Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám, szombat

PUBLICISZTIKA íÚJSZÓM 1991. FEBRUÁR 2. REPEDESEK A FALAKON AVAGY Ml NYUGTALANÍTJA MOSTANÁBAN A PÁRKÁNYI SVOBODA UTCA SORHÁZAINAK LAKÓIT? Decemberben furcsa kelepcébe estek a párkányi Svoboda utca sorházainak lakói. A takaros, szinte vadonatúj egyemeletes otthonokkal szembeni telken iskolát kezdtek építeni. Tíz éve vár rá a város, így aligha hiszem, hogy valaki is ellenezte volna. Ám alapozásának első napjai s az azóta eltelt hetek történései vérmérsékletünktől függetlenül mégis szinte mindenkit ellene fordítottak az utcábarí. Pedig egyetlen ott lakó szájából se hallottam, neki bizony nem kell az iskola: az keseríti a háztulajdonosokat, ahogyan épül. Abból viszont nem kérnek többet. Mert amikor beindul a cölöpverő berendezés, remegni kezd a föld, s vele együtt a szemben épült sorházak is. Bennük meg szinte minden megmozdul, összecsörrennek a poharak, kényszerpályán lengenek a csillárok, s ami a legszomorúbb: a falakon megjelentek a hajszálrepedések, amelyek az újabb cölöpverések következtében szépen szaporodnak. Elszomorító látvány • Erről jómagam is meggyőződhettem, amikor négy alig lakott családi fészekben fürkésztem végig a falakon kialakult képződményeket. Elszomorító a látvány, különösen, ha belegondolok, mennyi munkája fekszik benne az ideköltözött családoknak. Szerencsére a földmozgás kísérőjelenségeiről csak tőlük hallottam, ahogy mondták, vajmi kevés esélyem lett volna tapasztalni, mert ha idegen rendszámú kocsi jelenik meg az utcában, rögtön abbahagyják a munkát, s olyasmit kezdenek csinálni, amivel nem hívják fel annyira magukra a figyelmet. Január huszonnegyedikén délután két óra körül érkeztem a helyszínre. Alig harminc perc múlva már egyetlen munkást, vezetőt sem találtam az építkezésen. Csak egy sofőrre bukkantam rá, a Tatrája körül szorgoskodott. Tőle hallhattam, a többiek már végeztek, s ha másnap jönnék, akkor sem igen találnék két munkásnál többet a terepen. És építésvezetőt? Azt se nagyon, hisz ki tudja, hány ilyen épülete van még. Még amúgy is, gondolom magamban, nem nagy dolog ez a kivitelező, a Nyitrai Magasépítő Vállalat érsekújvári üzeme számára. Egy építkezés a sok közül. S hogy délután háromkor nem dolgoztak? Nincs abban semmi különös. Hol csinálják ezt másképp? " -Többnyire mindig délelőtt dolgoznak, amikor a lakók nincsenek otthon - reagál az árván maradt építkezésről elejtett szavaimra Turczel István, aki viszont műszakra jár, s így nemegyszer átélte a házremegtető délelőttöket. Most éppen csendes lakásuk ebédlőjében rakja elém az iratokat, s megpróbál minél többet elárulni a december eleje ótá átélt megpróbáltatásaikról. - Mikor láttuk, hogy napokon belül repedezni kezdtek a falak, tizenegyedikén Kömyi János szomszédommal bementünk a városi hivatalba, hogy panaszt tegyünk. Másnap kijöttek ugyan, de semmi megnyugtatót nem mondtak. Eleinte úgy gondoltam, sikerül minden hivataloskodás nélkül megegyezni a helyi vezetőkkel. Hogy iskola is lehessen, ós nekünk se legyen kárunk. De nem ment. Belekényszerítenek, hogy hivataloskodjunk. Egy panaszt jómagam fogalmaztam neg, egy másikat mind a tizenkét család aláírta. Az enyémre megérkezett a válasz. Mit mondjak, nem vagyok vele megelégedve. Molnár Lajos, a városi hivatal építkezési osztályvezetője egyetlen szóval sem reagált arra a kérésünkre, hogy a statikai vizsgálatokig állítsák le az iskola építését. De a többieket még válaszra sem méltatta. Hát ez megdöbbentő! Aztán írtam egy levelet a kivitelező igazgatóságára is. Holnapra jelezték érkezésüket. Környiéknek is kijut(ott) bőven a cölöpverés házremegtető élményeiből. Mivel a vasútnál dolgoznak, így napközben sokat tartózkodnak otthon. A házigazda az egy nappal korábbi „földrengést" részletezi, s elárulja: huszonegyedikén újra kérvényben fordult a városi hivatalhoz. Mindnyájan aláírták, s