Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-10 / 8. szám, csütörtök

RIPORT - INTERJÚ HMmBBM—BMMaBHB lói szói. 1991. JANUÁR 10. Fő a mellékes? Szédítő ütemben emelkednek az árak; a lakosság bevételeiben ezzel egyenes arányban csökken a főállásból származó jövedelmek aránya és nő az egyéb forrásból származóké. Az e témakörben végzett felmérések a tudomány eszközeivel is alátámasztják tapasztalatainkat: aki ma jobb színvonalon akar élni (pontosabban: hacsak olyan színvonalon akar elni, mint eddig), az igyekszik valami mellékes után nézni. E témának egyre terjedelmesebb irodalma sokféle szempontból taglalja elsősorban ennek a dolognak a hátrányait: csökken a pihenésre fordítható idő, kevesebb törődés jut a családra, csorbát szenved az önképzés és a művelődés. Nem mellékesek a mellékesek ellen felhozott erkölcsi szempontok sem: sokan — és nem jogtalanul — féltik tőlük a főmunkaidőben végzett tevékenység becsületét. Nos, e kritikák és félelmek egy része jogos és alapos, más része nem. Az egyik em6er tényleg bűnösen elhanyagolja a családját a pluszjövedelmek hajszolása miatt, másoknál viszont éppen a családdal való törődés jele, ha az illető pluszerőfeszítéssel biztosítja a megfelelő életnívót. Hogy ki jut hozzá pluszjövedelemhez és ki nem — ez korunk egyjk fontos kérdésévé vált. A színskála végtelen. Úgy tűnik, hogy az egyetlen, amiben teljes az egyetértés. A kocatolmács Frissdiplomás, fiatal mérnök az utcán. - Te tudsz németül - mondja, s mintha ugratni akarna. - Mi az, hogy: Halbleiterbauelemente? - Fogalmam sincs. - Hát az, hogy: Schwingkreis? - Talán lengő karika? Vagy lengető karika, mondjuk, ritmikus tornához?... " - Á, dehogy! Rezgőkör! A fiatalember elektromérnök. A főiskolán kezdett németül tanulni. Azóta már angolul is tanul, tömött aktatáskája csupa szakfolyóirattal van teli. Bújja a szakkönyvtárakat, tematikák szerint cikkeket gyűjt és fordítja őket. - Minek csinálod? - Érdekel is, ráadásul még fizetnek is érte. Tejföl a gyéri fizetésre. Igaz, egyik ősszegtől sem megyek a falnak. Schwingkreis: rezgőkör. Magyarul sem tudom, mi. Azzal vigasztalódom, hogy nincs a világon tökéletes nyelvtudás; a kicsit hetykén-győztesen mosolygó fiatalember viszont rokonszenves, ahogy rohan a maga mellékes irányába. „Cipész a kaptafán

ál" C. Ilona is mérnök. Fiatal és siet. Távhallgatóként, levelező hallgatóként végezte a főiskolát: technikusi állása mellett magolt évekig. Ő is a pozsonyi magyar gimnázium növendéke volt hajdanán, szívesen meghívnám, vinném egy presszóba: - Iszunk egy kávét, mesélsz. Ismerősökről, melóról, magadról. - Nem lehet. Rohanok dolgozni. - Délután ötkor? Másodállásban egy kutatóintézetbe jár, ahol hárman-négyen egy új eljáráson dolgoznak. Ilona azt mondja: nagyon érdekes. - És jól fizetnek? - Tűrhetően. Amíg van miből. - A gyárban, főállásban, mit kapsz? - Technikusként 2050-et kaptam, a diploma után, alapfizetésben, cz lement 1850-re. Most2900-on állok. - Kevesled? - Hát nem valami nagy pénz, annyi biztos. De nemcsak a pénz miatt vállaltam másodállást, hanem mert izgalmas is. -A gyári laboratórium unalmas? - Ajaj. Mintavétel, rutinvizsgálát, napló. Minősítés, papír, bizonylat. Jegyzőkönyv, dekádjelentés, havi