Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-09 / 34. szám, szombat

KULTÚRA . ÚJ SZÓM 1991. FEBRUÁR 9. KORLÁTOK ÉS LEHETŐSÉGEK BESZÉLGETÉS A MAGYARLAKTA TERÜLETEK ISKOLÁIRÓL Mint azt nemrégiben lapunkban is hírül adtuk, legutóbbi ülésén a kormány egyebek mellett a nemzetiségileg vegyesen lakott területek oktatásügyével foglalkozó jelentéssel, illetve az említett területeken levő iskolák alapításának és működésének alapelveit lefektető javaslattal is foglalkozott. Mivel mindkét anyag kidolgozója az SZK Oktatási, Ifjúsági és Sport Minisztériuma nemzetiségileg vegyesen lakott területek iskoláinak főosztálya, a témáról Fodor Zoltánnal, a főosztály vezetőjével beszélgettünk. • Kezdjük talán a legelején: mi adta az impulzust a jelentés kidolgozásához? - Nézze, 1989 novembere után egyre gyakrabban és egyre határozottabban került napirendre az anyanyelvi oktatás kérdése. Mivel az ezzel kapcsolatos követelések indoklásaiban többnyire pontatlan, a helyzet nem ismeréséről tanúskodó adatok szerepeltek, a minsztérium, a kormány 1990. augusztus 30án hozott határozatához igazodva, úgy döntött, hogy a hozzáférhető statisztikai adatok, valamint a volt nemzeti bizottságok oktatási osztályainak anyagai alapján olyan jelentést készít a nemzetiségileg vegyesen lakott területek oktatásügyéről, amely az alapvető információk és összefüggések felfedésével segítséget nyújthat a problémakör objektív megítéléséhez, illetve megoldásához. • A jelentésnek csupán a magyarlakta területekre vonatkozó része is több mint tizenöt oldalt tesz ki. Összefoglalná röviden az említett oldalak tartalmát? - Szívesen, bár nem kell mondanom, hogy nemigen akad benne bekezdés sem, amely anélkül lenne , kihagyható, hogy az ne ártana valamiképpen az egésznek. Mivel a jelentésben iskolatípusok szerint felosztva vázoltuk a nemzetiségileg vegyes területek oktatásügyének helyzetét, azt hiszem, a jelen esetben is az lesz a célszerű, ha az óvodákkal kezdjük. Szlovákia magyarlakta területein 1278 szlovák és 345 magyar nevelési nyelvű óvoda van. Osztályokra, illetve gyermekekre lebontva ez a szlovák óvodák esetében 3182 osztályt és 74 986 (83,4 százalék) gyermeket, a magyarokéban pedig 695 osztályt - ezekből 67 ún. tagozatosított óvodákban található - és 14 970 (16,6 százalék) gyermeket jelent. Valamennyi járásban előfordul, hogy a vegyes házasságokból, illetve szlovák szülőktől származó gyermekek bizonyos hányada magyar óvodába jár (körülbelül 0,5 százalék), ugyanez azonban érvényes fordítva is: a vegyes házasságokból, illetve magyar szülőktől származó gyermekek körülbelül 30 százaléka szlovák óvodát látogat. Ez főként a szülők döntésének eredménye, de bizonyos esetekben más okai is vannak: előfordul például, hogy a település, illetve elérhető távolságon belül nincs a kívánt nevelési nyelvű óvoda, s a szülök ezért kénytelenek másba adni gyermekeiket. A szülők gyermekük óvodai nevelési nyelvével kapcsolatos kívánalmaiknak teljesítése főleg azokon a helyeken ütközik nehézségekbe ahol a szlovák, illetve magyar nevelési nyelvet igénylő szülők gyermekeinek száma nem elengedő önálló óvoda vagy óvodai osztály nyitásához. Hasonlóképpen gondot jelentenek a csupán néhány óvodával rendelkező kisvárosok (lakótelepek) is, ha ragaszkodnak a „tiszta szlovák", illetve „tiszta magyar" óvodához és nem teszik lehetővé más nevelési nyelvű óvoda kihelyezett osztályának létesítését. Az ilyen hozzáállás következménye többnyire az, hogy a szülő enged a követelésből, s ezzel a magyar osztályba járó szlovák, illetve