Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-06 / 55. szám, szerda

5 VILÁGPOLITIKA 1991. MÁRCIUS 7. MŰVÉSZI ÉS POLITIKAI TALÁLKOZÁSOK Higgyjék el, nem túlzok, amikor azt mondom: az Északi Filmnapokon évről-évre a Keleti-tenger menti országok legjobb filmjei kerülnek bemutatásra. Ezért most azt tervezik, hogy harminckét év után, az Északi Filmnapokat már Keleti-tenger menti Filmnapoknak fogják nevezni, ami éppúgy nem fedi majd a valóságot, mint a mai név, az Északi Filmnapok. Amikor harminckét évvel ezelőtt, lelkes filmfiarátok amatőr köre, a hagyományos történelmi és gazdasági kapcsolatokra való hivatkozással Lübeckben, az egykori Hansa-városban 1 megteremtette az Északi Filmnapokat, az elsődleges cél az volt, hogy évről-évre bemutassák a skandináv országok legjobb filmprodukcióit. Az amatőrök bemutatójából sikeres, nagytekintélyű, államilag támogatott és ösztönzött bemutatósorozat lett, s ehhez néhány év előtt „hozzácsatolták" a másik Németország, az NDK filmjeit, majd a baltikumi szovjet köztársaságok alkotásait. , Az Északi Filmnapok a népek megértésének, barátkozásának, kulturális cseréjének fesztiválja lett, s ezzel neve olyannyira értelmetlenné vált, hogy Lübeckben bejelentették, legközelebb Keletitenger menti Filmnapok néven kívánják megrendezni a fesztivált. A név jól tükrözi a politikai szándékot, de ellentmond a földrajznak és a fesztivál eredeti célkitűzésének: nem minden skandináv ország partját mossa a Keleti-tenger... Dehát végül is nem a név, hanem a cél és a filmek a fontosak és e kettő körül semmi hiba. Az idei 32. Nordische Filmtage képzeletbeli pálmáját a dán filmgyártás vihette el, amely három érdekes játékfilmet mutatott be a tizenegy műből álló programban. A bemutatósorozat legjobb filmje és az év egyik legjobb skandináv alkotása vitathatatlanul Kaspar Rostrup rendező Tánc Regitzévet című alkotása. A Martha Christensen regénye nyomán készült mű egy nyaralóban megrendezett nyáresti találkozó keretében mutatja be két munkásember életét, házasságát, szerelmét. Gyönyörű film a fiatalságról, öregedésről, emberségről, megpróbáltatásokról, helytállásról. Nem véletlen, hogy Oscar-díjra is jelölték. Kaspar Rostrup világhírű színházi rendező, ez a második játékfilmje. Lazább történet a másik dán film, a Szirup, Helle Ryslinge munkája. Pályakezdő és még sikertelen művészek ,,kommunájá"-t szervezi meg és vezeti Lasse. a nagyot álmodó, de keveset realizálni tudó önjelölt-menedzser, akinek meg kell érnie, hogy galériájából, a siker ígéretében, hogy mennek el egykori barátai, s hogyan hagyja el végül szerelme is, egy festőnő. A Szirup a látszólag bohém, egzotikus művészvilág hétköznapjairól ad hírt rendkívül látványosan, remekül fényképezve. A harmadik dán film, a Dal a cseresznyevirágzás idejéből viszaemlékezés. Egy idősebb, magányos hölgy emlékszik fiatalságára, a német megszállás idejére, amikor egy rossz házasság áldozataként beleszeretett egy náci tisztbe. Emlék, valóság, beteljesületlen álmok sajátosan költői vegyülete ez a film, Irene Werner Stage rendezőnő munkája. Ez már egymás után a harmadik év, amikor a finn filmgyártás is kitűnő művel hívja fel magára a figyelmet. Matti Ijás rendező filmje, a Räpsi és Dolly az élet veszteseinek világába vezet. Rapsy, azt állítja magáról, hogy eladó, ügynök, Dolly, hogy táncosnő, de midketten inkább az italok, mint az üzletek, illetve táncosok világában otthonosak. Ez a keserű humor, mulattató tragikomédia sajátos hangvételével