Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-23 / 47. szám
ilasärnap 5 1990. XI. 23. Orábor Bertalan esperes urat Nagykaposon a hívek egyszerűen atyának szólítják. Magas termetű, negyvenéves. Hosszú, fekete reverendájában még magasabbnak tűnik. Művelt, jól tájékozott világi dolgokban is. Ha beszél, kigyullad sápadt arca. Szerény és készséges, ugyanakkor határozott és magabiztos, mindez bizonyára még a szeminárium öröksége. Szombat délelőtt van, a nemrégen épült kétszintes parókián beszélgetünk- Bekapcsolhatom a magnót?- Kérem.- Szabad egészen közvetlennek lennem? Nagyon udvariasan:-Természetesen, ahogyan kívánja”.- Ma mikor kelt fel az esperes úr?- Mint mindig, hat óra előtt.- Hogy érzi magát?- Köszönöm, kitűnően. Elvégeztem a reggeli lelkigyakorlatot, imádkoztam...- Meddig tart ez? van szükség. A papnak a lélek emberének kell lennie. Másként kell fogalmazni - nem mást mondani - egy mélyen hívővel beszélgetve és másként egy kereső, kutató, tájékozódó érdeklődővel. Tisztelni, becsülni minden embert. Nemcsak az érzelmek területén, hanem azzal, hogy tiszteletben tartom a másik meggyőződését, s nem kényszerítem rá az enyémet. Nem erőszakoskodom, nem fogalmazok sarkítva, élesen, mert azzal talán többet ártok, mint használok. Persze, az igazságot ki „A pap is ember, egy közülünk“- Az mindig attól függ, milyen sürgős feladatokat kell aznap elvégeznem. Általában egy fél óráig, olykor tovább is.- Hogyan telik el egy átlagos nap?- Mivel az Ung vidéke és a Bodrogköz római katolikus egyházközösségeinek esperese vagyok, sok a hivatalos teendőm. Azonkívül az istentiszteletek szlovákul és magyarul. Aztán a házasságkötések, keresztélés, beteg- látogatás, temetés, hitoktatás, a napi kötelező imák....- Elmulaszthatók-e a kötelező imák?- Csak akkor, ha fizikailag vagy erkölcsileg akadályozva vagyunk. Velem ez, hála az Istennek, még nem történt meg. Fejét lehajtja, szemét behunyja és keresztet vet.- Mi a bűn?- Minden olyan cselekedet, amellyel meg sértjük a világi és az anyaszentegyház törvényeit. Meg kell tanulnunk elválasztani a jót a gonosztól, a gonoszt a jótól, s azt is, hogy miként szól az igaz elme és miként c hazug.- Követhet-e el bűnt a pap? Kérdőn rám néz. Elkomorodik az arca.- Mielőtt bármit is mondanánk vagy gondolnánk a papokról, ne felejtsük el: a pap is ember, egy közülünk. De - érdekes - ennek ellenére többet várnak tőle. És joggal. Hivatásánál fogva küldetése, feladata merőben más. Sorstársa ugyan kortársainak, de elöl kell mennie. Utat taposva, utat mutatni. Előrehajol s mutatóujját intőn fölemeli.- Ám nehogy vak vezessen világtalant! A feladathoz belső fényre, különös ráérzésre kell mondani, nem szabad hazugságnak álcáz ni és rébuszokban beszélni róla. Ez belső odafigyelés - imádság - elmélkedés, szemlé lődés nélkül nem megy. Ehhez kell a csend, a magány, a szenvedés, a harcok harca önmagunkkal, a bennünk szunnyadó nemmel.- S ez mindig sikerül?- Vártam ezt a kérdést. Mielőtt válaszolnék rá, én is kérdezhetek?- Tessék.- Ismeri Jézus és a bűnös asszony történetét?- Igen, olvastam a bibliában.- Jézushoz egy bűnös asszonyt vezettek, akit éppen tetten értek, láthatjuk, hogy a Mester milyen tapintatos. Nem mondja ki az ö vétkét, feleslegesnek tartja, hiszen azt már tudják, de lehajol és a szeretet tapintatosságával porba írja a jelenlevők bűnét is. Nemcsak egyét, mert ki mondhatja magát bűntelen- nek?! Az dobja rá az élső követ - mondja Jézus -, aki közületek bűn nélkül van. Menynyi a tanulni valónk Mesterünktől! Milyen messze vagyunk Tőle magatartásunkban, viselkedésünkben, emberi kapcsolatainkban. Lassan, meg-megállva, a szavakat válogatva beszél. Olykor bekap egy-egy apró kekszet, hörpint egy korty teát. Hol rám, hol a mennyezetre pillant.- ön mindig hitt?- Amióta az eszemet tudom. Hitemet a családban kaptam. Nem mondhatnám, hogy szüleim vakbuzgók, egyszerű hívő és keresztény emberek, mint annyi sokan mások. Rendszeresen eljártunk templomba. A vasárnapot és a katolikus ünnepeket hittel ültük meg. Mi, gyerekek játszani csak a délutáni litánia után mehettünk. Persze, emiatt sokszor zúgolódtunk.