Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-22 / 69. szám, péntek
SPORT 1. JÉGKORONGLIGA, PLAY OFF-SOROZAT LÉPÉSELŐNYBEN A KATONÁK (rzsi) - Csütörtökön Jihlaván és Trencsénben elkezdődött az élvonalbeli hokibajnokság zárófelvonása. Az előbbi helyszínen telt ház (8000 néző) előtt játszották a play off-döntő első mérkőzését, az utóbbin pedig a 3. helyért küzdöttek a trencséniek és a kassaiak. Mindkét téli stadionban a katonák nyertek, és így lépéselőnyben vannak. Ma este (17.30) ismét megmérkőznek a csapatok. Jihlaván Danko lesz a bíró, Trencsében Brada. A döntőben három győztes meccsre játszanak, a helyosztón „csak" kettőre! tÚJSZÓi 1991. MÁRCIUS 22. DÖNTŐ: Jihlava - Litvínov 6:3 (4:2,1:0,1:1), gólütők: Vlk 2, Dolana, Ščerban, Kuntoš, Polcar, illetve Čaloun, Beránek, Kysela. A 9. percig jól tartotta magát a Litvínov*) két ízben is sikerült egyenlítenie! Az első harmad utolsó perceiben azonban rákapcsoltak a katonák, és kétgólos előnyre tettek szert. Orct kapus ritkán látható potya gólokat kapott! A negyedik után Knap állt a vendégek kapujába, ám neki sem ment a védés. Mindent összevetve: könnyű dolga volt a Jihlavának, mert ellenfele csak kilenc percen át állta a sarat. A hajrában már a mai visszavágóra gondoltak a Dukla korongozói. A 3. HELYÉRT: Trenčín - Košice 6:4 (1:1, 3:0, 2:3), gólütők: Petrovický 4, Jánoš 2, illetve Veselovský, Pavol Zúbek, Plavucha és Hriňák. A második játékrész végén úgy tűnt: eldőlt a mérkőzés. A trencséniek 4:1 -re vezettek, és nagy fölényben korongoztak. Az utolsó harmadban váratlan dolog történt, az 51. percben ledolgozták háromgólos hátrányukat a kassaiak. A hajrában azonban ismét a katonák irányítottak, és ha nehezen is, de megnyerték a meccset. A mezőny kimagaslóan legjobbja a Dukla junior válogatott csatára, Petrovický volt, aki négyszer talált a hálóba! A találkozót 2500 néző előtt Danko vezette: kiállítások 1:3, gól emberelőnyből 1:0. SPORTHÍRADÓ • SZELES MÓNIKA bejutott a Key Biscayne-ben folyó nemzetközi női tenisztorna elődöntőjébe. A nyolc között 2:6, 6:1, 6:4-re verte Jennifer Capriatit. A jugoszláviai magyar teniszcsillag elődöntőbeli ellenfele M. J. Fernandez lesz, aki 6:1, 6:0 arányban lelépte Helgesont. A másik ágon Graf-Sabatini összecsapást láthat a közönség. • AZ NHL tegnapi mérkőzésein: Buffalo - Montreal 3:2, Los Angeles - Toronto 4:4, Vancouver - Calgary 2:3. • AZ ANGOL labdarúgó-divízió elhalasztott mérkőzésén: Arsenal - Nottingham Forest 1:1 (1:0). • TÉRDMÜTÉTEN esett át tegnap Bécsben Thomas Muster. Az orvosok szerint az osztrák teniszező már április végén pályára léphet... • MEGLEPŐ EREDMÉNNYEL végződött a férfi kosárlabda Koracs Kupa első fináléja: Real Madrid - Clear Cantu 71:73 (36:34). Közvetlenül a szünet előtt a házigazdák edzőjét, Ignacio Pinedót szívinfarktussal kórházba szállították. A visszavágót jövő szerdán rendezik. • MALMÖBEN FOLYTATÓDOTT az úszó Világ Kupa harmadik