Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-01 / 27. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA 1991. FEBRUÁR 1. (EGYELŐRE) KORDÁBAN A BÉREK NÉGYSZEMKÖZT JURAJ KARAŠSAL, AZ SZK MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS ÜGYI MINISZTÉRIUMA BÉRPOLITIKAI SZAKOSZTÁLYÁNAK IGAZGATÓJÁVAL Napjaink két „slágerszava": az ár és a bér. Az árat ma még kétségtelenül gyakrabban emlegetjük a január elsejét követően meglódult árliberalizáció kapcsán, de mind gyakrabban kérdezzük: és a bérekkel mi lesz? Mikor emelik? És kiét? Számíthatunk általános, mindenkit azonos mértékben érintő bérfejlesztésre? Kire vonatkoznak a napokban aláírt Általános Egyezményben megfogalmazottak? És kire vonatkoznak a január harmadikával hatályba lépett bértömeg-befizetési feltételek? Létfenntartási költségeink az év első heteiben látványosan emelkedtek^ kérdéses, hogy a kormány képes lesz-e kordában tartani az inflációt. Ezekről a mindannyiunkat érintő kérdésekről beszélgettünk Juraj Karašsal, az SZK Munka- és Szociális Ügyi Minisztériuma bérpolitikai szakosztályának igazgatójával. • Igazgató úr, mindenekelőtt ismertethetné olvasóinkkal az év kezdetén hatályba lépett, egyszerűen fogalmazva bérszabályozási intézkedések lényegét és célját. - Most, 1991 elején még nincsenek meg a piacgazdaság feltételei. Nincs versenykörnyezet, és hiányzik a megfelelő vállalkozói magatartás is. Igyekszünk megteremteni a munkaerőpiacot. Ha ez sikerül, ezen a területen is fokozatosan leépíthetjük az állami beavatkozásokat. Érvényes lesz a tétel, hogy a bér a munka értékét fejezi ki. Mivel még hiányoznak az ehhez szükséges feltételek, az államnak be kell avatkoznia a vállalkozói szféra bérpolitikájába, a bérek alakulásába. • Milyen módon teheti ezt? - Nem írjuk elő a vállalati szféra számára a bérképzési feltételeket, ahogy azt eddig tettük. Az államnak és a társadalomnak is érdeke azonban, hogy a bérek bizonyos kívánt irányban alakuljanak. Éppen ezért az idén még be kell avatkoznunk a bérek alakulásába. Szabályozó intézkedéseink egyike a január harmadikán hatályba lépett bértömegbefizetési szabályozó intézkedés, amely a vállalkozói szféra valamennyi szubjektumára vonatkozik, tekintet nélkül a tulajdonformára. Tehát valamennyi állami vállalatra, részvénytársaságra, szövetkezetre - a földműves-szövetkezetekre is - és a magánvállalkozó szférára, amennyiben ezek a szervezetek a Gazdasági Törvénykönyv értelmében fejtenek ki valamilyen tevékenységet. Ezek a befizetési kötelezettségek nem vonatkoznak azokra a gazdálkodó szervezetekre, amelyek huszonöt dolgozónál nem foglalkoztatnak többet. Ezzel tulajdonképpen a kisvállalkozási szféra fejlesztését támogatjuk, ahogy az a fejlett országokban mindenütt szokás. • Konkretizálhatná, igazgató úr, a regulációs befizetéseket, és egyúttal indokolhatná, hogy miért döntöttek az eléggé magas befizetési tételek mellett. - A szóban forgó kormányrendelet szerint az összes béreszközből történő befizetésekről van szó. A költségekbe beépített béreszközök után negyedévenként fizetik be az adót az állami költségvetésbe, a nyereségből térített béreszközök után pedig félévenként. A szabályozott befizetések minden esetben a megengedett bérnövekedési költségeket meghaladó összegből történnek, vagyis a vállalat először is kiszámítja az úgynevezett adómentes bértömeget. Ennek kiszámítását a szóban forgó rendelet pontosan meghatározza, s leegyszerűsítve a lényege az, hogy 8 százalékos bértömegnövekedés adómentes, ezen felüli növekedés esetében pedig már szigorúan adóztatunk. Amennyiben az így kiszámított