Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-02 / 44. szám

rT^^eücl *** 'Äalolva \1

\ én, ^ffSx, gyáS'?nek, - \1

l\ ***** vegy*J*j;miért -»• \M

[\ v-agosan tudj3) rn.e^rteril \»

l\ %SÍí pa^"1’m'g \1

|\MegsaP ; kerget, ,. \1

■ \ • űz vala*11* folytató]3’ \a

1\ Valao»'» ’ek a maMJottat \1

■ \ Hogy.^-gtien, buf óta. \l

■ki egy iso»e , egy elet fon ,A >

IrasSsö^

GYÖKERES GYÖRGY FELVETELE

LORINCZ JANOS FELVETELE

A temetőt jártam pár napja. A sírokon még virított az edzett muskátli, de a krizantém alig kifeslő bimbóját barnára pörkölte a hirtelen jött fagy. A délelőtti nap melege hiába próbálta életre kelteni a legyilkolt virágokat.

Az emberrel is így van valajában, fájdalmas valóság. A halál a harminc-, negyven-, ötvenévesek között arat. A század- fordulón született őseink két világégést is átvészeltek, épp eleget nélkülöztek, mégis megérték a nyolcvanat, kilencvenet. Mi békében születtünk és nevelkedtünk, életesélyeink

idejét, a tervezgetéseket, amelyekből semmi sem valósult meg. Mert valaki-valarfii így akarta. Nincs folytatás. Élt, küzdött, és elment. Hirtelen vagy hosszan készülődve az útra.

Azokra emlékezünk, akik, míg meg nem haltak, boldogan

hogy... Az, akit a széltől is óvnak és magára is vigyáz, aki az életnek nevezett kurta földi lét idejét takaréklángra állítva, a viharok elől menedékbe húzódva, semmivel-senkivel sem törődve tengeti végig, talán magas kort él meg. Ám aki két végén égeti a gyertyát, a nyugdíjat meg nem éri. (Okoskodásom nem egészen helytálló).

Az új sírok évszámait fürkészve meglepő felfedezést teszek. Bár nem felfedezés valómégis mind gyatrábbak. Talán kevésbé vagyunk edzettek? Túlkényeztetett a jólét? Ilyenek jutnak eszembe a sírok közt bolyongva.

Halottak napja. Látogatóba mennek az élők, hogy szeretteikkel találkozzanak. Engeszte- lésül virágot visznek és gyertyát gyújtanak - lélekidézni.

A virágok tarkasága, a gyertyák fénye tragédiákat, örömöket perget vissza. Egy mosolyt, egy érintést, az álmodozások

éltek. A mi sorsunk pedig a küzdés - kevés bizakodással.

Idős házaspár állt némán egy sír előtt. Mi még csak rendben tartjuk, szólt halkan az asszony, de a miénket vajon ki gondozza majd?

Félő, ebben a tülekedő világban egyre kevesebb idő jut az emlékezésre. Pedig minden ember élete egyszeri és megismételhetetlen. S mindegyik volt ember megérdemelne egy szál gyertyát.

Kopasz-Kiedrowska Csilla

%

MERY GABOR FELVETELE