felvonása. A 25 m-es medencében átlagos eredmények születtek. Hana Černá (200 gyors) és Helena Straková (50 hát) a harmadik helyen ért célba. • LABDARÚGÓ olimpiai selejtezőn Haifában: Izrael - Ciprus 4:0 (1:0). A Duchesnay testvérek éveken át ostromolták a jégtánc trónját. Forradalmi újításaik, ,,dzsungelöltözékük", meglepő koreográfiai megoldásaik valósággal sokkolták a pontozóbírákat, s a nézőket egyaránt. Most Münchenben beért igyekezetük gyümölcse, extravagáns fellépésük, magával ragadó dinamizmusuk és Isabelle kedves mosolya végre meghozta a hőn áhított első helyet. (Örzsik Ödön felvétele) FUTBALLVILÁG '91 • Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség svéd elnöke a Kíckernek arról nyilatkozott, hogy ősztől már új lebonyolítási formában küzdenek meg egymással az öreg kontinens bajnokcsapatai. A terv: a legjobb nyolc közé jutó együttesek, két csoportba osztva, bajnoki rendszerben fognak játszani egymással, s a csoportelsők mérkőznek majd meg a trófeáért. A KEK-ben és az UEFA Kupában egyelőre nem terveznek változtatást! Az ötletről először ma Genfben fognak tárgyalni, ahol délben megejtik az európai kupák elődöntőinek sorsolását. Ha a javaslat kedvező fogadtatásra talál, április 19-én az UEFA végrehajtó bizottsága a londoni ülésen dönt az ügyben. A német lapnak adott nyilatkozatában az elnök szinte biztosra vette az újítás őszi bevezetését. • Svédországban a hölgyek ultimátumot küldtek a férfiaknak. „Ha nem szoktok le a mérkőzésközvetítések nézéséről, tömegesen adjuk be a válókeresetet. A futball teljesen megmérgezte a családi életünket. Szombat-vasárnaponként már nem is lehet hozzátok szólni..." A svéd feleségek, menyasszonyok és barátnők nagyon is komolyan gondolják az „utolsó figyelmeztetést". Felháborodásuk érthető, ugyanis az ország négy legnagyobb tévéállomása a téli idényben, s ez a svédeknél több hónapot jelent, hétvégeken két angol bajnoki (szombatonként), valamint egy olasz rangadót (vasárnaponként) közvetít. „Szégyen és gyalázat, a Liverpool vagy a Juventus labdarúgói fontosabbak számotokra, mint a saját gyermekeitek. Rólunk már nem is beszélve..." - panaszkodnak a svéd nők, világgá kürtölve a fájdalmukat. A családi életük megromlásáért nem csupán a férjekettársakat okolják, hanem a tévés szerkesztőket is, akiket „bűnsegédeknek" minősítenek. „Bűnrészességgel" vádolják egyébként az Eurosport és a Screensport műsorszerkesztőit is, akik hétköznaponként minden este a készülékek elé szögezik a svéd férfiakat. A magukat „sportözvegysknek" nevező skandináv asszonyok így jajdulnak fel: „És mi lesz, ha elkezdődik idehaza is a pontvadászat?!" • Az immár több hónap óta krónikus „elnökválságban" és pénzügyi mérleghiányban szenvedő Girondins Bordeaux legeslegújabb vezetője, Jean-Pierre Derose dicséretes ügybuzgalommal szorgoskodik, s máris sikerült 40 millió dollárnyi „gyorssegélyt" összeszednie. A kölcsön kapott összeg azonban nem sokat