növekedés 3-5 százalékig terjed, a bértömegbefizetés 200 százalékos, 5 százalékon felüli növekedés esetében pedig már 750 százalékos. Hangsúlyozom, a túllépési összeget adóztatjuk, éspedig szándékosan. Azért, mert - mint már említettük - vállalataink még nem valódi versenykörnyezetben működnek, monopolhelyzetben levő vállalatok diktálják az árakat, gyakran így akarván teljesítménnyel nem fedezett, indokolatlanul nagy bevételekhez jutni. És ha nem szabályoznánk a bértömegnövekedést, nagyon hamar beindulna az inflációs spirál. A szabályozó intézkedések erre az évre vonatkoznak, és az infláció mértékének alakulásától függően az év folyamán átértékeljük. A döntéshozatalban egyébként a szakszervezetekkel is tárgyaltunk, és közösen jutottunk arra az álláspontra, hogy az idén szükség van a bérek kordában tartására. • Visszatérhetnénk a 91-re meghatározott bérfejlesztési keretszámhoz. -A keretszám - amely az év elején 5 százalékos - a nemzetgazdasági szempontból elfogadható mértékű bérnövekedési arányt tartalmazza. A keretszám azonban Korántsem ennyi lesz az egész évben, a létfenntartási költségek alakulásától függően határozzuk meg növekedését. A hétfőn aláírt Általános Egyezmény szerint amennyiben a létfenntartási költségek az első negyedévben a múlt év végi létfenntartási költségekhez viszonyítva 25 százalékos növekedést mutatnak, az első negyedévi bérfejlesztési keretszámot úgy módosítjuk, hogy a nominálbérek csökkenése ne haladja meg a 12 százalékot, a további negyedévekben pedig a 10 százalékot. Persze, a nominálbérek vagyis a dolgozók által közvetlenül kézhez kapott munkabérek - nem növekedhetnek egyenes arányban az árakkal, mert ha így lenne, nem tudnánk megakadályozni az ár-bér spirál beindulását. • Az Általános Egyezményben fontos tétel a minimálbér megállapítása. A tárgyalások során milyen szempontokat érvényesítettek? - Csehszlovákiában első ízbfen kerül sor ennek a bérkategóriának a bevezetésére, éspedig a Munka Törvénykönyv módosítása alapján. Ez a módosítás február elsejével lép hatályba, és ennek értelmében a szövetségi kormány rendeletben határozza meg a minimálbér-összeget. A minimálbér az az összeg, amelyre minden munkaviszonyban levő dolgozó jogosult. Ez nem a dolgozó munkabeosztásán, munkaeredményein múlik, hanem a munkáltató fizetőképességén. A javasolt és jóváhagyott összeg kiszámításakor a létminimumból indultunk ki. A kormányszervek 1850 koronát javasoltak, a szakszervezeteknek - mint már közismert - más volt a véleményük, és a 2000 koronás összeg hosszú és kemény tárgyalások eredményeképpen született meg. • Álljunk meg egy pillanatra a létminimumnál. Tulajdonképpen mit tartalmaz ez az összeg? - A létminimum kiszámításakor az 1988-as statisztikai adatokból indultunk ki. Akkor 1350 koronában határozták meg azt az összeget, amely elengedhetetlenül szükséges egy ember létének fenntartásához. Azt vették alapul, hogy egy 19-34 éves korosztályba tartozó, könnyű munkát végző férfi átlagosan menynyit költ kosztra, lakbérre, az. elengedhetetlenül szükséges iparcikkekre. Az 1988-ban kapott összeget növelték az utóbbi két évi létfenntartási költségek növekedésének arányában, s így kapták meg a folyó évre az alapot, az 1500 koronát. És ez az összeg képezte a minimálbér kiszámítási alapját. • A kormány számol azzal, hogy az év folyamán az infláció PÉNTEKI LEVÉL kál ócska kalapposztóból összeöltött álarcot húzni. És ki vágyik manapság kukoricacsuhé-szakállra, disznósörte bajuszra, foltos szűrre. Ma (ÁLARCOS)BÁLJAINKRÓL Közeli ismerősöm meséli, hogy a kisfia sírva állított haza a