Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 21. szám, péntek

KULTURA 1991. JANUÁR 25. AZ ELESETTSÉG JÁTÉKA John Steinbeck, az Egerek és emberek szerzője soha nem írt drámát. Az, Érik a gyümölcs és az Édentől keletre regények - az előbbiért 1942-ben Nobel-díjjal kitüntetett - világhírű szerzője mégis a kelet-európai volt szociaiista országok színpadjainak az egyik legtöbbet játszott szerzője volt. Nem véletlenül, hiszen az amerikai társadalmat és létformát a kisemberek látószögéből ábrázoló mdVeivel paradox módon magát a szerzőt ós műveit is tudta manipulálni a kommunista ideológia. Belőle csinálták azt az amerikai írót, akire gátlástalanul tudtak hivatkozni, amikor a hidegháború idején az amerikai imperializmust, mint elrettentő példát emlegették és mutogatták az embereknek. Steinbeck nem tehetett arról sem hogy az állami pártideológusok a vietnami háború idején hangoztatott nézeteiért műveit gyorsan eltüntették a színpadról és á könyvtárakból. Az Egerek és emberek című regényéből S. Kaufmann írt igen jól játszható, több remek szerepet is kínáló színművet. Főhősei - két egymástól eredendően különböző férfi - ugyanazt a biológiai és társadalmi determinizmust képviselik, amelynek kapcsán Steinbecket az Amerikai Egyesült Államok „bírálójának" kiáltották. Pedig az író nem tett mást, mint egy irodalmi eszményt követve kora amerikai társadalmának legégetőbb gondjaival küzdő emberekről Irt. A ráragasztott realista ideologizmus igen távol állt tőle, amit azzal is bizonyítani lehet, hogy a kommunista ideológia szempontjai szerint később Steinbeck valamennyi művét „ártó szelleműnek" lehetett kikiáltani. Ugyanannak a szellemi korlátoltságnak a nevében. Igy esett, hogy hazánkban évtizedekig nem adhatták elő az ötvenes és hatvanas évek „szocialista színházának" dicsőített amerikai szerzőjét. A Magyar Területi Színház 1963-64-es évadában már bemutatták a színművet, s nem kell különösebben erős fantáziával rendelkezni ahhoz, hogy elképzeljük, milyen hangsúlyok, ideológiai felhangok jellemezték azt az előadást. A Kassai Thália Színházban tavaly decemberben a Lennie szerepét próbáló László Géza betegsége miatt Bocsárszky Attila főiskolai hallgató vette át a szerepet. Ezért tekinthető a tulajdonképpeni bemutatónak a társulat dél-szlovákiai turnéja, amelyre január első felében került sor. A január 8-ai komáromi előadáson a színházhoz méltatlan közönség ült a nézőtéren. Középiskolások, akik szünet nélkül zavarták az előadást, amely helyenként meg is sínylette ezt. A Dezsényi Péter m. v. rendezte játék a Jókai Színház hatalmas méretű színpadán darabjaira hullott. Nem egy esetben ez olyan alapvető hiányosságokhoz vezetett, mint a tér tisztázatlan tagolása, a ki- és bejárás olykori elvétése. Ezt tetézte az is, hogy a rendező némely szereppel - és benne a színésszel - nem tudott mit kezdeni. Hiányzott a színpadon életrekelö figurák egymással való kapcsolatának plasztikussága, (gy eshet meg, hogy a George-ot játszó Dudás Péter és a Lennie-t alakító Bocsárszky Attila dialógusai mind a helyzetteremtés, mint a kibontott drámaiság tekintetében magával ragadják a nézőt; ezzel szemben a darab egészét tekintve tisztázatlan a Curley-család és a munkások viszonya. Ez csupán a verbális jelzés szintjén jelenik meg az előadásban. A színmű drámai kiteljesedését jelentő tragédia egyik előidézője éppen az ifj. Curleyné, akit Lennie beteg elmeállapotában ösztönösen megfojt. Ebben a szerepben Dér Lívia, mintha légüres térben mozgott volna. Aligha csupán színészi melléfogás, hogy a szünet nélkül a Curley-rancson dolgozó munkásoknak állandó beszédtémát adó fiatalasszony magánya természetes állapotként jelenik meg a színpadon. Ugyanígy Fabó Tibor (ifj. Curley) és Lengyel Ferenc (Curley) karakteres játéka sem szervesül a játék egészébe. Nincs rendezői gondolat, színpadi eszme, ami ezt a színészek teremtette