Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-12-07 / 49. szám

% V Világosra festett épület Lipcsében A homályos üvegablakok alig engedik át a fényt, de kívülről sem lehet bepillantani. A 35 méter hosszú, 15 méter széles csarnok homlokzati oldalán kis műhely fekszik, lakatosok és asztalosok dolgoznak egymás mellett a szűk, 20 négyzetméteres területen. A másik oldalon nagy, színtelen fémajtó zárja le a teret. Az egyik sarokban tíz, ember nagyságú börbábu támaszkodik a falnak, mintha egy birkózócsoport pihenőt tartana. Az ugrógö­dör mellett himbálózik a gyűrühinta a tornászoknak, a korlátok és szőnyegek között a súlyemelők eröfeszitö gépezetei. Az, ami olyan most, mint egy kis német külvárosi sportegylet tornacsar­noka, mely felett régen megállt az idő, évtizedeken át szárnyakat adott sporttudósok fantáziájának az egész világon. Ez az a hely, ahol a sokáig Német Demokratikus Köztársaság néven emlege­tett ország sportteljesítményeit, „a párt és a kormány gigantikus dekorációs elemeit“ - ahogy ma az Új Fórum nevezi - egyre újabb magasságokba emelték. Itt mérték fel az atlétákat, itt kutatták és próbálták ki az edzésmódszereket és sportfelszere­lést. 1. A 600 tudóst és adminisztratív dolgozót abszolút titoktartás köte­lezte. Még a szomszédok sem tud­ták, mi folyik a világosra festett épü­letben, a lipcsei Friedrich-Ludwig- Jahn-Allée 59-ben, melyről még a névtábla is hiányzott. Az ötemele­tes „kísérleti épületet" a német test- nevelési főiskola bejáratának tar­tották. Valójában a Testkultúra és Sport­kutató Intézet működött itt. - Nem­rég még a telefonkönyvben sem szerepeltünk - mondja az intézet szóvivője, dr. Horst Forschel. S aki betéved a 300 szobás épületbe, semmi mást nem lát, csak irodaszo­bákat. Csak nagyon nehezen lehet megtalálni a legendás „tesztcsar­nokot“. A keskeny folyosók és lépcsők tucatjai zavarba ejtő labirintust ké­peznek, a kanyargós út újra meg újra tiltó táblák és lepecsételt ajtók mellett vezet el. Az NDK-sportsike- rek melegágyának küszöbén For­schel csak rövid ideig habozik:- Ide eddig idegen nem tehette be a lábát. De ma már sorra nyílnak meg az ajtók Kelet-Németor- szágban. A steril, gyári műhelycsarnok jel­legű teremben a szocialista teljesít­ménytársadalom uralkodik. A sűrí­tett levegőt például sportlaboratóri­umban préselik a bőrből készült bir­kózó bábukba. Elektromos szimulá­torok által vezérelve ezek a párnás robotok ideális partnerek a sportolók technikai kiképzéséhez. Biomechanikus detektív módjára, ' elektronikusan boncolják részeire a tornászhíresség, Andreas Wecker „Kovács-forgását“, a felhúzott térdű szaltót a nyújtórúd felett. A világbaj­nokság második helyezettjének gyü- rúgyakorlata tökéletesnek látszik. A hozzácsatolt számítógép felfedez minden eltérést az ideális vonaltól: Wecker repülési magassága csak 1,08 méter - a konkurensek egy méter magasra repülnek. Ott, ahol a hall padlóját felvésték és elektromos drótokat húztak a mű­anyag padlórétegébe, egy zömök hölgy újra meg újra próbál. A „dina- mométeres talajon“ a diszkoszvető világbajnoknö, like Wyludda láb­munkáját boncolják aprólékosan. Az elektródák jelentik a hatalmas comb eröbevetését a forgás minden fázi­sában, a komputer kiszámítja az értékeket, like Wyludda bal lába felelős a messzire yivö dobosért. Ha ott „robbannak“ az izmok, akkor 200 kilopondos erő fejlődik ki - ezzel játszva félre lehetne lökni egy Tra­bantot. 