minap... Sírva, és már az ajtóban állva kétségbe vonta ismerősöm apai jószándékát. A lurkó azzal vádolta apját, hogy az lejáratta, nevetségessé tette őt a társai előtt. A gyerek kijelentette: jövőre hallani sem akar apja ötleteiről, aki vegye tudomásul-,hogy ő bizony nem lesz többé rövidgatyás, mezítlábas, szegény libásgyerek az iskolában rendezett farsangi mulatságon. Viszont sokkal inkább lesz gazdag király, bátor indián, esetleg cowboy, híres Maradona, gyors Senna, erős Tarzan, akár a többiek. Ám ha köztudottan irodalomkedvelő (egyesek szerint magyarkodó) apja ragaszkodik a Ludas Matyihoz, akkor inkább a Döbrögi álarcát választja, mert az uraság - két verés között - legalább annyit ehet-ihat, költekézhet és parancsolhat, amennyit csak akar. Ide jutott hát a világ; és nemcsak most, amikor nyakig állunk a farsangban. Már a gyerekeket sem vonzzák az olyan hősök, akiknek - miközben világmegváltó dolgaikat cselekedték - rongyos nadrágjukból kilátszott a meztelen ülepük. Manapság már farsang idején sem dumár gyermektársaságokban sem ez a módi; nemhogy a felnőttek körében! Manapság nem szórakozni járunk a mulatságba, hanem sokkal inkább mutogatni. Mutogatni magunkat, ruhánkat, ékszereinket, kibélelt erszényünket. Még akkor is, ha az esetek zömében ez csupán látszat; ha legtöbbünknek éppen ezekből van otthon a legkevesebb. Ennek ellenére ki akar manapság - mondjuk - az erős, becsületes, de szegény legény maszkjában tetszelegni egy gazdag ember lányának? És ha mégis akadna ilyen, mi másra számíthatna, mint kosárra? Mert mára „snassz" dolog lett nálunk a szegényebbek bőrébe bújni. Ha már külszín, ne legyen kopott. Hogy sokba kerül? Istenem, hát nem oda duba, pardon, Buda; elvégre több is veszett mácsnál, ejnye, no, Mohácsnál... hogy mennyire megbokrosodik az ember nyelve egy-egy farsangi éjszakán! És különben is: aki ennyire fogához veri a garast, ne táncoljon nyugati videoklipre. Tény: ezt az országos méretekben is egyre inkább terjedő szokást, mármint a gyermekbálokkal kapcsolatos rongyrázást, a szülők többsége elítéli - ki-ki éppen csak mások előtt tesz úgy, mintha teljesen helyén valónak tartaná a dolgot. Mert a saját, jobbára „reprezentációs" báljaikon irtóznak attól a perctől, amikor a pezsgőpukkantgatás kellős közepén a társaság jó részéről kiderül, hogy a báli belépő, meg az asszony ruhája többe került, mint amennyit a férj egész hónapban megkeres. Ezekben a nem kívánt helyzetekben aztán elévülhetetlen érdemeket szerez viselőjének a jól megválasztott álarc, még akkor is, ha az egyre szerényebb éléskamrát, vagy a nehezen kifizetett bankkölcsöntörlesztést nem lehet semmilyen álarc mögé sem elrejteni... Mert mi is történne, ha egy óvatlan pillanatban - akár Fatia Negra arcáról - a mások kíváncsisága letépné rólunk a maszkot; s mögé, azaz: belénk láthatna a világ? Rögvest kiderülne, hogy az a felszabadultan táncoló, pompás alakú hölgy a barátnőjétől kapta kölcsön a báli ruhát, aki viszont a múlt héten kért túsarkú cipőt a szomszédasszonyától. Ezt a körszakállas lovagot pedig az apja segítette át a költekezés éjszakáján, és a vidám asztaltársaságnál csak Janinak telik téli meg nyári külföldi szabadságra egyaránt, meg a fejenként ezervalahány koronás farsangi számlára. Csoda, ha mindenki Jani akar lenni legalább egyetlen éjszakára? Különben mivel magyarázható a furcsa kettősség: míg az országot széltében-hosszában átölelő derékszíjon újabban szinte hetente húzni kell - hol egyet, hol kettőt! -, addig ki-ki azon töpreng, miként engedhet ki a sajátján. Csak a Janik képesek erre, de ha egyszer nem a Janik