Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-28 / 39. szám

Hogyan élnek a nemzetiségek más országokban? Svédország - ez a nyugati típusú demokrácia - területét tekintve Európa egyik legnagyobb állama: 450 000 négyzetkilométer. Népsűrűsége átlagosan 18 fő/négyzetkilométer. Lakossága első­sorban svéd: 8,3 millió. De a második világháború utolsó éveiben, 1943-45 között a háborútól meg­gyötört országokból, a gazdasági zűrzavarokból a földkerekség minden részéről sokan menekültek a háborútól megkímélt Svédországba. Többen a Baltikumból, Dániából, Norvégiából, Finnország­ból érekeztek. A svéd vöröskereszt egyik jelentős tevékenysége, a „Bernadotte-akció“ révén sokan jöttek a koncentrációs táborokból. Magyarországról ugyancsak a második világháború végén érekeztek a legtöbben. ETNIKAI KISEBBSÉG SVÉDORSZÁGBAN Sverige - ahogyan lakói ne­vezik - a harmincas években ipari depresszión esett át, ami­nek következménye lett a nép- szaporulat csökkenése is. Ugyanakkor a svéd árucikkek iránti kereslet megnőtt a hábo­rú után. így az ipar jelentős munkaerőhiánnyal küzdött a menekültek bevándorlása el­lenére. Ezért svéd vállalatok fiatal munkásokat toboroz­tak Nyugat-Németországban Ausztriában, Olaszországban, Belgiumban, Görögországban. A bevándorlás következmé­nyeként növekedett a svéd ipar termelékenysége, az élet­színvonal. Az ötvenes-hatvanas-hetve- nes években tovább fokozó­dott a bevándorlás - Finnor­szágból, Magyarországról és a világ minden részéről. Ennek következményeként kidolgoz­ták a nemzetiségi politikát, aminek az volt a célja, hogy a bevándorlók részére a své­dekével azonos társadalmi, gazdasági feltételeket biztosít­sanak. A törvény előtt minden­ki egyenlő lett, állásától, va­gyonától, etnikumától függet­lenül. 1975-ben a svéd „Riksda- gen“, az országgyűlés úgy foglalt állást, hogy a svédor­szági idegen nemzetiségek­nek a svédekével azonosak a jogaik, kötelességeik, lehe­tőségeik, hogy megőrizhetik saját kultúrájukat, anyanyel­vűket E célok megvalósítása érdekében a „Riksdagen“ kü­lönböző határozatokat hozott, mint például az ingyenes svéd oktatás, amely elsősorban a szakmai kiképzésre irányult, az anyanyelvi oktatás, a tájé­koztatáshoz, a tolmácshoz, a választásokhoz való jog stb. Megkísérelték a gazdasági ki- egyenlítést is azzal, hogy na­gyobb adót vonnak le a maga­sabb keresetűektől, és támo­gatják a gazdaságilag gyengé­ket. Az etnikai kisebbségben élők egynelőségének egyik hétköznapi kifejezési formája Svédországban az is, hogy őket is tegezik, és ők is tegez­nek mindenkit a munkahelyen, az iskolában, a hivatalokban. Jól ismert svéd mondás a nemzetiségek köreiben is: „Király! Csak téged nem tege­zünk!“ A Riksdagen olyan figye­lemre méltó törvényt is hozott, amely szerint a bevándorlók 240 órában, mint fizetett mun­kaidőben tanulják a svéd nyel­vet: de ugyanakkor az anya­nyelvi oktatásuk is biztosítva van anyanyelvi tanárok alkal­mazásával. A svéd hatóságok feladata: gondoskodni arról, hogy aki nem tud svédül, az is részesül­jön megfelelő tájékoztatásban. Ezért soknyelvű nyomtatvány­nyal, könyvvel, a televízióban, a rádióban külön műsorral a nemzetiségek nyelvén is­mertetik a szükséges informá­ciókat, a törvényeket. A köz­könyvtárakban, a templomok­ban minden nemzetiség meg­találja anyanyelvén az olvasni­valóját A svéd törvényhozás az et­nikai kisebbségek hátrányos megkülönböztetése elleni vé­delmére büntető rendelkezé­seket is bevezetett. Ezek sze­rint büntetendő, ha valakit hát­rányos megkülönböztetésben részesítenek, megfélemlítenek nemzetisége, etnikai szárma­zása, testszíne, vallása miatt Svédország semleges, de­mokratikus, fejlett, jóléti társa­dalom. A nemzeti kisebbségek mind megalakították benne saját egyesületüket. Ezek átfo­gó gyermek- és ifjúsági tevé­kenységet folytatnak, kulturá­lis műsorokat, anyanyelvi tan­folyamokat, szerveznek, újsá­gokat, könyveket adnak ki. A demokratikus Svédország tiszteli a különböző országok­ból érkezetteket, szokásaikat, kultúrájukat, anyanyelvűket, s nem kívánja erőszakosan beolvasztani őket. Tiszteletet és türelmet tanúsít a nemzeti kisebbséggel szemben. (MAGYAR NEMZET)- a kisebbség által lakott térség munkalehetőségeinek védelme, il­letve új munkahelyek kialakítása, hogy a lehetőségekhez mérten min­denki a saját nyelvterületén találjon alkalmazást;- a kisebbség lakta vidék számá­ra biztosítani kell az állami beruhá­zások arányos hányadát. 