Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
Kellemetlen bokaficam A figyelmetlenség sokszor bokaficammal végződik. Ez közönséges izomrándulás, amely akkor keletkezik, ha az Ízületet hirtelen mozdulattal egy pillanatra kibillentjük normális, eredeti helyzetéből. Többnyire erős fájdalommal jár, a boka bedagad és véraláfutásos. Enyhébb ficamot elég hidegvizes borogatással kezelni. Könnyű elasztikus kötszerrel rögzítsük a bokát. A kötszer 8-10 cm széles legyen, a lábra csavarva ne képződjenek rajta ráncok és hajtások, hogy ne gátolja a vérkeringést. A kötszer felhasználási módját a mellékelt ábrák mutatják. Úgy osz- szuk be hosszúságát, hogy legalább a felét használjuk fel az utasítás szerint: 1. Vegyük bal. kézbe a kötszer végét, míg a jobb kézben a tekercset tartjuk (a kötszer balról tekeredik). A kötözést a lábfejnél kezdjük, két- szer-háromszor csavarjuk rá. 2. Folytatólagosan a láb hátsó részére tekerjük a sarok körül. 3. Ezután váltakozva alul és felül a sarok köré csavarjuk. 4. Befejezésül az elasztikus kötszert kétszer-háromszor a boka köré tekerve sebtapasszal rögzítsük. Migrénesek ne igyanak vörösbort Angol kutatóknak sikerült azonosítaniuk egy ve- gyületet a szeszes italokban, amely anyag megmagyarázhatja, miért váltja ki egyeseknél a bor fogyasztása a migrénnek nevezett, görcsös fejfájást. Ez a ve- gyület ugyanis lassítja azoknak az enzimeknek a hatását, amelyek elbontják a fejfájást okozó anyagokat. A londoni Queen Charlotte’s Hospital kutatói azt is megállapították, a hatását, tehát a migréneseknek nem szabad vörösbort inniuk, . Nátha és köhögés ellen ÉRDEMES MEGPRÓBÁLNI A KÖVETKEZŐ HÁZI GYÓGYMÓDOKAT, HA ÉREZZÜK, HOGY A NÁTHA KÖRNYÉKEZ VAGY KÖHÖGNI KEZDÜNK: • A nátha ellen gyakran ele- j gendö, ha két kezünket fél órára 40-45 fokos melegvízbe mártjuk. Ez olyan reflexet vált ki, amely jótékonyan hat az orr nyálkahártyájára. • Ha meleg vánkost teszünk hátul a nyakunkra, ez is olyan jótékony reflexeket kelt, amelyek az orr elduguló nyálkahártyáját megnyugtatják. • A következő náthaellenes koktél is sok embernek használ: egy nagy csésze csipketeába keverjünk mézet és egy fél citromot. Ezután szép lassan kortyolgassuk be az egészet. • Köhögés ellen az használ, ha állandóan nyelegetünk. Elég a tiszta víz is. De lehet mentolos cukorkát szopogatni. A lényeg az, hogy segítsük a nyálképződést, ami elnyomja a köhögési ingereket. • Ha a köhögés már hosz- szabb ideje tart, próbáljuk meg a kamillás inhalációt. Kávéskanálnyi kamillát teszünk egy liter forrásban lévő vízbe. Ezt lapos tálba öntjük, föléje hajolunk, betakarjuk fejünket egy törülközővel, és belélegezzük a meleg kamillás gőzt. A torokgyulladás házi gyógyítása A torokgyulladás nagyon gyakori betegség. Mielőtt különféle gyógyszereket szednénk, próbáljuk meg a következőképpen kigyó- gyítani: Torokgyulladáskor a beteg fázik, gyakran rázza a hideg, megfájdul a feje, kiszárad a torka és nyeléskor szúrást érez. Ha megnézzük a torkát, vörös és duzzadt, dagadt. A daganat eltávolítására legjobb a hideg sós vizes borogatás, amelyet naponta háromszor megismétlőnk. A gyulladást gyógyítja a kamilla és a zsálya. Két kiskanál kamillát vagy három kiskanál zsályát negyed liter hideg vízibe teszünk, ezután felforraljuk és tiz percig állni hagyjuk. Leszűrjük és a kihűlt főzettel gargarizálunk. Hatásos