a szlovák osztályba járó magyar gyermekek számát szaporítja. • Feltételezem, hogy az általános kép nem sokban különbözik az előbbiekben vázoltaktól a magyarlakta területeken levő alap-, illetve középiskolák esetében sem. - Valóban, az alap-, illetve középiskolák esetében is előfordulnak hasonló vagy azonos jelenségek. Az alapiskolák helyzetével folytatva, megint számokkal kezdeném: magyarlakta járásainkban 708 szlovák és 266 (közülük 9 tagozatosított) magyar tanítási nyelvű alapiskola van. Az iskolák 9442 szlovák és 2071 magyar osztályában 243 587 (75,8 százalék), illetve 48 405 (16,6 százalék) tanuló jár. Erre az iskolatípusra is érvényes, hogy a szlovák nemzetiségű, többnyire vegyes házasságokból származó fiatalok egy része (227) magyar, a magyar nemzetiségű tanulók egy része (16 373) pedig szlovák tanítási nyelvű osztályban folytatja tanulmányait. A szlovák osztályba járó magyar gyerekek viszonylag nagy száma az esetek döntő hányadában annak következménye, hogy szüleik ily módon jobban biztosítva látják gyermekük majdani érvényesülését, amit már az is jelez, hogy annak idején a szlovák óvoda mellett döntöttek. Nem zárható ki viszont olyan esetek előfordulása sem, amikor a szülők bizonyos körülmények hatására kénytelenek az anyanyelvüktől eltérő tanítási nyelvű iskolába íratni gyermekeiket: információink alapján például 68 településen csak szlovák, 113 településen viszont csak magyar alapiskola van. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy csupán egy tanítási nyelvű alapiskolával rendelkező települések száma és az anyanyelvüktől eltérő tanítási nyelvű alapiskolába járó tanulók száma között nem lehet közvetlen összefüggést kimutatni: a Dunaszerdahelyi járásban például 34 olyan település található, amelyben csupán magyar alapiskola van, ugyanakkor viszont csak 27 szlovák nemzetiségű tanuló jár magyar alapiskolába, és 22 közülük Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen, illetve Somorján, azaz olyan városokban, melyekben van szlovák alapiskola is. A képlet másik oldala: a járásban két olyan község van, melyben csak szlovák alapiskola van, ennek ellenére 2037 magyar nemzetiségű gyermek jár szlovák alapiskolába. Rátérve a középiskolák helyzetére: Szlovákia magyarlakta területein 246 középiskola, konkrétan 59 gimnázium, 63 szakközépiskola és 124 szakmunkásképző van. A gimnáziumok közül 8 tagozatosított, 41 szlovák, 10 pedig magyar tanítási nyelvű; 625 szlovák osztályában 21 037 (84,7 százalék), 138 magyar osztályában viszont 3084 (15,3 százalék) diák tanul. A magyar osztályok diákjai közül 21 a szlovák, a szlovák osztályok diákjai közül pedig 1122 a magyar nemzetiségű. Ami a szakközépiskolákat illeti, 15 tagozatosított, 45 szlovák, 3 pedig magyar tanítási nyelvű. A szlovák osztályok száma 817, diákjaié 25 637 (86,3 százalék), a magyar osztályok száma 146, ezekben 4096 (13,7 százalék) diák tanul. A szlovák osztályokba 1753 magyar nemzeti. ségű diák jár. Az anyanyelven való továbbtanulás lehetőségeinek szempontjából a szakmunkásképzőkben a legöszszetettebb a helyzet: a már emiitett 124 szakmunkásképző közül 17 tagozatosított, 99 szlovák, 8 pedig magyar tanítási nyelvű. A 2228 szlovák osztályba 67 207 (91,6 százalék), a 205 magyar osztályba viszont 6122 (8,4 százalék) diák jár. Az anyanyelvükön tanuló magyar nemzetiségű diákok aránya a szakmunkásképzők esetében a már emiitett iskolatípusokhoz képest lényegesen alacsonyabb. Meg kell említenem azonban azt is, hogy a magyar osztályokba járó szlovák diákok száma is