- Édesapja?- Nagyon tiszteltük és szerettük. Soha nem szólt ránk hangosan és nem káromkodott. Szép szóval nevelt bennünket. Ahogy teltek az évek, egyre jobban feléje hajoltam. Tőle kaptam a magyarságtudatomat és gerincességemet. Az édesanyám? Szerény, jószívű, kissé hallgatag. Érzelmi világa gazdag, amit igyekezett elrejteni. De mi mindig éreztük szelíd mosolyából, simogató, féltő tekintetéből. Sohasem zárt előlünk semmit. Az ő vérük lüktet ereimben összevegyülve. Egy kis ideig hallgat. Közben éles tekintettel figyel.- 0 fiam - mondta egyszer, úgy 12 éves koromban édesanyám miért nem jársz a mi főurunkhoz gyónni? - Mert mindig azt mondja, hogy menjek papnak - feleltem. - Én pedig sohasem gondoltam akkor arra, hogy pap leszek. Tanító akartam lenni.- Mégis pap lett!- Igen. Ebben is az Úr akarata szerint cselekedtem. Középiskolás diák voltam Kassán, amikor az Orsolyiták templomában Jó Pásztor vasárnapján végighallgattam Szmo- lyák István atya szentbeszédét, aki korábban szülőfalum, Rád plébánosa volt. Az ünnep kapcsán a papi hivatásról beszélt. Szólt a magyar katolikus paputánpótlás siralmas helyzetéről is. Elcsukló hangon mondotta, hogy egyházmegyénkben ő az utolsó magyar anya nyelvű pap, akit felszenteltek. Mi lesz veletek, mi lesz velünk? - kérdezte. Ki fog keresztelni, temetni, ki fog a néphez a nép nyelvén szólni?... Én akkor ott azt mondtam magamban: ne sírj, atya, én elmegyek papnak. Azóta is hálás vagyok és köszönöm az Istennek, hogy meghívott. Szent Ágoston szavai jutottak akkor eszembe: „Istenem, milyen későn szerettelek meg!“ Sápad i arca kipirul. Kissé előrehajol, kezét összekulcsolja, szeme az asztalon fekvő breviáriumra tapad, s oly mozdulatlanul ül, mintha e pillanatban távol volna minden földi dolgoktól. Csak, amikor éles pillantást vetett rám, jegyeztem meg ennyit:- Tehát elégedett sorsával.- Tökéletesen. Mert vajon, nem a végsőkig kcll-e süllyednie a világnak, hogy felébredjen az emberben a vágy az Isten után? Nem a mélyből kell-e fölkiáltania, a mélyből, aminél mélyebb mélység már nincsen, ahol a lét merő borzalommá válik? Aki ezt csak egyszer is átéli, annak már nem számít sem zaklatás, sem a zaklatottság, sem a kihelyezés vagy áthelyezés, sem üldöztetés. Feláll, jár néhány lépést. Aztán leül és kissé halkabb hangon folytatja.- Aki nem tud hinni a lehetetlenben, annyi, mintha önmagát veszejtené a tengerbe, csak az menekül meg, aki hinni tud a lehetetlenben. Nem, nem fatalizmus ez, nem valamiféle beletörődés, de megélése az emberi élet nagyságának és méltóságának. Megélése annak, hogy az Úrban és vele nem vagyok legyőzött, még a porban sem. Hátul, lenézve, kisemmiz- ve is nagyobb vagyok, mint az, aki hatalmasnak látszik és erősnek hiszi önmagát. Hát így van ez. Befejezésül és üzenetként hadd hívjam segítségül, Mécs Lászlót, a papköltőt, akit papként és emberként is példaképemnek tartok: „... igen, lehettem volna én is boldog. Az én utam is éppen arra vitt, A kert elébe értem, mely reám várt. Szerelem. Rózsák édes mámora. Gyümölcsfák. Csend. Családi tűzhely... . . leányhajszálon függött az aranykulcs. ... nem tudtam, hogy ez így lesz, nem kívántam. De nem sírom vissza azt a kertet! Fölállunk s én csak most tekintek körül jobban a tágas szobában. Az ablakkal szemben imazsámoly áll, térdeplője bíborszínű bársonnyal van bevonva, a szoba közepén kerek asztal. Az ajtó mellett cizellált könyv- szekrény, melyben egymás mellett sorakoznak a vallásos és világi könyvek. A falon feszület és szentkép, melyen Jézus látható tanítványai körében. Megköszönöm a beszélgetést és a szívességet. Mosolyogva hárítja el. A kiskapunál még egyszer barátságosan kezet nyújt. Török Elemér Koszorúk az utak mentén Szaporodnak a koszorúk az utak mentén. Fákra, villanypóznákra, útjelzőkre vagy házilag készített, és az árokpart földjébe