követel-, ték benne, hogy válaszoljanak végre decemberi levelükre. Aztán visszatért arra a decemberi napra, amikor Turczel Istvánnal a városházán jártak: - Azzal fogadtak bennünket, hogy csak nekünk van bajunk, de egyértelműen kihangsúlyoztuk: az egész sor nevében beszélünk. Azt mondták, ők kiadták az építkezési engedélyt, de az alkalmazott technológiáról nem volt tudomásuk. Ezen csak csodálkozni lehet. Mert én is építkeztem, s tudom, mi kell az induláshoz... Múltkor meg küldtek két kőművest, hogy gipszbetéteket rakjanak a törésvonalakra, és így állapítsák meg a friss repedéseket. Én bizony nem engedtem leverni a vakolatot, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy a gipsz így megrepedhet. Legfeljebb kiszárad, és kész. Különben is, ez most már késő, akkor kellett volna megtenni, amikor decemberben az első repedéseket észleltük. Kardos Ferencékhez is becsöngettem. Az emeleti helyiségek végigjárása közben náluk szintén rátaláltunk a hajszálrepedésekre. Itt gipszbetétet is látok, és rákérdezek: vajon ki tünteti majd el a falról ezeket a foltokat? Egyelőre még a házigazda sem tudja. Eléggé szűkszavú, de amit mond, abból kiderül: a helyi szervek az időhúzás taktikájához folyamodtak, hiába figyelmeztették őket mindjárt az elején, nemigen hallgattak rájuk. Pedig akkor még tehettek volna valamit. Azóta csak az új repedéseket számolhatják. Strofek Istvánéknál döbbenek rá arra, hogy bárhova megyek, mindegyik házban ugyanonnan köszönnek vissza a repedések. - Nem akarok senkit sem megvádolni, de az tény: mióta itt dolgoznak, nálunk is megjelentek a repedések, s attól félünk, hogy nagyobbodni fognak - foglalja össze kételyeit a férj. - Nálunk is gipszbetéteket raktak a falba. Ha megrepednek, kártérítést fizetnek. Nekem pedig nem az a célom, hogy fizessenek, én azt szeretném, ne legyen károm. Ezzel a gondolatával alighanem mindegyik utcabeli egyetértene. A főosztályvezető próbálkozásai De hogyan vélekednek a történtekről a városházán? Váratlanul toppantam Molnár Lajos irodájába. A hivatal építési osztályvezetőjével hosszasan beszélgetek a Svoboda utcaiak panaszáról. Magnókazetta őrzi a szöveget, most csak vendéglátóm lényeges észrevételeit adom közre. - Azért kell cölöpözni, mert a geológiai vizsgálat kimutatta: nincs teherbírása a talajnak... Mivel az ünnepek alatt 10-12 napon át szüneteltek a munkálatok, csak január 8án mentünk ki az írásos panasz kivizsgálására. Másnap a tervezővel tárgyaltam, s kértem - akárcsak előtte szeptemberben - változtassa meg az alapozási technológiát. Ó azt mondta, erre nincs lehetősége. Vele nem tudok dűlőre jutni... Ebbe nem nyugodtam bele. Szlovákia leghozzáértőbb szakemberénél érdeklődtem. Ó úgy vélekedett, nincs ok arra, hogy a felsoroltak miatt az építkezést valaki is leállítsa, mivel minden a szabványoknak megfelelően történik. Megpróbáltam a beruházó Stavoinvestánál is intézkedni. Nekik az volt a véleményük, ha leállítjuk az építkezést, Párkányban nem lesz iskola... Tulajdonképpen beigazolódik az, amit az első naptól kezdve sejtek: a vakolatrepedéseken kívül azért más kár nem lesz a házakon... Különben az egész: Terasy lakótelep nagyon kicsi teherbírású talajon fekszik. Én is ott építkeztem, de száz méterrel arrébb. Nálam ugyanúgy repedések vannak a falakon... Máshova nem helyezhettük el az iskolát, mert a városfejlesztési terv a komplex lakásépítés keretében itt számolt vele. Más kérdés, hogy hamarabb nem jutott rá pénzforrás... Senki sem fogja leállítani az építkezést. Akiknek hatáskörükben volna, nem hajlandók változtatni a technológián. Mégiscsak lehet? Másnap helyszíni szemlén jártak az utcában a kivitelező és a beruházó szakemberei. Utána asztalhoz ültek a lakókkal, hogy néhány kérdésben megegyezzenek. Molnár Lajos főosztályvezető, aki szintén jelen volt, elmondta: eddigi eljárásukat helyesnek tartották, s nem indokolt az építkezés leállítása