gargarizálószer a citrom is. Egy pohár vízbe kicsavarunk egy egész citromot és hidegen gargarizálunk vele. Természetesen súlyos, lázas gyulladás esetén legjobb orvoshoz fordulni. Ballasztanyagokra szüksége van szervezetünknek Általában igen kevés ballasztanyagot fogyasztunk, holott erre főleg a beleknek igen nagy szükségük van. Legalább 30 granym lenne a napi szükséglet. A ballasztanyagok fogyasztásával leküzdhető az igen kellemetlen . szorulás, és megelőzhető a vastagbélrák, az epekő, a zsíranyagcsere betegségek és a cukorbaj. Mi is a ballasztanyag? Nem más, mint emészhetetlen növényi eredetű élelmiszer. A fekete kenyér, a főzelékek, a burgonya és a gyümölcsök sok ballasztanyagot tartalmaznak. Vannak teljes értékű ballasztanyagok, például a búzakorpa, a lenmag. Ezeket élelmiszerekbe (leves, joghurt stb.) keverhetjük. Megfelelő hatást azonban csak akkor érünk el, ha bőségesen fogyasztunk folyadékot is. Ha például a búzakorpát müzlibe vagy joghurtba keverjük, az még nem elegendő. Egyidejűleg inni is kell. Általános szabály: egy evőkanálnyi búzakorpához egy pohár folyadékot igyunk. Ha ezt nem tartjuk be, ellenkező hatást érhetünk el, a korpa besűrűsödik a belekben és szoruláshoz vezet. Halolajjal a szívbetegség ellen Tudvalevő, hogy az eszkimók nem ismerték a szívbetegségeket; a koszorúérszűkületet, infarktust, mivel többnyire halétellel táplálkoztak. Hasonló jó hatása van a Japánban gyártott halolajnak. A hideg vízben élő halak - hering, makréla - olyan zsíros savat (omega 3-at) tartalmaznak, melyek az emberi szervezet védőfunkciójában jelentős szerepet töltenek be. Sajnos, sokan nem táplálkoznak helyesen. Nagy mennyiségű és zsíros ételt fogyasztanak, melyek sok koleszterint tartalmaznak. Sokat dohányoznak, italoznak és állandó stresszhatás alatt vannak. Az ilyen életmód vezet az említett szívmegbetegedésekhez. Mindezek megelőzésére jelentős segítséget nyújt a japán halolaj fogyasztása. Az olajat ■úgy sikerült lepárolni, hogy nem tartalmaz semmilyen káros anyagot, csupán csekély meny- nyiségű koleszterint. A szívmegbetegedés megelőzésére ajánlatos hetente legalább kétszer halételt fogyasztani (30 dkg herin- get vagy makrélát). A szívbetegségek mellett halolajjal sikeresen lehet gyógyítani az érelmeszesedést is. Fűzfakéreg - gyomor- és bélpanaszokra A fűzfának körülbelül 500 fajtáját ismerjük. Megtalálható Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is. Fa vagy bokor alakjában fordul elő. Tavasszal a fűzfa virágai, a barkák, még a levelek előtt megjelennek. Gyógyászati célra a fűzfa kérgét használják. Tavasszal iehántják a fa kérgét, majd megszárítják. A fűzfakéreg szalacilglikoszilt tartalmaz, ami a szervezetben szalicilisavvá alakul át - ebben rejlik gyógyító hatása. Ez a gyógynövény a szintetikusan előállított acetylszalicilsav előfutára. A népi gyógyászatban a porrá őrölt fűzfakérget láz és reumatikus bántalmak esetén használták. Izzasztó, vízhajtó és fájdalomcsillapító hatása van, ezért használható reumás megbetegedések, fejfájások, gyulladások esetén. Gyomor- és bélpanaszokra is ajánlják a füzfakéreg- teát. Lázas meghűléses vagy fertözéses betegségeknél a fűzfakéregtea mellett igyunk még bodza- és hársfavirágteát is. Ha a füzfakéregteát megfelelő mennyiségben fogyasztjuk, nem léphet fel semmilyen mellékhatás. De terhes anyáknak nem ajánlott. Ha