Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-23 / 70. szám, szombat

KULTÚRA iÚJSZÔi 1991. MÁRCIUS 23. MEG NEGYSZER A RÁKOSI ERNO-ÖRÖKSÉGRÖL* V

egyes érzésekkel olvastam ez év február 6-án az Új Szóban Szaszák György a Ködbe burkolt örökség vagy egy művész megcsúfolása című írását. Tetszett (és jó érzést váltott ki), hogy a cikk Rákosi Ernőre, a csehszlovákiai' magyar képzőművészet egyik jeles képviselőjére irányította az Ú] Szó olvasóinak a figyelmét, és sürgette, hogy az utókor ápolja méltóan az elődök erritékét-örökségét. Nem tetszett viszont (és rossz érzést váltott ki), hogy a cikk feltételezésekből indul ki, gyanúsítgat, és az egyik csehszlovákiai magyar képzőművésznek (Rákosi Ernőnek) úgy próbál „igazságot" szolgáltatni, hogy egy másik csehszlovákiai magyar képzőművészt (Lőrincz Gyula) elmarasztal. , Nem tetszett az sem, hogy a cikk kissé dicsekvő és önigazoló. Azt sugallja, mintha az elmúlt időszakban egyedül Szaszák György tett volna lépéseket Rákosi Ernő emlékének a megbecsülése érdekében. Holott ez tévedés, vagy legalábbis tájékozatlanság. Szaszák György „mint a Csemadok kassai választmányának tagja", és mint aki tudósítóként többször részt vett a Csemadok ülésein, nyilván ismeri a szövetség belő életét, tudja, tudnia kellene, hogy a Csemadok Központi Bizottsága Titkárságának és a Csemadok Központi Bizottsága Elnökségének az ülésein is gyakran szerepelt Rákosi Ernő örökségének a sorsa és emlékének a megbecsülése. Egyebek között szó volt erről a Csemadok Központi Bizottságának Kassán - 1988 szeptember végén tartott - ülésén is. Arra a kérdésre, hogy a Csemadok miként Bizonyos, hogy a csehszlovákiai magyar sajtó még sokat ír majd Rákosi Ernőről, s ha nem előbb, akkor utóbb, Rákosi Ernő „örökségét-emlékét megőrzendő", elkészül a galéria is. Nem csupán azért, mert „Rákosi Ernő a Csemadokra hagyta a vagyonát", hanem elsősorban azért, mert mint jeles művész és mint a csehszlovákiai magyar nemzetiségi kultúra egyik jeles gazdagítója, megérdemli. Sajnos, a Csemadokot mint amilyen sokan egyoldalúan bírálták a múltban, ugyanolyan sokan, vagy még többen, elfogultan kritizálják mostanában, és megfeledkeznek arról a munkáról, amelyet a szövetség tagsága a hagyományok ápolásának, a nemzeti-nemzetiségi kultúra értékeinek a népszerűsítésemegismertetésének, nem utolsósorban az anyanyelv védelmének az érdekében is végzett a zord viszonyok között. Sok egyéb mellett Jókai Mór, Madách Imre, Czuczor Gergely, II. Rákóczi Ferenc, Kazinczy Ferenc, Kármán József, Erdélyi János, Tompa Mihály, Kodály Zoltán, Fábry Zoltán és több más klasszikus emlékének a példás megbecsülése és ápolása is elévülhetetlen érdeme. Szerintem a még meglevő „fehér foltok" eltávolítását jogosan csak akkor várhatjuk és kérhetjük, ha méltányoljuk a szövetségnek a klasszikusok örökségének a megbecsülése érdekében végzett nagyon tiszteletre méltó munkáját. T

isztelve és igen nagyra becsülve, amit a Csemadok a hagyományápolás érdekében már a múltban is tett, azt várom és kérem, hogyha Csemadok a jövőben gondoljon * az eddiginél többet a csehszlovákiai magyar nemzetiségi kultúra újabbkori képviselői emlékének a megbecsülésére is. BALÁZS BÉLA NEM VESZETT KÖDBE AZ ÖRÖKSÉG! Végtelenül csodálkozom, hogy Szaszák György, aki annak idején a Csemadokban működött, és ismerhette a dolgokat, ilyen cikkre vetemedik (Ködbe burkolt örökség, Új Szó, 1991. február 6). Tőle azt vártam volna, hogy előtte érdeklődik azoktól, akik