Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-09 / 58. szám, szombat

1991. MÁRCIUS 9. TÚJSZOL INTERJÚ - VÉLEMÉNY REFLEX ELLENÁLL A CSÁBÍTÁSNAK MEČIAR? Közeledik március 14-ike, és „véletlenül" éppen március elején jelent meg néhány szlovák nacionalista szervezetnek a Szlovák Köztársaság állami szuverenitásáról szóló Deklaráció-tervezete, és „véletlenül" éppen ezekben a napokban tették közzé nemzéti gazdasági platforrn-i i jukat.a független szlovák közgazdászok. , Már ismertettük ezeket a dokumentumokat, és legtöbbünk számára teljesen nyilvánvaló, hogy mindkettő szélsőségesen nemzeti fogantatású. Szerzőik azonban egyelőre hallgatnak az időzítés tudatosságáról. Úgy állítják be a dolgot, mintha •szorgalmas munka eredményeként éppen most készült volna el a két szöveg. Közben mindenki tisztában van vele, miről is var, szó. " , ; • Közhen azonban (a történel^mismeretben gyengébbek kedvéért) Pozsonyban plakátok ezreit ragasztották ki a nemzetiek. Ilyen szövegekkel: „Le a föderációval! Éljen az önálló Szlovák Köztársaság!"! A történelemben még' gyengébbek kedvéért más plakátokat is kiragasztottak, amelyek arra figyelmeztetik a hazafiakat és a honleányokat, hogy: Március 14-ike - az önálló Szlovák Állam megalapításának a napja. Ilyen légkörben gyanakodva figyeli az ember az eseményeket. És kérdéseket tesz fel. Például ilyen kérdést: Csak nem -a dátum közeledése játszott közbe még abban is, hogy Vladimír Mečiar a minap kivonult a Mozart-palotából, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen központjából? Nem vitás, hogy március 14-én hatalmas tömegtüntetés színhelye lesz a Szlovák Nemzeti Felkelés tere. Nem mindegy hogy kik lesznek a vezérszónokok. Pon-' tosabban: kik lesznek és kik nem lesznek ott a vezérszónokok között. Mert ha a Matica Slovenská elnöke tart majd beszédet, vagy ha Marián Andel képviselő úr boldogítja majd ékesszólásával a széles tömegeket, ha netán még Vít'azoslav Móric is helyet kap a mikrofon mögött, akkor nem. ér bennünket meglepetés. A szöveget már kívülről tudjuk. Száz koronát mernék, feltenni egy fületlen gomb ellenében, hogy a Jozef Tiso és társai által kreált állam megalapításának évfordulójára tervezett tömegtüntetés szervezői Vladimír Mečiart is meginvitálják a nagy összejövetelre. A' miniszterelnök a NYEE-irányzatok válóperét követő napon azt nyilatkozta: rövidesen közzéteszik a Demokratikus Szlovákiáért platform programját, és ez a program majd a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom eredeti koncepcióját erősíti meg. Tehát - mivel a Mozartpalotában maradtak is az eredeti koncepció mellett tettek hitet - fennmarad a mozgalom. Igaz, két irányzattal, azonban ettől még működőképes maradhat, és a parlament, illetve a kormány szintén tovább működhet. Hogy ez valóban így lesz-e, az majd elsősorban március 14-én dói el. Már az sokat elárul, ott lesz-e Vladimir Meőiar a vezérszónokok között. Elfogadja a meghívást? Rátermett és nem éppen naiv politikusként "netán megkockáztatja, hogy korpa kozé keveredjék...? De még többet elárul, hogy mint mond abban az esetben, ha kötélnek áll. Valószínű, hogy Mečiar NYEE-frakciója már 14-ike előtt közzéteszi programját, amelynek alapján majd eldől, valóban egy mozgalmat alkot-e még a két frakció. Lehet, hogy a miniszterelnök majd kimegy a főtérre, mikrofon mögé kérik, beszélni kezd, és - egészen mást mond, mint amit mondani szándékozott. Reméljük, ez nem következik be. Mečiar nem akármilyen formátumú politikus, és egyéniség, aki jelenlétével, szónoki képességével, érvelőkészségével általában képes a dolgok menetének befolyásolására. Aki viszont már megtapasztalta egy mostanában divatos és a mi politikai kultúránkra szabott tömegtüntetés légkörét, az óhatatlanul felteszi a kérdést: képes lesz ellenállni a csábításnak? Lassan már abban sem vagyunk biztosak, egyáltalán ellen akar-e állni a csábításnak. Ilyen kérdések foglalkoztatnak bennünket 1991. március 14-ike előtt. A színvallás ideje lesz majd ez a nap. TÓTH MIHÁLY A MOSTANI HELYZET SENKINEK