építőanyagot szilárd épületté ragasztaná össze. Várady Béla (Candy) Pólós Árpád (Slim) és Érsek György (Crooka) alakításait öncélúvá teszi a rendezői meghatározottság hiánya. A Thália Színház társulatának játéka olyan benyomást kelt a nézőben, mintha a rendezőnek nem lenne mondanivalója. A színészek beszélnek, játszanak, a főszerepekben igazi színházi pillanatot is teremtenek. Ennek ellenére az előadás nem működik. Dudás Péter és Bocsárszky Attila igyekeztek a szerepeikből sokkal többet kihozni, mint ami a játék egészét látva elvárható lenne. Ha ez a rendező érdeme is, akkor annál nagyobb hibája, hogy a színészvezetésben nem volt következetes, s a darab értelmezésében megállt a Lennie és George közötti kapcsolat erkölcsi drámájának az ábrázolásánál. Ebben a színművében - a korunkban már fölöslegessé vált rákenhető ideológiai mázok nélkül is - Steinbeck kifejezte az emberek eredendő jobbravágyását, küzdelmüket a felemelkedésért, de jelezte azt is: mennyire eleve elrendeltetett a gyengék sorsa. Hiszen szembeszállni a velünk született adottságokkal, majd a képességekből a társadalmi szorítások ellenére is érvényesülő tehetséget csak az erősek tudnak teremteni. A szeretet után áhítozó, gyengeelméjűség ellenére is emberként dolgozó Lennie-k elvesznek, ha az erős tehetségek nem állnak melléjük gyámolítónak, ha nem őrzik meg őket szeretetükben. DUSZA ISTVÁN Bocsárszky Attila és Dudás Péter az Egerek és emberek egyik derűs pillanatában. (Bodnár Gábor felvétele) LEVÉL A CSEMADOKRÓL Kedves Barátom! Csodállak. Csodállak, mert - forradalom ide, rendszerváltás oda - Te továbbra is olyan kikezdhetetlen hittel, kimeríthetetlen energiával dolgozol, szervezel, kezdeményezel, ösztökéled környezetedet településetek Csemadok-alapszervezetének élén, mint azelőtt. Ahelyett, hogy olyan területen hajtanál, legalább most már, ahol pénz állna a házhoz. Közeledsz az ötvenhez, és Neked még egy Trabantra sem futotta. Vajha azt a több ezer órát, amit a Csemadokban, Csemadokkai töltöttél - másokén! - pénztermő munkával töltöd?! Ezért írok Neked. Neked, és nem másnak. Te még vagy, most még inkább hiszel a Csemadokban. Mert mindenekelőtt hiszel abban, hogy - legyen bár száz politikai mozgalmunk - nemzeti kisebbségünk csak úgy maradhat fenn, s egyénenként is csak úgy maradhatunk meg itt embernek és magyarnak, ha az anyagi javak termelése, a lét- és fajfenntartó meg ilyen-olyan ösztöneink kielégítése mellett őrizzük és ápoljuk hagyományainkat, anyanyelvünket, folyamatosan teremtjük a kultúrát, a művészetet. Ez evidencia. Más nem tart meg bennünket, csak a kultúra. Melynek tömeges müveléséhez és széles körű műveléséhez szerinted még mindig legmegfelelőbb forma, ha úgy tetszik, keret - a Csemadok. Más, egyelőre, valóban nem nagyon mutatkozik helyette. Igy értettem, amikor az imént azt írtam, Te még, vagy most még inkább hiszel a Csemadokban. Neked még csak eszedbe sem jutott megkérdőjelezni a létjogosultságát. Igaz, Te nem csüggedtél, nem dobtad be a törülközőt az elmúlt egy-másfél évtizedben sem, pedig hányszor megtehetted volna, amikor nyilvánvaló volt, hogy kiütéssel győz ama híres magyar közöny, mely érdekes módon mindig akkor tűnik fel, amikor cselekedni kell vagy megjelenni valahol. Bezzeg a szövegelés, egymás közt, az ment, megy! Hol voltak akkoriban a mai „nagy mac/yarok"? Mindent beleadtál-adtatok, mégis üres maradt a terem. író-olvasó találkozón, klubesteken, énekkari hangversenyen, kiállítás megnyitóján. Hétszáz-kilencszáz tag, és mindössze nyolcvanan-százan az évzárókon. Amikor pedig csak suttogva lehetett magyarnak lenni. Árpikor a puszta jelenlét - mégha be is volt fogva, vagy félt is szóra nyílni a száj - politikai kiállást jelentett (volna). Hagyjuk, mert még lerágott csontok felé kanyarodnék. Persze, voltak szép, lélekemelő percek is, amikor úgy érezhetted: érdemes. Rendezvények, sok emberrel. De