Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-23 / 46. szám, szombat

KULTÚRA FÚJSZÓÄ A SZUZLÁNYBÓL ITT IS CSOKOS ASSZONY LETT ZERKOVITZ BÉLA OPERETTJE KOMÁROMBAN Legszívesebben az előítélet lelki mechanizmusainak működéséről értekeznék, hogy legalább közelébe jussak annak a jelenségnek, amelynek nyomán szakmai körökben legalább két évtizede temetjük az operettet. Úgy talán arra is magyarázatot találnék, ami sok kritikust a műfajjal szemben eleve távolságtartóvá és tartózkodóvá tesz: az operett könynyűvérűsége és színpadi filozófiátlansága. Kétségtelen, hogy az operett valaiYiikori alkotói vállalták, a színházi szórakoztatás szándékát. Viszont e szándék megvalósulásának ismérvei, minősége az utóbbi időben a legtöbb esetben nem a műfaj életképességét bizonyították. Az ez alól kivételnek tekinthető előadások - érdekes módon - általában nem a zenés társulatokat működtető magyar színházakban voltak láthatók. Míg az operetteket rendszeresen, repertoárszerűen játszó színházak szinte körömszakadtáig ragaszkodtak az operettek születésének korában kialakult formai hagyományokhoz, addig az elmúlt két évtizedben a magyar színházművészet e markáns zenés műfajának megújítására tudatosan törekvő prózai társulatok elsősorban a színészi játék segítségével, de a rendezés műfajspecifikus formakeveréseivel tűntek ki. Jóleső érzés, hogy a zenés műfajok után „áhítozó" csehszlovákiai magyar nézők várakozásait az Ostrigás Mici című zenés játék után Zerkovitz Béla Csókos asszony című operettjével is Iglódi István m. v. budapesti rendező teljesíti. Társrendezőként Horváth Lajos m. v. működött közre. Közös munkájuk nyomán olyan produkció született, amely elejétől a végéig vállalja azt, hogy operett, de mégsem abban a hagyományos értelemben, ahogyan azt a budapesti Operettszínház vagy a Győri Kisfaludi Színház előadásain a műfaj élvezetéért többórás utazásokra is vállalkozó dél-szlovákiai közönség megism3rhette. Azoknál több is, kevesebb is. Kevesebb, mert a gépzene és a színpadi élő hang kombinációja igencsak behatárolja azokat a színészi rögtönzéseket, amelyek a szokványos operett-előadásoktól lényeges dolgokban többletet is hozó produkciók jellemzőihez tartoznának. A zene és az éneklés, valamint a színészi játék kapcsolódása eredendően meghatározza minden operettelőadás minőségét. MárpeA

ggódom, véreim, oda a nyugalmam: mibelőlünk, délszlovákiai magyarokból, úgy tűnik, soha a büdös életben nem lesz szalonna! Mert ahhoz, hogy szalonnává lehessünk, legalábbis kutyába kéne venni minket. Márpedig (s az ugasson rám elsőként, aki nem így érzi) akárhogyan is csaholunk, akár kormányban, akár ellenzékben, akár a hatalom szenteltvizében fürödve, akár a fal mellett araszolva, a hatalomnak nemigen akaródzik minket kutyába venni. Mert mi már csak ilyen szerencsétlen náció vagyunk: útban vagyunk az örökös nyelvi akadékoskodásunkkal, puszta létünkkel fenyegetjük a szegény, elnyomott többséget, amely, miután bevándorolt földjeinkre és városainkban, önvédelmet követel. Akadályozzuk a restitúciós törvényt, de még a földtörvény kerékkötői is mi leszünk az örökös izgágaságunkkal, mert az elvek, miszerint valamennyi jogtalanságot orvosolni kéne, ugyan gyönyörűek, dehát csak nem képzeljük, hogy miattunk romba dől a népgazdaság? S hogyan másként: míg a MagasTátra fölött összecsapnak a botrány hullámai, s a nemzet