annak idején szintén a Csemadokban dolgoztak és eltehetően intézték is az ügyeket. Ne a halottakat vegye elő, akik nem tudnak védekezni. Nem beszélve arról, hogy halottról jót, vagy semmit. Ami az értékelést illeti, azt tegye meg majd az utókor. Az eddigi valóság azt mutatja, hogy sok mai képviselőnek még a hangját sem hallottuk, (sok pénzért) tudnak hallgatni, de semmit sem tesznek a sok áldatlan vitatkozáson kívül. Az ügyhöz Lőrincz Gyulának semmi köze. Az első választ már megadta Sidó Zoltán a rádióban, gondolom megszólal György István és Szuchy Emil is! (Megszólaltak, sőt Hornyák István, a Csemadok OV nevében választ adott a Rákosi Ernő-örökséggel kapcsolatos, szinte valamennyi kérdésre - a szerk.) Befejezésül, semmi sem tűnt el, minden a helyén van. Kassa örüljön, hogy kapott egy székházat, amely a szervezet számára többet ér, mint egy eperjesi emlékház, melyet néhány ember esetleg - gondolatban - látogatna. Az adásvételi szerződések a Csemadok irattárában biztosan megtalálhatók. Ha valamire még Szaszák György, akit nagyon jó újságírónak tartok, kíváncsi, forduljon hozzám. VARGA BÉLA, a Csemadok akkori főtitkára REPÜL A NEHÉZ KO... Megvártam, megszólal-e valaki azok közül, akik annak idején (1973-ban és utána) a Csemadok gazdasági ügyeit intézték és így pontos, tárgyilagos választ adhatnak az Új Szó február 6-i, szerdai számában Szaszák György tollából megjelent cikkre. Abban ugyanis aljas, övön aluli támadás érte Lőrincz Gyulát, mintha Rákosi Ernő festőművésznek a Csemadokra testált hagyatékát ő sinkófálta volna el. A Szaszák-cikkre a válaszadás megtörtént az Új Szó február 28-i, csütörtöki számában, Szuchy M. Emil, a hagyaték sugalmazója, és dr. György István, a Csemadok akkori titkára részéről. Lényegében Szaszák számos zavaros állításának cáfolata mellett Lőrincz Gyula személyét is tisztázták a rosszindulatú gyanúsítással szemben. Másnap, pénteken megjelent Kollár Péter kassai Csemadok-tisztségviselő hozzászólása. Kollár elsősorban a kassaiak ajtaja előtt seperget és diplomatikusan megkerüli a Lőrinczet ért rágalom kérdését. A Szaszák-cikk megjelenését követő szombaton megszólalt a pozsonyi rádió magyar adásában Sidó Zoltán, a Csemadok elnöke. 1984-ben Szaszáknak ő adta a választ, hogy a Rákosihagyatéknak a Csemadokban semmiféle írásos nyoma nincs (!). Most viszont hirtelen kövér dosszié áll a rendelkezésére. Vajon honnan kerítették elő? Sidó elnök úr, aki annak idején a székfoglaló beszédében azt nyilatkozta, hogy megtiszteltetés számára olyan ember után foglalni el az elnöki posztot, mint Lőrincz Gyula - most egy mondatot sem talált Lőrincz Gyula tisztázására. A demokratikus fordulat óta már nemegy burkolt és nyílt támadás érte Lőrinczet, de azok politikai jellegűek voltak, és természetes, hogy a független sajtó helyt ad a különféle politikai megítéléseknek. Manapság egyébként is szívesen törölgetik a sáros cipőjüket másokba azok, akik azt hiszik, hogy ők maguk ezáltal tisztábbak lesznek. Most azonban Lőrincz Gyula becsületéről van szó és azt a halott Lőrincz helyett minden egzisztenciális félelem nélkül (?) úgy látszik, csak én védhetem meg. Ezért kijelentem: követelem, hogy Szaszák György, aki a cikket írta, vagy legalábbis aláírta, ugyancsak az Új Szóban kérjen nyilvánosan bocsánatot a megrágalmazott Lőrincz Gyulától, mert különben becsületsértésért beperelem. LŐRINCZ GYULÁNÉ GÁLY OLGA NEM A KŐRŐL VAN SZÓ... Hadd kezdjem egy vallomással: eddigi életem legtartalmasabb