Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-19 / 42. szám, kedd
1991. FEBRUÁR 19. ÚJ szól HIT és ÉLET 8 VILÁGOSSÁG A Szlovák Rádió magyar nyelvű adásának egyházi műsorában Szabóné Köblös Valéria református lelkész az örökös emberi problémáról, a megélhetésről — félelmeinkről és aggodalmainkról — beszél; arról, hogyan fogunk megélni az egyre súlyosbodó gazdasági körülmények között. Arra is felhívja figyelmünket, hogy az élet értelme több, mint a test táplálása és öltöztetése, valamint a földi javak halmozása. Minden , gondunkkal ráhagyatkozni az Úrra, nem aggodalmaskodni, hanem hagyni, hogy a kegyelem szárnyai emeljenek magasba. Csak úgy lehet, ahogy D. Watson tanácsolja: „Egész életemben saját magam vezettem a kocsimat. Oda mentem, ahová akartam, és akkor, amikor kedvem támadt. De amióta Krisztus belépett az életembe, átadtam neki a kormányt, és én átültem az utasülésre. Hagyom, hogy Ő vezessen, mert tudom, hogy Vele biztonságban vagyok." A műsorban elhangzik Gyökössy Endre lelkész és lélekgyógyász Félelem című rövid elbeszélése is. Adásidő: vásárnap 8.30-tól 9.00ig, ismétlés pénteken 13.30-tól 14.00-ig. • (mi kola) KÉPEK ÉS JELKÉPEK Az elmúlt évtizedekben nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy vallásos nevelésben részesültek volna, így a bibliai történetek hiányoznak ismereteikből. Az irodalomoktatás sem vállalta, vállalhatta a Biblia tanítását. Pedig a bibliai jelképeknek nemcsak a keresztény ember számára van jelentésük, hanem minden, az emberiség egyetemes kultúrájában tájékozódni kívánó ember számára. Nem csoda, ha a bibliai ismeretektől elzárt fiatal értetlenül nézi Markó Iván balettjét, Az ember fiát vagy olvassa Ady Endre A magyar messiások című versét. Ezért is hézagpótló a Móra Könyvkiadónál megjelent Képek és jelképek című könyv, amely a teremtéstől kezdve Jézus életén át egészen az apokalipszisig összefoglalja mindazokat a jelképeket, amelyek az egyes művészeti alkotásokban leggyakrabban feltűnnek. Á teremtés mítosza éppúgy megjelenik a zenében, mint templomok freskóin, a költészetben, kifejezve az ember örök csodálatát az élet, a világ tökéletes elrendezésén. Sok megválaszolatlan kérdésünkre kaphatunk feleletet: miért éppen a nő volt az, aki miatt elveszítettük az Édent, az első bűnt és büntetést miért követik újabb bűnök és büntetések, és miért éppen az Éden nem tér vissza soha többé. Pedig a zsidó mítosz Paradicsoma gyönyörűbb, mint Brueghel A Paradicsom című festménye. Sokan próbálták ábrázolni, ezekből a legszebbeket láthatjuk a könyvben. Gondoljunk csak Picasso békegalambjára, amely csőrében zöld olajágat tart, és ha ismerjük a vízözön és Noé történetét, megértjük jelentését is. Az ókori zsidóság történetéből is sok érdekességet megtudhatunk. A kötet 12 témát dolgoz fel. Történelem, irodalom, képzőművészet és zene, mindegyik a maga sajátos szempontjából értelmezi az egyes jelképeket, azok jelentésváltozásait. Az élményeket a kiadványhoz csatolt kislemez teszi teljessé. HÓKA ROZÁLIA Kánaán lakóinak vallási képzetei szerint a világot különféle istenek, úgynevezett élek népesítik be, akik az égboltozaton, a hegyek tetején, sziklákban, forrásokban, kutakban, fákban vagy kövekben lakoznak. Igen elterjedt volt körükben Asztarténak, a termékenység istennőjének és Resefnek, a villámlás és a zivatar istenének kultusza is. A kánaáni közösségek istenéinek díszes templomokat építettek, ahol gyakran embert — főleg gyerekeket — is áldoztak a vérszomjas istenség, Moloch tiszteletére, Itt éltek és élnek közöttünk. Tudtunk és tudunk róluk, Igaz nem sokat Titokzatosságukkal, állhatatosságukkal keltettek és keltenek csodálatot és a kívülállók körében sokszor gyanakvást. Misszionáriusi