sem. Tompítanak viszont a cölöpverés hatásán, s a kivitelező vállalat: a kár nagyságától függetlenül kifesteti a lakásokat. Az is kiderült, a cölöpök 80 százaléka már elkészült, s a munkálatok még két hétig tartanak. Első szuszra aránylag kedvező megegyezés. De vajon a lakók is így látják? Turczel István és a többiek kissé megnyugodtak a kiszolgáltatottság hosszú napjai után. Talán most érezték először: egyenrangú partnerként számolnak velük az ügy rendezésében. Erre utal az is, hogy február 6-án ugyanebben az összetételben újra találkoznak. A történtek után mégsem bíznak határtalanul az ígéretekben. Már a cölöpözés végét várják, újabb repedések és károk nélkül. És megértem őket, mert tudatuk mélyén valahol ott bujkál: ha most sikerül megegyezniük, miért nem ment ez már decemberben? Miért kellett hivatalos úton járva egymástól száz méterre lakó embereknek majdhogynem fényévnyi távolságra távolodniuk? Az érintettek ezt már alighanem nélkülem is megválaszolják. J. MÉSZÁROS KÁROLY NEM SZEMFÉNYVESZTÉS „Szerintem reklámozni csak olyan termékeket vagy dolgokat lehet, amelyeket a lakosságnak biztosítani is tudnak" - írja levelében Maťaša Mária Rimaszombatból. Példának a magyarországi sajtótermékeket hozza fel, melyek behozatalát és terjesztését a nyáron Komáromban megalakult Csemart Galéria vállalta, legalábbis ez tűnt ki az Új Szó november 16-i számában „Magyarországi lapok - olcsóbban" címmel közölt interjúból. Azóta is több írás jelent meg erről az újságbeszerzési formáról. Olvasónk a cikk megjelenése után azonnal írt Komáromba, megrendelte az RTV-t. A válasz hamarosan megérkezett, forduljon a Csemadok Járási Választmányához. Járt ott is, az igénylők jegyzékébe vették azzal, hogy hétvégén menjen az újságért. „Ez mind szép lenne így, de sajnos újság nem volt a hétvégén ... nem értem miért reklámoznak olyan dolgokat, amikor az egész csak szemfényvesztés!" - bosszankodik olvasónk, s kérdi hol juthat hozzá a már húsz éve megkedvelt lapjához. A panasszal kapcsolatban Németh Gyulától, a Csemart Galéria vezetőjétől kértünk felvilágosítást. - A dél-szlovákiai járásokban a lapterjesztők hetente megkapják a magyarországi sajtótermékeket, de, az RTV iránt óriási lett az érdeklődés, amit sajnos egyik napról a másikra nem tudunk kielégíteni. Tavaly sokan még a Postai Hírlapszolgálat terjesztésében, illetve a Prágai Magyar Kultúrán keresztül kapták meg a Rádió- és Televízióújságot. Mivel új évtől a magas árak miatt az olvasók nem újították meg az előfizetéseket, nagyon megnőtt a kereslet. A magyar partnerek igyekeznek hetente biztosítani a kért példányszámokat, például az RTV-ből kétezer ötszáz helyett már négyezret szállítanak, de így sem tudják (tudjuk) kielégíteni az igényeket. • Mikortól várható javulás? - Februártól már hatezret rendeltünk, a Rimaszombati járásba kétszázat küldünk, de visszajelzést kaptunk, hogy hétszáz is elkelne. • A főváros lakossága hol, mikortól juthat hozzá olcsóbban a magyarországi sajtótermékekhez? - Pozsonyban pillanatnyilag még sehol, de igyekszünk minél előbb megoldani a lapárusítást. A Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya a Štúr utcában, az idegen nyelvű könyvesboltban és Püspökin tervez lerakatokat, de talán a Széplak (Obchodná) utcában is sikerül egy kis boltot bérelni erre a célra. Addig is megrendelőink, vásárlóink türelmét kérjük. TÓTH AGNES KELL A TALÁLKOZÁS A fenti megállapítás többször is elhangzott a csütörtöki tanácskozáson, amely baráti összejövetel volt inkább. A pozsonyi lengyel főkonzulátuson Eugeniusz Wlodyga konzul és Jacek Baluch nagykövet látta vendégül a szlovák kormány néhány tagját, köztük Jozef Kučeráko

