Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / 14. szám, csütörtök
1991. JANUÁR 17. ÚJ SZÓ, CSALÁD - OTTHON - EGÉSZSÉG 6 HÁZIASSZONYOK KIS ABC-JE Alumíniumedény visszanyeri eredeti fényét, almahéjat főzünk benne. Burgonyapürét úgy jó készíteni, hogy a kis kockákra vágott burgonyát kevés vízzel főzzük meg, majd áttörjük, és a saját levével, kis vajjal, sóval, annyi forró tejjel keverjük el, hogy sima legyen. Igy a pürében maradnak az értékes tápanyagok. Citrom külső héját — felvágás előtt — finoman lereszeljük és porcukorral összekeverjük, jól záródó üvegbe téve akár hónapok múlva is * használhatjuk süteményekhez. Dióbél akár egészben, akár daráitan hosszú ideig friss marad, ha zárt edényben, mélyhűtőben tartjuk. Élesztő heteken át friss marad, ha liszttel elmorzsolva, szorosan pohárba vagy csészébe nyomkodjuk. Gombócot, vagy galuskát főzve, előbb főzzünk ki egy próbagombócot. Ha szétfő, liszttel, zsemlemorzsával javíthatunk a masszán, ha túl kemény, kis vízzel, tejjel lágyíthatjuk. Hagymaszagú kést kétszer-háromszor húzzunk át nyílt láng fölött — elveszti kellemetlen szagát. Soká ne hagyjuk a láng fölött, mert élét veszti. Juhtúró soká friss marad, ha csészébe szorosan benyomkodjuk és letakarjuk. Kávéalj (zacc) hasznos szolgálatot tesz, ha valamilyen edény, palack, műanyag doboz rossz szagot vett fel; töltsük meg félig vízzel, félig kávózaccal és néhány órán ét hagyjuk állni meleg helyen. Aztán jól öblítsük ki és nyitva hagyjuk kiszáradni. Leégett húst azonnal tegyünk át másik lábasba, a leégett részt ne kaparjuk fel. Öntsünk rá friss olajat (zsírt) adjunk hozzá 2-3 darabra vágott vöröshagymát vagy kenyérhéjat, 1-2 evőkanál vizet, és néhány percig főzzük fedő alatt — elveszti égett ízét (hagymát stb. kivesszük utóbb). Mézes sütemény, ha megszáradt, tegyük néhány percre meleg sütőbe — ettől ismét megpuhul. Olajban vagy zsírban bármit sütve, ne forrósítsuk túl a zsiradékot. Amint megforrósodott, rögtön tegyük bele azt, amit sütni akarunk. Igy kívül-belül átsül, míg a túl forró zsírban csak a felülete pirul meg. Paprikát mindig a feleresztés előtt tegyük a rántásba. így ad egyenletes színt és nem csomósodik meg. Rántotta kiadósabb lesz, ha a tojásfehérjét felverjük habnak s aztán könnyedén belekeverjük a sárgákat. Só nemcsak nélkülözhetetlen fűszer. Edények, fakanalak, vágódeszkák tisztítására is felhasználjuk. Ha a poharakon, csészéken sárga foltot látunk, amely a mosogatásnál sem jön le, a nedvesített vízzel moshatjuk ki az edényekből. Utána szódás vízzel öblítsük ki, majd tiszta vízzel mossuk el. Tojásfehérjét könnyebben verünk fel kemény habbá, ha jól lehűtjük, csipetnyi sót és egy-két csepp citromlevet teszünk bele. Újhagyma zöld szárát ne dobjuk el: apróra vágva tejföllel elkeverve kiváló előétel, saláta, de ízesíthetjük vele a körözöttet, salátát stb. is. Velős csontban levő velőt mindkét végén sózzuk be, mielőtt feltesszük főni. így nem fő ki a csontból. Zománcozatlan edényeket — régi fajta palacsintasütőt, vasbográcsot stb. forró tisztítószeres vízzel mossuk ki, alaposan öblítsük ki és töröljük szárazra, majd