segít a 80-as években annyi szép sikert elért klubon, amelynek az összadóssága mintegy 53 millió dollárt tesz ki. Ha a jövő héten nem sikerül a fennmaradó 15 millió dollárt is előteremteni, a népszerű klubot, a francia labdarúgóliga elvi állásfoglalása alapján egy osztállyal lejjebb sorolják. Magyarán: másodosztályú lesz! (k) Manfred Schwabl (középen) Jósé Semede mellett tör kapura az FC Porto - Bayern München (0:2) BEK-mérkőzésen A KUPASZERDA EREDMÉNYEI SZENZÁCIÓK, BOTRÁNYOK, VENDÉGGYŐZELMEK Szerdán rendezték az európai labdarúgókupa-tornák negyeddöntőinek visszavágóit. A nyolc olasz klubcsapat közül már csak három van versenyben. Nem kis meglepetésre kiesett a címvédő AC Milan (BEK) és a Sampdoria (KEK). A tavalyi olasz bravúr tehát nem ismétlődik meg. Zürichben ma délben sorsolnak az elődöntőkre. A vendégek közül öten is nyerni tudtak, s ez nem kis dolog. Legjobban a németek szerepeltek, a Bayern Portóban diadalmaskodott. A német Völler az AS Roman színeiben mesterhármast ért el. Drezdában botrányosan viselkedtek a hazai szurkolók. Már a találkozó előtt összeverekedtek a drezdai és a belgrádi „drukkerek". A stadionban is folytatódott a balhé, az 1200 rendőrnek volt mit csinálnia, hogy kordában tartsa a 10 000 dühöngőt. A spanyol Aladren bíró a 78. percben a verekedés miatt véget vetett a találkozónak. Nemcsak Drezdában volt botrány, hanem Marseille-ben is. Egy perccel a befejezés előtt, 1:0-ás francia vezetésnél, sötétségbe borult a stadion. Az olaszok az öltözőbe vonultak, s nem tértek vissza - akkor sem, amikor ismét kigyulladtak a reflektorok. A milánóiak azt szorgalmazzák, ismételjék meg az összecsapást. Ez azonban nem jöhet számításba. Ki hitte volna, hogy a Légia Varstr túljut a Sampdorián, a Szpartak Moszkva pedig a szebb napokat látott Real Madridon. BEK Dynamo Dresden - CRVENA ZVEZDA BEOGRAD 1:2 (1:0) - félbeszakadt. Góllövők: Gütschow, ill. Szavicsevics (51. p.) és Panchev (73. p.) Az első mérkőzésen a jugoszlávok nyertek 3:0-ra, így biztosan jutottak tovább. Az USA fegyelmi bizottsága, minden bizonnyal, a 2:1-es jugoszláv győzelmet ismeri el. OLYMPIQUE MARSEILLE AC Milan 1:0 (0:0), az 1:1-es milánói eredményt követően; Waddle a 76. percben lőtt góljával harcolta ki a győzelmet a francia együttes számára. A találkozót 50 000 néző előtt a svéd Karlsson vezette. Real Madrid - SZPARTAK MOSZKVA 1:3 (1:2), góllövők: Butragueňo (9. p.), ill. Radcsenko (19. és 37. p.) és Smarov (63. p.). Moszkvában nem született gól... A Szpartak továbbjutását 90 000 spanyol szurkoló látta a Real-stadionban. Jv.: Waddell (skót). FC Porto - BAYERN MÜNCHEN 0:2 (0:1), góllövők: Ziege (19. p.) és Bender (69. p.). Münchenben 1:1 volt az eredmény. Az angol Hackett 90 000 néző előtt bíráskodott. KEK Sampdoria - LÉGIA VARSÓ 2:2 (0:1), góllövők: Mancini (67. p.), Vialli (90. p.), ill. Kowalski (19. és 47. p.), A lengyel fővárosban a hazaiak nyertek 1:0-ra. A német Ziller játékvezető 35 000 néző előtt bíráskodott. BARCELONA - Dinamó Kijev 1:1 (0:0), góllövők: Amor (90. p.), ill. Jurán (61. p.). Kijevben a katalánok nyertek 3:2-re. 100 000 néző, jv.: Petrovics (jugoszláv). JUVENTUS - Liége 3:0 (3:0), góllövők: Casiraghi (10. p.), Schillaci (19. p.), Hässler (23. p.). Már az első meccsen (3:1) eldőlt a továbbjutás sorsa. 