Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-28 / 52. szám
1990. december 28. XXIII. évfolyam Ára 3 korona Petőfi Sándor A messze távol kékló fátyolaba Takarja'már szép képedet, Pozsony, Nem lágyul a vad végzet, hiaba Hy*** P^^tökreTzakgdátok Mennem kell! s tan oro« . ? Már tőlem el, ti szeretett baratoK. Vegyétek hát a bujdosó kebelnek A zúgó szélben hangzó végszavat: Szerencse kényei akár emelnek, Akár nyomor s ínségbe döntenek at Míg a koporsó nyugtomat nem adja Érettetek gyűl szívem indulatja. Pozsony, 1840. január TL _______ __ ___ i - -T--In gyen a sofs boldogságom ellen Pozsony! körödből ismét messze hi; Megyek - de dúlva van búcsúzó mellem, Miként vándornak puszta tenrai. Utánam intesz még Dunád kodebu, S arcomra keserű köny arja gördül. Nem hosszú volt tebenned mulatósom, S az órák mint a nyílt röpültének, De ilyen órákat a nagy menyorszagon Angyalnak adnak csak az istenek. Édenben éltem iidvözűlöttképcn Barátaimnak nyájas, hű körében. . ■ T / 'X , ^ i, m jé A mindenkori főszerkesztő egyik kötelező feladata újévi köszöntőt írni. Eddig többé-kevésbé ajánlatos volt az alkalom ünnepélyességéhez illően fennkölt stílust, csengő-bongó szavakat választani, mondandókat érzelmes kifejezésekkel fölbokrétázni. Illett továbbá jókedvűnek, derűlátónak lenni vagy látszani. Itt és most azonban minden bizonnyal méltatlannak, sőt egyenesen hazugságnak minősítené a tisztelt olvasó, ha ilyen pántlikás szövegekkel borzolnám kedélyeit. * Ugyanis a bársonyos forradalom utáni esztendőben fokozatosan odalett a jókedvünk, egyre zaklatottabbak a hétköznapjaink, bo- rongósak az ünnepeink. Tavaly ilyenkor valahogy szebbnek tűnt föl a világ, reménytelje- sebbnek tetszett a jövő. Dehogyis voltunk naiv álmodozók! Jól tudtuk: végzetes tévedésekért súlyos árat kell fizetnünk, évtizedes bűnökért hosszasan fogunk vezekelni. Sok tíz csapás, megpróbáltatás vár ránk, amíg egyszer majd, évtizedek múltán talán elérhető közelségbe kerül Kánaán. Ám arra még lidérces álmainkban sem gondoltunk, hogy ennyiféle rossz szellem, ordas indulat tör ránk, megkeserítve életünket, már-már veszélyeztetve nemzeti kisebbségi létünket. Egy évvel ezelőtt ki hitte volna, hogy azon a téren, ahol tízezrek magasztos eszmékre esküdtek, az emberek megfogták egymás kezét, szeretetet, megbecsülést hirdetve, néhány hónap múltán a gyűlölködés szennyét árasztó politikai percemberkék tűnnek föl, megbecs- telenítve helyszínt, nemes célokat. Ki hitte volna, hogy ismét kísért majd az elmúlt és az idei évszázad nacionalista torzsalkodásának, egyéni, nemzeti tragédiákba torkolló gyűlölködések szomorú emléke, s heteken, hónapokon át Szlovákia lakosságának, honatyáinak a figyelmét, energiáját több vonatkozásban is abszurd, anakronisztikus nyelvtörvény köti le. Ki hitte volna, hogy ilyen rövid idő alatt fogadkozásaink, fennen hirdetett eszméink a gyakorlatban szinte a fonákjukra fordulnak és a fölcsapó indulatok, nemzeti, nemzetiségi, valamint szűklátókörű politikai ellentétek az ország területi egységét, ezáltal Európa stabilitását is veszélyeztetik. Ki hitte volna, hogy hónapokat vesztegetünk el indulatos, értelmetlen vitákkal, megfeledkezve a lényeges tennivalókról, alapvető fontosságú törvények meghozataláról, fittyet hányva annak, hogy ebben a hangzavarban,' feszült légkörben visszariad a külföldi befektető és csaknem minden olyan üzletember, aki nekünk segíteni, nálunk kereskedni akar. Ki hitte volna... - sajnos, nagyon sokáig folytathatnám a fölsorolást, mert sok csalódást, sokféle megpróbáltatást mért ránk a sors az elmúlt hónapokban. Csüggedni azonban súlyos tévedés lenne, hiszen mindennek ellenére jó okunk van némi bizakodásra, reményre. Ne feledjük ugyanis, hogy zsenge demokráciánk a szabad országos és helyhatósági választások során, s talán hétköznapjainkban is gyökeret eresztett, mindenféle megrontási kísérletek, ármánykodások ellenére életképes maradt. Ez a tény hitet, reményt gyújthat bennünk. Erre az erkölcsi erőre bizony nagy szükségünk lesz, mert jól tudjuk, sajnos mind gyakrabban saját bőrünkön is érezzük, hogy életünk talán legnehezebb évébe lépünk. Más választásunk azonban nincs, előbbre bizony csak a siralom völgyén át, nem csekély anyagi áldozat, romló vagy stagnáló életszínvonal árán juthatunk. Áremelés, munkanélküliség, infláció, sokféle feszültség szorításában kell megélnünk, szembenézve önmagunkkal, eddigi tunyaságunkkal, szakítva élősködő életvitelünkkel, hamis értékrendünkkel. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet - tanít Mózes, és egy ideje személyesen is megtapasztalhattuk, hogy ez a bibliai intelem az alapja, rendező elve a fejlett országok jólétének, pezsgő szellemi életének. Láthattuk, semmi sem hull alá égi mannaként, mindenért keményen meg kell dolgozni, küzdeni. Bizonyosan eljutunk a holtpontról, ha végre nálunk is a rátermettség és a tehetség lesz az érvényesülés alapja, ha előremutató törvények és tisztességes társadalmi erkölcsök éltetik a becsületes munkát. Mert évszázadokon át a magyar és más közép-európai ember két keze munkájáról, vállalkozó szelleméről, jó értelemben vett alkalmazkodó képességéről, mai szóval élve: kreativitásáról volt híres. Szíve és az esze is helyén volt, minden helyzetben. Remélem, a mai nemzedék génjeiből nem vesztek ki ezek az erények, hiszem, a mai közép-európai ember, leküzdve kishitűségét, rossz beidegződéseit, is tud jól dolgozni, ha hagyják, képes áldozatokra is, ha ennek értelmét látja. Ez a mérhetetlen munkabírás, vállalkozói kedv és értelmes áldozatvállalás olyan szakmai, erkölcsi tőke, amelyre a nehéz időkben is bízvást lehet jelent és jövőt alapozni. Olyan életerő, amely hitet, reményt ébreszt mindannyiunkban, hogy hét szűk esztendő, sokféle megpróbáltatás után, lassanként, talán nem is olyan sokára, szeretet és boldogság köszönt majd e sokat szenvedett tájra, végképp elűzve a lelki és az anyagi szegénységet. Szilvássy József Orcád verítékével
