Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 3. szám, péntek
Megnyitották a 6. úszó- és vízilabda-világbajnokságot TIKKASZTÓ HŐSÉG FOGADTA A VERSENYZŐKET Perth-ben tegnap ünnepélyesen megnyitották a 6. úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és távúszó-világbajnokságot. Ausztráliában most van nyár, tehát igazi kánikula fogadta a vb résztvevőit! Elsőként a műúszók és a műugrók szálltak vízbe, a női pólósok ma kezdenek, a férfiak pedig holnap. Az úszóversenyek hétfőn rajtolnak. Matt Blondi nyilatkozata nagy port • kavart föl a vébé színhelyén: -Az Amerikai Úszószövetség nem a jelenben, hanem a múltban él, és úgy is cselekszik! Manapság a szövetség illetékesei úgy tekintenek a sportra, mint a világ legfeleslegesebb dolgára. Anyagilag szinte alig-alig támogatják a versenyzőket, akiknek legtöbbje kénytelen szinte az életéért küzdeni. Az én helyzetem igen jó, tehát nem rólam vagy az úszók jobb megbecsüléséért küzdő barátomról, Tom Jagerről van szó. Nekünk - szponzorainknak köszönhetően - nincsenek anyagi gondjaink. De az amerikai úszók helyzete általában lehetetlen napjainkban - mondta a szöuli olimpia ötszörös győztese. A Stern magazin által kirobbantott, mondhatni össznémet doppingbotrány hujlámai elérték a távoli ausztrál partokat is. Mint ismeretes, a Stern nem kevesebbet állított, mint hogy az egykori NDK világverő nagyságait rendre és módszeresen „kokszolták"! A vb színhelyén elsőként a korábbi keletnémet úszóhölgy, Manuella Stellmach esett áldozatul a sajtó kíméletlen faggatózásának. Akárth WORLD ^^ CHAMPIONS HIPS lerí hi mi is történt korábban, a szöuli bronzérmes magabiztosan kijelentette: -1985-ben lettem tagja a keletnémet úszóválogatottnak, számtalanszor estem át doppingellenőrzésen, és valamennyi eredmény azt mutatta: „tiszta" vagyok! Természetesen tiszta a lelkiismeretem is. Nem éppen vidám dolog egy vb előtt éppen a doppingról elmélkedni, de ez van, helyesebben: ez is van! Stellmach csapattársa, Michael Gross ugyancsak letörten beszélt, amikor edzés után erről, vagyis a doppingbotrányról faggatták ót az újságírók: - Ki a fene tudja ma már, hogy korábban melyik versenyző „kokszolt" és melyik nem. Most inkább az a felGondolatban elkövetett megerőszakolás Lisa esete a zuhanyozóban Az Egyesült Államokban furcsa háborúskodás tört ki egy sportújságírónö körül. A balhé úgy kezdődött, hogy Lisa Olson, a Boston Herald című lap 26 éves, csinos újságirónöje az egyik sorsdöntő amerikai futballmérkőzés befejezése után megjelent a New England Patriots csapatának öltözőjében. Akkor, amikor a játékosok már éppen zuhanyoztak... Közülük néhányan ezt provokációnak minősítették, és nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel igyekeztek az újságírónőt távozásra bírni. O viszont ragaszkodott ahhoz, hogy nyugodt körülmények között elvégezhesse munkáját, s a játékosoktól nyilatkozatot kérhessen. A sportolok viszont egyre durvább megjegyzésekkel illették a hölgyet, aki végül is kénytelen volt elhagyni az öltözőt. Lapjában másnap megírta az esetet, és az egész eljárást,,gondolatban elkövetett megerőszakolásnak" nevezte. Victor Kiam, a Patriots csapatának tulajdonosa az újságírónőt nagy nyilvánosság előtt „klasszikus utcanónek" bélyegezte, akinek tisztában kellett volna lennie azzal, hogy ilyen helyzetben a férfiak provokálva érzik magukat. Szerinte nem a játékosok hibásak, hanem az a lap, amely egy férfiöltözőbe nem férfiújságírót, hanem nőt küld. Természetesen megindult az ilyenkor szokásos nyilatkozatháború. Az ügynek végül bírósági döntés vetett véget: a leghangosabb játékost 2000 dollár pénzbüntetésre ítélte, ami évi 600 000 dolláros keresetéhez viszonyítva nevetségesen kis összeg. Ezzel az ítélettel azonban nem ért véget az ügy. Az Egyesült Államokban körülbelül tízezerre tehető a sportújságírók száma, s közülük körülbelül ötszáz a nő. Az amerikai sportolók nem idegenkednek attól, hogy sportújságírónők felkeressék őket és nyilatkozatokat kérjenek tőlük. De a férfiöltözőbe való belépés már a múltban is erősen vitatott kérdés .volt. 1978-ban a legtekintélyesebb amerikai sportmagazin, a Sports Illustrated törvényes úton kéhyszerítette az egyesületeket, hogy ne akadályozzák á sportújságírónőket munkájuk végzésében, és tegyék lehetővé, hogy az öltözőben is kérhessenek nyilatkozatokat a játékosoktól. Ezt a rendelkezést azóta hol betartották, hol nem. Lisa Olson a vele történt incidens után külföldre utazott és egyelőre nem hajlandó az ügyről nyilatkozni. Elutazása előtt azt mondta; ót ugyanolyan jogok illetik meg, mint a férfiakat, és ennek a jogának az érvényesítéséért a végsókig harcolni fog. ÚJ SZÚ 1991. I. 2. Polgár Judit és Kaszparov A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) közzétette az 1991. január elsejétől érvényes férfi és női világranglistát. A nőknél továbbra is őrzi vezető helyét a magyar Polgár Judit, aki éppen nővérét, Zsuzsát előzi meg a listán. A magyar sakkozók erejét mutatja, hogy az első ötven rangsorában heten szerepelnek. A férfiranglista a szovjetek kiemelkedő tudását igazolja: az első tíz helyet foglalják el a világ legjobbjai között, élen a világbajnoki párosmérkőzés két résztvevőjével Garri Kaszparovval, és Anatolij Karpovval. A világranglisták élcsoportja - NŐK: 1. Polgár Judit 2540 Élő-pontszám, 2. Polgár Zsuzsa 2510, 3. Maja Csiburdanidze (szovjet) 2485,4. Pia Cramling (svéd) 2470 (63 mérkőzésből). 5. Nana Joszeliani (szovjet) 2470 (18), 6. Jün Hszie (kínai) 2460. 7. Nona Gaprindasvili (szovjet) 2450, 8. Ketevan Arahamia (szovjet) 2440, 9. Alisza Galjamova (szovjet) 2435,10. Alisa Maries (jugoszláv) 2425 (36) és Polgár Zsófia 2425 (36).. 16. Mádl Ildikó 2380. FÉRFIAK: 1. Garri Kaszparov (szovjet) 2800, Élő-pontszám, 2. Anatolij Karpov (szovjet) 2725, 3. Borisz Gelfand (szovjet) 2700, 4. Vaszilij Ivancsuk (szovjet) 2695, 5. Jevgenyij Barejev (szovjet) 2650, (50 mérkőzésből), 6. Mihail Gurevics (szovjet) 2650 (24), 7. Jan Elveszt (szovjet) 2650 (13), 8. Leonyid Judasin (szovjet) 2645 (43), 9. Valerij Szalov (szovjet) 2645 (7), 10. Alekszandr Beljavszkij (szovjet) 2640 A legjobb magyar, Sax Gyula 2605 ponttal a 29., Portisch Lajos 2590 ponttal a 36. helyen áll. adat, hogy a jövőben ne lehessen doppingolni. Hogy ezt miként tudjuk elérni? Hát például, ha kell, akkor valamennyi úszón végezzenek váratlan ellenőrzést, akát kéthetenként! A Nemzetközi Vízilabda-szövetségi (FINA) keddi perth-i