és legmeghittebb perceit a képzőművészeknek köszönhetem, főleg azoknak a kassai festőknek és szobrászoknak, akikkel életünk legalapvetőbb és legtitokzatosabb kérdéseiről is úgy tudtam beszélgetni, mintha együtt jártunk volna iskolába, noha nem egy esetben köztük és köztem fél évszázadnyi korkülönbség volt. Tőlük tanultam meg más egyéb mellett, hogy az igazságkereséshez minden körülmények között és mindenáron nekünk, újságíróknak is ragaszkodnunk kell. Ezt tették ők is. A tiszta vászon előtt szinte remegve álltak, mert minden ecsetvonás kihívást jelentett, az igazmondásnak, felismeréseik tiszta felmutatásának feladatát rótta rájuk. Ilyen volt Rákosi Ernő is, aki hovatartozása jelének kinyilvánításaként végrendeletében a lehető legtöbbet - mindenét (!) a csehszlovákiai magyarok egyetlen szervezetére, a jogi személyként elfogadható Csemadok Központi Bizottságára hagyta. A Csemadok tagsága, sajnos, a vitát kiváltó cikkem megjelenéséig erről az örökségről szinte semmit nem tudott, mert nem tájékoztatták róla. A Csemadok KB akkori vezetése - amint azt dr. György István autentikus hozzászólásából egyértelműen kitűnik - sima adminisztratív ügyként kezelte a dolgot, olyannyira, hogy azzal a Csemadok akkori országos elnöke, Lőrincz Gyula nem is foglalkozott. Nos, ha ez így volt, akkor szomorú! A következmények ugyanis eléggé lehangolóak. A festő eperjesi kertes házát, ugye, elnökségi döntés nélkül kicserélték egy kassai házzal, tehát ott már emlékszobát sem lehet berendezni. De vegyük tényként ezt a lépést és fogadjuk el belenyugvással. Azt viszont mégis meg kell kérdezni, hogy miért nem mondták meg a kassaiaknak, kinek köszönhetik, hogy végre saját hajléka van ebben a városban a Csemadoknak! S emlékeztetőül - ha emléktáblára már nem futotta -, miért nem hagytak itt legalább néhány festményt az örökhagyó műveiből?! Ha mindent olyan jól elrendeztek, akkor hogyan történhetett meg, hogy Schultz György - aki éveken át elnöke is volt a kassai Csemadok-Szervezetnek az egyik konferencián azzal a javaslattal állt elő, hogy Lőrincz Gyuláról nevezzük el a házat? Ha nem szólok, javaslatát már szavazásra bocsátottá'k volna és elfogadják. Gondolom, ennek Lőrincz Gyula sem örült volna, s alighanem ön is tiltakozna ellene, hiszen ettől abszurdabb dolgot elképzelni sem iehet. Nos, tisztelt Gály Olga, így állnak a dolgok. És nem lett jobb sorsuk Rákosi Ernő festményeinek sem, mert amint azt az utóbbi napokban kiderítették, a Csemadok KB Elnökségének 1975-ben hozott határozatával ellentétben, a képek közül a Duna Menti Múzeumba és az eperjesi képtárba egyet sem adtak, tehát az elnökség beleegyezése és tudta nélkül a Kelet-szlovákiai Galériának adták el. igy kerülhetett aztán sor arra, hogy a galéria igazgató-helyettesnője más egyéb mellett a képtáruk állományának gyarapításáról nyilatkozva propagandisztikus nyomatékkal közölte a Večer című esti újságban, hogy a Csemadokra hagyott Rákosi-gyüjtemény is hozzájuk került! Mindezt olyan célzással tette, hogy mindenki előtt világos legyen: az is bolond, aki valamit a Csemadokra hagy. (Nem is hagyott azóta senki...) De hadd ne részletezzem tovább! Befejezésképpen már csak néhány tényt, vitaindító cikkemben csupán két dolgot állítottam - az egyik az volt, hogy Rákosi Ernő hagyatékát ködbe burkolták, a másik pedig, hogy megcsúfolták a művészt. Állításaimat ma sincs okom visszavonni, noha tisztelettel elismerem, hogy a Csemadok mostani országos választmánya minden