Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
ŐSTK-felvétel ■ Munkatársunk kisfia megbeIrl tegedett. Kórházból kórházba küldték, az orvosok megpróbálkoztak mindennel, végül megműtötték és vért kapott, sok vért. Mihelyt megtudtuk, felajánlottuk, ha kell, szívesen elmegyünk vért adni. Kellett... Egy újabb műtét után természetes volt számunkra, hogy véradásra jelentkeztünk. Azóta a kisfiú újból iskolába járhat. Nagyon jó érzés, hogy segítettünk... * * * Nyolchónapos gyermekünk súlyos tüdő- és mellhártyagyulla- dást kapott. A sok gyógyszer hatására leromlott a vérképe, sürgősen vérre volt szüksége. Barátaink azonnal jelentkeztek. * * * Orvoshoz igyekeztem, amikor egy ismerős fiatalember elpanaszolta, feleségét sürgősen meg kellene műteni, de hiányzik a vér. Együtt elmentünk a vértranszfúziós állomásra, sőt még aznap beszerveztem barátaimat is. A fiatal- asszony szerencsére, már jobban van... Két férfi és egy nő szavait idéztem, noha száz meg száz hasonló esetről számolhatnék be. Néhány héttel ezelőtt a Duna- szerdahelyi járásból 260 véradó jutalom-hajókiránduláson vett részt, s míg Hainburgba értünk, sokan őszintén vallottak véradói múltjukról. Szedlák József ötvenegyszer adott vért.- Mint a férfiak többségét, engem is katonaéveim alatt „győztek meg ', szinte parancsban, mondván, a véradás hazafiúi kötelességünk. Nem ellenkeztem, és hazatértem után jelentkeztem a Vöröskereszt falusi helyi szervezetébe. Mert ugye, ki segítsen a betegeken, ha nem az egészségesek? - szegezte nekem a kérdést, s tekintetével a tömeget pásztázta. - Itt a-feleségem is - magyarázta, majd hozzáfűzte -, öt is beszerveztem. A végszóra meg is érkezett Szedlák Viktória.- Én még újoncnak számítok, hiszen eddig csak háromszor adtam vért. A férjem addig győzködött, mig kötélnek álltam. Es nemcsak én, hanem lányaink is. A 23 éves Mária rekkel, miért állandósult a kórházakban a vérhiány. Miben látják maguk a véradók a bajok okát? - Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy nem az állandó, többéves véradókban van a hiba. Néha ugyan akadozik a szervezés, közbeszólhat a betegség is, de ők az előre megbeszélt időpontban megjelennek a véradóállomásokon. Új véradókra van szükség - összegezte dr. Misányi Tibor a Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Járási Bizottságának elnöke. - Megszűntek ugyanis .a szocialista munkabrigádok, a különböző felajánlások, senki sem kap jó pontot a véradásért. Az emberek önmagukkal törődnek, mások gondja nemigen érdekli őket. Pedig a világ fejlett országaiban is önkéntes véradással oldják meg a vérellátást. És a véradásért ugyancsak nem fizetnek, igaz, a jótékonykodást a véradók leírhatják az adójukból. Figyelembe kell venni, hogy ma - igaz a Dunaszerdahelyi járás egyelőre kivétel - sokan elkérik a 200 koronás „kosztpénzt“, tehát az államkasszának számolni kell ezzel is. Mert ha ez az ára annak, hogy a sebészeknek vérhiány miatt ne kelljen elhalasztani a műtéteket, meg kell adni a még magasabb összeget is. Gondolom, eljön az idő, hogy a többszörös véradók idős korukban nyugdíjkiegészítésben is részesülhetnek. Miért csodálkozunk, hogy az egészségesek nem gondolnak a betegségre, az öregségre? Valljuk be, ki foglalkozik ilyen értelemben a fiatalokkal? A Vöröskereszt tehát ezen a téren sokat tehet és kell is tennie. Másik fontos teendőnk a véradók morális elismerése. Ugyanis mindenkinek tudatosítania kellene, mit ad az, aki rendszeresen vért ad. El kell érni, hogy ennek fejében, ha például orvoshoz megy, előnyt élvezzen, s a munkahelyén a kollégák természetesnek vegyék helyettesítését a véradási napokon. Mert hiába harmincéves az önkéntes véradás, sokan, sok helyütt nem segítik a véradókat. És ez a mai kirándulás? Köszönet csupán a humánus cselekedetért. De talán egy kis buzdítás is, hogy a nehéz időkben se hagyják cserben a betegeket. Mi itt egymás között tudjuk, hogy értük történik minden. Mert a ma neked, holnap nekem... él. Péterfi Szonya már kétszer, a 19 éves Ildikó pedig a jövő héten először kiséri el a férjemet a véradásra.