kongresszusán - magyar javaslatra - megváltoztatott néhány szabályt, s az új előírások rövidesen életbe lépnek. A 4x7 perces játékidő a vb-t követő FINA-eseményeken megmarad (szemben a jelenlegi, Európában használatos 4x9 perccel), ám például a kiállítási idő 35 másodpercről 20-ra csökken, s a büntetés lejártával cserejátékos is vízbe szállhat. A perth-i vb úszódöntőinek műsora - JANUÁR 7.: 100 m gyors (nők), 100 m mell (férfiak), 400 m vegyes (n) 200 m gyors (f), 4x200 m gyorsváltó (n). JANUAR 8.: 100 m pillangó (f), 200 m gyors (n), 400 m vegyes (0, 200 m mellúszás (n), 4x200 m gyorsváltó (f). JANUÁR 9.: 400 m gyors (n), 100 m gyors. (f), 100 m hát (n), 200 m hát (f), 4x100 m gyorsváltó (n). JANUÁR 11.: 400 m gyors (f), 100 m pillangó (n), 200 m mell (f), 100 m mellúszás (n), 4x100 m gyorsváltó (f). JANUÁR 12.: 200 m vegyes (n), 200 m pillangó (f), 50 m gyors (f), 800 m gyors (n), 100 m hát (f), 4x100 m vegyesváltó (n). JANUÁR 13.: 200 m vegyes (f), 200 m pillangó (n), 50 m gyors (n), 1500 m gyors (f), 200 m hát (n), 4x100 m vegyesváltó (f). Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 18.30-kor kezdődnek a versenyek, szombaton és vasárnap 18 órakor. A világbajnokság vízilabdatornájának műsora: csoportmérkőzések (január 5-7 ), Magyarország szombaton Kubával mérkőzik (4.30), vasárnap Egyiptommal (2.00), hétfőn pedig Németországgal (12.00). Mind a négy csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe (két csoportban folynak a küzdelmek, január 8-9. között). Január 12-én lesznek ahelyosztókésadöntő. (sr) SPORTHÍRADÓ • A SPARTA Praha labdarúgó csapata negyedik lett a zürichi nemzetközi tornán, miután a bronzéremért vívott mérkőzésen 5:2-re kikapott a Dinamó Zágráb együttesétől. A tornagyőzelmet az amerikai St. Louis Stron nyerte, a döntőben 3:0-ra verte a rendező FC Zürichet. •f CSEHSZLOVÁKIA junior jégkorong-válogatottja lejátszotta utolsó előtti mérkőzését a világbajnokságon és 6:5 arányban győzött Kanada ellen. A csehszlovák fiatalok utolsó meccsüket Finnország ellen vívják. A vb további mérkőzése: USA - Svédország 5:2. A torna állása: Az elmúlt napokban még külföldön portyáztak a csehszlovák jégkorongcsapatok, de vasárnap már megkezdődik az I. liga... (ČSTK-fel vétel) Az Inter két külföldivel? Még alig múltak el a pezsgöpukkanásók, még alig lapoztunk hármat az új naptárban, de már néhány I. ligás szlovákiai labdarúgócsapat elkezdte a téli alapozást. A DAC első edzését Szíkora György nélkül tartotta, mivel a szakvezető megbetegedett. Hiányzott a válogatott hátvéd Fieber is, de ô egészen más okból: a belga WAW. Beerschot játékosa lett. Már gondoskodtak a pótlásáról a lé-, vai Vladimir Siago személyében. Majd elválik, mennyire tudja feledtetni a DAC volt erősségét... A tavaszi küzdelmekre való felkészülés keretében január 9-én az SH Senicávai mérik össze erejüket a szerdahelyiek, majd 14-e és 26-a között Pöstyénben edzótáboroznak. Kotülek nélkül kezdi az új évet a Dukla Banská Bystrica, a hátvéd visszatért Olomoucba. A felkészülést Pöstyénben folytatják, utána Zsolnára utaznak teremtornára, ahol az ŠK Žilina, a Bohemians, az FC Nitra, a Slask Wroclaw és a Progres Frankfurt csapataival mérkőzik meg. A hónap végén a