2. A külföldi trénerek, akiknek az NDK-úszónök győzelemsorozatai megmagyarázhatatlanok voltak, hosszú évek óta suttogtak egy állító­lagos áramláscsatorna létesítéséről. Ma már ez sem titok. Meredek lépcsőfokok és szűk pinceboltozatok vezetnek a szom­szédos testnevelési főiskola úszó­csarnokának mellékfolyosójáról a kutatóintézet föld alatti mérőállo­mására. Ott egy három méter hosz- szú, alig két méter mély csempézett ketrec 19 éve szolgáltat pontos ada­tokat az úszók mozgásáról a vízben. Gombnyomásra örvényleni kezde­nek a hullámok, a víz megindul a medencében. Az úszó teljesítőké­pessége szerint növelik a tempót, mint egy futószalagon. A tesztelt személy pedig helyben tempózik. Kamerák rögzítenek minden karcsa­pást, minden lábmozgást, ezt követi a kiértékelés a komputerteremben. A rendszer jól működik: itt csiszolták tökéletesre Kristin Otto technikáját, amelynek segítségével Szöulban hat olimpiai aranyérmet nyert. Amikor a nyugati teljesitmény- központokba egyre jobban bevonult a, technika, a lipcseiek rövid időn belül átvették a know-how-t, de azonnal tovább is fejlesztették: a kézművesek állandóan új edzöké- szülékeket szerkesztettek, a bok­szolok rejtett mérőállomásokra ütöt­tek a homokzsákokban, a müugrók szárazon próbálták a videokamerák előtt. A szocialista sportkutatók - 18 professzor, 174 diplomás tudós és 414 főiskolás káder - összpontosí­tott kreativitását állították szembe a kapitalista komputerekkel. így egy Európa-bajnokság előtt egy kutató­csoport úgynevezett győzelmi stra- tégiaanalizist fejlesztett ki. Az NDK- sportolók minden potencionális el­lenfelének gyengéit és erősségeit számítógépen elemezték. Ezután a tudósok az edzőkkel együtt kidol­gozták a megíeieíő taktikát - „várat­lan“ éremeső volt az eredmény. Egykor az atléták gyógyszeres manipulálása is hozzátartozott az intézet „profiljához“. Mindenesetre csak rövid időre. Már 15 évvel eze­lőtt meghagyták a doppingszereket- legalábbis ezt állítja Forschel- a többi intézménynek. Most, amikor az érem már nem minden dolgok mértéke a szocialista sportban, és az állam már nem akar tovább évi egymilliárd márkát in­vesztálni egykori példagyerekeibe, az intézet tudósai közös vállalatokról és valutáról álmodnak. Az intéz­mény 61 éves igazgatója, Hans Schuster elvben lehetetlenségnek tartja, hogy a „Nyugat megkaphatna tőlük minden ismeretet és ered­ményt“. A Német Torna- és Sportszövet­ség, mely eddig hangadó volt, már nem érzi tovább elkötelezettnek ma­gát. A sportkutató intézetnél a tagok „meg akarják vizsgálni a kapcsola­tokat a külföldi partnerekkel“. 3. A nyitás kritikusai az NDK-sporto- lók kiárusítása után most a sporttu­dományi teljesítmények elkótyave­tyélésétől félnek. Mert a kutatókat aligha lehet visszatartani nyugati terveik megvalósításától. A csekély fizetés - 1300-2000 keletnémet márka havonta - és a sportszövet­ség állandó nyomása elcsábíthatóvá tette őket. Helmut Bachmannak rengeteg munkát adtak a „túlzott titkossági fokozatok“. A tudományos informá­ciók központjában az igazgatónak „igazi kötéltáncosként kellett manő­vereznie“, hogy néha-néha koope­rálni tudjon a nyugati partnerekkel. Részlegében, a második emeleten még ma is nehéz vasrácsot tolnak egy tíz négyzetméteres szoba elé esténként, és az ajtót leplombálják. A szoba mennyezetig tele van iratszekrényekkel, melyekben meg­található az egész világ sporttudo­mányi kutatásának minden intim tit­ka. Az adatbank gondosan katalogi­zálva száznegyvenezer nyilvántar­tást tartalmaz. De ez az adatbank sem tabuzóna már. Ezután a világ minden trénere és tudósa kiszolgálhatja itt magát - így szeretné Schuster a 18 millió márkás költségvetést fedezni: „Min- 'den titok eladó.