Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám, szombat
A sszonyom! - szólított meg az erdélyi népviseletbe öltözött fiú. Két óra múlva indul vissza a Balt Orient, addigra szeretném eladni az árumat. Vegyen tőlem székelykendőt, fali szőttest, rakottszoknyát, hímzett blúzt, korondi köcsögöt. Visszalépek. A kínálat és a portékák szépsége lenyűgöz. Vásárolok is ezt-azt, otthagyok a markában vagy ezer forintot. Másnap, harmadnap ugyanott árul, a Balkán felé induló vonaljával csalja az arra járót. - Erdélyi maga egyáltalán? - állok elé a délutáni csúcsforgalom kellős közepén. Késő őszig a pályaudvarokat ellepték a kéregetők. A Nyugatiban az indulásra váró vonatok ablakaiban is rendre felcsimpaszkodtak a rikító ruhákba öltözött román cigányasszonyok. - Ez emlékeztet arra az esetre - mondta egyik ismerősöm - amikor Romániában a vonatablakból cukorkát dobáltunk a gyerekeknek... Csakhogy a koldulás huszadik század végi művelői pénzt kunyerálnak. Pénzt, pénzt és még egy keveset. Felénk nyújtották rongyokba bugyolált porontyaikat, míg a csenevész nagyobbak anyjuk szoknyájába kapaszkodva ágaskodtak. ELADÓ AZ EGÉSZ VILÁG Budapesti pillanatképek A huszonéves srác az aluljáró lépcsőit figyeli. Mióta Demszky Gábor lett Budapest főpolgármestere, azóta több a rendőr (legalábbis úgy tűnik), sűrűbb az ellenőrzés a piacokon, állomásokon. Itt a belvárosban meg különösen veszélyes az árusok szempontjából az Astoria melletti aluljáró. - Valamiből meg kell élni - böki foghegyről a választ. A románok is jól jártak, felvásároltam tőlük az egész kócerájt. Ezért a vadvirágos népviseletért például a farmeromat adtam. A viszonteladó minden bizonnyal óriási haszonnal adja tovább az erdélyi árut. Amióta a némiképp szabaddá vált Romániából napjában többször is befutnak a vonatok, azóta az illegális cserebereakciók hatalmas méreteket öltenek. Nehéz kiszúrni a kétes elemeket. így aztán találomra csap le a rendőrség, ami majdnem olyan, mint a villámcsapás a székely viccekben: csap jobbra, csap balra - ritkán egyenest. Annyit azonban elértek (ha mást nem), hogy félnek az árusok. A mi emberünk is izeg-mozog, feszeng, percenként megrángatja a hímzett zakó ujját, alját. Még ez is! Hiába. Nem rá szabták. xxx Pár héttel ezelőtt a belvárosban utamat állta egy cigányasszony. Szeméből annyi elszántságot, erőszakot, cinizmust olvastam ki, hogy földbe gyökerezett a lábam. A felém nyújtott rongyos papírdarabot úgy olvastam, mintha hátamhoz egy pisztolyt szegeztek volna. „Tisztelt uram (asszonyom)! adakozzon ennek a derék román asszonynak, akinek 6 (hat) gyereke van és üldözik a szekusok." Fölnézve a kusza irományból kerestem a derék asszonyt, az üldözött családanyát. Nem találtam, de sietve kinyitottam a pénztárcámat. Markába öntöttem az aprót és villamosra szálltam. - Minek ad nekik? - torkoltak le valahányszor, amikor pár forintot nyomtam a szutykos marokba. - Menjen dolgozni! Legfőképp meg haza...! Télre eltűntek a színes ruhás, külföldi koldusok, helyüket felváltotta a hazai utánpótlás. Reggelente megdöbbentett a metróállomásokon alvók látványa. Álmukat a szerelvények röpítették a sötét alagútba. xxx - Milyen lapot akar? Társkeresőt vagy leszbikusát, homokosat vagy csak közönséges szexújságot? - Fényképezhetek is? - kérdeztem és benyújtottam az igazolványt. - Na bumm! Megint egy csodálkozó