jelentés. Csupa rutin. Ha nem vagyok benn, mindent elvégez egy laboráns. Valaha ón is ezt csináltam. Eleinte zúgolódtam, hogy nem ezért bifláztam, és el akartam menni. Akkor nem engedtek, azt mondták, végeredményben ők támogattak a tanulásban. Most már mehetnék, jelenleg viszont már jól jön a két kereset együtt. Ráadásul érdekes is, amit abban a kutatóintézetben csinálok. - Ha sikerül, másodállásban még az aspiránsi munkadat is megírhatod. - Gonosz vagy. Nem lehet azt megérteni, hogy ha valaki szereti a szakmáját, akkor idegesíti a primitív rutin? Egyszerűen nem akarok elbutulni: a szakmámban fusizok. Alapelvem ugyanis, hogy a cipész maradjon a kaptafánál. Igaz, valóban gonoszkodom Ilivel. Értelmes, modern nő. Harmincas éveinek legvégén jár, és mint mondja: új bútort szeretne, Még hajadon, talán valamivel kapósabb is lenne egy kis vagyonnal. Miért ne kereshetne hát egy kis mellékest — ami mostanában már nem is egészen az? Seprűtánc Az égegyvilágon semmi baj nem történik — azaz: nem támad ellentét az iskola és annak területileg illetékes szakmai felügyelete kőzött —, ha Mariska nénit elkerüli az influenza. Csakhogy ő megfázott, két-három napig lábon cipelte bacilusait, mígnem kénytelen-kelletlen ágynak dőlt. És mert a szóban forgó iskolában ő látta el a takarító tisztét, elképzelhető, mekkora felfordulást okozott a hiánya. Igaz, a pedagógusok megpróbálták a maguk módján kitölteni az űrt. Először a gondjaikra bízott gyerkőcökkel kísérelték meg rendben tartani az osztálytermeket; pér nappal később pedig egy másik megoldást is kieszeltek: a tanárok felparcellázták maguk között az iskola folyosóit és termeit, hogy mindenki felmossa, felsöpörje a saját négyzetmétereit... Nem is volt gond egészen addig, amíg ki nem derült, hogy Mariska nénit a szövődmények hosszabb ideig távol tartják az oktatási intézménytől. E hír hallatán a tantestület szinte kollektíven meghátrált az önként vállalt társadalmi kötelezettségtől. Nem így a tanerők két legifjabbja! Ők bementek az igazgatóhoz, s kerek perec közölték: hajlandók takarítani Mariska néni megosztott béréért, természetesen, a tanítási idő után. A direktor nem kérdezte a miértet, frissdiplomások esetében nemigen van szükség az ilyesmire, hanem gondolkodás nélkül megadta az engedélyt. Jó véleménnyel volt fiatal kollégáiról, becsülte a diákokkal való eredményes kapcsolatukat, és tudta, sohasem tartoznak ama pedagógusok körébe, akik alig Várják a kicsengetést. A két fiatal pedagógus a takarítást Is becsülettel elvégezte. Vállalkozásuknak hamar híre ment, s aki hallott róla, jobbára véleményt is mondott. Többségben voltak a pártolók, mondván: nem esik le a pedagógus fejéről a korona, ha partvishoz nyúl, vagy vödröt ragad; a szabad idejével különben is mindenki maga rendelkezik, no meg a pénznek egyébként sincs szaga. Folyt is a takarítás a maga módján zökkenőmentesen, mígnem a szakmai felügyelet ügybuzgó tisztségviselője tudomást nem szerzett az esetről. Azonnal közbelépett: ha egy pedagógusnak sok a szabad ideje, azt töltse könyvtárban, szakirodalom társaságában, hogy még alaposabban felkészülhessen a gondjaira bízott növendékek elméjének pallérozására. Száz szónak is egy a vége: e megállapítással nemigen lehetett vitatkozni és a két pedagógus fölhagyott a takarítással. Természetesen, nem a munkát sajnálták, hanem a pénzt. És hogy ki takarít, kinek a kezében táncol most ott a seprő? Egy magánvállalkozó, akinek címe és szándéka újsághirdetésben volt olvasható. A bére pedig Mariska néni bérének csaknem á duplája. Akinek az a dolga, hogy elégedett legyen, most megteheti. Egy em