25 000 néző, jv.: King (walesi). A Montpellier - MANCHESTER UNITED találkozót (0:2) kedden játszották. Az angolok jutottak tovább, ugyanis Manchesterben 1:1 volt az eredmén y UEFA KUPA Torpedo Moszkva - BRÖNDBY 1:0 (0:0) - hosszabbítás után; 11es rúgásokkal 2:4. Góllövő: Sirinbekov (87. p.). Csak 8000-en voltak kíváncsiak az összecsapásra. Jv.: Blankenstein (holland). Anderlecht - AS ROMA 2:3 (0:1), góllövők: Kooiman (74. p.), Lamptey (82. p.), ill. Völler (22., 55. és 70. p.). Az olasz fővárosban a hazaiak diadalmaskodtak 3:0-ra. Az Anderlechtstadionban 30 000-en szurkoltak, Mikkelsen (dán) volt a játékvezető. INTER MILÁNO - Atalanta Bergamo 2:0 (0:0), góllövők: Serena (60. p.) és Matthäus (63. p.). Az első összecsapáson nem született gól. 50 000 néző, jv.: Dos Santos (portugál) SPORTING LISSZABON - Bologna 2:0 (1:0), góllövők: Cadete (20. p.) és Gomes (80. p. - 11esből). Bolognában 1:1-re végződött a találkozó. 70 000 néző, jv.: Quiniou (francia). A nagy betűkkel szedett csapatok a továbbjutók, (sr) LEŠICKÝ HELYETT PECZE Ahogy az várható volt, az FC Nitra gyenge szereplése az I. labdarúgóligában edzőcseréhez vezetett. Az első csehszlovák profi klub vezetői bizalmatlanságot szavaztak a 46 esztendős Milan Lešickýnek. Az új szakvezető Pecze Károly lett (korábban a DAC-ot és a Rába ETO-t irányította), akivel a klub 1991. június 30-ig kötött szerződést. Štefan Baťalík, az FC Nitra menedzsere: „Lešický munkája ellen nem volt kifogásunk, de mivel megromlott a kapcsolata a játékosokkal, lépnünk kellett. Természetesen továbbra is a klub alkalmazottja és megmaradt a válogatott másodedzőjének". Hogy mit szól mindehhez Milan Máčala, a csehszlovák válogatott szövetségi kapitánya? „Ilyen az életünk - mondotta. - Azt hiszem, az intermezzo nem megy az együttműködésünk rovására..." (tv) PECZE KAROLY KÉZILABDA ÚJABB SIKER Mortarában folytatódott a C-csoportos női kézilabda-világbajnokság. A csehszlovák lányok ezúttal a spanyolokat győzték le, méghozzá a vártnál jóval könnyebben. A magyarok a svájciakat verték, így az élen nem változott a helyzet. Ďurišinováék előnye továbbra is egy pont. Az 5. forduló eredményei: Csehszlovákia - Spanyolország 25:15 (14:5), legeredményesebbek: Durišinová 9/5, Čumplová 9/1, ill. Wizcain 5/3, Ugartemendiai 4. Magyarország - Svájc 26:15 (17:8), legeredményesebbek: György 8/6, Kökény 5/1, ill. Guesch 5, Beer 4. Izrael - Görögország 23:16 (12:7). A B-csoport állása: 1. Csehszlovákia 5 5 0 0 130:68 10 2. Magyarország 5 4 1 0 127:56 9 3. Spanyolország 5 3 1 1 107:85 7 4. Svájc 5 3 0 2 