országa vagyunk. Persze, tájainkon is akad már néhány (tíz)ezer Jani, akiket mi, több millió Kismiska irigykedve utánozunk. Eközben, álarcaink mögött, rázzuk a rongyot. Azon igyekszünk, hogy kinekkinek, ha egy kicsit is, de jobban menjen, mint az egésznek. Ha a hivatal embere, vagy egy alkalmi idegen kérdi, persze azt válaszoljuk: nem vagyunk gazdagok; baráti társaságban viszont keményen állítjuk: nem vagyunk (annyira) szegények, így akarjuk abból, amink van, megadni a módját. Eközben esetleg eladósodunk, s miközben a filléres konyha étkeinek bevezetésén töprengünk, mulatni is elfelejtünk. Elfelejtjük a tánclépéseket, csúszkálunk a parkettán, mígnem ott állunk a csillogó terem közepén, fancsali maszkban. Esetleg a király új ruhájában! Igaz, akkor talán eszünkbe jut, hogy a Ludas Matyi öltözéke mégiscsak jobb, hiszen őneki pusztán a meztelen ülepe látszott ki rongyos nadrágjából. Ámbár sebaj, elvégre az álarcos bálok idejét éljük. S nemcsak ilyenkor, farsang táján. A bálozóknak kijáró, megkülönböztetett tisztelettel: GARÁZSSZTORI Borús hajnal. Lakótelepi lakásunk ablakán kinézve, látom, megint nem esett hó. Viszont valami fehérlik a garázsajtókon, valamilyen papír, mindegyiken egy. No fene! Ki ragasztgatott itt az éj leple alatt, és mit, és miért pont a garázsajtókra? A hajnali derengésben egyebek között a következőket olvasom: „ Felhívás a garázstulajdonosokhoz!... a garázshelyek tulajdonjogának rendezése végett jelentkezzenek a Városháza ... számú helyiségében..." Megkönnyebbültem, nem szekta agitál, nem a nációmat sértegetőfenyegető banda lázít, rendkívüli állapot bevezetéséről sincs szó, kilakoltatni sem akarják a kocsimat. Sőt, felvidultam, annyi esztendő után végre nemcsak a garázs lesz az enyém, hanem az a húsz négyzetméternyi telek is, amelyen áll. Tudniillik annak idején, bő másfél évtizede, amikor beköltöztünk az új,, blokkokba", sokan mindjárt hozzáláttak a garázsépítéshez, az akkori nemzeti bizottság engedélyével, de anélkül, hogy rendezték volna egyúttal a garázshelyek tulajdonjogi kérdését is. Egész garázstelep keletkezett így. (Kerültem a többes szám első személyt, mert én már a harmadik gazdája vagyok ott az egyik betonkalitkának.) Szóval, örültem, amellett, hogy rendeződik a régi ügy, lesz ez?n a földgolyón húsz négyzetméter, amely az enyém. Sose volt még földem. Most lesz, persze, nyilvánvalóan úgy, hogy meg kell vennem. El is mentem nyomban a városházára. Kedvesen fogadtak, én szintén kedves voltam. De bezzeg ledöbbentem, amikor közölték velem: - Csak az a kellemetlen egy kicsit, uram, hogy most már hetven korona egy négyzetméter. - A mindenit! Gyors számolás, tehát ezernégyszáz koronát akarnak legombolni rólam, plusz még kétszáznyolcvanat, ugyanis, állitóiag, a garázs előtti platzot is meg kell venni, mely négy négyzetméterben állapíttatott meg. Vagyis húsz korona híján ezerhétszázat kell majd fizetnem. Fizetnünk. Nekünk, akik között nyugdíjas garázstulajdonosok is vannak, hölgyeim és uraim! Amíg cirka kétszáz koronából megúszhattuk volna, addig bezzeg senkinek eszébe nem jutott rendezni a kérdést. Persze, mást se rendeztek, másutt se. Ennek isszuk meg a levét, az egész vonalon, és fogjuk még jónéhány évig mindnyájan e honban. Ez már csak így van. Mi fizetjük, illetve velünk fizettetik meg az előző hatalom és hivatal mulasztásait. Mintha mi követtük volna el a hibát! A hibákat! Ez a dühítő az egészben. Nem, nem a mostani városvezetésre dohogok én, még akkor sem, ha sejtem, hogy e jegyzetecske (is) eső után köpönyeg. Egyszer rendet kell csinálni. Hanem azokra, aik anynyi