tevékenységük révén kerülhettünk és kerülhetünk velük kapcsolatba. Jehova Tanúi. Vallási Irányzat? Szekta? Hit? Bibliakutatók? A rendszerváltás előtt a kommunista hatalom tiltotta, üldözte őket. A lelkiismereti szabadság törvényben Is deklarált létrejötte óta viszont már az üldözés veszélye nélkül hirdethetik tanaikat. Persze, még mindig sok körülöttük a homály és a titokzatosság. A mozgalom a múlt század hetvenes évelnek elején keletkezett Pennsylvaniában. Egy Charles Taze Russel nevű bibliakutató kezdeményezte és Indította a mozgalmat, amely ma csaknem az egész világra kiterjed. Főhivatala is van, amely az USA-ban, pontosabban a New York-beli Brooklynban működik. Pár mondatban nehezen foglalható össze Jehova Tanúinak alapfilozófiája. Világszerte hirdetik Jehova Királyságának eljövetelét, hisznek a Biblia próféciáinak beteljesedésében. Hiszik, hogy 1914-ben megkezdődött a „dolgok jelen rendszerének" befejezése, és hamarosan sor kerül a messiási Királyság megalapítására. Hitük szerint Jehova népe túléli a világ összeomlását, s örök életnek örvendhet majd a Földön. A TANÚK TITKA A dunavajkai Csiba Mihály családjával együtt már évek óta tanúja Jehovának. - Ki lehet Jehova Tanúja? - Jehova Tanúja az lehet, aki pontos ismereteket szerzett a Bibliából, és igyekszik az életét összhangba hozni mindazzal, amit megtanult. Szükséges, hogy föl tudja fogni, mit is kíván Jehova az egyéntől. Bizonyára hallotta már, hogy Jehova Tanúi teljes vízalámerítéssel szemléltetik őnátadásukat. - Azt tudom Önökről, hogy behatóan tanulmányozzák és sajátosan értelmezik a Bibliát. Fontos a Biblia tanulmányozása. Jézus maga is mondta, hogy ez jelenthet örök életet. Állandó Ismereteket kell szerezni az igaz Istenről és arról, akit 6 elküldött, Jézus Krisztusról. - És Jehova Tanúi szerint a Biblia az a bizonyos könyv, amiben múltunk és jelenünk, de a jövőnk is írva van? - Igen, valóban. A Biblia elején, mindjárt Mózes Első könyvének első részében kapunk információt a teremtéssel kapcsolatban, felismerhetjük a jelen időt, és a Biblia információt ad arról, milyen jövőt várhatunk. A próféciái eddig mind beteljesedtek, hisz megjövendölte Babilon és Jeruzsálem pusztulását. Jézus tanítványainak beszélt azokról a jelekről, amelyekből következtetni lehet arra, hogy az utolsó időkben élűnk, és hamarosan eljön Isten Királysága. • A jelenlegi Öböl-háború önök szerint már a végső nagy konfliktust jelzi? - Ez ilyen konkrétan nincs megírva a Bibliában. Ez a konfliktus véget fog érni, mert az írás szerint el kell jönnie annak az időnek, amikor a világhatalmak kijelentik a békét és a biztonságot. A Biblia viszont arról tudósít, hogy ez nem lesz hosszan tartó béke. Ahogy Pál apostol mondja: mint szülési fájdalmak terhes asszonyra, olyan hirtelen jön majd a baj a világra. Ez lesz Armageddon, a végső kicsúcsosodás, Isten háborúja. A Biblia ígérete az, hogy a Földön ezután Isten eredeti akarata szerint visszaállnak a paradicsomi állapotok, pontosabban Jézus Krisztus ezer éves uralkodása kezdődik, amely alatt az emberiség elérheti majd a tökéletességet. - Visszatérve a mába és a közelmúltba: a letűnt rendszerben üldözték önöket. A konfliktus fő oka a fegyveres szolgálat megtagadása volt? - Igen, ez volt a fő ok. De azért is nehezteltek Jehova népére, mert nem voltunk hajlandók az államot támogató politikai tevékenységet kifejteni, tehát nem támogattuk a politikai hatalmat. Azt viszont tudni kell Jehova Tanúiról, hogy törvénytisztelők vagyunk, rendesen fizetünk adót, és tisztességesen dolgozunk. Tehát készek vagyunk magunkat alárendelni az állam törvényeinek, de csak addig, amíg ezek nem ütköznek Jehova törvényeibe. - Van-e konfliktusuk a hivatalos egyházakkal? - Konfliktusról