“ Kérdéses azonban, hogy egyedül a nyugati üzletekkel megmenthetö-e a szocialista sportkutatás. Bármilyen vitathatatlan is a lipcsei siker - csak olyan rendszerben tud virágozni, mely központilag irányítja a szoros együttműködést minden intézet és az atlétákkal való közvetlen foglal­kozás között. 4. A német testkultúra főiskolája a maga kereken 500 tanárával az NDK sporttudományának hivatalos központja. Mivel a kelet-berlini funk­cionáriusok a sportkutató intézetet fedöszervezetként tervezték meg, a sportegyetem kifelé mint „mun­kás- és paraszthatalmunk felvirág­zásának szimbóluma“ szerepelt. Bár a földszinten még a műkor­csolyázó Katarina Witt és „Távé“ Schur, a vörös biciklista óriási képe mosolyog a látogatóra, egyre han­gosabb a kívánság új perspektívák iránt a kiképzésben. A diákok és a tanárok a múlt év novembere óta faliújságban követelnek reformokat a testnevelési főiskolán. Eddig mindhiába. A tanerők nehezen alkalmazkod­nak a fordulathoz. A sportfőiskola túlságosan is tetszelgett a múltban, mint a pártapparátus becegyereke. Az eddig összesen 17 ezer diplomás hű elvtárs volt. Mint egyáltalán nem kedvelt álla­mi presztízsobjektum, a sportföisko- la is egyre több kritikát kap. A „vörös főiskolán“, mondja a népszáj, „a jövendőbeli edzőknek nem csak ug­rani és úszni kellett megtanulniuk. A négyéves tanulás során szájukba rágták a marxizmus-leninizmus fo­galmait is - amíg csak torkig nem lettek vele“, mint Gerhard Lehmann rektor ma beismeri. Éppen ebből az egykor annyira osztályöntudatos szakmából kívánta most három docensnő „egy bizott­ság felállítását a hivatali visszaélé­sek és korrupció“ ellen. Az volt az érzésük, hogy „feltétlenül tenni kell valamit, nehogy itt újra elaludjék minden“, indokolta lépését Gitta Reise. Rövid bizonytalanság után ugyanis Lipcsében gyorsan helyre­állt a régi elégedettség. - Szigorú teljesítményelv és sziklakemény ki­választás, nálunk a szocializmus működik - mondja Reise, a pártelv- társnö szarkasztikusán -, itt min­denki kényelmesen hátradőlhet. Gerhard Lehmann professzort, a rektort dr. Harold Tünnemann, az Új Fórum sportpolitikai szóvivője ■ a tipikus szélkakasok közé sorolja. 1988-ban Lehmann még büszkén hirdette: a világklasszis-teljesítmé­nyeket „elsősorban a káderek párt­hoz kötődésének hatására érték el“. Lehmann továbbra is „toronyszo­bájának“ szolid bútorzata között uralkodik. Befolyását és tekintélyét két piros telefon jelképezi. A kék Marx-sorozat 28 kötete egy teljes polcot foglal el a könyvszekrényben. A vörösesbarna Lenin-kötetek a ha­talmas íróasztal előtt díszítik a könyv- állványt. De a régi szocializmus­elméleti doktrínák hirtelenében már nem szerepelnek Lehmann szókin­csében (annál is inkább nem, mert azóta a két Németország egyesült - a szerk. megj). • (I. P. NI.) A SP0RTSIKEREK BOSZORKÁNYKONYHÁJA JSáFSKY COMPUTERT 1020 WIEN TABORSTRASSE 52 'S“ 43/222/2690-1719 FAX 26 85 41 TELEX 134099 ■ ON IS SZERETNE MEGGYÓGYULNI? Jelentkezzen a nyárasdi sportcsarnokban, ahol a kővetkező