Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-23 / 47. szám
Indulatokat kavaró body building Archívumi felvétel Csodálják őket, és mélységes lenézéssel bámulnak rájuk; az emberi test csodájának ki- teljesedését vélik bennük felfedezni, és már messze nem egészséges elfajulásnak tartják. Sok-sok ember számára jelentik az eszményképet, és sok-sok ember elrettentve borzad ösz- sze látványukra. A karate, a boksz, az autóversenyzés bizonyos szempontból - mentalitás, világnézet, ízlés - még úgy-ahogy természetesnek vehető illetve aránylag kézenfekvő okokkal magyarázható. Hiszen a veszély, az erőszak, az agresszivitás, illetve az ehhez való viszonyulás alapvetően osztja meg az embereket, vált ki szélsőséges indulatokat, közvetlen érzelmi reakciókat. Mi lehet azonban, ami e szerfelett békés, jámbor, lényegében önmagáért való mozgalom, a body building (testépítés?) képviselőit, legjelesebbjeit ennyire ellentétes és indulatos vélemények ütközőpontjává teszi? Miért dúlhatnak ilyen viharok, viták körülöttük? Mi az, ami eny- nyire provokáló pusztán amiatt, hogy ilyen is létezik? Miért nem lehet elfogadni, tudomásul venni, hogy vannak, akik ezt csinálják, ezt szeretik, miért nem lehet pusztán gusztus kérdésévé tenni, hogy valakinek éppenséggel tetszik, vagy nem tetszik? Miért nem lehet azzal az egyszerű alapállással viszonyulni hozzá, hogy akinek kedve tartja, az csinálja, nézze, akinek nem szoty- tyan kedve hozzá, az se ne csinálja, se ne nézze? Miért kell ehelyett magasztalni vagy pocskondiázni, ítélkezni felette, miért kell legjobb képviselőit szuperembereknek vagy az emberi nem lényegétől elidegenedett korcsoknak, szörnyeknek tartani? Mindezekre a kérdésekre önmagában a body buildingben aligha található meg a válasz. Önmagában az, hogy valakinek hány centis karja, milyen rajzolatú hasizma, mekkora átmérőjű válla van, aligha indukálhat ilyen szélsőséges megnyilvánulásokat, még az sem igen, hogy vannak, akik kiállnak a versenyen, közönség előtt mutogatják. Mindez önmagában elintéződne azzal, hogy „kedvem szerint tudomást veszek róla, vagy nem’veszek, nézem vagy nem nézem, azt mondom, hogy de jó volna úgy kinézni, mint Schwartzenegger vagy azt, hogy akar a csuda úgy kinézni, én inkább úgy szeretnék hegedülni, mint Jasha Heifetz“. (Vélhetően aztán persze adjuk alább egyiknél is, másiknál is, ez azonban már más kérdés...) Ha tehát megpróbálunk magyarázatot keresni a body building jelenségre, akkor vélhetően máshonnan kell elindulni, a kornak jó néhány olyan neuralgikus kérdését, kihívását kell, illetve kellene számbavenni, amelyek többek között például éppen itt, ezen a ponton is kulminálódnak, egybeesnek, halmozódnak. Az egyik és talán legsarkalatosabb az emberi test kérdése, ami így persze túlontúl sommás. Végül is mindenféle úgymond’ kulturális vagy civilizációs áldások és ártalmak következtében e század második felében az erő, a fizikum, illetve ennek materiális hordozója, a test sok tekintetben háttérbe szorult. Pontosabban: a mindennapi tevékenységek során jóval kevesebb szerepet játszik, mint bármikor korábban a történelem folyamán. Ez a sok évezredes, mondjuk úgy, biológiai harmónia megbomlott, a mintegy a szükségből erényt kovácsolandó, kezdett terjedni a magasabb rendű intelligenciának és az alantas, brutális testi erőnek, fizikai teljesítménynek szembenállását megfogalmazó ideológia. Könnyű erről most kijelenteni, hogy ez így, ilyen formában mennyire hamis és erőszakolt. Ám a gyakorlatban, ha