Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-05 / 30. szám, kedd
1991. FEBRUÁR 5. IÚJSZÓM KALEIDOSZKÓP 10 NE KAPKODJUK EL AVAGY MIKOR ALAKULHATNAK MEG AZ ISKOLÁK TANÁCSAI Lapunk szerdai számában - abból kiindulva, hogy az iskolák még aligha rendelkeznek veíe - röviden ismertettük až SZNT oktatásügyünk államigazgatásáról, illetve az iskolák önigazgatásáról szóló, 1991. január l-jén hatályba lépett törvényét. Hogy az ismertetés a - törvény hatályba lépésének napját tekintve legalábbis - késői időpont ellenére sem volt felesleges, arról az Učiteľské noviny legutóbbi számában megjelent, Hogyan alakulnak majd az iskolák tanácsai, illetve a területi tanügyi tanácsok című írás is tanúskodik. \ Az SZK Oktatási, Ifjúsági és Sportügyi Minisztériuma információjaként közreadott cikkből megtudhatjuk, hogy néhány iskolában (minden bizonnyal azért, mert csupán hézagosan vagy hallomásból ismerik az említett törvényt) már megalakították az önigazgatási szervek egyikét, az APRÓHIRDETÉS iskola tanácsot - annak ellenére, hogy a törvény félhatalmazza a minisztériumot az iskolák önigazgatási szervei mintaként szolgáló működési szabályzatainak kidolgozására. Ez már folyamatban van, s tervezeteiket az illetékesek véleményezés céljából hamarosan nyilvánosságra hozzák. A minisztrérium feltételezi, derül ki a továbbiakban, hogy a végleges mintákat legkésőbb március elejéig minden iskola (iskolai létesítmény) megkapja,% s az ezek alapján alakuló iskolatanácsok már április elején megkezdik rendes tevékenységüket. Azt, hogy némely iskolák tanácsai időnek előtte megalakultak, a minisztérium nem helyesli, mivel - eltekintve attól, hogy ellentmond a törvény szavának - a jövőben nem egy előre nem látható probléma forrása lehet. A cikk szerint a területi tanügyi tanácsok megalakulása az iskolák tanácsaiénál valamivel problematikusabb lesz, mivel a tanügyi igazgatóságok hatáskörének kérdése még nincs lezárva. Nyilvánvaló, hogy egy konkrét tanügyi igazgatósághoz tartozó területi tanügyi tanács összetételére csak akkor lehet javaslatot tenni, ha már világos lesz, hogy az adott tanügyi igazgatóság csak az óvodákat és az alapiskolákat, illetve a hozzájuk tartozó iskolai létesítményeket fogja igazgatni vagy némely középiskolákat is. Az egyes tanügyi igazgatóságok hatáskörének kérdése azonban az említett intézmények végleges számával és székhelyével együtt várhatóan március végéig megoldódik. Ezt követően fejeződik be a területi tanügyi tanácsok mintaként szolgáló működési szabályzatának kidolgozása, melyet a minisztérium éppúgy, mint az iskolák tanácsai működési szabályzatának esetében, nyilvánosságra hoz. Végleges változatát az iskolák előreláthatóan április, illetve május folyamán kapják majd meg. (kajó) • Eladó új Samsung VX-712 videorekorder. Ara: 15 ezer korona. Tel.: 0708/4047-. Ú-360 • Fájó szívvel emlékezünk 1990. február 5-re, amikor búcsúszó nélkül, örökre itthagyott bennünket a felejthetetlen férj, Bohoš István (Komárom). Akik ismerték, szerették és tisztelték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, első évfordulón. Szerető felesége: Mari valamint ifj. Šemšeiék, Síkonyáék és Pogányék. U-126 A dunaszerdahelyi AGROSTAV közös vállalat felkínálja előregyártott vasbeton boltíveit következő méretben: • ablakok fölé: 900, 1200, 1250, 1450, 1500, 1600, 1800, 2100, 2400 mm • ajtók fölé: 900, 1250, 1450, 1600 mm Érdeklődni a megrendelő osztályon a következő címen lehet: AGROSTAV, s. p., telefon: 262 31, 34 Priemyselná ul. 2. telex: 93 653 Nagy mérnöknő 929 01 Dunajská Streda ÚP-59 TÁVKAPCSOLÓ ÚJ INTERNACIONALIZMUS A nemzeti televíziózásnak végleg befellegzett. Legalábbis annak a fajtának, amelyeién annak hittem. Szelleme olykoc már csak véletlenszerűen, egy-egy fekete-fehér tévéfilmet újra látva érint meg. Ezek áttörték a hajdan volt állampárti ideologikus televíziózás cenzúráját is. A