ki. Lehetőségek tehát vannak, s élünk is velük, hogy saját lábunkon megálljunk. Mi ugyanis nem részesülünk állami támogatásban. • Hogyan szándékoznak gondoskodni azokról, akiknek anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy vállalkozzanak? Sőt! Nehéz helyzetükben segítségre szorulnak... — A nyugdíjasokról való gondoskodás nem csak a mi feladatunk, hanem elsősorban a helyi önigazgatási szerveké. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy kapcsolatot tartunk a kormányszervekkel és a szakszervezeti szövetségekkel. Már elértük, hogy a nyugdíjasokat érintő kérdésben általában kikérik véleményünket. Előterjesztettünk egy tervezetet alapítvány létrehozására is, amelyet az illetékesek érdekesnek tartanak, ám anyagi támogatást nem ígérnek hozzá. Ennek ellenére optimista vagyok, bízom abban, hogy az alapítvány végül is meglesz. Ebből nyújthatnánk majd anyagi támogatást a rászorulóknak. Magam is nyugdíjas vagyok, ezért úgy gondolom, hogy a legnagyobb segítség az, ha az idős ember érzi, hogy még mindig hasznos tagja a társadalomnak; ha szűkös nyugdíját némi keresettel tudja kiegészíteni. A vállalkozások mellett egyéb területekre is odafigyelünk. Ősztől például már működik az idősebbek főiskolája, vagy akár sportvetélkedőket is rendezünk. • Hol és kik hozhatnak létre helyi nyugdíjasegyesületet, no és szükség esetén hová fordulhatnak tanácsért? — Helyi egyesület minden településen, nyugdíjasotthonban alakulhat, ha legalább 5-6 jelentkező van. Ma már a járások zömében járási egyesületeink is vannak. Bizalommal fordulhatnak hozzájuk, bár minket is felkereshetnek mind személyesen (Pozsony, Žabotova 2.), mind a 07/455-55-ös telefonszámon. Azt hiszem, a nehéz gazdasági helyzetben és a leszűkült lehetőségek ellenére is lehet értelmet adni a nyugdíjasok életének. Sőt! Kell is!... Erre vállalkoztunk, amikor az egyesületet létrehoztuk. NÉMETH JÁNOS (Gyökeres György felvétele) ...Döbbenten hallgatom Varga Marika szavait. A szelíd szavú asszony arról beszél, hogy milyen mélységes megrázkódtatással járt számára, amikor egy kórház intenzív osztályáról — ahol addig dolgozott — kikerült a körzetbe és naponta, szemtől szembe találkozott az elhagyatottsággal, a nyomorúsággal. Pedig az intenzív osztályon igazán meg kellett szoknia az emberek szenvedését. Nos, mi rázta meg ennyire ezt a pozsonyi háziápolónőt? — A kiszolgáltatottság, az emberek magukra hagyatottsága. Amikor ott találtam az egy szál magukban élő, tehetetlen embereket, akiknek már senkijük sincs; vagy ha van, hát... akkor sincs. Rettenetes sorsokkal lehet így találkozni. Olyan helyzetekkel, amelyek egy jóérzésű embert nem hagyhatnak közömbösen. Szomorú találkozások ezek, hiszen tudom, hogy egyre többen vannak az olyanok, akik egyedül élnek, akár az ujjam. Igaz, az igazán rászorultakhoz a szociális gondozónő elviszi az ebédet, kitakarít, ha kell, bevásárol valamicskét és a körzeti orvos is be-bekukkant a betegekhez — ám az ajtó azután becsukódik. A magányban élő idős emberek mindegyike külön tragédiát hord magában. Marika gyalogosan jár, kocsival csak akkor megy, ha néha a párja is ráér és elviszi néhány beteghez. A férj ilyenkor nyugodtan ül a kocsiban, amíg Marika odabenn füröszt, ágyat húz, vérnyomást mér, vagy éppenséggel injekcióz, vérzést csillapít, gyógyszereket ad be, fekvéstől sebessé vált testet kötöz. Bizalmi kapcsolat ez a javából, elvégre a magatehetetlen ember minden tekintetben kiszolgáltatott. — Van egy néni — mondja Marika —, aki úgy vár, mintha a lánya lennék. Ellátom, és azután le kell ülnöm nála, mert minden érdekli. Néha még az utcai pletykák i<s. Tudni akarja, mi történik