vékonyan olajozzuk be. Előzetesen természetesen távolítsunk el róla minden rozsdafoltot. Ha újra használni akarjuk, előbb forró vízzel mossuk ki, mert a zsiradék közben megavasodott. H. OROSZ MÁRIA HOGYAN FOGYOKURAZZUNK? Dr. Pados Gyulának, a budapesti Tétényi Úti Kórház főorvosának mintegy évtizedes tapasztalatai vannak már a fogyókúráról. Arról kérdezzük: hogyan fogyókúrázzunk szakszerűen és eredményesen? — Vannak rövid és hosszú távú fogyókúrák. Mi magunk 500 kalória ás, az izomfehérjék lebontását megelőzendő 50 fehérjét, magas rosttartalmú szénhidrátokat, zöldséget, gyümölcsöt és kevés olajat tartalmazó diétát alkalmazunk laboratóriumi ellenőrzés mel^tt, rövid ideig. Egy hét alatt eddigi mintegy négyezer betegünk átlagosan 3,8 kilót fogyott. Fontos a párhuzamos belgyógyászati kivizsgálás és a videofilmes ismeretterjesztés, amely felkészít a hosszú távú fogyókúrára. Étvágycsökkentőként kitűnően bevált az étkezési búzakorpa, napi két liter folyadékkal, a reggelenkénti csoportos torna, s az energialeadást elősegíti az elektromos fogyasztógép is. Pszichológiai fegyver is az időnkénti klubfoglalkozás. Hosszú távú fogyókúrák idejére az ételeket fogyasztható és nem fogyasztható csoportra osztjuk. Az ajánlott ételeknél nincs mennyiségi korlátozás, így nem szükséges a kalória- és grammszámolgatás. A zsír-, koleszterin- és szénhidrátszegény, viszonylag fehérjedús diéta segítségével három hónap alatt minimum négy, maximum tíz kilót lehet lefogyni. Hosszú távú fogyókúra-tábiázatunk használatához néhány tanács: Fontos tudni, hogy egyes szalámi- és kolbászféleségek majdnem fele részben zsírból állnak, a turistaszalámi 43 százaléka, a gyulai kolbász 45 százaléka állati eredetű zsír. Érdemes beszerezni diétás virslit és párizsit, amelyek zsírtartalma 10 százalék körül van. A halfogyasztást minden mennyiségben ajánljuk. A zsír és vaj kalóriatartalmában nem különbözik az olajtól és a margarintól, az utóbbiakat mégis azért engedélyezzük, mert egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint. A . sajtok többségének zsírtartalma meghaladja a 20 százalékot. A fehér kenyeret mellőzzük a kúra idejére, míg a barna kenyérből egy-két szelet megengedhető. A cukor luxuskalória, tilos, de veszélytelenül helyettesíthető édesítőszerekkel. A növények közül a gomba, burgonya, szója kevesebb szénhidrátot tartalmaz, mint a rizs, de mindegyik előnyösebb sovány húsok köreteként, mint a tészták. Sok kalória jut a szervezetbe észrevétlenül az üdítő Italokkal, illetve az alkohollal. Az ásványvíz egészségesebb. Az energiaszegény folyadék fogyasztását nem kell korlátozni. HOSSZÚ TÁVÚ FOGYÓKÚRA FOGYÓKÚRÁBAN AJÁNLOTT: FOGYÓKÚRÁBAN NEM AJÁNLOTT: HÚSOK Marha, szárnyas, vad, borjú,bárány sovány része, a húson látható összes zsír eltávolítása után. Sovány sertéshús, sovány halak (fogas, süllő, harcsa, ponty, tőkehal, lazac, pisztráng), makrélahal, gépsonka, baromfi- és pulykafelvágott, fehér pecsenye, lángolt karaj, sonkaszalámi, diétás virsli, párizsi és kenőmájas. Korlátozottan fogyasztható a párizsi, virsli. ' TOJÁSOK Zsíros