lényegesen magasabb (105) az eddigieknél. Mindez az esetek többségében annak a következménye, hogy a szakmunkásképzőkbe jelentkező „másnyelvű" diákok nagyobb abszolút száma a tanulmányi szakokra való tagozódás után annyira csökkent, hogy nem volt elegendő önálló osztály megnyitására. • Ennyi lenne tehát, alaposan megkurtítva persze, a jelentés magyarlakta területek iskoláira vonatkozó része. Összefoglalná olvasóinknak a nemzetiségileg vegyesen lakott területek iskolái alapításának és működésének alapelveit lefektető javaslat lényegét is? - A javaslatot afféle módszertani segédanyag gyanánt a tanügyi igazgatóságok számára dolgoztuk ki: a célja az, hogy az anyanyelven történő művelődés lehetőségeinek érvényesítése a gyakorlatban az eddigieknél zökkenómentesebb legyen. A javaslat értelmében a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken létrehozhatók: önálló óvodák és alap- illetve középiskolák, melyekben a nevelés (oktatás) nyelve a szlovák vagy a nemzetiség (etnikai csoport) nyelve; olyan szlovák vagy nemzetiségi nevelési (oktatási) nyelvű óvodák (iskolák), melyekben más óvodák (iskolák) más nevelési (oktatási) nyelvű osztályai is helyet kapnak; tagozatosított óvodák és iskolák; egyosztályos óvodák, melyekben a nevelés két nyelven folyik, végül bentlakásos, a nemzetiség nyelvén oktató alapiskolák, olyan tanulók részre, akik a távolság miatt nem járhatnak be naponta. A javaslat foglalkozik az egyes iskolatípusokba való beiratkozásokkal is: az óvodai jelentkezőlapra például a szülő ráírja, hogy gyermekét milyen nevelési nyelvű óvodába kívánja adni. A javaslat értelmében a gyermeket csupán az illetékes tanügyi igazgatóság helyezheti át más nevelési nyelvű óvodába, de csupán a szülő beleegyezésével és csak abban az esetben, ha más megoldás nincs. Kevés jelentkező esetén az óvoda igazgatónőjének az óvoda tanácsa ajánlásával megerősített javaslatára a tanügyi igazgatóság egyosztályos óvoda esetében engedélyezheti a vegyes osztály nyitását, még akkor is, ha a jelentkezők száma alacsonyabb az előírtnál és ha nem oldható meg más módon a gyermekek óvodai nevelése. Hasonlóan lehetséges önálló óvodai osztály nyitása (még az előírtnál alacsonyabb számú jelentkező esetén is) egy többosztályos óvodában, ha másképpen nem oldható meg a jelentkezők óvodai nevelése a kívánt nevelési nyelven. Feltételei viszont, hogy az említett módosítások hatására ne kelljen növelni a béralapot ós hogy az egyik osztály gyermekeinek alacsonyabb száma a párhuzamos osztályban ne vonja maga után a létszám megszabott felső határának túllépését. KLUKA JÓZSEF Kis NYELVŐR A LÖVEG - MINT VESZÉLYES HULLADÉK ,,Több, mint 17 tonna, állítólag kilőtt töltényhüvelyt szállítottak ide (Česká Kamenicába), azonban akadt közte éles lőszer is: hét 73 mm-es tüzérségi gránát, 15 kg gyalogsági lőszer és 32 db nagy kaliberű löveg" olvastam az Új Szó egyik cikkében. Aki ezt a mondatot elolvassa, és meg is érti, az kétségbe vonja a közlés hitelességét. Mert bár tudjuk, hogy a szovjet katonák nem mindenütt hagynak kivonulásuk után példás rendet a laktanyákban, gyakorlótereken, de azt én mégsem merném állítani róluk, hogy 32 nagy kaliberű löveget csak úgy otthagytak a lőszerhulladék között. Nem, mert bármennyi fegyverük van is, 32 ágyú azért már csak hiányozna a szovjet hadsereg leltárából. Különösen nagy öbű ágyú. Ezek eltűnéséért valakit vagy valakiket felelősségre vonnának. Természetesen nincs itt szó rosszindulatú vádaskodásról, hanem inkább az okozta a hír kétségbevonhatóságát, hogy