ez nem is fogalmozódott meg, nagyon sokaknak szembe kellett nézni azzal a kérdéssel, hogy manapság tevékenységeink más jellege következtében közel sincs olyan szükség fizikumunk fejlesztésére, mint korábban. Akkor mi a csudát csináljunk vele? Ne is szenteljünk különösebb figyelmet neki, miért fecséreljük energiánkat olyasmire, aminek közvetlen haszna aligha van az életünkben? Vagy éppen azért, mert a munka nem tartja karban, nem elégíti ki azt a mozgás- és felhasználás-szükségletet, amit egyébként lényegétől fogva igényelne, kezdjünk fokozottabban figyelni rá, fokozottabban foglalkozni vele? Ennek a dilemmának még úgy-ahogy békés levezetődése volt a sport térhódítása. Ez persze korántsem volt és mai napig is korántsem olyan egyszerű, mint képzeljük. Most is jócskán akadnak, akik lenézik, megvetik, alantas megnyilvánulásnak tartják a sportot, de azért többé- kevésbé elfogadják. És talán nincs is nagyon messze az igazságtól az a vélekedés, hogy ennek alapja a kor egyik legmeghatározóbbá vált fogalomköre a teljesítmény volt. A mérhető eredményekben megmutatkozó teljesítmény. Ennyit emelt X, annyit futott Y, ennyire verte ellenfelét Z. A sportok többségében valamilyen formában felfedezhető valami célirányos, legtöbbször számszaki törekvés, és a világ meglehetős büszkeséggel vette tudomásul: no lám, milyen nagy súlyt is tud már megemelni egy ember, milyen magasat is tud ugrani, milyen gyorsan is képes egy távot lefutni. Még némi gőgöt is adott, hogy ezek szerint azért mégsem vagyunk olyan elsatnyult lények, mint ahogy nem átallják egyesek állítani közülünk. Maga a konkrét teljesítmény tehát, mivel hajlamosak vagyunk azonosulni a teljesítővel, igazol sok mindent. Még ha az egyébként nem is annyira szimpatikus. 3. De mit kezdjünk azzal, hogy vannak emberek, akik iszonyú kemény, kitartó, konok munkával, tehetséggel, fanatizmussal, úgynevezett átlagember számára elképzelhetetlen mértékben - akár azért, mert nekik ez tetszik, akár azért mert úgy gondolják, hogy másoknak is ez tetszik - kifejlesztették izmaikat? Mire jó ez? Mit lehet vele csinálni? Mi célja, mi értelme az egésznek? Csak azért izmot fejleszteni, hogy valakinek nagy tömegű izmai legyenek? És ezt ne akarja felhasználni semmire? Mindez valami olyan, ami nem igazán fér bele a korszak még bevehető, még elfogadható megnyilvánulásai közé. Ez olyan kérdés, ami feltétlenül állásfoglalásra késztet: csinálunk valamit a testünkkel azért vagy azért, vagy nem fordítunk rá különösebb figyelmet, amit szintén meg lehet indokolni. De azért egyik megoldás sem lehet s sokféle körülmény és követelmény miatt kielégítő; legfeljebb létezhet szerencsésebb és kevésbé szerencsés kompromisszum. És ott van előttünk, ha elfogadjuk, ha nem, egy sor ember, aki megmutatta: akár ilyenné is lehet formálni az emberi testet, fizikumot. Hogy az illetők emellett mással is foglalkoznak-e, szabadidejükben atomfizikai rejtélyek felderítésén fáradoznak-e, vagy csak nézik magukat önelégülten egy tükör előtt, ez századrangú kérdés. Lehet ilyen is, olyan is, ahogy előfordulhat mindez egy zongoristánál, hegesztőnél, sőt még egy újságírónál is. A lényeg messze nem ez, hanem az, hogy maga a testépítés egy létező problémára adott egyfajta konkrét választ. Tehát az indulatokat, a szélsőséges viszonyulásokat önmagában se az egyik, se a másik nem indokolja, hanem a tanácstalanságunk. Attól tehát, hogy valakik úgy néznek ki, mint a képen látható urak, nem lesznek önmagukban sem