Tátrába helyezik át székhelyüket s februárban külföldi mérkőzéseken vesznek részt. A Tatran Agro Prešov is veszteség1. Szovjetunió 10, 2. Kanada 9, 3. Csehszlovákia 8, 4. USA 7, 5. Finnország 6, 6. Svédország 4, 7. Norvégia 0, 8. Svájc 0 pont. • BÉCSBEN folytatódott a nemzetközi labdarúgó teremtorna: Slovan - Rapid Wien 8:6, Sportclub - Stockerau 3:4, Austria Wien - Vienna 5:4, Admira - VfB Mödlin 3:0. A torna élén az Admira áll 8 ponttal a 7 pontos Slovan és a 6 pontos Austria Wien előtt. + AZ ÉSZAK-AMERIKAI profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi fordulójának eredményei: Bufallo - New York islanders 5:4, Detroit - Minnesota 6:2, Hartford - Vancouver 5:2. get kezdi az esztrendőt: megbízható kapusa, Bernády visszament Ostravára. Hogy ki lesz az új portás? Ez a legégetőbb kérdés a Tatran háza táján, ugyanis Miroslav Vrábelt nemrég műtötték, Sémán csupán 17 éves, és az ógyallai Mentellel még folynak a tárgyalások A pozsonyi csapatok közül a Slovan jelenleg a bécsi teremtornán szerepel, míg az Inter a közép-amerikai túra utáni - bizonyára kellemes - fáradtságát piheni ki. Két jó hír fokozza a játékosok hangulatát: a kijevi Viktor Dvirnyiket elengedték a szovjet hatóságok és már meg is érkezett; valószínűleg még egy idegenlégióssal gyarapodik az Adamec-legénység, január 15-re várják a Costa Rica-i Jósé Chavezt. A munkanélküli „király" Rogger Milla a második kameruni futballista, aki honfitársa, N'Kono után elnyerte az afrikai Aranylabdát, amelyet a kontinens legjobb játékosának adományozott. Figyelemreméltó a dologban, hogy Milla tizennégy esztendő után lett újra a fekete kontinens legjobb labdarúgója. Méghozzá úgy, hogy csak öt mérkőzés alapján ítélték neki a tróféát, ötször lépett pályára a tavalyi világbajnokságon. Az afrikai futball 38 esztendős királya ugyanis munkanélküli, nincs szerződése egyetlen klubbal sem. Milla 1976-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor a Tonnere Yaounde csapatával megnyerte a Kupagyőztesek Afrika Kupáját és mehetett Párizsba átvenni az Aranylabdát. Utána tizenhárom évig Franciaországban futballozott, fokozatosan szerepelt a Valenciennes, a Monaco, a Bastia és a Montpellier csapatában. 1989-ben Réunion szigetére költözött és csak kedvtelésből futballozott Ez a harc volt a végső?... ..Alig várom, hogy végre befejeződjön ez a páros mérkőzés, hiszen annyi más feladatom van a sakkozáson kívül is..." Ezzel, a rá annyira jellemző kijelentéssel sokkolta a világ minden tájáról összesereglett tollforgatókat Garri Kaszparov a világbajnoki döntő huszadik partija után. Győzelmével - amely értékelése szerint nem a legjobb volt, de mindenképpen a legszebbek közül való - kétpontos vezetésre tett szert (11:9), s a hátralévő négy játszmából mindössze egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy trónját megvédje a kihívó Anatolij Karpov újabb, sorrendben harmadik rohamától. Kaszparov kulcsmondatot fogalmazott meg, egyrészt nem rejtve véka alá: fölöttébb unja már a Karpovval való állandó csatározást (a páros mérkőzés 24. partija már a 144. Kaszparov - Karpov világbajnoki játszmája voltl); másrészt újfent megerősítette, hogy a sakkozás, a világbajnoki cím megvédése csak apró