és világával ragadja meg a nézőt, s olyan szeretettel ábrázolja e bukott kis bűnözők között is ismert embereket, ezt a hétvégi párt, hogy a néző - joggal - szívébe zárja őket. A svéd kínálat két filmje (Ragyogó fegyver; Az őrangyal) komoly csalódást jelentett, bár művészi megvalósításuk elismerésre méltó. A filmek története és tartalma azonban inkább színpadra, mint vászonra kívánkozna - és ez el is dönt mindent. A norvégok Lucifer - a nyár vége című filmmel jelentkeztek. Egy félig svéd, félig norvég fiatalember, harmincas évei derekán, behajózik egy kis fjordba, ahol egy gyönyörű tizenhat éves lánnyal találkozik. A parányi faluban és a rideg sziklákon, tengerparton játszódó történet finom jellemrajzokat ad, de nem elég cselekményes és gyakran mesterkélt. A szerelem egyébként nem teljesedik be, a lány vándornál fiatalabb barátja mellé áll, és a magányos vitorlázó elhajózik. A tágra nyitott lübecki ajtón az észtek, lettek, litvánok egy-egy parádésan rossz, szenvelgő, hibás dramaturgiájú, a világról mitsem tudó, unalmas filmmel kopogtattak. A német filmgyártást Horst Königstein Hamburgban játszódó Nehéz napok, nehéz éjszakák című filmje képviselte, mely négy angol rockzenész, Rick, John, Alan és Skid sorsán át a Beatlesek egykori, 1960-as hamburgi napjait elevenítette meg, igen jól, kellemes zenével és tehetségesen. FENYVES GYÖRGY Az ősi Riga - Peter Krilov dokumentumfilmje „FŐHET A FEJÜNK" Beszélgetés Alžbeta Rajterovával, a Szlovák Filharmónia igazgatójával Kinevezése óta, február elsejétől eddig nem sokat ült Dunára néző irodájában Alžbeta Rajterová, a Szlovák Filharmónia új igazgatója. Értekezletről értekezletre megy, megbeszélésről megbeszélésre és házon kívüli, intéznivalóból is jut neki csaknem minden napra. - Miért ez a nagy sürgés-forgás itt a titkárság előtt? Ég a tető? - Remélem, csak a tető. De fordítsuk komolyra a szót: nagy intézmény a miénk, itt mindig hangosan zajlik az élet, az egész évadban. A Szlovák Filharmóniának nemcsak nagy zenekara, hanem kórusa és néhány kamaraegyüttese is van; aki ismeri a repertoárunkat, az tudja; a Redutban koncert koncertet követ, ezek között a falak között tehát mindig van ok az izgalomra. Tennivaló pedig bőven jut mindenkinek. Nekem is. A Szlovák Filharmónia élén hosszú ideig csupán igazgatóhelyettes álit, így aztán február elsején, amikor beiktattak, rá kellett jönnöm, hogy a változások, amelyek másutt már hónapokkal ezelőtt lezajlottak, itt mét nem igazán történtek meg. Nagyon sok még a rendeznivaló ügyünk. Ahhoz, hogy úgy dolgozhassunk, ahogy szeretnénk, rengeteg feladatot kell most megoldanunk. Hogy csak egyetlen példát említsek: a lehető leggyorsabban sajtó- és propagandaosztályt kell létesítenünk, hiszen egy ilyen intézmény, mint a miénk, csak így tud teljes mértékben hatékony munkát végezni. - A Hudobný život főszerkesztő-helyettesi székétől ez a mostani széke, ugye, nem volt olyan messze. - Egyáltalán. A távolságot persze az is rövidítette, hogy én huszonöt éven át, 1988-ig itt dolgoztam, ebben a házban, mint dramaturg. Tehát ismerem jól ezt a parkettet, nekem nem kell hosszú idő ahhoz, hogy belelássak a dolgok sűrűjébe és kitapintsam a fájó pontokat. - Bizonyára a pályázatot is ezzel nyerte meg, a többéves szakmai tapasztalatával. Egy hónappal a kinevezése után mégsem erről kell faggatnom, hanem az elképzeléseiről. - A terv és a valóság viszont két különböző dolog. Ma, amikor a kulturális intézmények állami támogatása egyre inkább