7. Az államigazgatás területén:- biztosítani kell, hogy a kisebb­ség tagjai arányos képviseletet kap­janak az államigazgatásban, az ál­lamközi küldöttségekben és a nem­zetközi szervezetekben;- ruházzák át a helyhatósági jo­gokat azokra a szervekre, amelye­ket a kisebbség hozott létre, vagy az általa megválasztott képviselőkre. Legyen továbbá arányos képviselet valamennyi ellenőrző szervben. A fentiekben maximalista jogfel­sorolásról van szó, mely jogokat csupán az állam iránt lojális kisebb­ségnek lehet megadni. Az ilyenfajta viszony kialakítása, főként azoknak a kisebbségeknek az esetében, amelyeknek a területe szomszédos az anyanemzet államával, nem könnyű. Bonyolult politikai feladatról van szó, amelyet mindkét félnek tel­jes felelősségtudattal kell felfognia és megvalósításán hátsó gondola­tok - asszimilációs vagy irredenta, szeparatista törekvések - nélkül kell munkálkodnia. Inkább az elméletben léteznek olyan modellek és formák, amelyek lehetővé tennék a nemzeti kisebb­ségek jogainak, kötelességeinek biztosítását, s egyszersmind az ál­lam területi épségének és az állam­nemzet jogos érdekeinek megóvá­sát. Ezek a formák a következők: 1. Nemzetiségi nyilvántartás vagy kataszter: A nemzeti kisebbség vagy nem­zeti csoport valamennyi tagját köte­lezően be kell jegyezni egy nyilván­tartásba (nemzetiségi kataszterbe), és ezzel elismerni, hogy a bejegy­zett személy a kisebbség számára biztosított jogok hordozója. Ezt a rendszert Európában a nemzetisé­gi csoportok autonómiájáról szóló észt törvény 9 §-a vezette be 1925- ben. A nemzetiségi kataszterre vonat­kozó jogszabályoknak intézkedni kell arról, hogy mindazok, akik ben­ne szerepelnek, nemzetiségi és kul­turális egységet alkotnak, akiknek az adott államban joguk van a szülő­földükhöz, és mint olyanoknak jo­gukban áll politikai és közigazgatási tekintetben is szerveződni. 2. Az autonómia: Az autonómia három formája ké­pezi a párbeszéd alapját. a) A területi autonómia, amelyet az összefüggő területen pontos ha­tárok közt élő nemzetiségnek kell megadni. Ez az elképzelés valósult meg 1983/84-ben a Belgiumban élő német kisebbség esetében. b) Személyi autonómia a ki­sebbség mindazon tagja számára, akik vegyes vagy nagyon szórvá­nyos területen élnek. Azok a szemé­lyek válnának hordozóivá, akiket a nemzetiséghez való tartozás jog­címén bejegyeztek a nemzetiségi kataszterbe. Ezt a megoldást az em­lített észt törvény vetítette előre. Egy kisebbségi nemzet számára oly mó­don is megvalósítható, hogy meg­alapítják a nemzeti kisebbség szö­vetségét, amelybe a kisebbség tag­jait kötelezően bejegyzi. Ezt a szö­vetséget megilletné a közjogi testü­let jogállása. c) Vegyes autonómia az előbbi két rendszer kombinációja. Példa­ként a soha meg nem valósított Benes-féle IV. tervet hozhatjuk fel. Ebben a szudétanémeteknek me­gyei önkormányzatot ajánlott fel mindazokon a területeken, amelye­ken kizárólag ők laktak, és személyi autonómiát azokon a területeken, ahol cseh környezetben kisebbség­ként éltek. A kisebbség szempontjából az előbb említett valamennyi autonó- miamodellnek az a hátránya, hogy az állam valamiféle engedményként nyújtja a kisebbségnek. Ezek a jo­gok tehát nem a kisebbség termé­szetes jogaként jelennek meg. Az állam területi egységének szem­pontjából ez előrelátó megoldás. 