- De ez még nem jelenti azt, hogy átadom a stafétabotot - szólt közbe Szedlák József -, ám ha erre egyszer sor kerül, büszke leszek arra, hogy lányaim segítő szándéka legyőzte az esetleges félelmüket. Tóth Dezső a dióspatonyi véradók oszlopos tagja is aranyérmes véradó.-1970-ben tizenkilenc évesen adtam először vért. Akkor elhatároztam, soha többé. Nem találták az eremet, majdnem elájultam... Fél órára kiküldtek, majd ismét megszúrtak. Az ijedtségtől alig csepegett a vérem - neveti el magát. - Bevallom, amikor újból behívtak a véradóállomásra, elfelejtettem az átélteket. Manapság pedig, annak ellenére, vagy éppen azért, mert csökkent az emberek adakozókedve, továbbra is rendszeresen adok vért. Ha most abbahagynám, szégyellném magam a tizenhat éves Melinda lányom előtt, aki büszke arra, hogy legyőzve a félelmemet, véradó vagyok. Nem hagyom abba.- Nem is szabad abbahagyni - jön közénk Cziferi Teréz, a Vörös- kereszt olgyai helyi szervezetének volt elnöknője. - Falunkban én adtam először vért. Elégedett vagyok azzal, hogy nálunk nem csökkent a véradók száma. Amikor csak hívják őket, készen állnak a véradásra. Nehezen érthető, mi lett az embeHarmincéves az önkéntes véradás • Több tiszteletet a véradóknak • Mindenki rászorulhat /< T ucatnyi kulturális lap. magazin böngészgetése közben bizony elég ritka madár egy-egy mai témájú elbeszélés, egy-egv szép vers, amely megfogja az embert, nemcsak újszerűségével, formai bravúrjává/, hanem költészetével. Azon olvasók közé tartozom, akiket nem elégít ki a szakmai érettség, mindenütt azt a bizonyos „szent szikrát“ keresem. Sajnos kevés eredménnyel. A hihetetlenül gyors politikai változások, a nézetek szinte áttekinthetetlen kavargása, a nem mindig lovagias csatározások, a tornyosuló anyagi gondok népi igen kedveznek a múzsáknak. Olvasmányaimból és számos író nyilatkozatából ítélve még csak elfogadható színvonalú kísérlet sem történt a bársonyos forradalom, a Kelet-Európábán folyó rendszerváltás, a peresztrojka irodalmi ábrázolására. Lehetséges, hogy az írók. költők nagy élményeiket most rendezik, vagy talán már írják műveiket, azonban a sajtóban nyilatkozó alkotók nem valami rózsásnak látják az irodalom helyzetét, a szabadság nyújtotta lehetőségeket. Böngészés közben egy magyar, egy szlovák es egy orosz író helyzetértékeléséből választottam ki néhány figyelemreméltó gondolatot. AZ IRODALOMRA NEHÉZ NAPOK VÁRNAK? Talán a legsötétebben értékeli a helyze- - tét és az irodalom kilátásait Moldova György (1934) magyar író. akinek eddig megjelent tíz riportkönyvéből néhányat én is élvezettel olvastam. A kritikusok ugyan gyakran vitatták irodalmi értéküket, azonban kétségtelen tény, hogy az utóbbi évtize dek egyik legolvasottabb és legsikeresebb írója. Arra a kérdésre, hogy Mitől tarthat ma egy író? a 7 lappban Moldova így válaszolt: „Hát valószínűleg a teljes nyomor az első. Az ország olyan nyomor felé halad, amiről nem kell részletesen mesélni, ötvenhat éves elmúltam és nagy örömömre szolgál, hogy nem ma indulok. Mert'a ma induló fiatal írónak nem lesz közönsége. Több okból: először, mert nem lesz az embereknek pénze folyóiratot, könyvet venni; másodszor, mert nem szolgál szenzációkkal; harmadszor, mert nincs irodalmi élet. Az irodalmi élet nem kocsmázásból, hanem eszmékből, irányzatokból, törekvésekből áll, mint 55 után. Helyette ma elegáns hókuszpókusz van, technikai trükk, ami biztos néhány embernek nagy örömet okoz, de ezzel nem lehet sehova eljutni Magyarországon. Nem vagyok esztéta. Lehet, hogy az a helyes, ha mindenki a formabontó és elvont irodalmat olvassa. De telkemre mongazdaságra fognak épülni. Egyesek szépen keresnek majd, mások meg eltűnnek a színről. Ehhez még hozzátenném, hogy a szépirodalom a többi irodalom szegény rokona lesz. De azért időnként olyan teljesítményeket nyújthat, amelyre felfigyel majd a nem irodalmi sajtó is.