Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-26 / 43. szám
\ Béna, láncolt, zsibbadtnyelvű agitátor manapság Magyarországon a nemzetiségi sajtó. A szlovák, a német, a szerbhorvát és a román nyelvű hetilapok létük napi-heti gondjaival viaskodva küszködnek fennmaradásukért. így a LUDOVÉ NOVINY, a NARODNE NOVINE, a NEUE ZEITUNG és a FOIA NOASTRA - jóllehet, több tízezres, több százezres tömegeknek hirdetik az igét — a napi gondok poklában őrlődve állnak helyt az adott nemzeti kisebbségért, az etnikum identitástudatáért, nemritkán puszta létéért.- Például? — i Augusztusban közöltük Andrej Fero írónak, a szlovák PEN-klub központi vezetőségi tagjának indulatos cikkét. Mellé kellett tördelnünk Alexander Kormos megjegyzését is, hogy világossá tegyük: a szlovák értelmiségiek sem egyformán gondolkoznak. A lap egyébként harmincne- gyedik évjáratát rója. Főszerkesztője az életét tette rá, most venként megjélenő lap viszi, a „Sme“. A délszlávok lapja, a Národné Noviny sokáig két és fél nyelven jelent meg. Külön, latin betűs oldalakon szólt a 80 ezernyi hor- váthoz és cirill betűvel kereste a népszerűséget az ötezernyi szerb között. Néhány cikk pedig a teljesen eltérő, nyilvánvalóan önálló nyelvet beszélő, ugyancsak ötezer főnyi szlovénséghez. Most egy ember „kiesése“ miatt Szlovák, német, szerbhorvát és román nyelvű hetilapok gondjai ■ . : ■ 7 " - \ . '7 — Roppant módon örülök, hogy a magyar kormány elkezdte emlegetni a nemzetiségi jogokat, hogy a budapesti nemzetiségi politikát valamiféle példamutató attrakcióként emlegeti- mondja az egyik nemzetiségi újságíró. — Hiszen így Budapestnek előbb-utóbb csakugyan számot kell adnia valódi nemzetiségi politikájáról, szándékairól. Ennek pedig kénytelen-kelletlen kell némi hasznot hoznia a mi nemzetiségi sorsunkra is. A beszélgetés valamennyi szerkesztőségben magyar nyelven folyik. A négy meginterjúvolt főszerkesztő közül három be is vallja: iskolában tanulta meg igazán az anyanyelvét, ott — no meg önképzéssel — készült fel a zsugorított lehetőségű nemzetiségű létre. Mert mondhatunk mi Budapesten bármit: az asszimiláció itt is könyörtelen következetességgel folytatódik, apad a német, a román és a szláv nyelvű közeg. Bár német kollégám, Peter Leipold úr érdekes példával színesíti az amúgy nem túl optimista hangvételű társalgást.- Nyugat-Magyarországról, Brennbergbányáról kaptunk furcsa, majdnem érthetetlen fogal- mazású levelet. Egy bányász írta, aki képtelen volt elintézni, hogy joggal kévéséit nyugdíját a törvényeknek megfelelően felemeljék. Mivelhogy sem németül, sem magyarul nem tudta érthetően leírni gondját-baját. A szerkesztőség aztán „eljárt“ az érdekében. A redakció meglehetősen rideg-hideg, inkább emlékeztet középkori katonanótákban megénekelt német zsoldosok laktanyájára, mint valamifajta szellemi műhelyre. — Pedig műhely ez: fórumot adunk különféle nemzetiségi gondoknak és feladatunknak tartjuk a hazai németség identitástudatának karbantartását és erősítését. Ugyanabban az épületben működik a szlovákok hetilapja, a Ludové noviny. A Főszerkesztő, Pavol Kondác névjegye átadásakor nyomatékosba ma- fgyarul ismét a nevét: Kondács Pál. A hetilap utolsó oldalán, itt, ahol más esetben a szerkesztőség és a szerkesztő legfontosabb adatai szerepelnek, egy kis szószedet áll, tizenöt szóból áll a szlovák-magyar szótár. Ilyenek szerepelnek benne: elkábít, lenéző, agancs, albérlő, háttér, üzemrészleg, javítás, olvasott, művelt, önrendelkezés, ciripel, telepes, kipufogó, lustálkodó, előleget ad. — Miért van szükség a szótárra?