Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-05 / 54. szám, kedd

1991. MÁRCIUS 5. ÚJ szói HIT és ÉLET 8 VILÁGOSSÁG A Szlovák Rádió magyar adásának agyházi magazinja ezúttal a bálványimádás kérdését boncolgatja. Akármilyen furcsán hangzik is, korunkban, a felvilágosultnak mondott 20. században talán erőteljesebb a bálványimádás, mint bármikor korábban. Barcsek Sándor esperes-plébános a bevezető elmélkedésben a következőket mondja: „Bálványimádó az, aki Istennek kijáró tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel »övez teremtményeket vagy anyagi dolgokat. Az a mi Istenünk, akinek vagy aminek a szívünkben az első helyet adjuk. így minden tettünk és szavunk bálványimádásnak számít, ha azzal emberi dolgokat Isten elé helyezünk... Szent Pál apostol a kapzsiságot is bálványimádásnak nevezte. A mai ember szívében a fényűző módon berendezett lakás vagy a sok-sok lemondás árán megvásárolt gépkocsi is elfoglalhatja Isten helyét. Hányan vannak, akik az élet értelmét a jólétben és az élvezetekben látják!" Bálvány lehet a tudás is; bizony hajlamosak vagyunk rá, hogy az emberi értelmet kiáltsuk ki istenünknek. Bálványimádás az önzés és az öntömjénezés. Önmagunkat bálványozzuk,ha nem akarunk szolgálni másoknak, vagy nem akarunk könnyíteni embertársaink sorsán. Sokan a saját testükből, izomerejükből, ügyességükből csinálnak bálványt. De ezeket a bálványokat Isten nagyon könnyen össze tudja törni. Össze is töri, ha tervei vannak velünk, vagy ha ki akarja próbálni erőnket és hitünket. -mikolaAKIKNEK NEM SZOLT A HARANG A második világháborúban elesett és idegen földben nyugvó 31 kamocsal hősi halott nevét fekete vaskeretbe foglalt fehér márványtáblán örökítették meg, amelyet a református templom főbejárati kistemploma falán — az első világháború áldozatainak emléktáblájával szemben — helyeztek el. Az emléktáblát a műsorral egybekötött gyászistentisztelet keretében Vörös Béla helybeli református lelkész leplezte le. A kamocsai református gyülekezet az ünnepély lefolyásáról és az emléktábla avatásáról egy eredeti felvételekkel illusztrált emlékkönyvet szándékozik kiadni a közeljövőben. REPRiyATIZÁCIÓ - EGYHÁZI SZEMMEL Az utóbbi időben én is elgondolkodtam a reprivatizáción. Számomra megkönnyíti a moralizálás! a keresztény restitúciós elvek ismerete. Első elv: Res clamat ad domtnum — a dolog a gazdája után kiált. Ha a dolog és a tulajdonos is megvan, a megoldás kézenfekvő a károsultak és örököseik javára. Ahol ez az elv már nem érvényesíthető, helyére lép a második: Nemo potest ditior fieri ex alieno — senki sem lehet gazdagabb a máséból. Aki az elorzott javak birtokában van, meg kell fosztani a törvénytelen módon szerzett javaktól — még ha az állam is az. Sokan állítják: valamilyen formában mindenki károsodott. Kivéve a nómenklatúrát és a konjunktúralovagokat. Valóban a nagy többség az anyagi és erkölcsi áldozat. A Dekalógus 5-8. parancsa határozza meg a „reprivatizációt". Ezek a személyt védik, a 7-10. pedig a tulajdonát. Habár a nyomorgatók és áldozataik többségükben már nem élnek, leszármazottak sokasága károsult olyan értelemben is, hogy nem abban az élethivatásban él, amelyben különben élhetett volna. Ez nagy igazságtalanság! A pozitív isteni törvényként emlegetett Tízparancsolat egyben természettörvény is. PÍRI JÓZSEF, köbölkúti plébános ÉLETÜNK ÉS A TÍZPARANCSOLAT A Tízparancsolat Szelleme az évszázadok folyamén annyira áthatotta Európa kultúráját, hogy mindazokat az értékeket, melyek az embert emberré teszik, szinte velünk született tulajdonságoknak gondolták. Ezzel magyarázható az a favágás, amit a térség népei önmaguk alatt végeztek. A Tízparancsot Hétparanccsá degradálták, és belekomponálták a kommunista munkás erkölcsi kódexébe. így a hit szerepet kapott az ateizmusban is. Az ember most már nem Isten létében hitt, hanem Isten nemlétében. Eltörölték a Tízparancsolatból az első három parancsolatot, és nem volt, ami pozitívan motiválta volna a többi hetet. Az ember elveszítette a talajt a lába alól, és vele együtt zuhant a társadalom is. így lettünk megtapasztalói és résztvevői az emberiség legnagyobb tragikomédiájának. Az „Atyádat és anyádat tiszteld!" továbbra is megmaradt. De az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy mi az, ami motiválja ezt a parancsot? Hogyan kell ezt értelmezni? Milyen körülmények között kötelez? A kérdések megválaszolásaként mindennapi életünknek csak egy mozaikját emelem ki. Épülni kezdtek a lágerek, ilyen nevek alatt: bölcsőde, óvoda, napközi, öregotthon. Ezeket az intézményeket nem azok számára építették, akik valóban valami szerencsétlenség folytán rászorultak volna a társadalom ilyen formájú támogatására. Az ilyenek száma nagyon kicsi. E létesítmények benépesítői azok voltak, akik kényelmetlenné, feleslegessé váltak aktívabb életet élő környezetük számára. „Ne ölj!" — hangzott az ötödik parancsolat. Mi motiválja pozitívan ezt a parancsot? Hogyan kell ezt értelmezni? Milyen körülmények kőzött kötelez? A válasz ateista formája megint csak egy mozaik: Tegyük fel, ha a szülők megölték volna gyermeküket a születés pillanata után, tettükért bíróság előtt kellett volna felelniük. A büntetés módja pedig bizonyára börtön. De ha ugyanannak a± embernek a megölését még magzat koréban kérték, a gyilkosságot elvégezték helyettük azok az orvosok, akik különben az Élet védelmére esküdtek. Ebben az esetben már nem az Életet, hanem a kényelmet védik. Mellékesen teszem fel a kérdést, hogy egyáltalán beszélhetünk-e esküről egy ateista társadalomban, melyben nem örök értékek motiválnak. Nos, az ötödik parancsolat határait megint mi szabta meg? Az erősebb ereje és kényelemszeretete. A gyengébbet figyelembe se vették. Jobb lett volna talán, ha gyermekek rendezetlen körülményekbe születnek bele? Ne feledjük, hogy létezik a hatodik parancsolat is, ami így hangzik: „Ne paráználkodj!", keresztény értelmezésben: légy erkölcsös. Ez a parancsolat ma nagyon sok esetben közröhej tárgya. Gondoljunk csak bele, hogy országunkban csak az egyik nó'gyógyászaton, egy járási városban 1990-ben több mint kétezer abortuszt végeztek el. Kíváncsi lennék az országos átlagra. Ki merné beismerni és közzétenni, hogy csak itt, Szlovákiában hány embert ölnek meg évente magzat korában? Ha azt mondom, Hitler gázkamrái és Sztálin lágerei csak kezdők a mi „humanizmusunk" mellett, akkor az kevés. „Ne lopj!" — hangzott a parancs. De már kiskoromban ilyen jelszavakkal találkoztam: „Ha nem lopsz, családodat lopod meg!", „Nem lopok, csak áthelyezek!", „Minden mindenkié, ami az enyém, az senkié!" „Más becsületében kárt ne tégy!", „Más házastársát ne kívánd!" — mondja a nyolcadik és a kilencedik parancsolat. De ezek is értéküket veszítették. Társadalmunkban napjainkra értékét veszítette az erkölcs, a becsület, a szeretet és mindaz, ami az embert emberré teszi. Ami az emberi kapcsolatok motiválója lett, az az önzés, a kényelem és az élvezetek. Az emberek 1989. november 17én és az azt követő időszakban tudatosították, hogy ott van minden emberben a vágy az emberséges élet után. De ezen a téren nem zajlanak a változások egyik napról a másikra. Nagyon hosszú az út az elembertelenedésbó'l az emberségbe. Nem véletlenül vándorolt Mózes a választott néppel negyven éven át a pusztában. Nem léphette át Kánaán földjét az, aki rabszolgaságban született. Mert aki rabszolgaként látta meg a napvilágot, nem volt képes a szabad gondolkodásmódra, a szabad életre. Félelmetes annak a pusztaságnak a látványa, amely az emberi szívekben alakult ki napjainkra. E pusztaságot még félelmetesebbé teszi, hogy az emberek nagy része nem tud vagy nem akar önnön helyzetéről képet alkotni. Nem tudják, mit cselekszenek. A materializmus rabszolgatartó rendszere annyira megbélyegezte lelkünket, hogy sok esetben magunk sem értjük, de nem vagyunk képesek a szabad gondolkodásra, a szabad cselekvésre. Az emberek magatartásában megfigyelhető bizonyos fokú gátoltság. Napjainkban a hitoktatás feladata: felemelni az embert és megtanítani a helyes értékrendre. Az említett Kánaán az emberi szívekben alakul ki. Nyerje vissza a becsület, az erkölcs, a hit és a szeretet azt az értékét, amelyet Isten határoz meg, mert ezeket Isten adta az embereknek, hogy uralkodjanak az egész világon egyedül Neki szolgálva. SZILVÁSI LŐRINC róm. kat. plébános TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS—PRO ÉS KONTRA Hazánkban 1986-tól a terhességmegszakításról szóló törvény megadja minden nőnek a jogot arra, hogy önmaga döntse el, megtartja-e terhességét vagy sem. A liberális törvény elfogadását követően — ahogy azzal a szakemberek számoltak — emelkedett a művi terhességmegszakítások száma, ám a vért eredmény — hogy csökkenni fog a kérvényezők száma —' nem következett be, sőt: míg Szlovákiában 1985-ben 90 ezer nő megszülte gyermekét, és 36 ezer elvetette a magzatot, addig 1989-ben az arány 80 ezer szülés és 48 ezer megszakítás (Prágában és Pozsonyban az abortuszok száma meghaladja a születésekét). — Tavaly november óta— egy minisztériumi rendelet alapján — a nőgyógyász, lelkiismereti okokra hivatkozva, megtagadhatja az abortuszt — közölte dr. P. K., mialatt bemosakodott a „műtéthez", majd hozzáfűzte: — Nem hiszem, hogy a törvény megváltoztatásával, megszigorításával sokkal kevesebb abortusz elvégzésére kényszerülnénk. Az 1986-ig működő bizottságok többnyire engedélyezték a művi terhességmegszakítást, az egyedüli probléma az volt, hogy hem a terhesség elején, hánem a temérdek adminisztráció miatt csak később végezhettük él. — Doktor úr, kezdhetjük — szólt ki a műtőből az altatóorvos, s beszélgetőtársam, valamint a beteg beleegyezésével végignézhettem a terhességmegszakítást. "'* •'. SÚLYA: 15 GRAMM Az orvos gyorsan dolgozott, csendesen utasítva a műtősnőt. Talán 15 perc sem telt el, amikor bejelentette: készen vagyunk. Bevallom, kissé félve néztem a nőgyógyászati bak alatti tálba. Ugyanis eszembe jutott a néhány hét előtti tévéadás, ahol dr. Helena Rozinajová parlamenti képviselő bemutatta, hogy néz ki egy kikapart magzat feje. Az öklömnyi gyermekfej láttán azonnal kétségeim támadtak korát illetően, ezért főleg a magzat nagyságáról faggattam az orvost. — Az embrió morfológiai vonásai a 4.-8. hétben fejlődnek ki. Ezt követően az emberi lény valamennyi alapjegyével rendelkezik. A 9-12 hetes magzat súlya kb. 15 gramm, hossza 23 mm. A tévében bemutatott kép enyhén szólva túlzás. íme a bizonyíték. Hol itt a fej? — mutatott a tál tartalmára. Beszélgetés közben újból kifejtette, nem a törvénnyel van baj, hanem a fiatalok szexuális nevelése hiányos. De — fűzte hozzá tárgyilagosan — a fogamzásgátló szerek használata, beszerezhetősége is sok kívánnivalót hagy maga után. FELVILÁGOSÍTÁS?! — A szexuális nevelés tabutéma volt nemcsak otthon, hanem az iskolában is — közölték nagyon őszintén érettségi előtt álló diákok. — Tavaly orvosi előadást tartottak — emlékezett kuncogva János. - A nemi felvilágosítás abból állt, hogy bemutattak nekünk egy, a nemi betegségekről szóló filmet. Ezt követően az orvos biztatott, kérdezzünk csak bátran, de hát ott ült az egész tanári kar! — A mi felvilágosításunk sem volt különb — közölte Jutka. — Sajnos, a szüleink is csak annyit mondanak, vigyázzunk magunkra, meg ehhez hasonlókat. A lényeget elhallgatják. Szerintem bíznak abban, hogy van elég irodalom, ahonnan mindent megtudhatunk. Nekem, úgymond, szerencsém van, mert ezekről a kényes kérdésekről ha nem is a szüleimmel, de legalább a nagymamámmal őszintén beszélhetek. Amikor arról faggattam a gimnazistákat, mit szólnak az abortusztörvény megszigorítását célzó törekvésekhez, elutasítóan nyilatkoztak. — A nő joga eldönteni, mikor akar szülni, és akar-e szülni egyáltalán. Az értelmes partner óvszerrel védekezik, és csak akkor alapít családot, amikor megteremtette a nélkülözhetetlen feltételeket. Biztosan vannak olyan körülmények, amikor nincs jobb megoldás, mint a művi terhességmegszakítás, Persze, egyáltalán nem szeretném, ha majd egyszer az én barátnőm így határozna. Én nem engedném, mert félteném... — közölte Károly. A fiúk nehezményezték még az óvszervásárlás korszerűtlenségét, a lányok azt panaszolták, hogy ha tanácsért fordulnának a nőgyógyászhoz, nem jutnának fogamzásgátló tablettához. — A huszonegyedik század küszöbén a katolikus egyház önmegtartóztatást hirdet. Nem hiszem, hogy ez a megoldás — mondta el a többiek véleményét is János. FOGAMZÁSGÁTLÁS HAZAI MÓDRA — Orvosi ellenőrzés mellett is csak az egészséges nők szedhetik az antibébi-tablettákat, és a méhspirál sem felel meg mindenkinek. Amíg ez így lesz, hiába fogunk siránkozni azon, hogy egyre több az abortusz — közölte a nőgyógyász. Valamennyien tudjuk, nincs pénz a „jobb" gyógyszerekre. S ha a barátnők, a feleségek partnereiktől „megkövetelnék" az óvszerhasználatot, kevesebb lenne a munkánk. A természetes fogamzásgátlás híve a kereszténydemokrata mozgalom képviselője, dr. Helena Rozinajová. — Védeni kell a magzatot — hangoztatja nemcsak a parlamentben, hanem a tévé képernyőjén is. — Az anyának nincs joga, hogy egyedül döntsön gyermeke életéről, haláláról. A gyermek, bármilyen fejlődési stádiumban, az anya szervezetének szerves részét képezi, a terhességmegszakítás tehát gyilkosság. Dr. Rozinajová a nemkívánt terhességekről hallani sem akar, mondván: a természetes fogamzásgátlás (a termékeny és a terméketlen napok szerint) az egyedüli járható út. Ha ez netán nem válik be, akkor vállalni kell a gyermekáldást. Szerinte az abortusz még akkor is megengedhetetlen, ha a terhességből egészségileg károsult gyermek születne. Érveit azzal támasztotta alá, hogy a beteg gyerekeknek is joguk van az életre. VÁLLALNÁM A HATODIKAT IS O. Beáta ötgyermekes családanya. — Nemcsak azért, mert vallásos vagyok, hanem mert tisztelem az életet, ellenzem a terhesség megszakítását — vallotta. — Amikor 19 évesen terhes maradtam, nem sokat tudtam ezekről a dolgokról. Beszereztem az irodalmat, és áttanulmányoztam a magzat fejlődési fokozatait Nem ítélem el azokat, akik megszakíttatják terhességüket, és bár nem helyeslem a törvényt, tudom, a szigorítás „angyalcsináláshoz" vezetne. Csak sajnálni tudom az abortusz előtt álló lányokat, asszonyokat, mert szerintem ha tudnák, mi megy végbe szervezetükben, vállalnák a gyermeket. Tény, hiányos a fiatalok családi nevelésre való felkészítése, s ez nemcsak az iskola, hanem a szülők vétke is. A mi gyermekeink (16, 14, 12, 10, 5 évesek) előtt nincs tabutéma, korukat figyelembe véve beszélünk a születés, az új élet csodájáról. A férjemmel sok gyereket „terveztünk", s csak a természetes fogamzásgátlás hívei vagyunk. Sokan csodálkoznak azon, minek nekünk ez a sok gyerek. Való igaz, szerényen élünk, de szeretjük egymást, s mindenkor támaszkódhatunk egymásra. Ezt gyerekeink is érzik. Tudom, furcsa lesz, amit most mondok, de ha áldott állapotba kerülnék, örömmel vállalnám a hatodik gyermeket is. XXX — Hogy érzi magét? — kérdeztem az altatásból magához térő fiatal lányt. — Kissé szédülök, de nem fáj semmim. Az orvos azt mondta, rendben zajlott minden. Holnap reggel már haza is mehetek. Szeretném minél előbb elfelejteni az egészet. — Eljött volna akkor is, ha az abortuszért fizetni kellett volna? — Biztosan. XXX Az abortuszra többnyire a férjezett, főleg fiatal, egy-két gyerekes anyák vállalkoznak. Tudatosítani kellene, hogy a szexuális nevelés alacsony szintje, a tájékozottság hiánya többet árt, mint egy liberális törvény. Mert szerintem a nő elvitathatatlan joga akkor vállalni az anyaságot, amikor úgy érzi, eljött az ideje. Tény, Szlovákia-szerte erősödnek azok a hangok, amelyek a törvény megváltoztatását követelik, védve a meg nem született gyermek jogait. Az élethez való jogot. Nem hiszem, hogy van bíró, aki ebben a „perben" igazságot tesz. PÉTERFI SZONYA