mi lesz ezután, Kedves Barátom? A keret ugyan adva van továbbra is. Ám lesz-e kedv? Ma, amikor már lehet - lesz-e kedv, amelynek amúgy is híján vagyunk mi, itt, ezeken a közép-keleteurópai tájakon? Furcsa helyzetbe kerültünk. Eddig sem volt tömegek szerelme, ,,sajtósabb" stílusban: tömegek életének szerves része a kultúra, félek, ezután és még egy jó darabig még annyinak nem lesz. Megnyíltak a határok, jó lenne világot látni, annyi börtönév után, csakhogy ahhoz pénz kell. Felszöktek az árak, jó lenne legalább egy sima nyugat-európai átlagpolgár színvonalán élni, csakhogy ahhoz manapság még több pénz kell, a bérek meg nem vagy alig emelkednek. Pénz, pénz, pénz. Amely viszont nem a kultúrában, még kevésbé a Csemadokban található meg. Pénzforrások után kénytelen nézni az ember - szabad az út már nálunk is, háľ Istennek -, különben visszajön a sziivaiekváros-kenyér. Ilyen helyzetben ki fogja itt a csehszlovákiai magyar kultúrát csinálni? A hivatásos együtteseinken, intézményeinken, no meg a Hozzád hasonló lelkes megszállottakon kívül? Egyáltalán, kit érdekel ma a kultúra ? Ahol azelőtt telt ház előtt játszott a színház, ma néhány tucat ember ül a nézőtéren. Rossz a darab? Lehet. De mindegyik? Tanárok, mérnökök, tanult emberek mennek maszeknak. Helykeresések, útkeresések, próbálkozások, vállalkozások ideje ez. A színház, egyáltalán a kultúra - odébb van. Tudom, rhindez Téged is aggaszt. Tudom, magadban Te is felteszed a kérdést, lép-e ember a keretbe, pontosabban lesz-e, aki a keretet megtölti tartalommal, aki a helyi Csemadok-aiapszervezet által kínált, illetve ma már szabadon választható-kreálható formákban hajlandó dolgozni. Ez itt a kérdések kérdése. Többé-kevésbé minden más adva van, még pénz is előteremthető. De honnan ember? Elegendő. Ha nem lesz, katasztrofális veszély fenyeget. Vagy előbbutóbb más nyelvű kultúra nyer teret faívainkban, városainkban - ahogy szoktad mondani éjszakába nyúló beszélgetéseinken. Ennek ellenére, Te hiszel, bízol rendíthetetlenül. Én kételkedem, legalábbis a jelenre és a közeljövőre gondolva, melyet azonban természetesen nem lehet átugrani, a legkevésbé azzal, hogy később úgyis lesz valahogy, kultúra nélkül hosszabb távon nem élhet az ember. Ezért talán kérdezhetem Veled: - Magyarok, Csemadoktagok, Hölgyeim és Uraim! Mit mondanak minderre önök, a szövetség alapszervezeteiben most zajló évzáró tagsági gyűléseken? Ha egyáltalán megjelennek. Üdvözlettel: BODNÁR GYULA B

ach: Air, Perti: Inter vestibulum, Scarletti: Exultate Deo, Vivaldi: Koncert a-moll, Liszt: O salutaris hostia, Kodály: Esti dal, Gounod: Ave Maria, Mozart: Ave verum corpus, Schubert: G-dúr mise, Ezek a művek alkotják az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes énekkara legújabb műsorának gerincét. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy az elmúlt hónapokban, megváltozott műsorpolitikájának, a repertoár bővítésének köszönhetően, szép sikerosozatot tud maga mögött az énekkar. A reneszánsz művészetpártoló szellemisége óta századunk közepéig tájainkon is nagy hatása volt az egyházi zenének. A templomi orgonista, az egyházi kórus tagja megbecsült személy volt, társadalmi elismerés övezte - a falvakon is alig volt templom, melynek ne lett volna önálló kórusa. A zene lélekemelő hatása, egyáltalán maga a műfaj, jól kiegészítette a vallásos érzületet. Újfalussy Józsefet idézem, mikor azt írom, hogy ,,... nem is az emberen kívüli, nem is az emberben lakozó világ szólal meg a zenében, hanem egy emberfeletti valóság: Szellemek, istenek világa, maga a kozmosz nyilatkozik meg törvényeiben". A művészet és a vallási liturgia összefonódása - mint annyi más az elmúlt évtizedek során - látszólag az enyészeté lett, folyamatos művelése fölöslegessé vált. De másról árulkodik a felszín, és másról a valóság: a háttérbe szorított igények nem szűntek meg igények lenni. Ennek