hús, liba, kacsa, kolbász, hurka, belsőségek, húskonzerv, szalámik, zsíros halak. Főtt tojás (lágy vagy kemény), zsírszegényen készített tojásrántotta, tükörtojás. Kivétel a tojássárgája, magas vérkoleszterinszint esetén. Zsíros tojásrántotta, majonéz. ZSÍROK, OLAJOK Napraforgóolaj, margarin TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Zsír, szalonna, tepertő, vaj, vajkrém. Fél liter tej (1,5 % zsírtartalmú), kéf joghurt vagy kefir, sovány és félzsíros tehéntúró, 20 % zsírtartalom alatti sovány sajtok. Zsírszegény krémtúrók. Fél liternél több tej, tejföl, tejszín, tejszínhab, sűrített tej, valamint a 20 % zsírtartalom feletti sajtok. KENYÉR, TÉSZTAFÉLÉK, ÉDESSÉGEK Barna kenyérből, rozs- vagy korpás kenyérből, szójás kenyérből max. 10 dkg naponta. Fehér kenyér, zsemle, pékáru, kalács, liszt, tésztafélék, rizs, lekvár, méz,marcipán, bombon, csokoládé, kakaó, fagylalt, rántással készült leves és mártás.Az ún. diabetikus édességek is tilosak. FŐZELÉK- ÉS ZÖLDSÉGFÉLÉK Minden fajtája nyersen vagy főzve,párolva, salátának, cékla, csicsóka, fokhagyma, fejes saláta, gomba, karalábé, karfiol, káposzta, kelbimbó, padlizsán,paradicsom, paraj, patisszon, petrezselyem, póréhagyma,retek, sárgarépa, sóska, spárgátok, uborka, vöröshagyma, zeller, zöldbab, zöldborsó, zöldpaprika, zukkini, max. 10 dkg burgonya. Száraz hüvelyesek: borsó, bab, lencse, kukorica, sütőtök. GYÜMÖLCS Alma, citrom, egres, eper, görögdinnye, grépfrút, körte, málna, meggy, narancs, ribizli, szeder, és az ezekből készített nem cukrozott vagy édesítőszerrel készült kompót, lekvár. Ananász, banán, cseresznye, datolya, dió, füge, gesztenye, mandula, mazsola, mogyoró, naspolya, őszibarack, ringló, sárgadinnye, szárított gyümölcsök, szilva, szőlő, sós mogyoró. ITALFÉLESÉGEK Mokka kávé, tea, ásványvíz, csapvíz, limonádé édesítőszerrel készítve, Deit, Arola italok, energiamentes Diet-Pepsi, diétás Olympos italok, Apenta. Legalább 1,5 liter energiamentes folyadék naponta. Alkoholos italok (bor, sör, pálinka), kereskedelemben kapható cukorral édesített üdítőitalok (pl.: kóla, tonik), szörpök, gyümölcslevek, gyümölcsnektárok. FŰSZEREK Valamennyi fűszer és fűszernövény, torma, mustár. Vaníliás cukor, kész fűszerkészítmények. EGYEB TAPANYAGOK Étkezési búzakorpa: 3x1 evőkanállal PRAKTIKÁK ES FORTÉLYOK A FOLTTISZTÍTÁS Nagyobb ünnepek alkalmával, vagy ha vendég jön a házhoz, étkezéseinket is ünnepélyesebbé tesszük. Ezek a találkozások azonban nemcsak őrömmel járnak, hiszen néha előfordul, hogy a terítékre, a bútor kárpitjára, vagy a szőnyegre folt kerül. Ezért úgy véljük, nem haszontalan dolog a nemkívánatos „emlékek" házi tisztításához néhány tanácsot adnunk. Gyümölcs, befőtt, vörösbor foltja. Fehér pamutáruról forró, szappanos mosással távolítjuk el a gyümölcslé cukor- és pektintartalmát. A visszamaradt festékanyagot Hypooldattal vesszük ki, utána a Hypót 10 százalékos nátrium-tiószulfat (fixírsó) oldattal közömbösítjük. Utána kiöblítjük vagy langyos, szappanos, szalmiákszeszes vízben áztatjuk a textíliát. Kávé- és kakaófolt. Szappanos mosással és fehérítéssel távolíthatjuk el. Az erős, régebbi foltokat előzetesen