szolgáltatásokat biztosítják: masszázs, szauna, reflexzónák kezelése, akupresszúra. A gyógykezelést Tamásy úr, gyógymasször végzi. Jelentkezni telefonon is lehet a 0709/952 346-os számon 8.00-16.00 óráig az időrendi besorolás miatt. Szállást helyben biztosítunk. ÚF-542 HA ISZTAMBUL, AKKOR TIP TRAVEL! A TIP TRAVEL utazási iroda továbbra is szervez öt- és hatnapos társasutakat Isztambulba. Utazás autóbusszal. Elhelyezés luxusszállodákban a városközpontban, reggelivel, illetve félpanziós ellátással. Városnézés magyar vagy szlovák idegenvezetővel. A híres Kék Mecset, a történelmi lovarda és a Szulejmán-dzsámi megtekintése. Hajókirándulás Ázsiába a Boszporusz-szoro- son át. Edirnében (Drinápoly) a legnagyobb török mecset megtekintése. ÁRAK: Ötnapos társasutazás: 1250 korona + 65 német márka, vagy 2950 korona; Hatnapos társasutazás: 1250 korona + 79 német márka, vagy 3550 korona. Az autóbuszok kedden és szombaton indulnak Trencsén- ból, illetve Pozsonyból. Csoportok számára átutalási lehető­ség (a számlát teljes egészében koronában egyenlíthetik ki). Az indulás helyét megválaszthatják, FIGYELEM! SZERVEZÉSÜNKBEN ILYEN MÉG NEM VOLT! SZILVESZTER ISZTAMBULBAN - felejthetetlen program­mal és fantasztikus tombolasorsolással! Az ár mindössze 1250 korona + 140 német márka, vagy 5200 korona. Bővebb tájékoztatás és a megrendelések felvétele a követ­kező címen: CK TIP TRAVEL, Palackého 31, 911 00 Trenőín. Telefon: 0831/350 66. ÚP-528 COMPUTER 1020 LAJIVirU 1 Cn TABORSTRASSE 46 r\^nn 269741 Cím: Taborstrasse 46 NEUE TEILUNG 4 u,7] Tel 2146-2150 VIDEO’HIFI Wien AJÁNLATUNK:- színes TV- fritőz- videolejátszó- szatelit- sztereo rádió- computer- Hi-Fi torony- óra- mikrohullámú sütő- számológép- konyhagépek Szívesen látjuk Ont is.- walkman Amit mi ajánlunk: adóvisszatérítés a helyszínen. Amit mi kérünk: mindent egy helyen, NÁLUNK vegyen meg. Hozza e hirdetést magával, vásárlás esetén egy órát kap! UP-492 Tokaji aszú- a természet varázslata A tokaji aszú koncentrátum természetes hidratáló és bőranyagcserét javító hatása a Tokaj-hegyvidék adottságaiból származtatható. A Hélia D tokaji aszú arcfrissítö zselé, esszencia, maszk és masszázskrém olyan egymást kiegészítő terméksorozat, amely fokozza a vérkeringést, táplálja a bőrt, enyhén fertőtlenít és természetes hidratáló hatása révén tartósan javítja a bőr tónusát. uasámap HÉTVÉGI MAGAZIN Index 48097 Kiadja az Apollopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József. Főszerkesztői titkárság a 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Slezákné Kovács Edit: a 210/4460 és Miklósi Péter: a 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla és Zsilka László ® 210/4454. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovicova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: S 550-18, sportrovat: 506-39, gazdasági ügyek: « 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Telefax: 505 29. Adminisztráció: Apollopress Kiadóvállalat 819 02 Bratislava, Martanovicova 25, ® 586-07. Fényszedéssel készül a Danubiaprint, n. v., 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanovióova 21. Hirdetési iroda magánszemélyek­nek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5. ® 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovióova 25, 17. emelet, ® 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. t

Next

/
Thumbnails
Contents