háborog, a bősi monstrum hovatovább egy-két eszelős csallóközi önjelölt ügyévé válik, mert a-két kötőjeles nemzet abban már egyetért: a tizenötmilliárd ázsiója 1989 novemberét követően igencsak megnőtt. S akik a bársonyos hevületben e szörnyszülött ellen kiabálnak, mára kijózanodtak, beleértve elnökünket is. Hol van már a tavalyi szörnyülködés! Pedig, véreim, egy rakás hányott föld az egész, meg némi beton. Csakhát, rossz helyen van, a fene esne belé! dig a karmester és a zenekar a játék egészéhez kapcsolódó produkciója értéket jélent e műfajban. Vegyük objektív adottságnak, hogy Kocsák Tibor m. v. karnagy vezényletével hangszalagra vett zene kiváló, hiszen a gépi reprodukálás kötöttsége ellenére is rugalmasnak tetszik, teret és lehetőséget kínál a színészi játék improvizatív elemeinek alkalmazására is. Külön kiemelem, hogy a karmester és a rendezők így is éltek a zenei humor és a látványelemek komikumának alkalmazásával. Úgy vélem, hogy a zenés műfajban tett próbálkozások máris felvetették a Komáromi Jókai Színházban a zenekar vagy valamilyen bővített létszámú kamaraegüttes létrehozásának szükségességét. A Csókos asszony komáromi előadásának könnyű százas szériát jósolni. Iglódi István olyan szemlélettel dolgozott a társulattal, amelynek lényege a prózai szerepekhez szokott színészeknek a bravúros énekprodukciók helyett inkább a felhőtlen játék lehetőségét teremti meg. Ráadásul az előadást szinte teljes egészében négy fiatal színész vállára helyezi, akik mellett a tapasztaltabbak közül jelentős szerepeket kaptak néhányan. A hamvasan érett Pünkösdi Katót alakító Varga Szilvia és a kicsapongóan is szerelmes Dorözsmay Pistát formáló Rancsó Dezső egyelőre csupán ígéretek a zenés műfajban. Jó, jó, mondhatná bárki, hátrébb az agarakkal, jusson eszedbe, hogy már koszorús költónk, Petrovics Sándor is megírta volt: éhezünk és fázunk, meg hogy átlőve oldalunk, de hál'istennek, nem vagyunk kutyák. Áldott, szent együgyűség! Az ember nosztalgiázgat, s el-eljárogat a térre, ahol ama novemberi napokban, amikor még a Budaj-sapka volt a módi, még csak el-elfogadtattunk alkalmi szónokoknak, kisze-bábuknak a nagy összeölelkezésben, a nagy skandálásban, hogy Egységben az erő! Le az erőművekkel! Le a kommunistákkal! Le a nyakkendőkkel! Le a miegymással! S miután elvástak a forradalmi pulóverek, s elolvadt a tavalyi hó, s miközben Gottwald apánk félmagasan úszott a levegőben, a szép, demokratikus elvek kezdtek gyakorlattá válni. A Matica könnyűlovassága úgy megrohamozta a parlamentet, hogy a képviselő urak nem győzték a fejüket kapkodni. A nagy kapkodás eredményeképpen aztán elfogadtatott a kisebbik rossz, ami számunkra nézvést bármilyen színre festve is rpssz. Fellélegeztünk, megkönnyebbültünk, mintha nem is velünk babráltak volna ki, De hisz megszoktuk már. Azért úgy néha, rossz álmaimban fel-felrémlik Husák elvtárs szállóigéje, amikor hatvannyolcat követően, Brezsnyev bátyó szenteltvízpreckelésének kíséretében megalkotást nyert a szövetségi államforma: „A kisebbségi kérdést a többség megelégedésre fogjuk rendezni." S lón. S hogy vakságunkat és rövidlátásunkat csak elvakultságunk haladja Rancsó kamaszos szertelensége az érzelmes duettekben nem teljesíti azt a funkcióit, amit Varga Szilvia szerepformálásában a szende színésznőjelölt és a Budai Színkör Csókos asszonyává fejlődő primadonna egyéniségének