szúrt kis keresztekre akasztva tudósítanak gyermek, testvér, szülő, házastárs - egy vagy egyszerre több ember - értelmetlen haláláról, a hozzátartozók fájdalmáról. Emlékeztető, keményen figyelmeztető jelek. Valamennyi gépkocsivezető számára. Gondolhatnánk: többet mondanak minden tiltó vagy korlátozó táblánál. Nem. Igaz, miért viselkednénk másként, lennénk jobbak, kulturáltabbak az utakon, mint amilyenek a mindennapokban vagyunk? Miért lennénk szolidabb, szelidebb, szerényebb, tapintatosabb, fegyelmezettebb vezetők? Tisztelet a kivételnek, a durva, agresszív magatartás és stílus, mely az emberi kapcsolatokat, közéleti viszonyokat jellemzi, sajnos, a közúti forgalomban is érzékelhető, imám: közlekedéskultúránkban, csak hát milyen kultúra az, melyhez baleset, rosszabb esetben, halál kötődik. Olykor elég egy óvatlan pillanat, váratlan műszaki hiba -; nem is erről beszélek. Hanem a türelmetlenekről, a rohanókról, a részeg vezetőkről, az országutak vagányairól, akiket tudatosan, „csak azért is“ elkövetett szabálytalanságaik miatt talán még egy amerikai roncsderbyből is kizárnának. Idős házaspár elindul, meglátogatni az unokákat, a szomszéd faluba. Hatvannal mennek, nekik már elég ez a tempó, noha az öreg Moszkvicsban lenne még szusz. Az egyik kanyarban hirtelen nagy sebességgel rohanó Lada tűnik a szemükbe. A következő pillanatban halott a két idős ember. A fiút, aki a másik kocsit vezette, talán sikerül megmenteni, de nyomorék lesz, örökre. Három élet - ennyi. Szaporodnak a koszorúk az utak mentén. B. K.M. BORSI ÉS SZŐLŐSRE FÖLÉ EMELKEDŐ HEGYKÖZ DÉLNYUGATI OLDALÁN MINTEGY 700 ÁRAS TERÜLETEN TEREMNEK A JOBBNÁL JOBB BOROK SZÜRET HEGYKÖZBEN Őszi harmat után a nagy hegyek ormán egyre gyakrabban süvít végig a hideg szél. Lent, a Zempléni-hegyek lankáin még a vénasszonyok nyara utolsó sugarai melengetik a szölösker- tekkel borított hegyoldalakat Bodrogköz ékességét, a határainkon túl is jól ismert borokat termő Hegyköz lankáit is, ahol általában október második felében kezdődik a szüret. Milyen hát az idei? Erre voltam kíváncsi, amikor a közeledő vonat ablakából az őszi napfényben fürdőzó szölöskertek megannyi színben pompázó panorámájában gyönyörködtem. Milyen az idén a hegyközi must cukorfoka? Sorra megkérdeztem az elérhető szőlősgazdákat Közepes, átlagos, jobb is lehetne - kaptam a válaszokat A Vargáéké 15-18 fokos. Pedig a gazda szerint hajdanán édesanyja szőlőjében 28 fokos must serkentette dalra a puttonyosokat, akik minden ürítésnél a prés nyelve alá tartották a torkukat A szomszédok közül sem dicsekedett senki a mustjával. A nyári aszály megviselte az idei termést - mondták. Kevés volt az eső, kevesebb, gyengébb lett a lé is. Ezért sokan csak október 20-a után kezdték a szüretet, hogy a meleg vénasszonyok nyara után magasabb cukorfokot mérhessenek, jobb bort készíthessenek, vigyázva a hegyközi bor hírnevére. Hiszen hazánkban itt teremnek a legjobb borok, amelyek felveszik a versenyt a magyarországi tokaji borokkal is. Hogy miért? Egyszerű a válasz. Azért, mert nemcsak az éghajlati viszonyok, de a talajviszonyok is ugyanazok, mint a közeli Tokaj-hegy- alján, vulkanikus eredetű Ebből eredően a szóló értékes ásványi anyagokat vesz fel a talajból ami kellemes zamatot, erőt ad a hegyközi bornak. Azt mondják, ez a titka annak is, hogy az itt élők ősei általában magas kort éltek meg és sohasem volt vérkeringési zavaruk. A szüretelőktől vett búcsú után a pincék közötti lejtőn lefelé haladva mélyről jövő jól ismert bordalok ütötték meg a fülemet, amelyek megtörték a lassan elnéptelenedő hegyoldalra boruló alkonyati csend egyhangúságát. Talán ez a mélyről felszökő zengő zaj hiányzott a borospincék fölötti hegyközi szüretből is, mert az itteni ősök úgy tartották, hogy a must is zamatosabb, ha jókedv, vidámság édesíti. Úgy tűnik, ma már mindez csak a pincék mélyén bujkál... Kalócs Gyula MUNKÁBAN A VARGA CSALÁD. AZ ELSŐ POHÁR MUST MINDIG A GAZDÁT ILLETI (A szerző felvételei)