külföldi! Azt hiszi kislány, hogy magukhoz „cseszkóba" nem ér el a pornó, a szexhullám? Itt dögöljek meg, hogy még le is fognak pipálni bennünket. xxx - A budai Lottó Áruház kong az ürességtől. Pár méterrel távolabb tombol a feketepiac. Itt vagyunk a híres, hírhedt Etele téri piacon. Akar Honda motort? Tessék. Faragott román bútort? Negyvenezer darabja. Orosz kaviárt? Vegyen hozzá kölnit is. Lila, fekete, zöld farmert? Márkás cigi illik hozzá. Lengyel rókabundát, gallért, sapkát? Nagy tételben olcsóbb! - Nem szeretem a fényképészeket - fog meg egy szőrös mancs, éš emel fel pár centire. - Nem vagyok fotogén - jön a magyarázattal, xxx Az utca túloldalán karácsonyfadíszeket, sportkellékeket, melegítőket és cipőket, csizmákat árul egy pozsonyi házaspár. Kempingasztalukon békésen megférnek egymás mellett a bőrtermékek, meg a Skoda alkatrészek. Mellbevágó, hogy itt látok nálunk évek óta keresett alkatrészeket. De a piacon aránylag olcsón kínálnak japán kvarcórát, török bőrdzsekit, francia pezsgőt, olasz inget, osztrák mélyhűtőt, orosz színes tévét, német szex- és svéd pornókazettát. xxx - Kivel akar ismerkedni? - dobol ujjaival a számítógép tetején a társkereső szolgálat főnöke. - Férfival, nővel, csoporttal? - néz rám halál komolyan. Mikor megtudja, hogy riportalanyai keresek egy bizonyos hirdetés alapján, csak legyint. - Úgy se nyilatkoznak: No, nem a hirüket féltik, hanem az üzletet. Aztán rágyújt egy márkás cigarettára, s két szippantás közt felvilágosít: - Adok pár hónapot, s maguknál Szex-kioszk - bárhol... is természetes lesz egy olyan hirdetés, mely szerint „házastárs keres lányt vagy fiút - harmadiknak. Jelige: lehet kezdő is". xxx - Ebben a városban mindent elérhetsz, megkaphatsz, mondták a pesti kollégák. Itt minden adható és kapható. Csak a nyugalom, a biztonság, a tiszta levegő hiánycikk. Csak az, SZITÁS GABRIELLA VÁLÁS GALÁNTA1 MÓDRA FELOSZTVA, DE MARAD A KÖZÖS. Hosszú és kemény tétnek nézünk elébe, állítják az időjósok. A prognózis azonban nemcsak az időjárás várható viszontagságait vetíti előre, hanem a földműves-szövetkezetek további létével és gazdálkodásuk várható nehéz feltételeit is jelzi. A nyári szárazság következtében a takarmányhiány nagyon sok helyen aggasztó méreteket öltött. A megoldásként szóba jöhető állatállomány-csökkentés sem oldható meg könnyen, hiszen a húsárak emelése miatt a gazdaságok már így is ,,bőrben" kénytelenek raktározni a kitermelt húst. Az üzemanyagárak rohamos emelkedése újabb érvágást jelentett a szövetkezetek kasszáján. S ekkor még nem beszéltünk a vegyszerek, gépek és egyéb anyagok árának várható emelkedéséről, a termelési költségekhez kapcsolt bevételek azonban csak jó fél év múlva várhatók. Ez az általánosítható helyzetkép a Galántai Május 9 Földműves-szövetkezet esetében több mint jellemző. Kórkép, amit a ma már nevében sem egységes szövetkezet elnöke, Králik Erzsébet mérnök szavai csak megerősítenek. - Keserű valóság, de tény, szövetkezetünkben az előző évi eredményeket 1990-ben nem tudtuk megismételni. A szélsőséges időjárás miatt (is) csaknem húszmillió koronás veszteséggel zárjuk majd az évet. A növénytermesztés „totálkáros" állapotban zárt, az állattenyésztésben eleve veszteséget terveztünk, igy nincsenek rózsás kilátásaink az agrárreform várhatóan kemény és könyörtelen megpróbáltatásokat is hozó feltételei