szeletkéje bonyodalmaktól, gondoktól sem mentes, de mindenképpen mozgalmas és színes életének. A hozzáértők éppen e két tényből - Kaszparov a gyűlöletig,,fejlesztette" örökös ellenfelével szembeni fenntartásait, miközben a ,,szakmára" látszólag egyre ritkábban gondolt, ideje jó részét a bábuk világán kívüli ,,hivságokra", elsősorban a politikára pazarolta - vezették ie. hogy a jelen két kiemelkedő sakkozójának New York-i, illetve lyoni harca lehet a végső. A két főszereplő is ebben a szellemben ült le egymással szemben a Hudson szálló színháztermében. Kaszparov - nem titkolja - a Karpov nevű bálvány egy és mindörökre való ledöntését tervezte, a saját megítélése szerint nagyon jól felkészült kihívó pedig a ,,most, vagy soha! "-felkiáltással tolta meg bábuját október nyolcadikán. A kettőjük párviadalát megelőzőkísérő csinnadratta sem maradt el. A ,, ha te ezt teszed, akkor én juszt is keresztbe rakok" hozzáállást azt a paradoxont szülte, hogy az örmény-zsidó Kaszparov a (cári) orosz, míg az orosz Karpov a (sarlós-kalapácsos) szovjet zászló alatt indult a csatába, himnuszként pedig az Internacionálét játszották el az ősi ellenfeleknek... (Aligha valószínű, hogy a New York-i szervezők_ ekként igyekeztek beléjük szuggerálni: valóban ez a harcuk lesz a végső. . .) De csalódást okoztak tengerentúli ténykedésükkel a „ szakmabelieknek" és a cirkuszra áhitozóknak egyaránt. Előbbieknek hibáktól hemzsegő pontatlan játékukkal, utóbbiaknak úriember viselkedésükkel. Mert ki gondolta volna október nyolcadika előtt, hogy a két gyűlölködő széles mosolyok közepette szentesíti döntetlenjeit, hogy azután még szívesebb légkörben elemezze, mit kellett volna tennie, hogy ne legyen remi... Ha azt mondom Stan, nincs az az ember (természetesen bizonyos életkoron túl), aki ne tudná, mondaná a folytatást: és Pan. Lehet, hogy szentségtörésnek tűnik, mégis megkockáztatom: napjaink két legjobb sakkozója olyan, mint a sovány és a kövér - elválaszthatatlanok egymástól. A sors (a környezet, a politika, a rivalizálás révén) rendelte őket egymás mellé. S bár sokszor kapálóznak ellene, sorsuk immár évek óta közös. Ha azt mondom, Kaszparov, a folytatás nem lehet más, mint: Karpov. Erre jöhettek rá New Yorkban maguk is. Ezt a felismerésüket ,,honorálta" Bobby Fischer a ,, Csalók mindent előre megbeszéltek" meghatározással. A nagy Bobby (egyes vélemények szerint minden idők legjobbja) a táblánál csalhatatlan volt az ötödik Kaszparov - Karpov világbajnoki döntő első felvonása viszont őt is becsapta. No nem a játszmák, hanem a résztvevők. Ők, akik mosolyogtak egymásra, de egymás tenyeréből ezután sem esznek, s akik - előzetes bejelentésükkel ellentétben, s tegyük rögtön hozzá, szerencsére - sem New Yorkban, sem Lyonban nem tették tönkre egymást. Kaszparov kétségtelen zsenije a francia városban inkább érvényesült, mint Karpov ugyancsak nehezen megkérdőjelezhető mesterségbeli tudása. De bálványdöntögetés nem volt. Nem lehetett. Hiszen önmagukból is ,,pattintottak" volna a másik porba döntésével. A tróncsata a 24. partival befejeződött. Nehezen képzelhető el azonban, hogy Garri Kaszparov és Anatolij Karpov maratoni (iszap) birkózása a ,,dollárpartival" véget ért... (K) / /