109:97 6 5. törökország 5 1 0 4 78:125 2 6. Izrael 6 1 0 5 79:139 2 7. Görögország 5 0 0 5 76:137 0 Az A-csoportban: Hollandia - Izland 26:16(13:5). LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA HÁROM MEGLEPETÉS Kialakult a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnye. Meglepetésnek számít, hogy elbúcsúzott a további küzdelmektől a Bp. Honvéd, az Újpesti TE, valamint a Veszprém. Az MTK-t a Tatabánya verte ki, a Videotont pedig a Vác. A Volán már kedden délután kiharcolta a továbbjutást. A nyolcaddöníő visszavágóinak eredményei: Ferencváros-Pécs 2:0 (az első mérkőzésen 3:0), Volán-Vasas 0:0 (2:1), Vác-Videoton 1:0 (2:1), Bp. Honvéd -Diósgyőr 0:0 (2:3), Újpesti TE-Paks 1:1 (0:0), Veszprém-Dorog 0:0 (0:1), Tatabánya-MTK-VM 1:0 (1:1), Budafok -Kazincbarcika 1:4 (0:3). A következő nyolc csapat várja a hétfői sorsolást: Ferencváros, Paks, Diósgyőr, Kazincbarcika, Dorog, Vác, Tatabánya és Volán. (d.s.) MÉG 500 NAP A XXV. Nyári Olimpiai Játékok ünnepélyes megnyitójáig, 1992. július 25-ig még 500 nap van hátra. Pascual Maragell, a barcelonai olimpia szervező bizottsága elnökének véleménye szerint a munkálatok jól haladnak, semmi ok a nyugtalanságra. Igaz, jelenleg még 300 létesítményen dolgoznak a munkások, de az olimpiai stadionban, a tornaversenyek színhelyén, valamint a kajak-kenu pályán minden rajtra készen áll. A szervezők részvételi csúcsra számítanak, szerintük 165 ország sportolói vesznek majd részt Barcelonában, s remélik, Kuba és Dél-Afrika is elküldi legjobbjait. Nehézségeik a jegyek árusításánál sincsenek, viszont tartanak egy esetleges terrorista támadástól. Ezért bevetik a modern technika vívmányait, és természetesen szigorú biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe. KIÉ LESZ A MERCEDES? A jugoszláviai Planica lesz a színhelye a síugró Világ Kupa utolsó előtti felvonásának. A viadal szervezői értékes különdíjat, egy Mercedes Benz 250-es típusú személygépkocsit ajánlanak fel annak a versenyzőnek, akinek a síugrás történetében először sikerül a 200 méteres álomhatárt túlszárnyalnia. „Azt hiszem, a planicai mamutsáncon a 200 méter elérése nem látszik lehetetlennek, de az ugrásnak rendkívül jól kivitelezettnek kell lennie. Hogy név szerint ki lesz az a szerencsés sportoló, arra nem tudok válaszolni, mert a jelenlegi élmezőny rendkívül kiegyensúlyozott" - nyilatkozta Pavel Ploc, a legjobb csehszlovák síugró. Arany Hokibot: ŠČERBAN A Gól hetilap ankétjának negyedik felvonását követően az alábbi a helyzet - AZ ARANY HOKIBOT ÉLMEZŐNYE: 1. Ščerban (Jihlava) 535, 2. Ťoupal (Trenčín) 445, 3. Kolník (Trenčín) 399, 4. Šlégr (Litvínov) 323, 5. Bŕíza (Sparta) 255, 6. Lubina (Pardubice) 243, 7. Dolana (Jihlava) 195, 8. Rosol (Litvínov) 184, 9. Beránek (Litvínov) 120, 10-11. Vlk (Jihlava) és Pálffy (Nitra) 118-118, 12. Lang (Litvínov) 104, 13. Pašek (Slovan) 103, 14. Rezníček (Plzeň) 80, 15. Jelinek (Č. Budéjovice) 58 pont.