felismerésével az Ifjú Szívek énekkara előtt új perspektíva tárult fel: hiánypótló szerepet tud vállalni és sikerül hatósugarát kiterjesztenie, létjogosultságát bizonyítania. Új műsorukkal csupán az elmúlt tv "tpban fel először templomban. A hatás csodálatos volt. Ákkor határoztuk el, további egyházi kórusműveket is betanulunk, mert a templomi hangzás nemcsak a hallgató, az előadó számára is nagy élmény. Szlovákiában kevés az olyan templom, melynek saját énekkara lenne. Én személy szerint a kassaín kívül másról nem is tudok. Igény pedig van rá, a lehetőség adott. Az Ifjú Szívek vállalja, hogy ellátogat egy-egy faluba, hogy s azt hiszem, maga a kóruséneklés is ifjúságukat idézi. - Tehát ezt a kórust nem érinti a megmaradás-megszűnés dilemmája? - Már elég régóta borotvaélen táncolunk. Végül is a Szívekben sem profi énekesek énekelnek, mindannyian munka mellett, kedvtelésből, viszonylag nagyon alacsony honoráriumért járnak az énekkarba. A jelenlegi helyzetben, amikor minIFJÚ SZÍVEK - TEMPLOMBAN tizenegy templomi fellépésük volt, s lehetett volna több is, ha bírnák idővel és energiával. Faluról falura, templomból templomba hívják őket. - Kitől ered az ötlet, mi inspirált benneteket egyházi művek betanulására? - kérdezem Józsa Mónikát, az Ifjú Szívek énekkarának egyik karnagyát. - Kezdetben nem azzal a céllal tanultunk egyházi kórusműveket, hogy templomban vagy mise keretében adjuk őket elő. Tavaly szeptemberben - közvetlenül a két német állam egyesítése előtt - Németországban vendégszerepeltünk. Az ottani fellépésre választottuk ki Schubert G-dúr miséjét, s ott léptünk miséken énekeljen. Tudom, más kórusok is próbálkoznak már ezzel, például a n'agymegyeriek, de a mi kínálatunk annyival több, hogy nekünk zenekarunk is van, így műsorunkban szimfonikus zene is felhangzik. Műsorkínálatunk kétféle: vagy a mise szerves részeként, az istentiszteletbe beépítve adjuk elő az egyes szerzeményeket, vagy koncertszerűen Természetesen, továbbra sem zárkózunk el attól, hogy művelődési házakban szerepeljünk. Soha annyi meghatódott köszönetet nem kaptunk, mint most egyegy templomi szereplés után. Áz idősebb generációban latin nyelvű énekeink nosztalgiát ébresztenek, denki másod- és harmadállást vállal, bizony egyre kevesebben tudnak időt szakítani a karéneklésre. Mi is állandó létszámhiánnyal küszködünk, főleg a férfikarra férne rá az erősítés, de a meghirdetett tagfelvételek nem jártak eredménnvel. -Szinte divattá vált mostanság a gazdasági nehézségekre, a megélhetési gondokra hivatkozni, de ezek tények. Hiszed-e hogy, ha sikerül is elegendő énekkari tagot szerezni, lesz hallgatóság, aki előtt énekkaraink felléphetnének? .-Tisztában vagyok a helyzettel, de én inkább csak a többi énekkart féltem. Ami bennünket illet: színvonalasabbat tudunk nyújtani, mint az átlag énekkarok. Ezzel a latin nyelvű egyházi hangversennyel pedig nemcsak a magyar vidéket kell bejárnunk, azon is gondolkodunk, hogy szlovák templomokba is ellátogatunk. ' - Mennyi az énekkar fellépti díja egy-egy koncertért, s a megkeresett összegből ei tudjátok-e tartani magatokat? - Két-háromezer koronát kérünk egy-egy fellépésért. Természetesen, ez az összeg nem elég az énekkar önfenntartására, hiszen mint mondottam, nagy együttes vagyunk: énekkar és zenekar. Én nem hiszem, hogy létezne ilyen nagy csoport, amely el tudná tartani önmagát. Viszont meggyőződésem, hogy a mi munkánk, ha anyagiakban nem ís, szellemi vonatkozásban biztosan megtérül, amíg olyan értékeket tudunk létrehozni, melyek által a másik ember gazdagodik. S egyelőre még képesek vagyunk erre. Nem hiszem, hogy a falusi ember venné a fáradságot, hogy beutazzon a városba egy koncertre, hogy meghallgassa mondjuk Schubert G-dúr miséjét. De vasárnap elmegy lelki békét keresni a templomba, s én örülök, ha oda neki szépséget, kulturális értéket tudok szállítani. CSANAKY ELEONÓRA