ber, három állás A főkönyvelő, amikor belépek, a rajtakapott heves mozdulatával lök egy dossziét az íróasztalába; de azután felismer, felderül, kávét főzet. - Hogy élsz? — kérdem. - Egyformán, a lecsúszás előjeleivel. - A fizetésed? - Háromezeregy. - Prémium? - Ne bolygassuk, nevetséges. -A fiúk? - Megvannak. Rémes, mennyi ruhát, cipőt pusztítanak, mit nőnek ki. Mindegy. Hogy vagy te? Makacsul kérdem tovább: - Nem mentél itt előbbre? - Hova? Fő-főkönyvelőnek? - Gondolom, nem éltek egykönynyen. Önérzetesen felcsattan: - Éltünk! Múltidőben! Egyszerűen meguntam a krajcároskodóst, és két másik helyet szerveztem magamnak. Méghozzá úgy, hogy többnyire itt, ennél az íróasztalnál meg ezzel a telefonnal tudom elintézni a másik kettőt is. - Jó ez? Nem érzed erkölcstelennek? Legyint. - Erkölcs?... Nagy szó. Elmúltam negyven. Itt minden rendben van. Határidőt nem mulasztok, a revizorok megdicsérnek, és amikor mások fásultan unatkoznak, én dolgozom. Végre pénzt akarok látni. Ha nem félteném az egészségét, * egy negyedik állást is tudnék neki kínálni. Egyvalaki a menők közül Az irodaház folyosóján találkoztam a programfejlesztési osztály vezetőjével. Ápolt külsejű, jól öltözött, választékosan udvarias és udvariasan felületes férfi. - Örülök, hogy látlak — mondja. Behívnálak, de sajnos vannak nálam. - Nyilván tárgyalsz. Értekezel. Könnyű kézmozdulattal: - Most nem. Két vizsgázó van nálam. - Tanítasz még? - Megszoktam. -Hol? Egy főiskolát, egy középiskolát, ós egy maga szervezte privát kurzust említ. - Nagy elfoglaltság lehet. Ennyire szeretsz tanítani? - Nem is tudom - gondolkozik el, majd egy fanyar mosoly villan át az arcán: — Nézd, ez van, ez is fizet. Valami kell. A fizetésből csak az igénytelenebb ember él meg. Tudod, hogy nekem például hobbim az utazás és újabban a szerencsejáték. Jó dolog, hogy már nálunk is lehet kaszlnózni... - Hol jártál a legutóbb? - Tavalyelőtt egy olaszországi körutat tettem. Tavaly Jugoszláviában jártam, természetesen, Ausztrián keresztül. Kedvelem az ilyen körutazásokat. - Kocsid? - Még a régi Favoriton közlekedem, de már listán vagyok egy újabbra is. - A lakásod? - Csak amolyan magamfajta, magányos farkasnak való; alkalmilag belefér egy-egy nő. Rengeteg időt töltök itt az irodában. Itt sem kapom ingyen a fizetést, és az embereimnek is kell munkát adnom. Bocsáss meg kérlek, szervusz, minden jót. O a menő. Avagy: csak a menő manó? Bér, fegyelem, erkölcs Ülők a pozsonyi repülőtér várócsarnokában. őszies köd van, repülőgép nem indul, nem érkezik. Egy gyárigazgató ül mellettem a várótermi bőrfotelban. Társalgásunk közben kiderül: kétezer embert dirigél. Mint mondja: nem szeretik különösebben, mert igyekszik erőskezű lenni. Már amennyire az lehet valaki manapság, a tervgazdálkodás