- A magyarországi szlovákság három nyelvjárást beszél, a nyugat-szlovákiait, a közép-szlovákiait és a kelet-szlovákiait. Olvasóink zömmel nem ismerik az integrált irodalmi nyelvet. Mi általában azt használjuk, de gondolnunk kell arra, hogy a klasz- szikus szlovák irodalomból és publicisztikából vett korhű idézeteinket nem érti meg mindenki. Magyarul adjuk a szlovák szavak megfelelőjét, ezt a nyelvet valamennyien ismerik. Lapunkban egyébként helyet kapnak indulatos, Budapestnek nem mindig tetsző felhívások és deklarációk. Ilyenkor aztán a „hallgattassák meg a másik fél is“ igazságának jegyében lehetőleg nem hagyjuk megválaszolatlanul az esetlegesen szélsőséges meg- nyila tkozásoka t. innen készül nyugdíjba. Lapelődje a háború után még mint a Magyarországi Szlovákok Antifasiszta Frontjának orgánuma jött létre: akkor voltak benne szerb és horvát nyelvű cikkek is. A Sloboda aztán 1949-ben „szlovákosodott“, Nasa sloboda lett belőle. A100-120 ezer szlovák már akkor is a mostani mennyiséget fogyasztotta. Az újság ára is ugyanannyi volt: 1 forint 80 fillér. A lapban különben van kül- és belpolitikai rovat, külön helyet kap az irodalom és a művelődés. De mostanában a magyarországi szlovákság irodalmi életében a vezérszólamot egynegyedéa szlovén publikációk szünetelnek. A többi laphoz hasonlóan szerény példányszám viszonylag szűk réteghez jut el. — Mi lenne a megoldás? — Három nyelven három lapot kellene kiadni — így a főszerkesztő, Marko Markovity. — Külön újságot érdemelnének a szer- bek és a horvátok, a szlovének "pedig, azt hiszem, szívesen vennének egy gyermek- és egy irodalmi lapot. — Akadály? — Számos ok mellett a pénz és a technika hiánya. De most tárgyalunk egy zágrábi sajtócéggel, onnan remélünk külön nyomdát, és akkor könyvkiadásra is vállalkozhatnánk, így az anyagiak előteremtődnének. Magyarországon huszon- egynéhány ezer ember érzi magát románnak, majdnem valamennyien az ország három délkeleti negyedében élnek. Három sáv — ugyancsak három nyelvjárás. A főszerkesztő, Hocopán Sándor néprajztudós szívesen hangúlyozza: ez a román nyelvtest archaikusabb, mint a regári, megérdemli a külön tanulmányozást, azt is hogy karbantartsák. A lap címe annyit tesz: A Mi Lapunk.- Csakugyan, kié a lap?- A magyarországi románságé. Nemzetiségi szervezetünk egy elnökségi ülésen már a tavasszal kimondta, hogy teljesen autonómok vagyunk. Persze, tartjuk szerencsénknek, hogy a romániai sajtó is érdeklődik utána. Jóllehet, ezt néha eléggé furcsán teszi. Legutóbb a nagyváradi Phoenix szerkesztőségéből járhatott itt valaki. Nem emlékszünk rá, van olyan nap, hogy heten-nyolcan is megkeresnek bennünket. A lap már cikkének címében is vádaskodik, amikor így ítél: „Románok, akik elfelejtették anyanyelvűket“. Aztán az ott dolgozó újságírók neveivel humorizál. Azt hiszem, nem tesszük meg neki azt a szívességet, hogy válaszolunk. Másra kell a hely és az energia. Az újság egyébként néhány milliós támogatással tartja fenn magát, egyre nehezebben és küzdelmesebben. De kevéssel is beéri: olvasótábora a közelben van. A nemzetiségi lapok között az egyetlen, amely nem Budapesten tartja fenn szerkesztőségét, hanem ott, ahol a legtöbb román él.