meglévő nemzeti tudatomat igen eredményesen formálták a magyar klasszikusok novelláiból készült tévéadaptációk. Gyermekkorom tévés élményei között ott vannak a Móra Ferenc meséiből és igaz történeteiből készült sorozatok. Sorolhatnám a Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Krúdy Gyula regényeiből, novelláiból készült tévéfilmeket. Számomra Sánta Ferenc novellái olvasva és nézve ma is ugyanolyan érzelmi energiákat adnak, mint ama sokszor és joggal elátkozott pártállami időkben. Akkor mások műveivel együtt szellemi menedéket jelentettek, s mint „tévésitett" irodalmi alkotások más dimenziókban is próbára tették gondolkodásomat. Ma más értelemben jelentenek menedéket ezek a tévéfilmek. Véletlenszerű feltűnésük a Magyar Televízió két csatornáján olykor már oázisként hat. Miközben úton-útfélen arról beszélnek, cikkeznek, hogy legyen-e és ha igen, milyen legyen a nemzeti televízió, a műsorok közül kivesznek azok, amelyeket csak a Magyar Televízió tud elkészíteni. Máshol azokat nem készíthetik el, mert a magyar próza, a magyar dráma, a magyar líra, a magyar film és a magyar tévéfilm másutt nem képezhet olyan fontos és pótolhatatlan értéket, mint éppen a besugározható területen. Elvétve készül olyan műsor, amely a szellemi épülést, az anyanyelvben erősödést, a magyarságtudatunk elmélyítését szolgáló televíziót formálná. Évtizedek teltek el úgy, hogy a megfoghatatlan proletár, majd szocialista internacionalizmus szellemében „televízióztunk". Végre ez is utánunk van, végre ez sem kísért bennünket! Helyette azonban jött az új internacionalizmus - hollywood és az amerikai televíziózás internacionalizmusa. Gyerekeink szinte naponta nézhetik a reklámok füzéreire aggatott Walt Disney-rajzfilmeket, mi felnőttek pedig már-már jobban ismerjük Dustin Hoffmant, mint a legismertebb magyar színészeket. A mostanában megszüntetett vers mindenkinek helyett nem tudnak jobbat adni. Szüntessék meg a Hónap versei című műsort és a Cimborát, s akkor már alig akad majd műsor, amely nem szónoki fogásként, politikusi kortesbeszédként eszményítené a nemzeti televíziózást! Azt azért sokan tudjuk, hogy a budapesti tévécsatornákon a napi anyanyelvi és nemzeti szellemi szükségleteinket igy is szolgálták (szolgálják?). Nem a magasröptű szakmai és politikai viták, hanem pl. Kosztolányi Dezső és Esztergályos Károly Édes Annája képezi a nemzeti televíziózás egyik meghatározó formáját... Disney rajzfilmjeit szinte ugyanabban az időben sugározza a pozsonyi televízió is. Természetesen „reklámáron ", mert az amerikai cég felfedezte a most liberalizálódó keleteurópai piacot. Nekik saját kultúrájuk itteni terjesztésére mindig lesz pénzük, mert megkeresik rajtunk is. Helyettünk viszont a saját nemzeti kultúráinkat senki sem fogja reklám-befektetésekkel támogatni. Ezért látom úgy, hogy a nemzeti televíziózásnak végleg befellegzett. Egyszerűen azért, mert nincs pénzünk önmagunkra. Néhány év múlva mi is mások eldobott szellemi gönceit fogjuk hordani, mint a dél-amerikai indiánok? DUSZA ISTVÁN ////////////////////////////^^^^ árusítás nagyban és kicsiben a ružinovi művelődési házban Šmidke u. 28 Pozsony Tel.: 07/23 02 55 az ostravai múzeumban Masaryk tér 1 Ostrava 1 Kiüríti raktárkészletét a TELJES KIÁRUSÍTÁS több mint 3000 aranyékszer - 50 % -os árengedménnyel 14 karátos például • eddigi ár most csak lánc lánc karkötő rubinnal ékesített gyűrű gyémánttal ékesített gyűrű fülbevaló karkötő karkötő 50 cm/12 g 41 cm/4 g 19 cm/7 g M g 17 cm/2 g 23 cm/22 g jmrnjimr,j9#cr,JiWWT,251M),mar 6400,- korona r 2900,- korona 4200,- korona 3900,- korona 1700,- koronától 900,- korona 1300,- korona 12 900,- korona Több mint 70 fajta lánc 1991. február 4-től 28-ig Nyitva naponta lO.ÖÖ-tol 18.00-ig VASÁRNAPON KíVÜ L Rendkívüli kínálat divatos órák darabja csak 490,- korona • Árak 1990. 12. 31-e előtt ÚP-63 W///////////////////////^^^