sem a fordító, sem a cikket ellenőrző szerkesztő nem ismerte a löveg szó jelentését. Már máskor is megtörtént, hogy a lapban - szerencsére csak ott - löveget ágyaztak a templom falába a háború végén emlékeztetőül egy csehországi faluban. Abból azonban, hogy ebből a „lövegből" befalazás előtt kiszedték a robbanófejet, a katonai dolgokban jártas olvasók sejtették hogy csak lövedékről, a tüzérségi lőszer hüvelyéből kirepülő és a célpontban vagy közelében becsapódó és ott felrobbanó, népiesen ágyúgolyónak is nevezett tárgyról van szó, nem pedig ágyúról. De vajon hányan értenek egy szekesztőségben a katonai dolgokhoz, illetve hányan ismerik e dolgok nevét - magyarul? Nem sokan. A nő szerzők vagy szerkesztők között igen kevés akad, aki eligazodik ezekben a kérdésekben. De á férfiak között sem sok az olyan - még a katonaviselték között sem -, aki jól ismerné a katonai fogalmak, felszerelési tárgyak magyar nevét. A cseh vagy a szlovák nevét inkább ismerik, mint a magyart. S különösen az ennyire szakszói jellegű neveket, mint a löveg. Bár a magyar hadseregben nyilván ez a hivatalosari használt neve ennek a fegyverfajtának, de a mi katona fiainknak, ha a delo vagy a kanón szót hallják, menten az ágyú szó jut eszükbe magyar megfelelőként. Nyilván ezért kerülhetett most is a lőszerhulladék közé 32 darab löveg, amely a valóságban valószínűleg nagy öbű löveghez való lőszernek a lövedéke volt. A hibás szóválasztásnak érdekes példája fordul elő a következő rádióhírben is: ,,A Polgári Fórum politikai képviseletének egyéniségei is részt vettek az értekezleten. "Se mondat után néhány név következik. Lehet, hogy viselőik egyéniségek is, de azt mégsem szokták mondani, hogy ennek vagy annak a politikai szervezetnek az egyéniségei vesznek részt valamilyen értekezleten. Nem, mert az egyéniség szó első jelentése ez: azoknak a lelki, szellemi, jellembeli tulajdonságoknak az összessége, amelyek valakit minden más embertől megkülönböztetnek. A második jelentése: személy mint bizonyos egyéni tulajdonságoknak a hordozója. Tehát mondhatjuk valakire, hogy megnyerő, rokonszenves, erős, kimagasló egyéniség, de szervezetek, pártok, kormányok stb. egyéniségeiről nem szoktunk beszélni még akkor sem, ha ezek az emberek valamilyen szempontból valóban egyéniségek, vagyis nem hétköznapi emberek. A szervezeteknek, pártoknak, kormányoknak a kiemelkedő tagjai: személyiségek. A személyiség lett volna a helyes szó a mondatban az egyéniség helyén. Mi okozhatta a szótévesztést? Az, hogy a két szó jelentése között van bizonyos érintkezés. A személyiség elsősorban ugyan a valamely szempontból kiemelkedő személyt jelöli - ennél a jelentésénél fogva lett volna alkalmas e szó az idézett mondatba. De jelölheti azoknak a lelki, szellemi, jellembeli tulajdonságoknak az összességét is, amelynek valakit másoktól megkülönböztetnek. Vagyis ugyanazt, amit az egyéniség szó első jelentéseként említettünk. Mindegy tehát, hogy valakinek az egyéniségéről vagy személyiségéről beszélünk-e, ha a jellemző vonásainak az összességéről van szó. De már az nem mindegy, hogy magát a kiemelkedő szeményt az egyéniség vagy személyiség szóval minősítjük-e. Ha egy személyre azt mondjuk: egyéniség, akkor az egyéni tulajdonságai alapján minősítjük. Ha pedig azt mondjuk: személyiség, akkor ez azt jelenti, hogy az illető valamilyen szempontból jelentős vagy érdekes személy. JAKAB ISTVÁN ISKOLA - HELYBEN Az elmúlt négy évtized alatt sok mindent sikerült tönkretenni, ami évszázadokon át formálódott, szerveződött, szervesült. Szellemi