érzékeltetése mellett be kellene töltenie. Végeredményben ez nem végzetes hiba, hiszen Iglódi és Horváth mindenekelőtt a humort, a lendületes helyzetés jellemkomikum finom árnyalatokból való kikeverését követi. Ugyanakkor nem fosztja meg a közönséget néhány burleszkszerűen megoldott jelenettől sem (féldisznót cipelő henteslegények). Pontosan adagolják a szatírát és a lírát, s a harmadik felvonás hálóinges jelenetében jelenik meg a színpadon az érzelgősség helyett a groteszk is. Az efféle csavarások mindvégig kiválóan működtek, s a szokatlan dolgokat is önfeledt nevetéssel és tapssal fogadja a közönség. A zárófelvonás mármár érzelgősséggel „fenyegető" dalainak elénekelése után a távozó Báró Tarpataky és inasa mögött kettéhasad a bérház. Varga Szilvia Pünkösdi Katóját és Rancsó Dezső Dorozsmay Pistáját így az operettek nagy egymásrataláló szerelmespárja helyett a szerelmet igazából egymással élni kezdő fiatalokként látjuk. Boráros Imre Tarpataky bárója ismét a tekintélyes színész mestermunkájaként él a színpadon. Mármár annyira tökéletes, hogy borotvaélen táncol a klasszikus értelmemeg, arra remek példa oktatásügyünk, amikoris egyik politikai mozgalmunk eléállt a javaslattal: ugyan, uraim, legyen már nekünk is főiskolánk, ha már a finnországi svédeknek hat is lehet! Ugyan, kérem, minek a kisbojtárnak hegedű!, kontrázott az ellentábor, s lön kiöntve a gyerek fürdővizestől. Suli nuku. Azért úgy megsúgnám a tisztelt képviselő uraknak: a Komenský Egyetem sem az adott feltételek szerint alakult meg az újdonsült Csehszlovákiában: cseh tanárok tanítottak jó ideig Pozsonyban, jobb híján. Csak azért, mert kellett, s mert senki nem vonta kétségbe a jogos igényt. S most itt állunk a restitúciós törvény kapujában, s eb ura fakó, kiderült, ismét csak mi vagyunk a ludasak: kormányunk elnöke szerint azok miatt a büdös horthysták miatt nem lehet igazságot szolgáltatni, akik megint csak mi vagyunk. Egy kis kritikát már csak kibírok, mondá a premiér úr, s különben sem ón tehetek róla, hogy a horthysták földjeibe ludákok ós hlinkások is belecsüccsentek szép számban. Erről is ti tehettek bogárkáim, mint ahogyan arról is, hogy a heinleinisták földjeit is nektek kellett megművelni. Ki a fene küldött oda benneteket? A földtörvény-tervezeteket már ne is említsük, véreim, mert abban ismét mi leszünk a botránykő. Esterházy-földeket visszaadni? Hát meghibbantatok, szalonnáim? Büdös egy náció vagyunk, higgyétek el. De azért ne csüggedjetek: hátra van még az alkotmány-tervezet is. Az lesz csak a jó buli! Márkus úrék már most fenik a fogukat, s össze is zés és az Iglódi kultiválta humor határán. Persze az átbillenés nem következik be, hiszen a rendező elképzelte groteszk inasok, élükön a Salvatorral (akit Pőthe István alakít) mindig helyrebillentik az előadás stílusánál sokkalta modorosabb bárót. Kovács Ildikó Rica-Macaja remek szubrettként jelenik meg a színen. Meglepetésként könyvelhető el, hogy a táncoskomikusként debütáló Bajcsi Lajos mennyire érett alakítást nyújt. Jeleneteik mindegyike pontosan kidolgozott, táncaik lendületesek. Porolójelenük felér egy operettesített felemáskorlát tornagyakorlattal. Visszafogottan erotikusra és elementárisán vérbőre síkeredik az Éjjel az omnibusz tetején... című örökzöld sláger mellett minden duettjük. Jó lesz ennek a társulatnak, ha a színpadon megmutatkozó felhőtlen szórakozása