tőle telhetőt megtett a tárgyi ördökség sorsának felderítéséért, s erről tájékoztatták a nyilvánosságot. Azt, hogy ,,Lőrincz Gyula sinkófálta volna el Rákosi Ernő festőművésznek a Csemadokra testált hagyatékát", én egy szóval sem állítottam Tényként mindössze annyit szögeztem le, hogy a szóban forgó években a Csemadok KB elnöke Lőrincz Gyula volt, a vezető titkára pedig Varga Béla - tehát az alapszabályzat értelmében a Csemadok KB dolgaiért elsősorban ők feleltek. Sajnos, a kéziratom pozsonyi szerkesztésekor a vezető titkárt és nevét kihagyták. Ezért a mulasztásért természetesen nem én vagyok a felelős. Rákosi Ernő végrendeletében különben csak két' dolgot kért ä Csemadcktól. Idézem: ,.Fent nevezett örökösöm köteles illő (egyházi -állami) temetkezésről gondoskodni, s engem a már meglevő sírboltba eltemetni. Tovább tartozik a Csemadok a síremlékemet karbantartani, gondozni, javítani és kellő törődéssel kezelni." Nos, amint azt Suchy M. Emil cikkéből kiderült, a temetést nem a Csemadok, hanem ő és Wagner József szervezték. A Csemadok Központi Bizottsága Rákosi Ernőről egyszer sem emlékezett meg, műveiből egyszer sem rendezett kiállítást, pedig már 18 év telt el a halála óta. A Csemadok az örökhagyó sírjával sem törődött. Kollár Péter kassai Csemadok-titkár állítása az autóbusznyi emberről csak annyiban igaz, hogy két évvel ezelőtt, amikor Margonyán voltak Dessewfy Arisztid sírját megkoszorúzni, hazafelé megálltak az eperjesi temetőben és megkeresték Rákosi Ernő sírját. Ez is csak egyszer fordult elő. Mindenek után, ha ön azt állítja, hogy Rákosi Ernő festőművész tárgyi és szellemi hagyatékát méltányosan és a legnagyobb rendben kezelték, akkor én nem tudom, hogy mit gondoljak magáról. Én egy olyan tiszta ember védelmében, emlékének megőrzéséért emeltem szót, akinek senkije sem maradt ön pedig sáros cipőről beszél, és fenyegetően a repülő nehéz kőről. Vajon ezt tenné-e, ha történetesen nem Lőrincz Gyula, hanem Rákosi Ernő özvegye lenne? SZASZÁK GYÖRGY • A vitát ezzel lezártnak tekintjük. Természetesen, ha újabb tények, bizonyítékok kerülnek elő, azoknak továbbra is szívesen helyt adunk. Kis NYELVŐR A SZÓLÁS BANÁNHÉJ IS LEHET Nyilván jót'derültek az olvasók napilapunknak „A pénzügyminiszter" című cikkecskéjén is, amelyben a szerző két férfi beszélgetését írja le. Egyik azt állapította meg a másikról, hogy hasonlít a pénzügyminiszterhez. Az újságíró szerint „a megállapítás találónak bizonyult: a férfi úgy hasonlított Václav Klausra, mint két tyúktojás". Ha a cikk poénján nem mosolyogtunk is, a szerzőn igen. Mert azt is nehéz elképzelni, hogy egy tyúktojás hogyan hasonlíthat a pénzügyminiszterre, hát még" azt, hogy kettő... Persze azt azért sejtjük, honnan került az a „két tyúktojás" a szövegbe. Egy szóláshasonlatból. Két változata van: „Úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz; vagy: Olyan egyformák, mint két tojás. Tehát nem két tojást hasonlítunk egy személyhez, hanem két személy és két tojás hasonlósága közé teszünk egyenlőségjelet. Egy másik szerzőnek szintén szólásszerű kifejezésbe tört bele a bicskája, illetve abba, hogy egy szóból szólást akart alkotni. Filozofáló hangulatban, az életről és az életfelfogásról elmélkedve ezt írta: „Szabad-e ennyire csak magunknak élni, ennyire elmerülni a napi taposómalomban?" Bizonyára mindenki ismeri a taposómalom szót. Ez eredetileg rabszolgák vagy állatok által taposókerékkel hajtott kezdetleges malom volt. Ma már e szó