3. A konföderáció:- Ez a modell a svájci kanton­rendszer példáját követi, s a nemzeti kisebbségeknek és nemzeti csopor­Frantisek Braxator toknak a legszélesebb önállóságot biztosítja. A kisebbség által lakott területen olyan független alakulatok kialakítását vetíti előre, amelyek az államnemzet hasonló alakulataihoz, esetleg a többi nemzetiség területi alakulataihoz szövetségi formában kapcsolódnak. Ennek a megoldásnak esetében felmerül a további nemzetiségek tagjainak védelme, akiket - a svájci példa szellemében - ugyancsak sa­ját önkormányzat illet meg, beleért­ve a konföderációból való kilépés jogát is. Ez a megoldás a politikai érettség magas fokát, a kölcsönös nemzeti türelmet és az egy államban való közös élet óhaját tételezi fel. Nagy szerepük van emellett a gaz­dasági kérdéseknek is. Svájc, né­met, francia, és olasz kantonjai köz­vetlenül határosak a német, francia és olasz nemzettel, de olyan törek­vések, hogy ezek az azonos nyelvű szomszéddal egyesüljenek, soha nem bukkantak fel. 4. Nemzetközi felügyelet alá helyezés: Ez a modell már feltételezi Euró­pa majdani régiókra osztását, amelynek keretében a határok foko­zatosan elveszítik mai fontosságu­kat. Itt olyan két vagy több állam­nemzet által lakott terület peremén kialakítandó territóriumokról van szó, amelyek vagy nemzetközi vagy összeurópai ellenőrzés alatt állná­nak, igen magas szintű önkormány­zattal rendelkeznének és a pénzü­gyi, adóügyi és gazdasági területen korlátolt, a kultúra, a szociális és iskolaügy területein pedig teljes szu­verenitással rendelkeznének. Ennek az elvnek a szlovák viszo­nyokra való alkalmazása például azt jelentené, hogy Dél-Szlovákia, illet­ve annak többségében magyaroktól lakott része európai felügyelet alatt álló önálló territóriumot alkotna, amelyet Szlovákiával a közös pénz­ügy, hadügy, külpolitika és termé­szetesen a gazdasági érdekeltség 'kapcsolná egybe. A felsorolt modellek egyike sem tudja kiküszöbölni a vegyes területe­ket vagy megakadályozni a helyi feszültségeket, sem az összes prob­léma legapróbb részleteit megol­dani. Mindenesetre bele kell nyugodni abba, hogy a fejlődés valamennyi tapasztalható előjele alapján a XXI. század államának más lesz a lénye­ge, mint a nemzetállam XIX. századi eszménye. A nemzetiségi kérdések megoldásának előfeltétele a politikai szabadság, a törvény előtti egyenlő­ség, a hatalom birtokosai részéről pedig a jogok garantálása vala­mennyi polgár számára mindenfajta megkülönböztetés nélkül. Az odahaza és külföldön éló szlo­vákokra, akik a dolgok ilyetén alaku­lását Szlovákiában élik meg, az a feladat hárul majd, hogy a model­lek és a megoldások közül azt vá­lasszák ki, amelyik a szlovák nemzet érdekei meg a haza integritása, va­lamint a közös hazában élni kívánó lojális kisebbségek érdekei tekinte­tében teljesen megnyugtató lesz. Fordította: Dr. PÜSPÖKI NAGY PÉTER a tudományok doktora, az MK0M Független Főtanácsosa A fordító utószava: A FÜGGETLEN SZLOVÁK GON­DOLKODÁS remek terméke Franti- sek Braxator fenti tanulmánya az európai kisebbségvédelemről. A nyitrai származású, de Spanyolor­szágban és Svájcban éló szerző, aki hivatására nézve jogász és a Kana­dában székelő Szlovák Világkong­resszus Politikai Bizottságának-ve­zetője, olyan széles látókörű megkö­zelítésben tárgyalja a kisebbségi kérdés megoldásának "problémakö­rét, hogy tanulmánya - bár másfél évvel ezelőtt látott napvilágot - ak­tualitásában mit sem veszített. Ez a tanulmány, amely végső so­ron az Európa Tanács keblén szüle­tett határozatok és szakértői véle­mények feldolgozása, újszerű és eszményi megoldásokat nyújt a ki­sebbségek, a mi esetünkben Szlo­vákia legnagyobb kisebbségének a gyakorlatban jól körülhatárolható tömbben élő magyarság helyzeté­nek alkotmányjogi rendezésére. Új­szerűsége abban rejlik, hogy a hosszú távú, gyümölcsöző egyet­értés, a problémák forrásait gyöke­resen kiküszöbölő