veszélyben van, a zenerajongók igénye pedig érthetően növekszik, fähet a fejünk, hogyan tovább. Legelőször is arra kell figyelnünk, hogy el ne veszítsük a közönségünket. Ha az utóbbi hónapokat nézzük, be kell ugyanis vallanunk: mostanában jóval kevesebben járnak koncertekre, mint pár évvel ezelőtt. A zenehallgatók száma szerencsére nem csappant meg annyira, mint a színházlátogatóké, de mégis... voltak hangversenyek, amelyeken ilyen-olyan okból közel sem volt teltház. A közönség érdeklődését azonban csak úgy lehet felkelteni, ha nívós műsorokat hirdetünk, a nívós műsorokhoz pedig neves művészek kellenek, akiket nehéz lesz megfizetni. Az attraktív koncertek ugyanis rengeteg pénzbe kerülnek, s ha mi ugyanannyi pénzt kapunk, mint tavaly, akkor a nagy nevekről legfeljebb csak álmodhatunk. - Mennyi az az ugyanannyi? - Csaknem tizenkilenc millió korona. - Egy évvel ezelőtt persze más volt a valuta árfolyama. - Márpedig a külföldi művészeket nekünk továbbra is valutában kell fizetnünk, ami annyit jelent: jóval szűkösebb keretből gazdálkodhatunk. - A lemezfelvételek azonban nemcsak plusz munkát, hanem plusz bevételt is jelentenek a Filharmóniának. - Pontosabban: jelentenének. Az Opus hanglemezkiadó ugyanis egy éve „tetszhalott", és hogy mikor kezd el újra működni, arról még nincsenek pontos információim. A lemezfelvételek valóban fontosak lennének... ez nemcsak anyagi, hanem erkölcsi hajtóerő is a zenészek számára. Mindent meg kell tennünk azért is, hogy a jövőben ne csak a Zenei Ünnepségek heteiben, hanem végig, az egész évadban rendszeresen járianak hozzánk Ausztria keleti határvidékéről. Az ottani zenerajongókat szerintem nálunk sem éri csalódás - csak pénzünk legyen. - Ha mér itt tartunk: mostanában milyen hírnévnek örvend a világban a Szlovák Filharmónia? - Nincs okunk panaszra. A múltban két ízben is Japánban jár a zenekar, és 1993-ban újra ott vendégszerepel, az idén ősszel pedig Németországban és Svájcban ad koncertsorozatot. Komoly sikereket mondhat magáénak az énekkar is; Bécsben és Strassburgban már évek óta rendszeresen féllépnek, de másfelé is gyakran megfordulnak Nyugat-Európában. Warchalékról gondolom nem is kell beszélnem, ók állandóan külföldön vannak. Gondot egyvalami okozott az elmúlt években: nem volt vezető karmestere a zenekarnak. Most már van. Aldo Ceccato, a neves olasz dirigens, aki a hatvanas évektől a milánói Scalában és a londoni Covent Gardenben dolgozik de gyakran vezényli a New York-i Filharmonikusokat is. - Csak pénzünk legyen, mondta az előbb. Lesz? - Mint nagyon sokan az országban, mi is szponzorokat keresünk. Hazai vállalataink sajnos aligha tudnak segíteni rajtunk, talán majd a külföldi cégek... meglátjuk. Az ilyen intézményeknek, mint a miénk, komolyabb állami támogatásban kellene részesülnie... elsőrangú művészeket, ahogy említettem, csak akkor foglalkoztathatunk, ha meg is tudjuk fizetni őket. Az olcsó, középszerű koncertek ideje rég lejárt már. Az életben maradásra csak akkor van esélyünk, ha nívós, európai színvonalú rendezvényekkel állunk eló. - Férjétől, Rajter Lajostól a Szlovák Filharmónia nyugdíjas karmesterétől, gondolom, gyakran kap szakmai tanácsot. - Nálunk az egész család a zenének él, a gyerekeim, talán engem követve, zenetudományt tanulnak, tehát a fő téma rendszerint egy és ugyanaz a családban: a muzsika. - Azoknak, akik most erre vágynak, mint ajánl az elkövetkező hetekre? - Három koncertre hívom fel a figyelmüket: március végén Händel