általában átvitt jelentésben használatos: a fárasztóan egyhangú, lélekölő munkát, munkahelyet szoktuk taposómalomnak nevezni. De azért vigyáznunk kell az efféle szavak használatával, mert még érezzük bennük az eredeti jelentést is, különösen akkor, ha nem megfelelő szókapcsolatba állítjuk őket. Mondhatjuk, hogy unjuk ezt a taposómalmot, ha nem kedveljük a munkakörünket. De az elmerül a napi taposómalomban kifejezés használata zavarja az olvasót. El lehet merülni a napi munkában, robotban és sok mindenben, ami helyettesítheti ezeket a fogalmakat, és megnevezésük kapcsolatba, szerkezetbe állítható az elmerül igével, de a taposómalomban lehetőleg ne merüljünk el! Egy harmadik szerző számára szintén egy szólásszerű kifejezés volt az a banánhéj, amelyen elcsúszott. Az olvasásról elmélkedve ezt a mondatot vetette papírra: ,,A mai ember olvasáskultúrájáról beszélgetve sűtűn hallani a vészharangok zúgását". Én inkább olyankor hallom ezt, amikor ehhez hasonló mondatokat olvasok. Mert lehet hallani a vészharangok zúgását, ha a szó szoros értelmében azt halljuk, illetve ha valami komoly veszedelemre való figyelmeztetés jut el hozzánk. Tehát ha mi csak passzívan tudomást veszünk a veszélyről. Az idézett mondatban azonban közös cselekvésről.^ beszélgetésről van szó; a mai ember olvasáskultúrájáról való beszélgetésről. S ebbe a szituációba inkább a vészharang meghúzása, megkondítása illik, mintsem a vészharang zúgásának hallása. A mondat tehát jobb lett volna ebben a formában: A mai ember olvasáskultúrájáról beszélgetve, gyakran megkondítják a vészharangot. JAKAB ISTVÁN RÖVIDEN - Szerelem a hírszerzésben címmel készül az első szovjet-chilei koprodukciós film. A lírai hangvételű komédia azokról a hihetetlen kalandokról szól, amelyeket egy fiatal KGB-tiszt élt meg, aki ügynökként keveredett szerelmi bonyodalmakba. - Rendkívüli érdeklődés mutatkozott Sztálin művei iránt a Tomszki Állami Könyvtár által rendezett kiárusításon. A leninizmus kérdéseiért - amelyet egykor 20 kopejkáért vesztegettek - rr.ost a tíz rubelt is megadták. MEG EGY „ADALÉK"... gondozza Rákosi Ernő hagyatékát és sírját, Lukács Tibor, a Csemadok Központi Bizottságának akkori vezető titkára azt válaszolta, hogy a gondozás a Csemadok kassai vezetőségének a feladata, Sidó Zoltán, a Csemadok Központi Bizottságának az elnöke pedig azt, hogy Rákosi Ernő örökségét-emlékét megőrzendő a Csemadok Kassán, vagy Kelet-Szlovákiában valahol másutt galériát szándékozik nyitni... A központi bizottság ülésén felvetett kérdésre válaszolt Kollár Péter, a Csemadok járási vezetőségének titkára is, és egyebek között elmondta, hogy az eperjesi temtőben megtalálták és gondozzák Rákosi Ernő sírját. A Csemadok Központi Bizottságának Kassán tartott ülése után a Hét egyik akkori vezetője javasolta Mács Józsefnek, hogy készítsen interjút a Hét részére Suchy M. Emillel, aki talán a legjobban ismeri Rákosi Ernőt, és Rákosi Ernő hagyatékának a sorsát. Az ötletet Mács József jónak találta. A cikk azonban (talán a közbejött társadalmi változások miatt) nem készült el, és nincs meg még az említett galéria sem. Ám ez távolról sem jelenti azt (látható ez Szuchy M. Emilnek és dr. György István-nak az Új Szó, 1991. február 28-i számában és Kollár Péternek az Új Szó, 1991. március 1 -i számában megjelent írásaiból is), hogy a Csemadok megfeledkezett Rákosi Ernőről és az, ami e kiváló ember és alkotó körül történt, „Ködbe burkolt örökség" vagy „Egy művész megcsúfolása".