nem beszélhetünk, mivel mi ezt kerülni kívánjuk. Ha egyházi vezetővel, pappal beszélgetünk, mindig csak a Biblia alapján. Talán az okozhat feszültséget, hogy Jehova népét nem tartják beavatottnak a Biblia-kutatás tudományába. Azt mondják, hogy nincs jogunk a Bibliáról beszélni, mert nincsenek teológiai iskoláink. No de Jézus idejében sem voltak tanult emberek, ő követőit az egyszerű emberek közül választotta. - Tudom önökről, hogy elutasítják az idegen vért, legyen szó táplálkozásról vagy orvosi beavatkozásról. Igaz-e, hogy műtétek során sem engednek magukon vérátömlesztést, vérpótlást alkalmazni? - így igaz. Ez olyan széles problémakör, hogy pár mondatban nem is lehet megmagyarázni. Magatartásunkra a Biblia kimerítő választ ad. A Vízözön után Noénak Jehova adta az utasítást, olyan értelemben, hogy fogyaszthatja valamennyi állat húsát, a vérén kívül. Ezt később a? apostolok is megerősítették, amikor azt mondták: óvjátok magatokat a paráznaságtól, a fúlva holt állatoktól, a vértől, és így jó lesz majd dolgotok. Ma a tudomány egyre inkább rámutat, hogy sok fertőző betegség terjed a vér útján. Jehova népe viszont ez ellen védve van, mert megtartja Isten parancsát erre vonatkozóan is. POLÁK LÁSZLÓ 1 Ž £ I i S .c -3 c £ § o •c ® A SZOCIÁLIS TESTVÉREK TÁRSASÁGA „Érezzük, hogy a világ sóvárog az Igazság után... Az Igazság Lelkének irányításával, a társadalmi bajok felmérésével és orvoslásával építjük Isten országát... Saját hivatásunk — a világ szorongatott helyzete miatt —, hogy az emberi jogok tiszteletét és a szociális igazságból fakadó kötelezettségeket magunkban és másokban elmélyítsük." (Az SZTT szabályzatából) Ezt az apostoli életre egyesült közösséget a kassai származású Slachta Margit 1923 májusában Magyarországon alapította, de néhány évvel később a Társaság megkezdte működését Csehszlovákiában és Romániában is. Jelenlegi központja az amerikai egyesült államokbeli Buffalóban van. A két világháború közötti időszakban sok régi és újkeletű társadalmi problémával küszködött az emberiség. Ezeknek enyhítése, megoldása óriási munkaterületet kínált a Testvérek számára, akik a szociális reformok megvalósításáért folytatott politikai küzdelemben, a nomozgalomban (ahol különösen a munkáslányokkal foglalkoztak), a hivatásos szociális dolgozók képzésében és egyéb szociális munkaterületen tevékenykedtek. A Társulat aíap'rtója, Slachta Margit a Testvérek közéleti hivatásáról kialakult elgondolásait így fogalmazta meg: „A Társaság tagjai kifejthetik működésüket a köz- és államélet centrumaiban is, közgyűlési termekben vagy a parlamentben. Társaságunk újszerű abban is, hogy jellegzetes hivatásának nem a karitatív munkát tartja. A karitatív munka számunkra csak eszköz arra, hogy általa az egyedet, tehát az életet megismerjük. De hivatásunkban jellegzetesnek és lényegesnek a mozgalmi és az államéleti munkát ismertük fel. Ebben a felismerésben az az új, hogy nem a szenvedő, zátonyra futott, letört és tehetetlen megsegítése áll szemünk előtt, hanem a meg- • előző munka, a bajoknak törvényhozás útján való megakadályozása vagy gyógyítása, tömegek szellemi-lelki átalakítása társadalmi reformok és belső megújulás szolgálata által egy egészen új, krisztusi világ előkészítése, melyben minél kevesebb a hajótörött, tehetetlen, elhagyott ember..." Slachta Margit volt a Magyar Országgyűlés első képviselőnője, aki mandátumát 1947-ig megtartotta. 