szentek, sem alantasak, sem gigászok, sem torzszülöttek. Ténykedésük nem az emberi test apoteozisa és nem undorító korcsosulás. Hogy tetszik-e valakinek vagy nem, azt szíve joga eldönteni. Tessék vagy ne tessék, ők mindenesetre azzal, hogy eljutottak idáig, tettek valamit; dolgoztak, áldoztak valamiért. És ez adott esetben mindig több, mint amikor az ember nem csinál az égvilágon semmit... (K. S.) A férfiak jobban tudják? Még 1983-ban megkérdezték a svájci sportolónőket, hogy szívesen vennék-e, ha férfiak helyett női edzők irányítanák munkájukat. Akkor jóformán egyhangú volt a megkérdezettek válasza, hogy nem, szóba sem jöhet. 1990-ben, amikor majdnem tíz esztendő telt el azóta, hogy a nemek egyenjogúságát hivatalosan is beiktatták a svájci alkotmányba, megismételték az 1983-ban feltett kérdést. Érdekes módon, az egyenjogúság törvénybe iktatása nem sokat változtatott a helyzeten. A svájci nők többsége most is azt az álláspontot képviseli, hogy sokkal inkább dolgoznak férfiedző irányításával, mint női trénerrel. A megkérdezettek szerint inkább a gyerekek és a fiatal hölgyek sportolását kell női edzőkre bízni. Vannak azért olyanok is, akiknek a felfogása az utóbbi években megváltozott. így például Sandra Gasser ismert svájci futónő a kérdésre válaszolva kijelentette: régebben elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy női edző foglalkozzék vele. Ma már ez ellen semmi kifogása nem lenne. Edith Boss műúszó, aki 15 éves eredményes sportpályafutása után kijelentette: nagyon jó tapasztalatokat szerzett edzőnőkről. Egyelőre azonban a sportszerető nők sem nagyon tolonganak az edzői pályára. A statisztikai adatok tanúsága szerint az oklevéllel rendelkező edzőknek mindössz tíz százaléka nő. Általában az a tapasztalat, hogyha olyan sportág iránt mutatnak érdeklődést, amely kifejezetten férfisportágnak számít, akkor ezen a területen legfeljebb csak a másodhegedűs szerepét játsz- hatják. így a női edzők inkább műkorcsolyázásban, a tornában, a sportgimnasztikában és a műúszásban fejtenek ki tevékenységet. A svájci nők curling (jégteke) válogatottat például egy edzőnő, Heidi Schlapbach az Euró- pa-bajnoki címig vezette. De azért ő is panaszkodik a nehezen megváltoztatható közfelfogásra.- Az egyesületekben általában nem bíznak bennünk. Szemükben a férfiak jelentikaz edzői munkában a keménységet, és a siker zálogát. Ha egy nő vezeti az edzéseket, akkor gyorsan kész az elmarasztaló értékítélet: egy férfi ezt jobban csinálja... (NS) Vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN lntfe#-48097 Kiadja az Apollopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József: S 210/4453 Főszerkesztői titkárság S 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Slezákné Kovács Edit: ® 210/4460 és Zsilka László: S 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla: « 210/4454. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovicova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: ® 550-18, sportrovat: * 506-39, gazdasági ügyek: @ 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Telefax: 505 29. Adminisztráció: Apollopress Kiadóvállalat 819 02 Bratislava, Martanovicova 25, ® 586-07. Fényszedéssel készül a Danubiaprint, n. v., 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanovicova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5. ® 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovicova 25, 17. emelet, S? 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.