között. Az egykoron felsőbb utasításra 5 falu szövetkezetéből létrehozott mezőgazdasági nagyüzem 1991-től új szerkezeti felállásban vág neki a piacgazdálkodás veszélyeket és buktatókat rejtő ingoványos útjának. Noha itt is felmerültek szélsőséges nézetek, a tagok többségének határozata értelmében mégis úgy döntöttek, hogy az egyes falvakban működő üzemek visszakapják teljes önállóságukat, viszont a közös is megmarad. Az önállóság gazdasági alapjait megteremtették. Az alapvető termelési eszközöket és a traktorokat szétosztották. Januártól a gazdaságok saját maguk állják a termelés költségeit, és önállóan döntenek a bevételek és a nyereség felhasználásáról is. - Négy önállóan gazdálkodó termelőüzem és egy szolgáltató üzemrész mellett fennmaradt a szövetkezeti központ is, szerepe azonban jelentősen megváltozik. Elsősorban üzletpolitikával, piackutatással és -felméréssel, valamint az új terme-lési elképzelések felkutatásával és bevezetésével foglalkozik majd - hangsúlyozta az elnök. - Az adminisztrációt leépítjük, az itt dolgozóknak nem a termelés közvetlen irányítása lesz a feladatuk, inkább a koncepciók kidolgozása és megvalósítása. Alapvetően meg kell változtatni az eddig alkalmazott gazdálkodási módot, melynek lényege az volt, hogy először kitermeltük az árut, utána megpróbáltuk azt eladni. A jövőben mindenekelőtt hatékony piackutatással fel kell mérni, mi az, ami jól eladható a piacon, s csak azután termelni. Ezt a filozófiát a gyakorlatban is alkalmazni akarják. Már az idén több új növényfajtával próbálkoznak. A gabonafélék és a takarmánynövények mellett szóját, pohánkát, cikóriát is termesztenek majd. Új dolognak számít, hogy a sörárpa termesztésében magukra vállalják a rendszergazda szerepét. Az előző évek eredményei ezen a téren jogos reményeket keltenek, hiszen sörárpájukat már közvetlenül a nagyszombati sörgyárba szállítják. Veszteséggel gazdálkodni lehet, de nem érdemes, veszteséget tervezni viszont az elkövetkező időszakban kész öngyilkosság lesz. Ez legjobban az állattenyésztést érinti, amely már évek óta tervezett veszteséggel működött. Számítások szerint kétszázzal kéne csökkenteni a tehénállományt, a termelékenységet viszont a csökkentett létszámmal is meg kellene tartani, hogy a veszteséget felszámolják, s a telet is átvészeljék valahogy. Köztudott azonban, hogy ezekben az ínséges időkben a hús nem kelendő portéka. A szövetkezetben sok a fehér folt a földtulajdonjog rendezése körüli vita kapcsán. A tulajdonviszonyok bizonyítása terén itt is nagy a káosz: A nyilvántartás ugyanis nagyon hiányos, mondhatnánk, hézagos. A szövetkezetben nyilvántartott 1160 tag közül (ebből 750 az alkalmazott) jelenleg már csak 132 olyan élő tag létezik, aki egykoron bizonyíthatóan földdel lépett a szövetkezetbe. A többi adat vélhetően a kényszerházasság szentesilésekor eltűnt(?). Ezért most előfelmérést készítenek arról, kiknek van vélt vagy jogos tulajdonuk a szövetkezet használatában, s a tulajdonosoknak mi a szándékuk a továbbiak során a tulajdonukkal. Készül az új szövetkezeti alapszabály, végső formáját azonban csak a földtulajdon rendezéséről szóló törvény véglegesítése után kapja majd meg. Alapelve lesz azonban, hogy a tagok a tagrész arányában részesülnek a jövedelemből, ám ugyanilyen arányban kénytelenek lesznek' állni az esetleges veszteségeket is. Kemény, hosszú télről írtunk az elején. Úgy tűnik, az új esztendőben a galántai földműves-szövetkezet tagjai és vezetése számára azonban nemcsak a tél lesz hosszú és kemény. A próbaév során eldől, megállja-e a helyét ez a szerkezetiszervezési forma a piacgazdaság könyörtelen feltételei között, képes lesz-e olyan gazdasági eredményt biztosítani az itt dolgozóknak, hogy azok önállóan, de továbbra is a közösben gazdálkodjanak és gondolkodjanak. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 1991. I. 2. M ert az, amit saját lapotokban, majd az Új Szóban időről időre közreadtatok, egymásnak ellentmondó „igazságok". Márpedig tudvalevő, hogy a dialektika meghalt, s a fekete és fehér helyett jelenleg a szürke a divatszín azon a romos terepen, amit a demokrácia szlovákiai magyar nemzeti kisebbsége sajtóstruktúraként (Pfujj, de utálom ezt a fogalmat!) megörökölt a pártállam csehszlovákiai magyar nemzetiségétői. A valóság szinte viszont sokkal összetettebb, mint a feketéből és fehérből keverhető szürke. Amolyan igazi papagájtarka. Mielőtt a Nő 51-52. duplaszámát az egykori munkatárs nosztalgiával végigolvastam volna, a hetilap állapotáról szóló cikkeket kerestem. Találtam is kettőt. A december 19-i dátummal megjelent lapba - az újságírók időszámítása szerinti legrosszabb esetben is - két héttel előbb, tehát december 5-én adták le az aktuális vezércikket. Ha később, annál színesebb az eset. Ebben a vezércikkben a Szerkesztőség nevű kollektív szerző búcsúztatja a Nőt, s köszönti az ismeretlen nevű újszülött lapot. Kősziklák dübörögtek le szívemről. Nagy fát emlegetnek, nagy fejszét mutogatnak. Siratják a királyt - éljenzik a királyt. Csakhát röpke két óra alatt a Nő utolsó számának a végére értem, ahol Ordódy Katalin, a lap külső munkatársa már arról ír, hogy a lapnak Főnixmadárként kellene újjáélednie. Tehát nincs folytonosság, nincs új ki: SZEMBENÉZÉS • rály, csak a régi emléke és a halál fájdalma él. És lőn! Az ne lepjen meg titeket, tisztelt kollégák, hogy akadnak még olyanok, akik naponta, de legalább hetente várnák a híradást arról, hogy mi lesz a lapotokkal - lapunkkal. Egyeseket indoklás nélkül, a jövendő lapgazda utasítása alapján eleve elküldtetek. Mások a munkanélküli újságírók reménytelenségétől hajtva egyre zavarosabb vizeiben. Gyerekeinknek viszont nincs gyereklapjuk. Se fekete-fehér színnyomású, se egy mindeddig szürkének látszott színes. A helyzet papagájtarkaságát bizonyítja, hogy a két megőrzésre váró lap mellett, immár újabb kulturális hetilapot is szándékszik indítani a Madách, annak ellenére, hogy tavaly nyáron megfeneklett az Együttegy igencsak nyereséges magyar divatlap, a Barátnő. Ha már évekkel előbb a Živena ennek a lapnak a nyereségéből finanszírozta a Nő hetilap egyáltalán nem újkeletű ráfizetéses kiadását, mi akadályozta a Nő szerkesztőségét, hogy küzdjön a két lap újbóli egyesítéséért? Nem vagyok olyan naiv, hogy ne tudnám: egyéni ellentétek ós kiadói érdekcsoportok állják útját ennek a lehetőEs az igazság, tisztelt kollégák? keresnek állást. Közben - Morituri te salutant! (A halálba menők üdvözülnek!) - felkiáltással meghaltok, mint szerkesztők. Más lapok esetén akár már szórakoztatnék is, ha nem játszanának egybe a dolgok. Van egy Madách kiadó, ahová a jelek szerint a régi Nő is igyekezett, hogy majd új Nőként szülessen meg. Ugyanígy