1945 szeptemberében pontokba foglalta a katolikus nők politikai programját Ezekből idézek néhányat: Istenünk-Atyánk uralmának visszaállítása. Jogelviség, jogbiztonság, jogrend. A nő lelkületének a közéletre való hatása. A noi becsületnek, a katolikus házasságjognak és ezzel az anyaságnak, a jövendő nemzedéknek, a nemzet egészségének ós erkölcsösségének védelme. A kis nemzetek öncélú rendeltetésének elismertetése. A „rend békéje és a béke rendje". A programpontokhoz fűzött magyarázatában megállapította: ,A romlás lelkivilágunkból jött. Istentávolságunknak volt szükségszerű követelménye. Éppen ezért égető bajaink megszüntetését nem gazdasági problémáink megoldása biztosítja elsősorban, hanem Isten-viszonyunk helyreállítása..." Slachta Margit szavai csaknem ötven év távlatában sem veszítettek időszerűségükből. A Testvérek körében ma is élénken él alapítójuk gondolatainak szelleme. A ncviciátus elvégzése után a Társaság tagjai tisztasági, szegénységi, engedelmességi és hűségi fogadalmat tesznek. A szabályzat értelmében a Testvérek munkájukból tartják fenn magukat A Társaságnak saját intézménye a múltban csupán a Szociális Képző volt, amely 1949-ig nálunk Tapolcsányban is működött. A Testvér című közlöny 1938-ban megjelent egyik számában hírt ad arról a szociális szemináriumról, amely hitoktatásra, egyházközségi munkára, szociális intézmények (árvaházak, menhelyek, napközi otthonok, internátusok) szervezésére, valamint egyesületi és mozgalmi munkára képesít. A kiképzés tartama három év. A felvételhez érettségi vagy tanítónői oklevél szükséges — olvasható a megsárgult újságban. Ugyancsak ez a közlöny részletesen ismerteti az egyes szemeszterek tananyagát, amelyben a hittudományi tantárgyak mellett többek között filozófia, pszichológia, egészségtan, szociológia, francia nyelv és szociálpatológia is szerepel. Ebből a közleményből következtethetünk a szociális dolgozók képzésének magas színvonalára, amely a Társaság betiltásával a közép- és keleteurópai országokban megszűnt. Az Egyesült Államokban azonban a Testvérek mindmáig szinte kizárólag magas szintű szociális képzéssel foglalkoznak. Munkájuk legújabban kiterjed az AIDS-betegek lelki támogatására is. A Társaság újbóli engedélyezése óta ismét működik Szlovákiában, Magyarországon és Romániában is. Hivatásos és képzett munkásokat ad az egyháznak és a társadalomnak, akik karitatív, szociális, közegészségügyi, kulturális, környezetvédelmi és közéleti területeken a kornak megfelelő eszközökkel dolgoznak az élet védelmében és szolgálatában. A Testvérek küldetésüknek érzik, hogy a világban való tudatos jelenlét által szolgálják az örök és emberi értékeket és mint „apostoli életre egyesült közösség", tudatosan élik meg korszerű formában a világi-apostoli jelleget. Hűek alapítójuk, Margit testvér szavaihoz: „Nem baj, ha a keretek leomlanak, csak a szellem megmaradjon, az majd teremt magának új kereteket." A Szociális Testvérek Társaságának Szlovákiában jelenleg mindössze negyvenhárom tagja van. Kassai anyaházukat nemrég kapták vissza, az épület felújítása folyamatban van. Kassán kívül a Testvérek kisebb csoportja dolgozik Haván, Zsolnán, Homonnán és Pozsonyban. Még valamennyien civil ruhát viselnek, s a jövőben sem szándékoznak visszatérni a húszas évek divatját megközelítő szürke ruhájukhoz, amelyhez hajdan szürke kalapot és fátyolt viseltek. Terveik szerint egyenruhájuk egyszerű szürke kosztüm lesz, amellyel nem tűnnek fel az utcai járókelők között. Ez a szándékuk is összhangban van a Társaság sokrétű tevékenységével és szellemének rugalmasságával. A Társaságnak jelenleg két novíciája és két jelöltje van. A Szociális Testvérek Társaságának szabályzata értelmében vannak és lehetnek a Társaságnak külső tagjai is, akik családban vagy magányosan élnek, és életvitelükkel osztoznak a Társaság célkitűzéseiben. A Társaság iránt érdeklődők közelebbi felvilágosításért a következő címre írhatnak: Daniela Kimličková, Košice, Masarykova 19. LŐRINCZ KATÓ Szerkeszti; BALÁZS F, ATTILA