glicerinnel nedvesítjük be, fél óra múlva pedig kimossuk a kelmét. Fehérítésre kálium-permanganátot (hypermangán) alkalmazzunk. Gyapjúruhából a kisebb, friss foltokat úgy is kivehetjük, hogy tömény konyhasóoldattal dörzsöljük és utána erősen öblítjük. Csokoládéfolt. Az erősen elkenődött foltról előbb késsel távolítjuk el a vastagabb részeket. Fehérneműből borkősav (citromsav) és timsó oldatával dörzsölhetjük le, és utána jól kiöblítjük. Zsír-, olaj-, gyertyafolt. Vászonneműből szappanos vagy lúgos vízzel.kimosható. Gyapjúbóí tiszta benzinnel vagy éterrel, esetleg benzinszalmiákszesz keverékkel távolíthatjuk el. Selyemből benzinnel vagy kloroformmal bedörzsölve vesszük ki a foltot. Gyertyafoltot úgy is eltávolíthatunk, ha a vastagabb réteget lekaparjuk, majd két szívóréteg köA HIDEG HATÁSA AZ EMBERI SZERVEZETRE (2.) A lehűlés megelőzése elvben nagyon egyszerű — elsősorban józan ész kell hozzá. Aki hideg időben nagyobb túrára készül, mérje fel pontosan saját és társai teljesítőképességét és a várható nehézségeket. Alapvető követelmény a réteges öltözködés és a megfelelő cipő viselése. Hosszabb túrára ajánlatos váltás ruhaneműt vinni az átnedvesedett holmi kicserélésére. Az alkoholt lehetőleg mellőzzük, viszont vigyünk magunkkal csokoládét, meleg teát és édes kondenzált tejet. A hegyi szolgálat utasításait mindig tartsuk be, mert azokat nem a látogatók bosszantására találták ki. Nagyobb csoporttal, gyerekekkel csak az induljon téli túrára, aki ismeri a terepet, a csoport leggyengébb tagjának a teljesítőképességét és azt is, hogy mi a teendő sérüléskor vagy más előre nem látott esetben. Ha mindezek ellenére bekövetkezik a baj, ne veszítsük el a fejünket. A sérültet meleg, de legalább a széltől, hótól védett helyre kell szállítani, takaróval betakarni. A nedves, átfagyott ruházatot szárazra kell cserélni. Belülről meleg, édes és citromos teával, kávéval (semmi esetre sem alkohollal), kívülről masszázzsal és a végtagok óvatos mozgatásával melegítsük a sérültet. Gondoskodjunk az esetleges sérülések ideiglenes ellátásáról és a beteg mielőbbi kíméletes elszállításáról. Fagyás. Ha a hideg csak a test egy részére hat, fagyási sebek keletkeznek. Ezek rendszerint a ruha által nem fedett részeken jelentkeznek (orr, fül) vagy pedig ott, ahol a vérkeringés gyengébb, mint például a kéz és a láb ujjai. A fagyási sebek létrejöttét nagyban elősegítheti a nem megfelelő öltözet és cipő, főleg az, ha a ruházat valamelyik része túl szoros és gátolja a vérkeringést. Természetes, hogy könnyebben keletkeznek fagyási sebek azoknál, akiknek a vérkeringése nem teljesen egészséges (szívbetegek, erős dohányosok, idős emberek). A hideg által okozott helyi sérülések sokban hasonlítanak az égési sérülésekre, felosztásuk is hasonló: Első fokozat. A bőr érzéketlenné válik, színe lilás. Felmelegedéskor az érintett úgy érzi, mintha tűkkel szurkálnák. Második fokozat. A bőr viaszfehér, esetleg sárgás színű, később (főleg melegítés hatására) felhólyagzik. A harmadik fokozatú fagyás a szövetek elhalását jelenti. Orvosi segítség nélkül csak az első fokú fagyást lehet