területi autonó­mia, majd egy majdani részszuvere­nitást nyújtó államszövetség távlatát vázolja fel. Meggyőződésünk, hogy a kérdés svájci típusú megoldása felé haladó kodifikáció biztosíthatja egyedül időtállóan az immár hetven éve vitatott, de soha meg nem oldott kisebbségi kérdést. Azokból a bekezdésekből, ame­lyek a szerző egyéni véleményét fejezik ki, Braxatornak a szlovákság érdekeit itt-ott érzelmekkel óvó, a tá­voli földön is hazafias gondolkodása bontakozik ki. Mégis az a hazafiú- ság, amely főként az értelemre épít, mondatja ki vele, azt, hogy Szlová­kia területi épségének hosszú távú biztosítása érdekében valódi jogokat kell nyújtani a kisebbségeknek, s tu­datában van annak, hogy a lojalitás elvárásának a valódi jogok biztosítá­sa az ellenértéke. Egyedül ez lehet a hátsó gondolatok nélküli, baráti viszony és a kölcsönös bizalom alapja. Ki is mond olyan dolgokat, amelyeket az egyik oldalon a cseh­szlovák szövetségi és a szlovák nemzeti alkotmány megszövegezői­nek, a másik oldalon pedig a nemze­ti kisebbségek igényeit megfogal­mazó képviselőknek nagyon komo­lyan fontolóra kell venni. Annál is inkább kell az alapvető hosszú távú kisebbségi fejlődés biz­tosítékait éppen most minden szem­pontra kiterjedő őszinte és nyílt pár­beszéd tárgyává tenni, és ennek eredményeit az alkotmánytörvény cikkelyeibe foglalni, mert Václav Ha­vel köztársasági elnök 1990. január 27-i pardubicei beszédében nyilvá­nosan kijelentette, hogy elsősorban a nemzetiségeken és az etnikai cso­portokon múlik, hogyan szerveződ­nek és érvényesítik érdekeiket. A lehetőség tehát adott. Ettől fog­va a két fél, az államnemzet és a kisebbség képviselőinek tisztessé­ges szándékán múlik, lesz-e vajon törvény, amely garantálni fogja, hogy a kisebbség lakta területeken a nemzetiségi hovatartozás megle­pő arányait - a két fél valóban sza­bad megállapodásának esetét kivé­ve - tilos megváltoztatni, lesz-e va­jon törvény, amely biztosítja a nem­zeti kisebbségeknek a szülőföldhöz való jogát, amely elítéli a múlt bű­neit, és tiltani fogja, a jövőre nézve az ilyen szándékok felelevenítését, lesz-e vajon törvény, kér-e vajon ilyet a kisebbség, megadja-e vajon azt az államnemzet, hogy a nemzeti kisebbség, helyzetét ne a szükség­szerűen mindenkor hiányos részjo­gok sorozata szabályozza, hanem olyan alapmegoldás, autonómia (véssük emlékezetünkbe: ez a meg­oldás az irredentizmus ellentéte, ép­pen az állam területi épségét (garan­tálja), vagy az autonómiának a Be- nes-féle IV. tervben annak idején a szudétanémetek számára, felaján­lott, korunkhoz idomítható változata, egy majdani államszövetség alapjait lerakó, területben is meghatározott önkormányzat, amely majd maga rendezheti az oktatás, a hely-, utca- és személynevek használatának kérdését, beleértve az asszonyne­vek anyanyelvi formáinak szabad használatát, biztosíthat munkahe­lyeket stb. Hiszen a területi önkor­mányzat létrehozásától kezdve már nem kell a szövetségi alkotmánytól, a törvényhozástól és az államigaz­gatástól követelni a hiányosan rög­zített részjogok újabb és újabb ki­egészítését, a megadott betartását. Az eszményi megoldást egy de­mokratikus szlovák gondolkodó már felvázolta. Václav Havel köztársasá­gi elnök úr pedig mindannyiunkat arra buzdít, hogy bátran kérjünk. Tőlünk függ hát, mennyit kérünk: vajon kevesebbet annál, mint amit a független szlovák gondolkodás már felkínált? - Ha ez így volna, miképpen nyugtatnánk meg tiltako­zó lelkiismeretünket, miképpen ad­nánk számot az általunk képviselt kisebbségi magyarságnak: Hihetet­lennek látszik, hogy most az Európa igazi arcát magán viselő demokrácia és a kölcsönös bizalom útjára léphe­tünk. - Meg kell próbálni! Ne feled­jük, hogy a kevesebbet kérők lelkét éppen annyi felelősség terheli, mint azokét, akik a méltányosnál keve­sebbet nyújtanak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents