Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-26 / 72. szám, kedd

1991. MÁRCIUS 26. ÚJ szól HIT és ÉLET 8 HŰSVÉT AZ EVANGÉLIUMBAN Tóthpál Gyula felvétele A KÉT FÖLDRENGÉS Aki figyelmesen végigolvassa Máté evangéliumának Krisztus halálával és feltámadásával foglalkozó fejezetét, az meglepetéssel veszi tudomásul, hogy az üdvtörténet két földrengésről tesz említést. Krisztus halálát súlyos természeti csapás, földrengés kíséri, nem is akármilyen, hiszen a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak" — olvassuk Máté evangéliumának 27. részében. Ez a földindulás azt követően ment végbe, hogy Jézus a keresztfán függve egy utolsó fájdalmas kiáltással kilehelte a lelkét. De volt egy második földrengés is, amely a feltámadás pillanatát jelezte: „Es íme, nagy földrengés lett, mert az Úr angyala leszállt a mennyből..." Figyeljük meg a két földrengés közti különbséget. A halál pillanatában keletkezett jelenséget sör tétség és rombolás kíséri, a feltámadást kísérő földrengés viszont Krisztusnak a sírból való diadalmas kilépését előzi meg. Máté szerint az Úr angyalának, aki a földrengés pillanatában leszállt a mennyből és elhengerítette a követ a sírbolt szája elől tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak". Az asszonyokhoz, akik a hét első napjának hajnalán a sírhoz siettek, így szólt az angyal: „Ti neféljetek." Ezt a második földrengést tehát olyan hang- és fényjelenségek kísérték, amelyek következtében a sír őrzői — akik felnőtt és sokat próbált férfiak voltak — az evangélium tanúsága szerint elvesztették eszméletüket. Az egyik földindulás tehát a halálé és a sötétségé volt, a másik pedig a világosságé és a dicsőségesfeltámadásé. De vajon mi volta kétföldrengés között? "Minden valószínűség szerint pihentek az elemek. A gyász, a döbbenet, a várakozás csendje töltötte ki ezt az időszakot. Térjünk vissza az első földrengés egy különös mozzanatához, amellyel a négy evangélista közül csak Máté foglalkozik: ez pedig a halottak föltámadása Krisztus halálának pillanatában. „A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba és sokaknak megjelentek." E. G. White a Krisztus feltámadása című tanulmányában így ír erről a különös jelenségről: „Amikor Krisztus feltámadott, foglyok sokaságát hozta elő sírjaikból. A halálakor bekövetkezett földrengés megnyitotta sírjaikat, és amikor feltámadt, akkor vele együtt feltámadtak a megnyílt sírokban nyugvó halottak is. Ezek olyan halottak JÉZUS HALÁLA (Máté evangéliuma 27. rész 45—54) Tizenkét órától kezdve három óráig sötétsécj lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosanfelkiáltott: „Eli, éli, lamásabaktáni!" azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja." Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. A többiek ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse." Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt ateste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bizony, Isten Fia volt ez!" JÉZUS FELTÁMADÁSA (Máté evangéliuma 28. rész 1—7) Szombat elmúltával, a hét első napján virradatkor, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés lett, mert az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Ime, megmondtam nektek!" voltak, akik míg éltek, Isten munkatársai voltak, és akik életük árán is bizonyságot tettek az igazságról." Az evangélium „elhunyt szentek"-nek nevezi őket, tehát minden bizonnyal bántalmazás és mártíromság volt az osztályrészük. Most Krisztus mellett kellett bizonyságot tenniük. Ezek a Krisztussal együtt föltámadt halottak bementek a szent városba, Jeruzsálembe, sokaknak megjelentek, és sokaknak elmondták, hogy Krisztus feltámadott a halottak közül, s ők is vele együtt támadtak fel. Igy vált letagadhatatlanná a feltámadás igazsága, és így teljesedtek be a próféta szavai: „Megelevenednek halottaid, és holttesteim fölkelnek. Serkenjetek föl, és énekeljetek, akik a porban nyugosztok, mert harmatod az élet harmata, és viszszaadja a föld az árnyakat!" (Ésa26:19.) Az utolsó kiáltást a keresztről a halottak is meghallották. Ez a hang áthatott a sírok falain^ és arra késztette az alvókat, hogy fölébredjenek. „Igy lesz majd, amikor Krisztus hangja felharsan az égből— olvashatjuk tovább az említett tanulmányban —; üdvözítőnk halálakor csak néhány sír tárult fel. Krisztus második visszajövetelekor azonban minden halott meghallja majd az ő hangját, és előjön a dicsőséges és halhatatlan életre. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd az ő egyházát is, és megdicsőíti azt vele, minden fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adott nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is." (mikola) VILÁGOSSÁG „Húsvéti örömmel köszöntelek benneteket, kedves hallgatóim. Mindnyájatoknak boldog húsvéti ünnepeket kívánok: Nektek, drága gyermekek, hogy élvezzétek a feltámadt Jézus szeretetét, hogy ti is növekedjetek szeretetben; Nektek, kedves fiúk és lányok, hogy szívetek úgy lángoljon, mint az emmauszi tanítványoké, amikor a feltámadt Jézussal találkoztak; Nektek is, kedves hitvestársak és szülők, kívánom, hogy a feltámadt Jézus békéje honoljon szívetekben és családotokban. Nektek pedig, beteg, szenvedő, öreg testvéreimnek a feltámadt Jézus vigaszát kívánom: »a mi hazánk a mennyben van«. — így kezdi Tóth Domonkos püspök, általános helynök húsvéti ünnepi elmélkedését, amelyet a nagyszombati érseki rezidencia történelmi falai között rögzítettünk hangszalagra. Ez az elmélkedés igen sok érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmünket az üdvtörténet húsvéti fejezete és a jelenkor között. Érdekes megvilágításban láttatja a feltámadás tényét és magát a fogalmat is. Tudjuk, hogy földi szolgálata során Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naimi özvegyasszony fiát, egy Jairus nevezetű férfi leányát és a legjobb barátját, Lázárt. Ezeket a személyeket a földi életre támasztotta fel, s egyelőre nem ruházta fel őket halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Maga Krisztus azonban halhatatlan testben és dicsőségben támadt fel, és azon az utolsó napon így támad fel mindenki, aki Isten Fiában megváltásának és üdvözülésének lehetőségét keresi. A műsorban Ady Endre, Pilinszky János és Sík Sándor versei hangzanak el. Azenei részben Hándel Messiás c. oratóriumából hallhatnak részleteket. A közvetítés ideje: Vasárnap 8.309.00. A műsort hétfőn, ugyanebben az időpontban megismételjük. (ma) A FÉNYEN TÚL Az amerikai orvosnak ez a második könyve, amelyben a halálközeli élmények során szerzett tapasztalatokat és felismeréseket teszi közzé. Dr. R. A. Moody ezzel a témával először Az élet az élet után című könyvében foglalkozott. A könyv sikere egyszeriben nemzetközi hírűvé tette, és egy új tudományág megalapozójává vált. Kutatásai során — bevallása szerint — közelebb jutott az emberiség legnagyobb rejtélyének megfejtéséhez: mi történik velünk halálunk után. Természetesen ma sincs rá pontos válasz, de sok olyan ember van, aki járt a halál közelében és abszurdnak tűnő élményeiről mesélt a könyv írójának. 8 millió ember élménybeszámolóját dolgozták fel. Ezek alapján vállalkozott a könyv írója arra, hogy a túlvilágról írjon. „Ezt a világot dicsfényben tündöklő elhunytak lakják, és egy Felsőbb Lény kormányozza, aki az újonnan érkezettet végigvezeti élete történetén. A halál közelségét megtapasztalok visszatérnek a földre, de visszatérésük után már nem ugyanazok az emberek. Az életet teljességében látják, a szeretetet és a tudást mindenek fölé helyezik. A halálközeli élményben részesültek szerint a halál állapota: béke és fájdalommentesség, sötét alagútba érkezés, majd emelkedés a fény felé, és találkozás a Legfőbb Lénnyel. A halál állapotából visszatért embereknek megszűnik a halálfélelmük, áthatja őket a felismerés, hogy részei a mindenségnek. Rendkívül érzékenyekkéválnak és felelősnek érzik magukat másokért. A szerző óvakodik attól, hogy nyíltan vallásosságra ösztönözzön: Hangsúlyozza, hogy a halálközeli élmények ismerete vigasztalhatja a gyászolókat. C. D. Jung, a neves elmegyógyász 1944-ben ezt írta: „Ami a halál után történik, az olyan kimondhatatlanul nagyszerű, hogy elképzeléseink nem elegendőek ahhoz, hogy még csak közelítő fogalmat is alkothassunk róla..." A fényen túl azok számára érdekes olvasmány, akik szeretik a titok- • zatosat, a misztériumot. (Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest 1989) (hóka) A HIT Az Új Szó 1991. február 12-i számában megjelent Jézus és kora című könyvrecenziót olvasva szemembe ötlött a következő pár szó: „...nos ez még nem hit..." Ez a félmondat adta számomra az indítást alábbi elmélkedésem megírásához. Mert úgy érzem, hogy vannak olyan egyházi és vallásos fogalmak, amelyekkel a keresztény és nem keresztény, hívő és nem hívő emberek tisztánlátása érdekében bővebben kell foglalkoznunk, mégpedig a Biblia tanítása alapján. Kezdeném talán azzal, hogy a legtöbb ember összetéveszti a vallás és a hit fogalmát. Pedig a kettő nem ugyanaz. Mert lehet valaki