kezelni. A fagyott testrészt óvatosan dörzsöljük, hogy ismét meginduljon a vérkeringés. A többi teendő ugyanaz, mint lehűléskor. A súlyosabb fagyási sebekkel legyünk óvatosak. A sérült testrészt nagyon óvatosan szabadítsuk meg a cipőtől, kesztyűtől és fedjük be steril kötszerrel (ha nincs, tiszta zsebkendővel) és takarjuk be meleg takaróval. A többi már a mentőszolgálat és az orvos dolga. Téli álom, hibernáció. A szabadban élő állatok jól viselik a hideget. A medve például nagyon okos módszert ismer a tél és a hideg ellen. Elvonul a barlangjába és alszik egy nagyot! Ez nem igazi alvás, mert szervezete közben lehűl, szívműködése és anyagcseréje a minimálisra csökken. Ez a lehűlés természetesen nem károsítja a téli álmot alvó állatok szervezetét — tavasszal frissen és virgoncan ébrednek. A tudomány egyelőre nem jutott el odáig, hogy az emberek számára is biztosítsa a téli alvást. Igaz, egyes gazdag amerikaiak úgy próbálják életüket megmenteni, hogy drága pénzért mélyhűttetik magukat. Azt remélik, hogy valamikor a jövőben, amikor felfedezik a ma gyógyíthatatlan betegségük ellenszerét, feltámadnak. Ez szélhámosság. Speciális eljárásokkal ilyen módon életben lehet tartani egy-két sejtet, de nem egész testeket. Az ily módon kidobott pénzt sokkal jobban fel lehetne használni tudományos kutatásra és gyógyításra. A szervezet rövid ideig tartó lehűlését (mesterséges hibernáció) már megoldotta az orvostudomány. Erre a bonyolult szív- és érsebészeti műtéteknél van szükség, amikor le kell állítani a vérkeringést. A sejtek alacsony hőmérsékleten ugyanis tovább képesek elviselni az oxigénhiányt, mint a 37 °C-on. Az operáció előtt gyógyszerekkel kapcsolják ki a hőközpontot, hogy a szervezet ne védekezzen a hűtés ellen, majd óvatosan lehűtik a beteg testét, ügyelve arra, hogy a létfontosságú szervek ne károsodjanak. Dr. RÁCZ OLIVÉR zé helyezzük az anyagot és meleg vasalóval többször átvasaljuk. Penészfolt. Fehérneműből a friss szennyeződés néhány órai ecetes áztatás után is eltűnik. Régebbi foltot úgy veszünk ki, hogy szappannal kimossuk, utána hígított Hypo-oldatba áztatjuk, végül borkúsav kétszázalékos oldatával öblítjük a ruhát. Gyapjúszövethez csak hideg szalmiákszeszes áztatást és utána hidrogén-peroxidos fehérítést alkalmazhatunk. Színes ruhát ecetsavas, utána vizes öblítéssel tisztíthatunk. Rozsdafolt. Friss állapotban 10 százalékos citromsavoldattal (esetleg citromszelettel) dörzsölve eltávolítható. Régebbi foltot úgy veszünk ki, hogy egy mogyoró nagyságú oxálsavat két deciliter forró vízben feloldunk, és a rozsdás részt belemártjuk. Ezt háromszor-négyszer ismételjük meg, addigra a folt eltűnik. Utána bő vízben öblítjük ki a kelmét. Tojásfolt. Langyos, kétszázalékos bóraxoldattal mossuk ki a textíliát, majd teljesen szárítsuk meg és keféljük ki. Ide kívánkozik a figyelmeztetés: ha a folttisztítás során tűz- és robbanásveszélyes vegyszerrel (benzin, éter, aceton, alkohol stb.) dolgozunk, akkor gondosan tartsuk be a tűzrendészeti szabályokat! Lehetőleg nyitott ablaknál dolgozzunk, és a munka befejezése után alaposan szellőztessünk ki!