romjain. - A mellékes? — gondolkozik el. — Rossztól kérdezi, engem nem érint túlzottan. Nálam az alkalmazottak zöme nő, azoknak meg otthon van a „mellékese". Viszont elég bajom van a férfiakkal, mert örökösen morgolódnak. Jó lenne, ha becsületesebben megfizethetném őket. - Erre egyelőre nincs túlzott kilátás? - Máról holnapra aligha. Pedig jó lenne. Sokkal többet adni annak, aki sokat dolgozik, és keveset a lógósnak. Nemcsak a gyárban, hanem mindenütt igazán érdekelt emberekre lenne szükség. Ehhez az kell, hogy aki tehetséges is, dolgozik is, az előtt megnyithassam a kasszát, a mihasznának viszont fügét mutathassak. Az a párszáz korona, ami most jelenti közöttük a különbséget, az nevetséges összeg. Egy ötvenesért negyed kiló vajat, egy kenyeret, két-három liter tejet kap az ember... Ugyanakkor az én kezemet megköti a bórstop. Pedig igazán jó lenne ötről hatra jutni a fizetések dolgában. Tucatjával tudnék a magam gyárában is például megoldandó műszaki problémát, feltéve, ha a nevetséges célprémiumok helyett kitűzhetnék nagy összegeket. Egyelőre azonban a bértarifa az úr, az embereim pedig takaréklángra állítják az agyukat. Mondjam nekik, hogy elő-legezzék a munkaerejüket, aztán majd egyszer betakarítjuk a gyümölcsét? Senkitől sem vehetem zokon, ha > egyebütt pluszmunkát keres. Legföljebb annyit mondhatok, hogy a másodállás, az örökös fusizás pénzt hoz ugyan, de kimerít és kiuzsorázza az embert. A legszomorúbb az, hogy nem a rossz munkaerő fut a mellékes után, hanem a szorgalmas, a belevaló. Közben még ügyeskedik is: kicseréli a gyári szerszámkészletét az otthoni vackaival, hiszen a leltár darabra megy. Ebben a helyzetben még csak beszélni is kár bérről, fegyelemről, erkölcsről. - Ez világos. De mi lesz? - Magánemberként egyetlen dolog érdekel: a jövedelmem. Igazgatóként viszont már kettő: egy komoly bérezési reform és ehhez kapcsolódóan olyan fegyelmezési lehetőség, ami mellett mindenki a bőrén érzi, hogy a főmunkahelyén van a fődolga; hogy a mellékes csakugyan mellékes. Mondok példát is rögtön! Tavaiy szereltek nálunk az olaszok egy gépsort. A búcsúvacsorán azt mondta az olasz művezető, hogy kedves emberek vagyunk, de Olaszországba csak turistának menjünk, mert ilyen munkatempóval a legjobb szakmunkásunk sem viszi többre az udvarsepregetésnél. Igazgatóként azt szeretném, hogy egyetlen olasz se mondhasson ilyen arcpirító dolgokat; és necsak kipenderíthessem a selejtembereket, hanem a javát úgy tudjam megfizetni, hogy egy se szaladgáljon mellékes után. Persze, tudom én: országos méretben bonyolultabbak a kérdések, de nálam így, ilyen egyszerűen jelentkeznek. Ez az igazgató kicsit megszállott ember, szinte éjjel-nappal ott van a gyárban. Az arca kissé gyűrött, a kézfogása kemény, mintha satuba szorítaná a kezemet. Nem esik roszszul ez a prés. Megpróbálom viszonozni. # * * Ez a szó, hogy mellékes, a kereset egy fajtáját jelöli. Súlya, színezete van, s legfőképpen szerepe a családi költségvetésben. Jó szeizmográf a nyelv. Ha a szavak (hang)súlya és jelentése külön is kiérződik, akkor érdemes mögéjük nézni. MIKLÓSI PÉTER Gondolattükör - Most mindenütt sokat írnak róla, a legkülönbözőbb históriákat mesélik: hogy paranoiás