t, a kormány alelnökét. A két fél megállapította: az, hogy tavaly októberben a szlovák kormányfő első külföldi útja éppen Varsóba vezetett, nagyobb jelentőségű, mintsem hinnénk. És nemcsak azért, mert Vladimír Mečiar olyan fogadtatásban részesült Lengyelországban, amilyenben még Kohl kancellár sem. Kinevezése után Jacek Baluch nagykövet is azonnal Szlovákiába utazott, hivatalba lépése óta többször is járt itt - és nem kötelességből, hanem mert nagyon sze-, reti Szlovákiát. A csehszlovák-lengyel gazdasági együttműködés évekkel ezelőtt is jó volt. Jelenleg az árucsere-forgalom 30 százalékát Csehszlovákia és Lengyelország között Szlovákia bonyolítja le, s minden lehetőség adott, hogy a jövőben ez a szám még nagyobb legyen. A pozsonyi lengyel kulturális központ igazgatója, Marián Grzeáczak az épülő kulturális kapcsolatokat vázolta fel, a két nemzet alkotóinak együttműködését, a modori irodalmi szalon rendezvényeit, a Komenský Egyetemmel, a Szlovák Filharmóniával közösen tartott rendezvényeket s a szlovák és lengyel írók találkozóját - amely az első volt. Hasonló baráti találkozókat a jövőben is szerveznek, mert - mint hangsúlyozták - a polikusok (is) felelősséggel tartoznak a két állam jó kapcsolatáért. (kiedr) TATA, JÖJJÖN VELÜNK EMMAUSZBA! Forradalom ide, rendszerváltás oda, tovább tart a Nagy Menetelés. Vagyishát, felújítjuk a régi szép hagyományokat. Megszoktuk, nem tudjuk abba hagyni. Menetelés nélkül nem élet az élet, unalmas a kemencepadkán heverészni. Nyergelünk tehát, málházunk, termoszt, pogácsát, valutát a batyuba, s irány Emmausz! Ki lovon, ki gyalog, ki szamáron. Akinek futja rá, Favoriton. Megáll a karaván a falu szplén, s a vezér beszól az első udvarba: ,,Hé, tata, jöjjön velünk menetgyakorlatra! Szóljon az egész falunak, senki le ne maradjon!" „ Ugyan, fiacskám, elnehezült az én lábam, nem bírom a nagy jövésmenést, Emmausz meg ugyancsak messzire van. Megjártam én a Piavét, meg a Don-kanyart, a kies Szudéta-vidéket, ugyan hová mennék, vén fejjel? Azt mondjátok, Európába? A szakramentumát, hát akkor most hol vagyunk? Ez tán Ázsia? Hé, mama, gyere csak elő, ezek itt azt mondják, Európába kell menni! Nyergelj, anyjukom, gatyázni nincs idő; kanyarítsd a nagykendőt a válladra, tán még Egyiptomot is meglátod, ha jól nekilódulunk ezekkel a bátor vándorokkal. Csak aztán ugy ne járjunk, mint az oroszok ötvenhatban, amikor Budapesten meglátták a Dunát, s elkezdtek kiabálni: Éto Níl, éto Níl! De már olyan balgák csak nem leszünk, úgy-é?" Együtt, egyenjogúan. Míg véresre nem tapossuk a lábunkat. Sok-sok menetelés van a mi bokáqkban, csúzos derekunkon, görnyedt hátunkban. Még a repeszdarabok is zümmögni kezdenek a nagy gyönyörűségtől, hogy végre megjártatjuk őket. Ugyancsak unatkoztak az inainkban, beágyazódva. Sok-sok menetelés van a mi térdünkben: a Nagy Rózsaszín Álom megjáratta velünk a fél Földet. Eljutottunk Koreába, Kubába, Vietnamba, az afgánusokhoz is. Ha nagyon elfáradtunk, s a banda nem akart menni, lánctalpra kaptunk, úgy mentünk látogatóba. Mert menetelni kellett, a Nagy Giccs így kívánta tőlünk. És a marxista klasszikusok. Hogy ideje lenne már valami mást kitalálni? ,,A temetői visszük-e, anyjukom? Meg a kertkaput? Mi lesz a malackánkkal? Rablók kezére jut, míg oda leszünk! Jobb lenne itthon maradni, úgy-e? Én is amondó vagyok. Az a fránya Európa meg majd csak idejön, ha már mi is itt vagyunk, s nem a kukkubeusok földjén." Logosz játékszabályok: A játékosok lerakják bábujukat az annak megfelelő színű, szamárháton lovagoló játékosokra. Az egyik játékos vállalkozik arra, hogy játékvezető lesz. (...) A játékosok sorban dobnak, és annyit lépnek, amennyit a dobókocka mutat. (...) Ha a játékos "a kérdésre jó) válaszolt, annyit lép előre, ahány pontot a kérdés ér. Ha a játékos nem tudja a választ, ahány pontos a válasz, annyit lép visszafelé. (...) A játék során az előrehaladás közben ki lehet ütni az ellenfelet, visszafelé haladás közben nem. Akit kiütnek, visszamegy a Start-képhez. (,..)Az győz, aki legelőször ér be a célba, Emmauszba. Most meneteljünk, vagy maradjunk? KÖVESDI KÁROLY