SEM JO Négyszemközt Pavol Delingával, a Szlovákiai Földművesek Pártja elnökével a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről A mezőgazdaság társadalmi, politikai életünk egyik stabilizáló tényezője - hallottuk lépten-nyomon (még tavaly is) hivatalos jelentésekben, megnyilatkozásokban. Aztán elég volt pár hónap és a példaként kiemelt ágazat válságos, kritikus helyzetbe került. Az okokról a szakemberek között is megoszlanak a vélemények. Pavol Delinga a Szlovákiai Földművesek Pártjának elnöke gyakorló közgazdászként maga is átélte és megtapasztalta az ágazatban uralkodó állapotokat a bársonyos i forradalom előtt és után egyaránt. Vele beszélgettünk a jelenlegi kritikus helyzetet kiváltó Okokról, az ágazat belső problémáiról és várható perspektíváiról. ^ :; •••f^s'-V '-' /.J • A politikai változásokat követő reformtörekvések gazdaságpolitikai célkitűzései, a sok mindenre gyógyírt ígérő piacgazdaság bevezetésének első lépései nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Nem túlzás, ha azt állítjuk, az ágazat röpke pár hónap alatt a tönk szélére került. A történések közvetlen résztvevőjeként miben látja az áldatlan helyzet kialakulásának okait? - A jelenlegi helyzet nem csupán a január óta bevezetett árliberalizáció közvetlen következménye. Az okok korábbi időpontra vezethetők vissza. Köztudott, hogy a földművesek már tavaly nyáron sztrájkkal fenyegetőzve kérték az idei év gazdálkodási feltételeinek közzétételét. Ezt a kormány 1990 szeptemberére ígérte, a szubvenciós támogatások alapelveit viszont csak nemrégiben hagyták jóvá. A gazdasági reform forgatókönyve által előre jelzett dollárárfolyam-átszámitás sem a várakozásnak megfelelően alakult, hiszen a 24 koronás árfolyam helyett ma már 28 korona az átszámítási érték. Látni kell azt is, hogy a többi ágazatban szükségessé vált szerkezetváltás a feldolgozó- és egyéb ipari vállalatokat úgyszintén fizetésképtelenné tette. A pénzhiányos állapot láncreakció formájában terjed, s a mezőgazdaságba is begyűrűzött. A megnövekedett energia- és raktározási költségek feszültté teszik a pénzpiacot, ráadásul a liberalizált gazdaságban a bankok is egészen másként viselkednek, mint az előző időszakban. Ók is vállalkoznak, tehát csak nyereséges vállalkozásba fektetik a pénzt, a rászorulóknak rendkívül magas kamattal adnak hitelt. Jelenleg ott tartunk, hogy a gazdasági élet menetét nem a termelés, tehát az áruk piaca, hanem a pénzpiac állapota határozza meg. Mivel pénzhiány van, a gondok is élesebben jelentkeznek. Szlovákiában ráadásul a tavalyi szárazság még a szilárd gazdasági háttérrel rendelkező gazdaságok jövedelemszintjét is alaposan megcsapolta. Közvetlenül ezek a tényezők vezettek ahhoz, hogy az ágazat ebbe ä cseppet sem irigylésre méltó helyzetbe jutott. • Egyre gyakrabban hallani bíráló megjegyzéseket magáról a reform koncepciójáról, illetve arról, hogy valójában nincs is koncepció. -így igaz. Sajnos, rá kell jönnünk, hogy sem az ágazatban, sem a nemzetgazdaságban nincs egységes gazdaságpolitikai koncepció, nem készült elképzelés, megoldási tervezet a várható és előrelátható válság kezelésére. A kormány és a tárca vezetése, úgy látszik, arra számított, hogy a piac szabályozó szerepe automatikusan megoldja a problémákat. Nem készült prognózis a keresletcsökkenés és a fogyasztás várható alakulásáról. Akik arra számítottak, hogy az árliberalizáció bevezetésével megoldódnak a problémák, a piaci mechanizmus egy-kettőre elrendezi a dolgokat, tévedtek. A piac bizony gyakran a teoretikusok véleményével és várakozásaival ellentétben viselkedik. A struktúraváltások véleményével és a várakozásaival ellentétben viselkedik. A struktúraváltás sem old(Méry Gábor felvétele) ható meg egyszerű rendeletekkel. Főleg a mezőgazdaságban nem, ahol nem lenne logikus, ha például januártól nem fejnék a teheneket, mert a tej iránt nincs kereslet. Az állatokat azonban levágni sem lehet, mert a marhahús sem kell senkinek. Olyan válsághelyzetbe került a gazdaságok zöme, amelynek megoldására nem voltak