körülötte, de nélküle. Azok, akik kisebb-nagyobb családi házban élnek, több emberi szóhoz jutnak, mint a nagy bérházakban, a lakótelepeken, ahol igazán hatalmas a magány. Azt mondják, hogy a fiatalok önzőek, nem törődnek az idős szülőkkel. Ez így, általában, nem igaz. Öreg és fiatal között egyaránt van önző s önfeláldozó is. Van például egy betegem, akihez hetente kétszer járok. Akkor beadom az injekciót, ellátom a szakmai feladatokat. A hét többi napján a lánya és a veje — egy munkásházaspár — látja el a bácsit. Úgy vállaltak munkát, hogy felváltva lehessenek otthon. Annak idején, amikor a mama meghalt és a papa egyedül maradt, azt gondolták, hogy az lesz a legjobb, ha az idős ember szociális otthonba megy, hiszen a lányáék dolgoznak, nem érnek rá vele foglalkozni, ellátni. CsakMAGÁNYÜZŐ hogy már az első napok után látták, hogy a papa nem bírja. Estéken át gondolkodtak, megbeszélték a munkahelyeiken, hogy csak kevés többletet tudnak vállalni s kivették az otthonból az édesapát. Ezzel új életet kezdtek. Arról soha nem beszélnek, hogy milyen fáradság árán. Úgy szervezték meg az életüket, hogy az öregnek mindene meglegyen, valaki mindenkor legyen a közelében. És a papa is elégedett. Nem azért, mert sikerült „kiharcolnia", hogy ne kelljen otthonban lennie. Amikor a veje melegíti az ebédjét, akkor boldog; ha a lánya főzi a másnapi kosztot, hálás. A fiatalok pedig gyakran beszélgetnek arról, hogy egyszer ők is megöregszenek... Marika arca elkomqrodik, mert ez csak egy eset a sok közül. Néni is szívesen beszél arról az idős asszonyról, aki egyedül él otthon koszban, szutyokban. O megfüröszti, tiszta holmit ad rá, áthúzza az ágyát. S másnap, ha Marika csak úgy próbaként újra bepillant hozzá, az asszony gyakorta ott fekszik az előző nap lehúzott piszkpsľjuhában, a tisztát pedig ledobja az ágy alá — mint aki bosszút akar állni mindazért, ami körülötte történik. Pontosabban: ami nem történik. Mert a családból nem jön hozzá hetekig senki. Hogy mi minden teszi könnyebbé, vagy éppenséggel nehezebbé az életet, azt végig sem lehet gondolni. Marikának volt egy betege, aki szeretetben, családban élt. Folyton tervei voltak, utazni készült, a fájdalmakat is fegyelmezetten tűrte; még az ágyban is ápolt volt. Attól volt ilyen, hogy segíthetett az unokájának a tanulásban, megbeszélték még az első randevút is. Benne élhetett a családban. — Mondhatom, a sok fájdalmas látvány után kellemes volt a véle való találkozás — meséli Marika. — Amíg elláttam, megbeszéltünk mindent. Amennyire az ilyen súlyos betegektől elvárható, talán még derűs is volt. Egyszer aztán mégiscsak kezdtem valami visszahúzódást, passzivitást tapasztalni nála. Nem voltak tervei, nem érdekelte semmi, elrévedezett. Azt hittem, velem elégedetlen. Próbáltam hát megtudni: mi rontotta el a kapcsolatunkat. Vártam, hogy egyszer kitárulkozzék. Megtörtént, de már majdnem későn. Öngyilkos akart lenni. Később, amikor már megfelelő egészségi és kedélyállapotba került, beszélgettünk erről. Akkor mondta: tudta, hogy nagy beteg, de reménykedett. Egyszer azonban észrevette: a családja elkülöníti az ő edényét, külön mossák a ruháit. Akkor döbbent rá, itt nincs gyógyulás, tőle már félni kell. Sokat beszélgettünk erről. Persze, igazán meggyőzni sohasem lehetett, talán csak megmagyarázni, hogy az ilyen dolog szinte mindenhol hasonlóképpen zajlik, csupán tapintatosabban. Nem azért, mert félnek a betegségtől, hanem mert úgy természetes, ha a beteg holmiját külön kezelik. S milyen riadt volt a család, amikor velmeséltem nekik, hogy a majdnem valóra váló terv miből is fakadt. Marika csizmái — hiszen ősztől tavaszig ő is ilyen lábbelit