áll a szénája a Kis Építőnek, amely eleve két kiadó között ingadozott, míg nem a legutolsó információ szerint kikötött a színes lapot ígérő Madáchnál. Tették ezt úgy, hogy az már bizonyos: a Hont kiadó ígérte folyamatos megjelenése helyett a Madách-beli bizonytalan helyzet lépett. A legjobban a szerkesztők jártak, hiszen végül megkapják az öthavi fizetésnek megfelelő végkielégítést, s közben majdcsak lesz valahogy. „Szabadúszóként" elevickélnek a kisebbségi sajtónk élés Politikai Mozgalommal közösen kezdeményezett lapalapítás. Csak csodálni tudom a Madách kiadó igazgatóját, aki képes összeegyeztetni nemzeti kisebbségünk kulturális intézményeinek érdekeit. Szurkolok neki, hogy a Csemadok társelnökeként eredményes konkurenciaharcot vezényeljen, fél lábbal a Csemadok Hont nevű kiadó és fél lábbal a Madách hajóján állva. Már csak az hiányzik az örömemhez, hogy végre tisztázzák egymás között, ki hozná be mihamarabb Magyarországról az értékes szépirodalmat, amiből egyre kevesebb található meg könyvesboltjainkban. Fontos újságírói elhivatottságot jelez, hogy a megszűnt Nő szerkesztői valójában a végkielégítés összegét kitevő havi fizetésükért szerkesztették a lapot. Ezzel együtt viszont naivitást is feltételezek, hiszen a Živena kiadóban megjelenik sógnek. Azt azonban mégiscsak furcsállom, hogy egy szlovák kiadó utcára tesz egy nemzetiségi hetilapot, miközben nyugodtan bezsebeli a Barátnőből bejövő hasznot. Mi meg csatakiáltással a szánkon meghalunk. Biztos vagyok benne, hogy a nem is olyan távoli jövőben lapok születnek és szűnnek meg. Az is vitathatatlan, hogy gátlástalan politikai konjunktúralovagok terveznek lapalapításokat. Ök túlélték hatvannyolcat, aktívan ügyködtek a kommunista párt kiadói átigazolóbizottságaiban, s ügyesen „politikai üldözötté" váltak, miközben csupán az egyik érdekcsoportnak a másikkal folytatott harcában maradtak alul. A demokrácia elsősorban nekik kínál lehetőségeket, mert megtanulták a biztos talajfogást. Társaikul szegődnek a mindenkori szürkék, akiknek létérdeke a rugalmas lépésváltás. Ez az ő igazságuk. A többi nem érdekes, mert még önmagunk számára sem vagyunk eléggé érdekesek, hiszen nem igényeljük egymás segítőkészségét, nem nagyon igyekeztünk összehangolni a nemzetiségi sajtó érdekvédelmét (ha egyáltalán létezik ilyen). A magyar nemzeti kisebbség sajtóján mutatkoztak meg legelőször azoknak az állapotoknak a következményei, amelyek már a Csemadok munkáján is látszódnak. Nemsokára legalább ilyen összetett helyzettel kell szembenéznünk a kultúránkban, a mindeddig nem intézményesült tudományosságunkban, a terméketlen irodalmunkban és a tisztázatlan helyzetben levő ki-' sebbségi oktatásügyben. Eközben már vannak, akik a múlt társadalmi rendszer dicsőségét zengik, nem is nagyon titkolva a demokrácia iránti ellenszenvüket. Pedig nem csupán a piacgazdálkodásra való áttérés az oka sajtónk és szellemi életünk mutatkozó nyomorúságának. E lszigetelődtünk egymástól, mert valójában mindannyian egyéni érdekeink érvényesülésének mértékében szeretjük a másikat. S aki ennek bármilyen formában is útjába kerül, azt ellenségünknek tekintjük. önmagunk által osztályozott magyarok lettünk abban a nyomorúságban, amelyből az imént kiemelkedettek máris előjogokat sajátítottak ki maguknak, hogy ők ítélhessenek saját igazságuk nevében. DUSZA ISTVÁN