volt, hogy a saját testőrsége elől is elbújt stb. Én magam úgy vélem, hogy nagyapám bírálata —: csupán köpeny, e mögé rejteni a jelenlegi vezetés a hiányosságokat. Sztálin majd negyven éve halt meg, most pedig mindent rá akarnak fogni. Számomra Sztálin nagy kérdőjel. Nem lehet mai szemszögből bírálni, például az iparosítás miatt. Ha akkor nem valósíthatja meg idejében, akkor ma „Hitler alatt" volnánk. Azok, akik Európában imádkoztak érte és elnevezték felszabadítónak, akik előtte térdeltek, most lerombolják a szobrait. Köpök rá! Kikiabálják magukat, lármáznak, de akkor is elismerik, ami jár neki. Ki emlékszik ma a bírákra, hóhérokra? Napoleon kiűzőire? Csak az imperátorra emlékeznek... (Nagyapám — Joszif Sztálin — beszélgetés Jevgenyij Jakovlevics Dzsugasvilivel, Verejnosť, jan. 4.) * * * - ...Nagyon könnyelműen használják a „baloldal, jobboldal és közép" címkéket. Tulajdonképpen itt semmilyen baloldal nincs, a jobboldal inkább csak hiszi, hogy jobboldal, programnyilatkozatai olyannyira ellentétesek, hogy egyaránt tartalmaznak jobbos és balos elemeket. A nemzeti specifikumokhoz való hozzáállásuk ipkább baloldali. De képesek érvelni, azt mondják, hogy a piacgazdaságra való áttérés megköveteli ezeknek ez eltéréseknek a lehető legnagyobb mérvű minimalizálását. E tekintetben az adott koncepciónak az unitárius állam felei meg a leginkább. De ez utópia. Nem tetszik az effajta álláspont, hiányzik a jobboldal szociális alapja, hiányzanak a középrétegek, vagyis a középréteg ideológiája. A baloldal szétvert, demoralizált. Nem tetszik, ha azt mondják, hogy: aki közép, az tulajdonképpen baloldali — ezt nem tartom tisztességesnek. Nehéz megmondani, ho! a közép, mert nem tudom, hol a baloldal, a jobboldal pedig épp csak születőben van. (Petr Pithart, cseh minisztereinők nyilatkozata a Szabad Európa Rádiónak, Národná Obroda, jan. 4.) s|e $ $ - Sokan a szememre vetik, de támaszkodtam a kommunistákra. A legrátermettebb emberek voltak a járási nemzeti bizottságon. Az osztályvezetőim többnyire kommunisták voltak, és nem szégyenkezem miatta, hogy együtt dolgoztam velük. Ezúttal most a nem munkásszármazást mutassuk ki, nem pedig a lojalitásunkat? Számomra akkor van becse az embernek, ha hatékonyan dolgozik, és nem a zsebére gondol. (...) Számomra az a jobboldal, amely a nagytőkére irányul, a nagy pénzekre, a nagyvállalkozásokra. Amíg a baloldal az én szociáldemokrata érzelmeim szerint mindig a kisemberek és szegények érdekeit védelmezte. (A krízis nem ért véget, beszélgetés dr. Vladimír Vacekkal, a prágai VII. városkerületi hivatal helyettes vezetőjével, Rudé právo, jan. 4.) * * # - Az év végéig Szlovákiában mintegy 38 ezer ember volt munka nélkül, ami 1,3 százalékos munkanélküliséget jelent. Csehországban ez a határ 0,6 százalék között mozog. Szlovákiában a munkanélküliek viszonylag nagy részét az adminisztrációból elbocsátott nők képezik, vagy azok, akik korábban háztartásbeliek voltak. A romák a többi lakossal összehasonlítva 5-6-szor gyakrabban munkanélküliek. (Ez az ország már rosszabb dolgokat is átélt, mint a munkanélküliség, Stanislav Novák szlovák munka- és szociálisügyi miniszter, Pravda, jan. 5.) Összeállította: (kop.)