és-szórakoztatása a fiatal pályakezdők és a tapasztalt színészek viszonyában a hétköznapokban is jelen lehet majd. Hiszen ebben a mostani operettben Dráfy Mátyás (Kubanek) és Cs. Tóth Erzsébet kettőse dinamikusságával, komikusságával semmiben sem maradt el a fiatalok teljesítménye mellett Dráfi mindenre képes színész, s Cs. Tóth otthonosan mozog a zenés darabokban, amit azelőtt az Osztrigás Miciben is bizonyított már. Velük együtt Pőthe István újra teremtett egy inast, aki mást is közöl uráról, mint ami Tarpataky báró eredetileg megírt szerepében van. Ha van qyengéje ennek az előadásnak, akkor az a szép számú kórus mozgatása. A már említett henteslegény-jeleneten és a líraian groteszk hálóinges kavalkádon kívül több ötletet kívánt volna az önmagukban karakteres egyénekből formálódott tömeg. Szeretném ajánlani ezt az előadást mindazok figyelmébe, akik idegenkednek az operettől. Szeretném figyelmébe ajánlani azoknak a nézőknek is, akik fáradtságot nem kímélve utazgattak Budapestre, Győrbe, Miskolcra, Szegedre, de még Pozsonyba, Kassára vagy Eperjesre is, ahol magyar operettet szlovák nyelven „élvezhettek". Menjenek el Komáromba, ahol még sokáig játszani fogják a Csókos aszszonyt! Hiszen a szűzleányból itt is Csókos asszony lett, Nekem elhihetik. DUSZA ISTVÁN gyűjtöttek valami kétszázezer aláírást egy új nyelvtörvényre. Ne legyetek balgák, kedveskéim: nem a lefutott játszmát akarják újrajátszani, annyi eszük nekik is van. Majd az új alkotmány literáira szeretnék rápreckelni a büdös vizeletüket, hogy a kormány megint a mi orrunkat fogja be: hallgassatok a jobbik eszetekre! Hát kell az nektek, hogy megbukjon itt a demokrácia? Hogy az ilyen-olyan európai szervezetekből miattatok maradjunk ki? Fogadjátok el a kisebbik rosszat, s majd a Matica törődik vele, hogy egy árva falutok nevét se írhassátok ki az anyanyelveteken. Ugyan mit veszíthettek? Hisz eddig se tehettétek! Méghogy államalkotók! Nemzetállamban, ti butuskák?! M

ár látom a kaján vigyorotokat, amivel a népszámlálást várjátok. Azt hiszitek, a puszta szám valamit is bizonyít? Hisz vagy túl kevesen lesztek, vagy túl sokan, a lényeg attól még nem változik. Hogy mi a lényeg? Az, kedveskéim, hogy ti továbbra is horthysta, irredenta érzelmű többség vagytok, mint azt kifejtették nemrég rólatok egy tudományos tanácskozáson, amelyen, természetesen, a ti képviselőitek nem vettek részt. Bizony, ideje lenne egy új hűségnyilatkozatot aláíratni veletek, hisz minden gyanús, ami él. S hogy a politikai gyakorlat olykor úgy viszonyul a demokratikus elvekhez, mint a szalonna a kutyához? Istenkém, a demokráciát is tanulni kell! KÖVESDI KÁROLY 1991. FEBRUÁR 23. NÉPFŐISKOLA FELEDEN? Budapesten, 1991. január elsején alakult meg a Népfőiskola a kisebbségekért Alapítvány (People's Academy for Minorities), melynek elsődleges célja egy nemzetiségi népfőiskola létrehozása Szlovákiában, az Európa Tanács támogatásának elnyerésével. Alapítóinak távlati tervei között szerepel, hogy -népfőiskolát létesítsenek Közép-Európa mindazon területein, ahol nemzetiségek élnek együtt és nincsenek még hasonló intézményeik, azaz, egy népfőiskola-hálózatot kívánnak létrehozni. A szlovákiai lehetőségek és számításba jövő helyszínek behatóbb tanulmányozása céljából az alapítvány egyik kiküldött csoportja január 8-án Feleden járt, ahol az Együd család által lakott, de eladásra