hosszabb időn át fogyasztjuk, kérjük ki az orvos véleményét. A tea elkészítése: 2-3 grammnyi (1-2 kávéskanál) apróra vágott vagy durvára darált fűzfakérget negyed liter hideg vízzel leöntünk, majd forrásig hevítjük. Ezután levesszük a tűzről és 5 percig állni hagyjuk. Leszűrjük. Naponta 2-3 csésze teát fogyasszunk. • Ájulás esetén p beteggel lélegeztessünk be ecetet vagy szalmiákszeszt. • A végtagok ecetes vízzel történő bedörzsölése éreresítő- ként hat. Ha 15-20 percig langyos, ecetes vízben áztatjuk a fáradt lábat, kellemesen felfrissülünk. Dagadt végtagok fájdalmát egyhíti a néhány óráig tartó hideg ecetes-vizes borgatás. • Csökken a bőr viszketése, ha a viszketés helyét ecetes vízzel bedörzsöljük. Minden esetben, amikor börfelületet kezelünk ecettel, meg kell győződni arról, hogy a kezelendő felületen nincs nyílt seb, sérülés, és figyelembe kell venni az esetleges bőrallergiát is! Ilyen esetekben korra csepegtetünk, és ezt lassan elszopogatjuk. • Szúnyogcsípés okozta viszketés ellen hasznos ecettel bedörzsölni a csípés helyét. • Ecetes vizes borogatás alkalmazása a csuklón és a lábon csökkenti a beteg lázát. Egy száraz törülközőt tegyünk a borogatás tetejére. Ha megszárad a borogatás, nedvesítsük be újra. • Fáradtság, másnaposság ellen használ egy meleg fürdő, amelybe kevés ecetet öntünk. • Nátha ellen használ, ha naponta többször néhány csepp vízzel hígított almaecetet csepegtetünk az orrunkba. • Az orrvérzés csökkenthető, ha ecetes vízzel átitatott vattát dugunk az orrba. Ha az orrvérzés gyakran előfordul, természetesen nem elég a házi gyógymód, orvoshoz kell fordulni. • A fogfájást enyhíti, ha ecettel vagy alkohollal átitatott vattát szorítunk a fájós fogra. Irodareumal Az irodai munka arra kényszeríti - főleg a nőket -, hogy órák hosszat ugyanabban a testtartásban dolgozzanak. Sokan hátfájástól szenvednek, emiatt nehezen tudnak munkájukra összpontosítani. Ezt a megbetegedést irodareumának nevezik. Tulajdonképpen fájdalmas izommerevedés. A megbetegedés skálája viszont a hátfájástól a csigolyák kopásáig mérhető. A megvizsgáltak többsége nya- ki és ágyékforgóban érzett fájdalmakra is panaszkodik. Ezek okozói a rosszul szerkesztett irodaszékek, melyeken csak görcsös, görnyedt testtartásban lehet ülni. Az irodareuma csillapítására, illetve megelőzésére néhány perces lazítást ajánlanak az orvosok. A speciális tornagyakorlatbkat (2-3 perces időtartamokban) naponta többször is ajánlatos megismételni. KÉZTORNA Az ujjakat a fájdalomhatárig húzzuk szét, öt másodpercig tartsuk kifeszítve. Többször egymás után ismételjük meg. TÉRDEK LAZÍTÁSA Húzzuk fel a mellünkig az egyik térdet, majd cseréljük meg a lábakat. Néhányszor egymás után ismételjük a gyakorlatot. HÁTGYAKORLAT A jobb kezet felülről a bal kezet alulról próbáljuk a hátunkon egymáshoz érinteni, amennyire csak tudjuk. Kezünket váltva ismételjük néhányszor a gyakorlatot. KARGYAKORLAT A könyökünket behajlítjuk, hátranyomjuk, majd megfeszítjük. Legalább ötször ismételjük. FELSŐTEST LAZÍTÁSA Kezünket a fejünk felett kulcsoljuk össze és feszítsük hátra, amennyire csak tudjuk. Jobbra, balra fordulva I néhány másodpercig tornázzunk. 4 22 1990. XI. 16. 'asúrnap Az ember legnagyobb értéke az egészség Ecetes .kezelés“ na alkalmazzunk ecetes kezelést! • Csuklás ellen általában segít, ha néhány csepp ecetet cu-