Messiása, majd Mozart Requiemje és Mahler Dal a Földről című zeneműve hangzik fel a Filharmóniában. - Ezek szerint az idei évad sem lesz „csendesebb" a tavalyinál? - Nem, azt amúgy sem engedhetnénk meg magunknak. Én optimista vagyok, nem kongatok vészharangokat, csak tudja, egyvalamin azért el kellene gondolkodniuk az illetékeseknek. Szüksége van-e vajon egy akkora városnak, mint Pozsony hat-hét nagyobb zenekarra? Szerintem nincs. A kevesebb ez esetben is sokkal több lenne. S akkor talán pénzről is kevesebb szó esne. SZABÓ G. LÁSZLÓ ZÖLD ÁR (Gunits László felvétele) RÓLUNK VAN SZÓ KÉRDEZ A GYEREK Tapasztalataink szerint a gyermek nemegyszer józanabb nálunk, felnőtteknél, és a leghatározattabban tudni és érteni akarja, ami vele és körülötte történik. Arra, hogy a gyerekek mennyire figyelnek és mennyire .tudnivágyók, a legjobb példa, hogy gyakran annak az értelmét is megfejtik, amit idegen nyelven hallanak. A szülők aggodalmas kérdésére ilyen módon igen egyszerű felelet adódik: mindenről beszéljünk a gyerekkel, ami lényeges hatással van élete folyására, amit tehát előbb vagy utóbb úgyis tudomására kell hoznunk. A gyereket, amikor kérdez, nem puszta kíváncsiság ösztökéli. A gyerek tudni akarja, hogy hányadán van, mi baj érheti és hol kereshet, illetve kaphat védelmet. Erre gondoljunk, amikor a gyerekkel beszélgetünk, még akkor is, ha a gyerek nem kérdez ennyire világosan. • Például, ha a szülők válását kell megbeszélnünk a gyerekkel, ne csak azt meséljük el, hogy az apuka és anyuka miért nem akarnak többé együtt lakni. Ezt a részt aránylag röviden elintézhetjük. Elsősorban azt kell tudnia a gyereknek, hogy mi. lesz ővele. Rá is haragszanak-e vagy csak egymásra? Neki is kell-e haragudnia, vagy szeretheti továbbra is mind a két szülőt. Kit és mikor láthat? Ezek a gyerek számára fontos kérdések. Abban a tiszta tükörben, melyet a gyerek nyújt, sok minden egyszerűbb, emberibb színt kap. Előítélet, hamis szentimentalizmus a kisgyereket kevésbé köti, mint a felnőttet, és őszinte ösztönösségével utat mutathat ott, ahol a mi tapasztalataink csődöt mondanak. A gyerek segítsége sokszor nem áll egyébből, mint hogy „naivitásában" kimondja, amit mi tapintatból, hiúságból, gyáván kerülgetünk. A nyílt beszéd, ha a gyerek igényeinek és szempontjainak figyelembevételével történik, mindenképpen csak jó lehet számára. Engedjük közel az öt körülvevő és az életét befolyásoló valósághoz. A közelengedés mértékét azonban bízzuk magára a gyerekre. Viszont ahogy nem jó étellel tömni a gyereket akkor, amikor nem éhes, ne terheljük meg túl sok tudással sem, és főleg ne kívánjunk tőle felnőtt „méretű" érzelmi reakciókat. Bízzunk természetes ösztönében, mely jobban megvédi őt a túl nagy szomorúságtól, mint amennyire azt a mi titkolódzásunk tehetné. Ne feledjük azonban, hogy a gyerekkel nem mindig azért beszélnek nyíltan, mert neki akarnak segíteni, hanem a szülő sokszor csupán az izgalmát akarja a beszélgetéssel levezetni, a gyerekre való tekintet nélkül. Sok magányos ember a gyerekhez fordul, mint egyetlen társához, akinek kiöntheti a szívét, elmondhatja panaszát, és akit szövetségesévé tesz a világ, a feljebbvalók vagy éppenséggel a másik szülő elleni harcban. A gyerekek általában jól megállják a helyüket ilyenkor, és csak sokkal később, évek múltán derült ki, hogy rablógazdálkodás áldozatai lettek, hogy a túl korai tapintat, együttérzés és önfeláldozás meghaladta gyermeki teljesítőképességüket. NANSZÁKNÉ Dr. CSERFALVI ILONA