szánt régi kúriát tekintette meg. A többszáz éves kastély elnyerte tetszésüket. Együd Katalin, a család adásvételben illetékes tagja az elővételi jogot az alapítványra ruházta át, függetlenül a további, esetleg előnyösebb ajánlatoktól. Maga a kastély a hozzá tartozó telekkel, parkkal, lugassal, parkolóval és a járulékos épületekkel 1,1 hektár területen fekszik. A szakemberek véleménye szerint aránylag jó állapotban van. (A felújításra és az üzemeltetés feltételeinek biztosításához szükséges átalakításra mindössze kétszázezer koronára lenne szükség.) A kúria földrajzi helyzete is kedvező: csupán tizenkét kilométerre, fekszik az országhatártól, egy nemzetkőzi vasútvonal közvetlen közelében. Autóval is gyorsan és kényelmesen megközelíthető. A nemrég alakult alapítvány egy szlovákiai nyári egyetem szervezését is megkezdte, mely a népfőiskola működési elveit és kulturális-gazdasági mechanizmusát lenne hivatott kidolgozni, s melyen a feledi kastély, mint a népfőiskola jövendőbeli otthona, már konkrét javaslatként hangozna el. Addig viszont a vásárlási ár félmillió koronára rúgó összegét is elő kell teremteni: az Együttélés Politikai Mozgalom legutóbbi, rimaszombati járási közgyűlésén, miután megtárgyalták, máris elhangzott a felhívás - minden szervezet' és egyén próbálja meg támogatni és elősegíteni a javasolt gömöri székhelyű, feledi központú népfőiskola létrehozását. POLGÁRI LÁSZLÓ Kis NYELVŐR ZSIDÓ ZSINAGÓGA, AGYONTIPORT TRANSZPARENS ÉS EGYEBEK A következő hírt valószínűleg mindnyájan ugyanazzal a megjegyzéssel minősítettük, amikor olvastuk: lehetett volna egy szóval kevesebb. Arról szólt, hogy a köztársasági elnök „a zsidó zsinagógában emléktáblát leplez majd le" látogatásakor. Az olvasónak bizonyára mosolyra húzódott a szája, s legszívesebben megkérdezte volna azoktól, akik kezén átment a hír a szerkesztőségben: hát van nem zsidó zsinagóga is? Természetesen nincs, de tájékozatlan szerkesztő, újságíró - sajiios - van még szép számmal. Napjaink politikai csatározásairól beszámolva, egy tüntetés egyik mozzanatát így örökíti meg a riporter: „... a tömeg a földre lökte és agyontiporta a transzparenst". Én ezt nem hittem el; s bizonyára mások sem. Mármint, hogy a tömeg agyontiporta a transzparenst. Azt, hogy a földre lökte, igen. Egy transzparenst ugyanis a földre lehet lökni. De hogy agyon lehetne tiporni... Agyontaposni, agyontiporni csak élőlényeket: embert, állatot lehet, élettelen dolgot nem. A transzparenst összetiporni vagy széttiporni lehet. Megvan tehát erre a műveletre és helyzetre a megfelelő ige, csak meg kell találni. Az igék megválasztásában nemcsak arra kell tekintettel lennünk, hogy egy-egy ilyen elem hogyan fejezi ki a cselekvés véghezvitelét, hanem arra is, hogy a cselekvés milyen jellegű nyelvtani tárgyra irányul; azaz hogy tárgyként csak személyt, esetleg személyt és más élőlényt, avagy élőlényt, dolgot, jelenséget egyaránt jelentő szó állhat-e mellette. Befejezésül még egy érdekes hír! „A tanácskozás zárt ajtók között folyik." Ez valóban titkos tanácskozás lehetett. De kényelmetlen is, még ha legalább zárt a\tókmögött folyt volna! Valószínűleg ott is folyt, csak a szerkesztő volt figyelmetlen. JAKAB ISTVÁN Kovács Ildikó, Cs. Tóth Erzsébet, Varga Szilvia, Dráfi Mátyás és Bajcsi Lajos az előadás egyik jelenetében (Nagy Teodor felvétele) MIKOR LESZ BELŐLÜNK SZALONNA?