“ A SZOCIALISTA REALIZMUSRÓL A 72 éves Szergej Zaligin szovjet író ma dóm, nem tudom, mikor olvastam utoljára könyvet, ami érdekelt. Hülye volnék,, és a saját rendem borulna föl, ha nem venném komolyan azt, hogyha valaki jót ír. De nincs. “ MIT ÍGÉR A PIACGAZDASÁG? .Ián Beúo (1933-) szlovák prózaíró, a Slo- vensky spisovateT könyvkiadó főszerkesztő- helyettese tizedik kötetének (Vykrik-Kiál- tás) megjelenése alkalmából interjút . adott a Literámy tyzdenníknek, amelyben szintén borúlátóan ítéli meg az elkövetkező éveket. Arra'a kérdésre, hogy mit vár a piacgazdaságtól a könyvkiadásban, az író így válaszolt: „Először is: A könyvkiadás nem szűnik meg Szlovákiában. Másodszor: Az eddiginél sokkal nehezebb és rosszabb idők jönnek ránk. Harmadszor: A könyvkiadásra a hosz- szú távú viszontagságok után sem várnak paradicsomi viszonyok, ahol kedvesen dalolnak a madarak, ahol a vizek homokjában aranyszemcsék csillognak. Legfeljebb konszolidáltabbak lesznek viszonyaink a nyomdákkal, az általuk nyújtott szolgálta fásokkal, amelyek az úgy-ahogy működő piaca Novij mir című irodalmi lap főszerkesztője. Szerkesztőségében kéziratokban nincs hiány, körülbelül háromezer vár elbírálásra, közlésre. Ez azonban nem egyszerű dolog. Milyenek a peresztrojka idején az irodalmi kritériumok? Mi van a szocialista realizmussal és más irányzatokkal? Szergej Zaligin így foglalja össze véleményét arról a kérdésről, hogy tévedés volt-e a szocialista rea- ' /izmus:- Tévedés... Miért ne lehetne. Az alkotó munka ilyen, vagy olyan módszerének kiemelése és előnyben részesítése még egyetlen módszert sem tett jobbá, vagy szebbé. Az eredmény a lényeg. Ha Sőlohov Csendes Donját szocialista realista műnek tekintik, akkor e módszernek helye van az irodalomban: A szocialista realizmusnak nem az volt a legnagyobb hibája, hogy létezett, hanem az. hogy egyetlen helyes irodalmi módszernek tekintették. Ilyesmi pedig az irodalomban lehetetlen, tetéznék klasszikus művek, de nincs klasszikus írói módszer. Azzal, hogy a szocrealizmus egyeduralmat gyakorolt, önmagát degradálta és kiirtotta a többi irányzatot, amit ma sajnálattal állapíthatunk meg. Nem ériem, miért éppen Gorkijt nevezték ki a szocialista realizmus megalapítójának. Én azt hiszem, hogy ez azért történt, mert találni kellett egy alapítót és lehetőleg minél híresebbet. Gorkij miért szocialista realista, Mamin-Szibiriak, vagy Hesetnyikov pedig nem az. Nem értem. A szocialista realizmus nem volt az. első művészi módszer, amely megkísérelte politizálni az irodalmat. Erre klasszikus példa lehet Csemvisevszkij Mit tegyünk regénye. De Zola és Anatole France munkái is azok voltak. Nem az a hiba, hogy megpróbálkoztak ezzel a módszerrel, hanem az, hogy alárendeltek minden más irányzatot és irodalmi iskolát. Mindig relatív dolog besorolni egy irodalmi művet valamilyen irányzatba, mivel a művészi színvonal a döntő és nem a módszer. Azt hiszem, idővel újra érdekes lesz Majakovszkij is. Nem jelszavaival, hanem verstechnikájával, költői szemléletével és temperamentumával. Gorkijt is olvasni fogják. Stílusa kiemelkedő. Még nem találtuk meg azt a stílust, amellyel ábrázolni lehetne a jelenlegi társa- ílalmi mozgásokat. Mi az, hogy Gorkij stílusa, Solohov stílusa, Tolsztoj stílusa? Mindegyik az élet más-más körülményei között keletkezett. Milyen a mai életünk? A válasz nem egyszerű. Mai életmódunkat a tegnaphoz és a holnaphoz viszonyítjuk. Most keressük viszonyunkat a múlthoz ésa jövőhöz. A máról azonban lehetetlen Tolsztoj stílusában írni. Valami újat kell kitalálni. A legnagyobb reménység Vaszilij Suksin volt. aki a maga módján látta és értette az életet. Szerintem ő volt legközelebb az új irodalmi stílus felfedezéséhez. Azt hiszem, hogy a stílusra, amit napjaink formábtak, erősen rányomja bélyegét a publicisztika. Az élet közelíti a publicisztikát és az Kell, hogy az író közéleti szereph nyoma maradjon.“ Nos, így látja néhány különböző „ toliforgatója a Kelet-Európábán bekövetkezett nagy változások hatását a társadalomra, az irodalomra, a könyvkiadásra. Nem valami szívderítő. . (szűcs) ..........................•....................... 1990 . XI. 16. i/asárnap