felkészülve, lévén ilyen tapasztalatokat nem szereztek. A régi tervutasításos gazdaságirányítási rendszerben ugyanis bármikor számíthattak a felsőbb segítségre, mára ez megszűnt. A gazdaságok többségében hiányzik a hatékony üzletpolitika, a menedzselés, mindaz, ami a normális piaci feltételek közötti megélhetéshez nélkülözhtetlen. A kormány és a tárca vezetése által hozott legutóbbi intézkedések csak a tüzet oltják, azzal a kellemetlen következménnyel, hogy az oltás kapcsán keletkező „zavarosban" bátran halászhatnak az ügyeskedők. A piacgazdaság új ruhájában tetszelgő állami monopóliumról rövid idő alatt kiderült, hogy nemcsak meztelen, de süket is. Nem hallja, vagy nem akarja meghallani az alattvalók jogos sirámait. A mezőgazdaság problémái nem vonatkoztathatók el a nemzetgazdaság többi ágazatában mutatkozó helyzettpl. Megoldásukra egységes gazdaságpolitikai koncepcióból kellene kiindulni. Az, hogy önellátásra rendezkedünk-e be, vagy csak egyes ágak kiemelt fejlesztésre. Az állattenyésztést, vagy pedig a növénytermesztést fejlesszük, netán a feldolgozóipart? Ezeket a kérdéseket mindenképpen makroszinten kell eldönteni. • A gazdasági szakemberek szerint a piaci mechanizmus bevezetése és hatékony működése elképzelhetetlen az egyéni érdekeltség kialakítása, a privatizáció nélkül. • A privatizációnak a gazdasági reform szerves részeként, annak első lépéseként kellett volna megvalósulnia. A privatizációs folyamat a kezdeti hangzatos kijelentések után azonban lelassult, csaknem megrekedt. A jogi kérdések tisztázatlansága és a szükséges intézményes garanciák kialakításának hiánya miatt a privatizáció jelen helyzetben nem töltheti be a neki szánt húzó szerepet. Sem a mezőgazdaságban, sem pedig a nemzetgazdaság több ágazatában. • A legtöbbet vitatott kérdés és a leggyakrabban használt hivatkozási alap a mezőgazdaság teljesítőképességével szorosan összefüggő költségszint. Az ágazatot támadók egyik érve az a következtetés, hogy a mezőgazdaság túl drágán termel, alacsony a hatékonysága, eddig jóformán csak állami támogatással tudta fenntartani magát. A. másik oldalon viszont kézzel fogható eredmények igazolják, az ágazat meg tudott felelni a társadalmi elvárásoknak. - A költségek nagysága az utóbbi időben örökösen visszatérő, mondhatnám slágertéma. A probléma valós, létezik. Csak a viszonyítási alap sántít egy kicsit. Mert mihez hasonlítják a mi mezőgazdaságunk költségszintjét? Természetesen a fejlett nyugati mezőgazdasághoz. Az érvek sorából azonban gyakran kifelejtik azt a tényt, hogy a mezőgazdasági termékek költségeinek alakulását mintegy 70 százalékban a más ágazatokból vásárolt anyagok, az úgynevezett bemenetek határozzák meg. A gazdaságok dolgozóinak munkája és a felhasznált berendezések műszaki állapota/illetve színvonala csak a fennmaradó részt befolyásolhatja. Bizonyított, hogy a költségtételek között az emberi munka hatékonyságának javításával maximálisan 15-20 százalék költségcsökkenés érhető el. Úgy vélem, a mezőgazdaság ezután sem fog olcsóbban termelni, ha a bemenetek ára ezen a szinten marad, netán még tovább növekszik. A kormánynak ezért határozottan támogatnia kell az élelmiszertermelést, ha nem akarja, hogy a kiegyensúlyozatlan élelmiszerpiac gazdasági válság előidézője legyen. • A magas termelési költségek jelentős mértékben meghatározzák az élelmiszerek árát. Országos viszonylatban azonban mégis mintha nagyobb különbségek lennének a két országrész, a cseh és a szlovák mezőgazdasági termékek árai között. Bizonyíték erre, hogy Szlovákia városaiban a csehországi járásokból érkezett teherautók piátójáról alacsonyabb áron kínálják az élelmiszert. - Tudjuk, hogy a cseh mezőgazdaság más természeti és gazdasági feltételek mellett működik. Nem szenved annyira a csapadékhiánytól, jobban gépesített. Adottságainál fogva kisebbek a rezsiköltségei. Ebből adódik, hogy a munkatermelékenység is magasabb. Ez az érem egyik oldala. A másik oldalon viszont látni kell azt is, hogy a költségszint tekintetében korántsem akkora a különbség, mint