bajt, rendetlenséget hagytak maguk után, az egész országban. Most már csak azért szurkolok, hogy a garázshelyekből bekasszírozott nem csekély összeg, mely bizonyára jól jön majd az anyagi gondokkal küszködő önkormányzatnak (csak a mi telepünkön hatvanöt gárázs van) - a köz hasznát, javát szolgálja. (bodnár) FÖL ÉS LE Ki ne örülne a szabadságnak? A szabadság minden megnyilvánulásának? Igen, most már szabadok vagyunk. Sőt, az árak is egyre szabadabban mozognak. Ez ellen aligha lehetne kifogásunk. De csak akkor, ha fölfelé és lefelé egyaránt szabadon mozognának. Egyelőre azonban csak emelkednek. Nem volnék igazságos, ha elhallgatnám, hogy mégsem minden emelkedik. Van, ami csökken: az emberek jövedelme. Igaz, nem mindenkié. Csupán a többségé. igy az enyém és a tiéd. Meg a miénk, tiétek. Csak az övé meg az övék nem. A tárgyilagosság kedvéén azt is be kell látnom: még valami csökken. Hogy mi? Hát az, ami akkor esik, ha az árak szüntelenül az ég felé törnek, míg a fizetések egyre zsugorodnak. Nem árulom el, mi az. Pedig én tudom. Meg te is. Meg mi és ti is. Sőt, még ók is. De őket ez nem érdekli, mert nem is érinti. (fülöp) növekedésével párhuzamosan növekszik majd a minimálbér? - Igen. Amennyiben a létfenntartási költségek növekedése a múlt év decemberéhez képest meghaladja az 5 százalékot, akkor a minimálbér növekedését az úgynevezett indexeléssel határozzuk meg, éspedig a létfenntartási költségek arányában. Ahány százalékkal növekednek ezek a költségek, annyi százalékkal növekszik majd a minimaibér összege. Egy komoly, megoldásra váró problémába ütközhetünk azonban; hiszen egy nagyobb mértékű infláció esetén a minimálbér összege megközelítheti a jelenlegi átlagkeresetet - amely országos viszonylatban 3200-3300 korona körül mozog -, és a szervezetek csak azt fizethetik ki, amire lehetőségük lesz. És az is probléma, hogy nagyon sokan a minimálbér összege alatt keresnek. A vállalkozói magatartás bizonyára olyan lesz, hogy a munkáltatók az alacsony teljesítményű dolgozóktói igyekeznek majd megszabadulni. • Hágy dolgozóra vonatkozik körülbelül a minimálbér? - A statisztikai számítások szerint a dolgozóknak körülbelül a 7,2 százalékára, vagyis mintegy 170-180 ezer emberre. Az állam nem dotálja a minimálbérek kifizetését, a gazdálkodó szervezeteknek kell kigazdálkodniuk a rávalót. Egyébként egy munkacsoport már dolgozik az új bérezési, értékelési rendszer megalkotásán, egy új munkakatalóguson. A javaslatot május végéig kell beterjeszteniük až illetékes szerveknek. Ez a dokumentum alapját képezi majd egy következő Általános Egyezménynek és ezekkel a munkákkal tulajdonképpen betetőzik a bérrendszer átalakítása. A vállalkozói szférának nagy lesz a hatásköre, de egyúttal a felelőssége is. Tény azonban, hogy a vállalat már most is maga dönt abban a kérdésben, hogy a bérek melyik formáját alkalmazza, kit miért, hogyan premizál. • A bérfejlesztési keretszámból mindenki részesedik, magyarán szólva, mindenkinek jár az öt százalékos, illetve az infláció alakulása szerinti béremelés? -Ami a bérfejlesztési keretszámot illeti: a szervezet dönt arról, hogy az egész bértömeget kinek, milyen szempontok alapján osztja el, kinek milyen mértékben juttat belőle, de semmiképpen sem köteles egyenlő mértékben emelni mindenki esetében. Az objektivitás érdekében pedig a szakszervezetekkel kellene szorosan együttműködnie a vállalatvezetésnek. A kollektív szerződések tehát - melyek két fél megegyezése alapján születtek - nagy szerepet kell hogy játszanak a bérezési alapelvek megtartásában. • Köszönöm a beszélgetést. PÁKOZDI GERTRÚD