és tárgyi értékeket egyaránt. Itt vannak, például, falvaink. Tűzvésznél, kolerajárványnál, tatárdúlásnál pusztítóbb erejű csapások érték őket a „szocializmus" ringjében. Míg azokat túlélték, ezekbe még a nagyobb települések is belerendültek, a kisebbek közül meg több egyenesen belehalt, vagy belehal lassan: elöregednek, elnéptelenednek, összezuhannak. Az egyik nagy csapást az iskolák körzetesítésével, a kisiskolák megszüntetésével mérték falvaink zömére. Az intézkedés, persze, abból a - bűncselekménynek minősíthető, eléggé el nem ítélhető - településfejlesztési politikából következett, mely stoppot mutatott az aprófalvak további előrelépésének, természetes öngyarapodásának. A figyelmeztető hangokat elfojtották. Az „eredmény" közismert, nemcsak a gazdasági és szociális, hanem ugyanúgy a kulturális-közművelődési, oktatási vetületeit tekintve is. Minek ott élni, építkezni, ahol se igazgatási hivatal, se üzlet, se kultúrház, se egyetlen munkahely? Se iskola! Elment, lám, az utolsó tanító is. Ezekben a falvakban sok mindent, ami jó volt, már lehetetlen visszacsinálni. Vagy nagyon nehéz lesz. Még azokon az aprótelepüléseken is, melyek fejlődőképesek. Két tapasztalat is mondatja ezt velem, mindkettő az iskolához kötődik, az egyik régebbi, a másik teljesen friss. A pártállam utolsó előtti esztendejében, vaiószínú, a nem csökkenő nyomásnak engedve - amikor a körzetesítés lényegében már befejeződött -, döntés született arról, hogy visszelállíthatják a kisiskolákat, ahol megvannak hozzá a feltételek, valamint érdeklődés, igény mutatkozik irántuk. Számunkra az eredmény, noha várható volt, elgondolkodtató: a mai napig mindössze néhány dél-szlovákiai magyarlakta községben éltek a lehetőséggel. Vajon miért? A válasz ezer és egy, az eltávozott tanító(k) sikertelen visszacsábításától, illetve helyettesítésétől kezdve a szülők akaratáig.-Meg aztán: a nincs-e

t legalább annyira meg iehet szokni, mint a van-t, sőt sokszor kényelmesebb valaminek a hiánya, hisz, ami nincs, azzal nincs gond. A gyerek egészséges épülése? Ugyan. A mostani beíratások egyik tapasztalata a másik. Nem kevés szülő gondolkodott és döntött úgy, azokon a településeken is, ahol van iskola, hogy inkább utaztatja majd elsős gyermekét a távoli városi iskolába, merthogy az színvonalasabb, mint a helybeli. Mégcsak nem is a szomszéd községi iskoláját választotta. Nagyzási hóbort? Vagy nem ismerik a felduzzasztott és zsúfolt nagyvárosi iskolák helyzetét? Vagy bizalomhiányról lenne szó? Amin mellesleg nem csodálkozhatunk, hiszen sojc kisiskola megszüntetésével egyszersmind degradálták azoknak a rangját, tekintélyét, amelyek megmaradtak közülük. Vagy a mi falunkban gyenge a tanító néni, tanító bácsi? Esetleg züllött életet él? Megannyi a kérdés, itt is. Amíg nem találunk megfelelő megoldást, addig bizony előfordulhatnak olyan helyzetek is: nemhogy elsőosztályt, egyáltalán iskolát nem lehet nyitni, mert, például, ha van tizenkét elsősjelölt, abból hatot más iskolába Írattak a szüleik. Bár, miért ne lehetne a másik hat gyerek számára osztályt nyitni, akár így kezdeni az iskolaalapítást? Mindenesetre, jó lenne, ha legalább a legkisebbek nem ingáznának, sehol. Igaz ugyan, hogy sok kalandtól, „izgalmas" élménytől fosztanánk meg őket, de olyanoktól is, melyek ki tudja, milyen rombolást végez(het)nek bennük, út közben. No meg: magára valamit is adó falu - nem lehet iskola nélkül. Figyelem tehát ide is, sőt mindenekelőtt ide - önkormányzatok! (bodnár) r/////////////////////y/////////////w////>