római katolikus, református, mohamedán stb. vallású, vagy az említett felekezetekhez tartozó, de nem lehet római katolikus, református vagy mohamedán hitű. Itt jegyzem meg, hogy a hittanóra kifejezés sem szerencsés, mert a hitet nem lehet tanítani, csak a vallást, tehát az adott esetben vallásóráról, vallásoktatásról kell beszélni. Tudnunk kell, hogy amikor a kisgyermeket megkeresztelik, a keresztség által nem hitet kap, hanem felvétetik valamely egyház vagy felekezet tagjai sorába, és eljegyeztetik az örök élet számára. Jézus mennybemenetele előtt a következőket mondja: „...elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Máté 28:19.) Egy másik helyütt pedig a következőket tanítja számunkra az Ige: „Aki megkeresztelkedik és hisz, az idvezül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik!" (Márk 16:16.) Most pedig, hogy elérkeztünk az idvezítő hit fogalmához, nézzük meg, hogy mit is tanít a Szentírás a hittel kapcsolatban. Először is azt mondja, hogy „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsidó 1. 11:6.) Másodszor a hit fogalmát klasszikus módon így határozza meg: „A hit a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." (Zsidó 1. 11:1.) Harmadszor pedig a kérdés, hogy hányféle hit van és milyen is az igazi idvezítő hit. Mindez azért fontos, mert azt szokták mondani, hogy minden ember hisz valakiben vagy valamiben. Ez igaz, ám nem mindegy, hogy milyen hittel hisz valaki, mert Jakab apostol levelében azt olvassuk, hogy „az ördögök is hisznek és rettegnek". (Jakab 2:19.) Ezek szerint tehát az üdvözítő hiten kívül van hamis, ördögi hit is. Vizsgáljuk meg a hamis, ördögi hit néhány lehetséges változatát. a) A történeti hit. Ez olyan hit, amellyel Istent, Jézust, a Bibliát stb. csak úgy fogadom el, mint valamilyen történeti személyt vagy eseményt (pl. Néró, Napóleon, a mohácsi vész...) b) Az ideig-óráig tartó hit. Ez olyan jelenség, mint a bibliai „magvető" példázatában a köves talajba hullott gabonamag, amely ugyan gyorsan kikelt, de a Nap heve miatt gyorsan el is száradt, mert nem kapott elég nedvességet. Ugyanúgy, mint amikor egy-egy jó prédikáció hatására a hitem (hitünk) gyorsan „kihajt", de a „Nap heve", vagyis az élet gondjai, bajai, megpróbáltatásai miatt hamarosan el is szárad. (Máté 13:5-6.) c) A csodahit. Ha Isten megadja, megteszi ezt vagy azt a kérésemet, kívánságomat, akkor majd hiszek: mondják sokan. Példaként a két világháború veszedelmeit megjárt katonák fogadalmait említhetnénk meg: — „Ha Isten most megsegít és még egyszer hazamehetek, akkor majd minden vasárnap elmegyek a templomba!" Nos, ezek közül a „csodahittel" bírók közül hányan hazajöttek szerencsére, de mégsem lettek templomjárókká és imádkozókká. Vajon miért? A válasz egyszerű, de igaz: azért, mert a hit teremt csodákat, de a csoda még soha nem teremtett igazi hitet. d) A tárgyi hit. Ez a kételkedő, a hitetlen Tamások hite, akik csak akkor és azt hiszik el, amit látnak és megfoghatnak. Pedig mennyi minden van a világon, amit még soha nem láttunk és nem foghattunk meg, vagy nem érzékeltünk. Például az ész, a lélek, vagy az univerzum egyes pontjai... Ezért mondta Jézus Tamásnak, hogy „boldogok, akik nem látnak és hisznek!" Végezetül lássuk és vizsgáljuk meg az egyetlen, vagyis az igazi, idvezító' hitet, jelen írásunk központi témáját: Az igazi. idvezítő hit legklasszikusabb megfogalmazását Református Egyházunk ismert hitvallásos könyve, a Heidelbergi Káté 21. kérdésére megadott felelet tárja elénk eképpen: „Milyen az igazi hit? Az igazi hit nemcsak oly bizonyos tudás és ismeret, melynél fogva igaznak tartom azt, amit Isten az ő Igéjében kijelentett nekünk, hanem erős bizalom is, melyet az evangélium által gerjeszt (munkál) szívemben a Szent Lélek. Hogy nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz Isten, pusztán (ingyen) kegyelemből, Krisztus érdeméért." Hogy honnan is származik ez az igazi hit? Erre ugyancsak a Heidelbergi Káténak a 65. kérdésére szóló felelet adja meg a választ, amely így hangzik: „Az igaz hit a Szentlélektől származik. Aki a Szent Evangélium hirdetése által gerjeszti fel szívünkben a hitet és a Sákramentumokkal való élés által erősíti meg azt!" A hitről való elmélkedésemet a János evangéliumából vett Igével fejezném be: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen!" (János ev. 3:16.) Végezetül egy kérdést teszek föl számodra, kedves Olvasó: mondd, Neked milyen hited van? VÖRÖS BÉLA református lelkész, Kamocsa Szerkeszti: BALÁZS F. ATTILA