- Velük törődünk, az ő érdekeik mellett állunk ki — mondják a szerkesztők. — Nem akarunk itt romániai érdekeket képviselni, mint ahogy arra sem vállalkozunk, hogy magyar érdekeket közvetítsünk „odaátra“. Őszintén megmondom, a Budapesten néha szívesen hangoztatott „hídszerepről“ sem vagyunk túl jó véleménnyel. A híd ugyanis nemcsak összeköt, hanem el is választ bennünket. És, aki a hídon közlekedik ide-oda, az bizony megtapossa a „műtrágyát“. Ebből pedig aligha kérhetünk. Curópa majd minden országába ban élnek nemzetiségek - Iz- land, Portugália meg a pici államok a kivételek létüket igen sok esetben annak „köszönhetik“, hogy „elmozdult fölöttük a határ.“ Az olaszországi, dél-tiroli osztrákok helyzetét akár példa értékűnek is mondhatnék. A háború után, az Alcide de Gasperi megállapodás szerint, az anyanemzetnek garanciális jogai vannak a kisebbséggel kapcsolatosan. Vagyis a háború végén kötött nemzetközi egyezmény alapján a dél-tiroliakkal kapcsolatos kérdések rendezésébe az osztrákoknak beleszólási joguk van. A kisebbségekkel kapcsolatos törvények száma meghaladja a százat a helyi közigazgatásban; az igazságszolgáltatásban természetesen használhatják a németet, s az oktatásban is minden szinten van iskolájuk. Jugoszláv-olasz vonatkozásban is érdekes a helyzet. Szlovéniában, Isztria környékén jelentős olasz kisebbség él. Ezen a vidéken az anyaország jelentős gazdasági beruházásokat eszközöl, s mivel jelen van a gazdaságban, másként ítélik ................................■■■'■ .......................... Fr anciaország a nemzetiségekkel kapcsolatosan hosszú ideig a számunkra szomorú példát jelentette, ahol az elzászi németek nem keresztelhették gyermeküket Hansnak (csak Jeannak; ismerős példa valahonnan, nem?), nem rendelkeztek KISEBBSÉGEK NYUGATON meg a kulturális célzatú segítséget is. A kultúrára mindig kevés (volt) a pénz; ad az anyanemzet - így van a szlovéniai olaszoknak saját rádiójuk. A szlovén alkotmányt tartják Közép-Európában a legdemokrati- kusabbnak. Belgiumban a föderációs törvény a flamand és a vallon etnikai tömbökével azonos jogokat ír elő az ott élő, kis számú németség részére is: nyelvhasználatot a közéletben, anyanyelvű iskolákat, s még bizonyos fajta autonómiát is. saját iskolákkal, érdekvédelmi szervezetekkel. A szocialista kormány hatalomra jutásával ez a kurzus megváltozott, az okszitánok pár száz év kihagyás után kezdik újratanulni a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán elfeledett anyanyelvűket. Spanyolországban egészen más hagyományokkal kell számolni. A milliós nagyságrendű katalán és kasztíiiai közösségek között viszonylag kicsi a különbség, de történelmi hagyomány a tartományra tagoltság, vagyis a megfelelő autonómia. 1979 óta létezik a baszk statútum, majd létrejött a katalán ön- kormányzat. A németországi dánok lélekszámúk tekintetében - 20 ezer fő - eltörpülnek a németek hatvanmilliós tábora mellett, példájukat mégis érdemes idézni, mert jelentős jogaik vannak. Ezek egy részét akkor biztosították, amikor az NSZK NATO-tag kívánt lenni, s a már tag Dánia úgy szavazott a belépésre, ha a kisebbség ügyét megnyugtatóan rendezi. Nyugaton senkit, egyetlen kormányt sem háborít fel, ha az anyanemzet „átszól“ a határon, s figyelmeztet, érvel, politizál az etnikai kisebbség érdekében. Ez természetes, még akkor is, ha ennek a külföldi felügyeletnek a ténye némileg zavaró, s az a nemzet, amelyet a közbeszólások érintenek, mindent megtesz, hogy ezekre már ne legyen szükség: jogokat biztosít! (ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ) _______________