visel — kopognak, de már messziről is megnyugtatást jeleznek. Gyógyszert, jó szót visz az öreg, beteg embereknek, akik hol az örömüket zúdítják rá, mert a család jó hozzájuk; hol a panaszukat, amiért a hozzátartozók kezében alig fordul meg a bejárati ajtó kulcsa. MIKLÓSI PÉTER KEDVEZMENYEK NYUGDÍJASOKNAK Az utóbbi időben többen keresték fel szerkesztőségünket azzal a kérdéssel, hogy milyen kedvezmények illetik meg a vonattal, autóbusszal, valamint a városi tömegközlekedési eszközökkel utazó nyugdíjasokat. Névre szóló válaszok helyett úgy gondoltuk, készítünk inkább egy összeállítást, amelyben bővebb felvilágosítást kérünk a vasút, az autóközlekedési, valamint a fővárosi közlekedési vállalat illetékeseitől. Ján Dobrodka, a pozsonyi főpályaudvar közlekedési felügyelője: — A vasút csak azoknak a nyugdíjasoknak nyújt utazási kedvezményt, akik csehszlovák állampolgárok, vagy tartósan Csehszlovákiában élnek. A hetven éven aluli nyugdíjasok, valamint az 57 évnél idősebb nők, akik nincsenek állandó munkaviszonyban és nem rendelkeznek önálló nyugdíjjal, másodosztályú személyvonaton féljeggyel utazhatnak. Viszont a gyorsvonatra a féljegy mellé teljes értékű - tehát 16 koronás - gyorsvonatpótlékot kell váltaniuk. • Úgy tudom, a nyugdíjasok akkor vehetik igénybe a kedvezményeket, ha nyugdíjas vasúti igazolványt váltottak ki... — Felkérésre minden állomáson várásra kiállítják az okmányt, amely azután évekig érvényes. Nem kell hozzá más, csak személyi igazolvány és a nyugdíjfolyósításról szóló igazolás. • Mi a helyzet a hetven évnél idősebbeknél? — Nekik nem kell semmilyen vasúti igazolványt váltaniuk. Másodosztályú személyvonaton a személyi igazolvány felmutatása ellenében ingyen utazhatnak. Gyorsvonatra viszont féljegyet és teljes értékű gyorsvonatpótlékot kell váltaniuk. ' Branislav Jurčišín mérnök, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat osztályvezetője: — A városi tömegközlekedési eszközökön a hetven évnél idősebb, csehszlovák állampolgárságú, vagy tartósan az országban élő nyugdíjasok ingyen utazhatnak. A többi nyugdíjast ötven százalékos kedvezmény illeti meg. A távolsági járatokon a nyugdíjas utasainknak is teljes értékű jegyet kell váltaniuk. Nem vonatkozik ez a megkötés a ZŤP és a ZŤP-S igazolvánnyal rendelkezőkre (rokkantakra), akik a városokban továbbra is ingyen, a távolsági buszokon pedig kedvezményesen utazhatnak. A szlovákiai városok közül egyelőre csak a fővárosban változtak a tömegközlekedés feltételei. Ezért kértünk a nyugdíjasok utazási feltételeivel kapcsolatban bővebb felvilágosítást Albin stanek mérnöktől, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat részlegvezetőjétől. — Járatainkon nem kell menetjegyet kezelniük a hetven évnél idősebbeknek. A hetven éven aluliaknak egyszeri utazás alkalmával egykoronás jegyet kell kilyukasztaniuk. A nyugdíjasok bérletet is válthatnak, a havijegy ára ötven korona, a negyedéves bérlet 125 koronába kerül. A bérletvásárlásnál azonban fel kell mutatni egy igazolást a nyugdíjfolyósításról. • S mi van azokkal, akik nem rendelkeznek önálló nyugdíjjal. Ők miként válthatnak bérletet? — Az ötvenhét évnél idősebb nők, s mindazok, akik nem rendelkeznek önálló bevétellel, a Vörös hadsereg, illetve a Štúr utcai irodánkban válthatnak bérletet. Nekik elegendő felmutatni férjük, illetve élettársuk nyugdíjfolyósítási igazolását. (gá) A Nyugdíjasok Oldalának szerkesztéséhez olvasóink segítségét is kérjük. Várjuk hát ötleteiket, hozzászólásaikat és arra vonatkozó jelzéseiket, hojgy miről szeretnének az Uj Szónak ezen az időről időre jelentkező oldalán olvasni, esetleg, milyen kérdésekben adhatnánk tanácsot.