amekkoráról a fáma szól. Szó sincs például 20-30 százalékos különbségekről, inkább csak 4-5 százalékról beszélhetünk. Csehországban az állam monopolhelyzetéből adódóan még könyörtelenebbül diktálja a felvásárlási árat. Ráadásul ebben az országrészben az előző időszakban jelentős élelmiszerkészletek halmozódtak fel. Most, amikor a bankok rendkívül magas kamatlábakkal adnak csak hitelt a készletekre, a legkézenfekvőbb megoldás, hogy igyekeznek megszabadulni tőlük. Nem hiszem azonban, hogy ez a „konkurencia" hosszú távon hatással lehet az árakra, vélhetően csak addig, amíg a készletek tartanak. • Inflálódó gazdságunkban az árak hovatovább csillagászati magasságokba szökkennek. Mindezt nemcsak a termelők, de a fogyasztók is érzékelik. Várható-e megoldás az élelmiszerárak stabilizálására? - A problémát az okozza, hogy jelentősen csökkent a kereslet az élelmiszeripari termékek iránt (is), amit a termelés visszafogásával lehetne ellensúlyozni. A magas költségszint azonban a termelők számára megszab egy határt, amely alatt már nem érdemes értékesíteni a terméket. Az állam maximált árak bevezetésével beszállt a körbe, létrehozott egy piacszabályozási alapot, amelynek a működési mechanizmusát ugyan nem ismerjük eléggé pontosan, de legalább van kiindulási alapunk. A kérdést az is befolyásolja, hogy nem tisztázott, a Nemzetközi Valuta Alaphoz való csatlakozásunk következtében milyen mértékben kötött a kormány keze a fogyasztásra szánt eszközök költségvetési felszabadítására. A jelenlegi ellentétek feloldásának lehetőségét abban is látom, hogy az élelmiszerláncban szereplő összes félnek be kell látnia, józan kompromisszumokra van szükség. • A nem túl jó helyzet értékelésén túl milyen jövő előtt áll a mezőgazdaság? Melyek azok a kiindulási pontok, amelyekre támaszkodva az ágazat kilábalhat a kátyúból? - Azt gondolom, hogy a mezőgazdaság nehezen és hosszú ideig fogja kiheverni azt az átmenetinek mondott, ám eléggé tartósnak mutatkozó válságos állapotot. A közeljövőben újabb bizonytalansági tényezőkkel kell számolni, nem tudjuk, hogy a dollárátszámítás módosítása hogyan csapódik le a többi ágazatban, nem tudjuk, milyen lesz a gabonapiac, nem társul-e a jelenlegi tejsokk mellé egy újabb terméksokk. A mezőgazdasági vállalatokra a közeljövőben több szükségszerű lépés vár. Ma már nem kétséges, hogy csökkenteni kell a szarvasmarhaállományt, s vele együtt a tejtermelést. Említettem, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, viszont a be-' induló mezőgazdasági vásárok, börzék. segíthetnek a piaci egyensúly kialakításában. Várhatóan csökkenni fog a beruházási kedv, a gazdaságok rá lesznek kényszerítve, hogy meglevő - állóeszközeiket a lehető leghatékonyabban használják ki. Ez az egyes gazdaságok szoros együttműködését, szükség esetén nagyobb régiók vállalkozásait is feltételezi. S végül egyértelműen tisztázni kell aföldtulajdon kérdését. Mert a mostani helyzet senkinek sem jó. • A földtörvény bármely változatának elfogadása hogyan befolyásolja majd a szövetkezetek jövőjét? - A törvénynek elsősorban az alapvető kérdéseket kell tisztáznia. A tulajdonjogi helyzetet, a földhasználat gazdasági feltételeit, de nem írhatja elő, hogy a tulajdonosok vagy a szövetkezeti dolgozók milyen formában gazdálkodjanak. Bízzuk ezt rájuk, döntsék el ők maguk. A szövetkezeteket ebben a gazdasági helyzetben még mindig működőképes vállalkozási formának tartom, hiszen jelentős összpontosított tőkével rendelkeznek, s ez a továbbiakban is megfelelő kiindulási alapot nyújt. • Végezetül egy utolsó kérdés. Látva az ágazatban uralkodó cseppet sem rózsás állapotokat, mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy az ágazat kilábaljon a válságból? - A kibontakozás hosszabb időt vesz igénybe. Optimális esetben, ha minden az elképzelések szerint alakul, három évnél korábban aligha szűnnek meg a szorító gazdasági gondok, s kerül vissza a gazdasági élet egy normálisnak mondható kerékvágásba. • Köszönöm a beszélgetést. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