Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-14 / 37. szám
OTTÓ RAJZA Jaroslav Seifert Jeges ormon már jártam-keltem, de soha meg nem énekeltem. Fejem fölött a távol fénylett, mint világoskék diadémek. Beleszédültem, ahogy néztem, nem tudnék róla írni mégsem. ros videoklipp. ke utcán fél tes kapuk alatt döm, hadoná- íban, de nehéz másfél méterre ísba. Nem va- repülni. Lassú sen bukdácsol- skét előre, ellene nagyon, k utolérni. Kö- i súrolják a fe- mégis feszülő en gyorsulva, - előlem, közöny és elu- etedből a szí:abella-----I ar kolmenyódom utánad, teenység. Félek ^^kialaki után gszakad az ál- ssel tölt el az . Kissé meg- uszogásod. Itt erencsére min- hülye álmaim kel is megtalál- ánod alá. egszokott, min- Iez olvadva jólág: tudatlanul is Kényelmes pu- Érzem moso; álom lassan kőkemény han- ■ndet. ám! Nyisd ki! it ökölcsapások jtón. I az ágyban. Én iát kell hozzá, y Lukács bácsi esetten, sürgeul a kulcs ónalni kellene! Az öregember karja megmarkolja Laci izmos kezét, mint a men tőövet. Szeméből elszabadul egy laza könnycsepp. Arcizmai ideges, vibráló táncot járnak.- Rosszul van a feleségem. Nem is tudom, mi lesz szegénnyel... Ha tudnák, mennyire rosszul van! Elpityeredik az idős ember, mint a kisgyerek, s hagyja, hogy Laci megölelje.- Rossz vége lesz ennek, most már igazán, érzem - mondja, de szeme rajtam és a fülemhez szorított kagylón. Rossz... Rossz... Rossz... a rossz itt gubbaszt az előszobánkban. Itt ül a pillanatban. Sejtelme itt rágja torkomat. A vonal végén csengetés. Hosz- szabb a perc, mint amilyen. Lukács bácsi engem néz. Laci is engem néz. Ő tudja, mire gondolok. Olvasni tud az arcomról. Leolvassa róla, hogy éjjel minden más. Éjjel mindennek nagyobb a jelentősége, mindennek más értelme van: a rossz is sokkal rosszabb. Kis kattanás. Pár mondat.- Már jön is a mentő - próbálom nyugtatni az öreget.- Addig szaladok haza. Szegény asszony, nagyon odavan. Pedig már a nyelve alá valót is bevette, mégis...- Felmegyünk magával, ha akarja - Laci hangja melegíteni próbál. Segíteni szeretne. Tudom, most nem bánná, ha orvosnak tanult volna. Pedig különben nem tartja nagy becsben az orvosokat. - Ne féljen, nem lesz semmi baj. Ez nem az ő hangja. Hamis. Nem jellemző rá. Máskor csak olyanokat mond, amit maga is hisz. De hetvenöt éves korban harmadik infarktust nehezen él túl egy ember. A rossz a liftben is velünk van. Laci lassúnak érzi a liftet. Az öreg is. Én is. Sietnénk. Segítenénk, bár tudjuk, hogy nem tudunk. Laci különben nem szereti a betegeket. A kórházat sem. Beteglátogatásra is csak egy hetes szabó- dás után jön el velem. Akkor is kijelenti, hogy kizárólag az én kedvemért. Többször kijelentette, hogy orvos nem lenne a világ ösz- szes kincséért. De ez most más! Ez most van! És Lukács bácsi belénk kapaszkodik, amíg jön az orvos. Lukács bácsi sír és folyik az orra. Laci borzas szőke feje felém fordul. Arra gondol, amire én: remek dolog erősnek, fiatalnak lenni. De egyszer majd mi is... Jó lenne egyszerre... De az még kimondhatatlanul messze van... Hanem, mikor a láthatáron a régi, kedves dombot látom, bárányfelhő ballag az égen, mintha megállna szívverésem. Szellő kutat a kalászokban. I Az istállóban pata dobban. Begyűjtve már a termés nagyja. Szent György a lándzsát megragadja, hogy a sárkány hátába vágja. Lepke száll virágról virágra. Mintha gyűrűn lehelet csillan, ragyog virág s fű a csalitban. Ezzel sosem lehet betelnem és minden dallá érik bennem. Kacagva, sírva kell dalolnom: Anyám, de szép is nálunk, otthon! Zala József fordítása Stibor vajda udvari bolondja egyszer azt az elméncséget követte el, hogy megházasodott.- Ah, bolond, most már bolond vagy, mondá neki Ujlaky Lőrincz; eddig te csúfoltál minket, ránk fogtad, ha nem volt is igaz, hogy feleségeink rászednek; te csináltál gúnyt minden megcsalt férjből, majd visszafizetnek most néked busásan! Milyen szorhorú bolond fogsz lenni. Egy bolond, aki szerelemféltő. Kétszer bolond egy személyben.- Hohó, lovag, ne félts te attól. Nem fogja azt az asszonyt eltántorítani senki.- Olyan erényes?- Olyan rút.- Mindegy, de fiatal?- Vénebb, mint mi ketten együtt.- Szépek a fogai?- Nem tudom; nem tartogatta meg.- De a szemei talán?- Csak „szeme“; kettőt nem hozott magával. Félszeme van.- Termete lesz hát jó?- Butyrot vinni és mérföldet meglépni. Pupos és sántít.- Lehetetlen az! Te csak el akarsz bennünket ámítani.- Idehozom, lássátok meg. Beczkó bemutatta a nőt, akit feleségül vett, a vajda udvarában dőzsölő uraknak, s azok egyhangúan elismerték felőle, hogy ha hét esztendeig minden Szent-Iván éjszakáján keresgélt volna a szent-gellérthegyi gyülekezetben, ennél valami rútabb boszorkányt lehetetlen, hogy találhatott volna. Az életünk nem átalljuk szeretni Végül minden hang konszonál, valahol egybemosódnak a hangok, láncreakcióban szólnak a harangok, lelkűnkben a jövő egybeáll, jó, hogy fény gomolyog s nem vér patakzik a sehol-jövőben, jó, hogy két ember összefér, és oxigén zúg a kormos tüdőben, kaszál bennünk a halál - hiába, az életünk nem átalljuk szeretni, mért akarnánk naponként térdreesni, fölbámulni a hűtlen holdvilágra, tapossuk el a Gorgókat, ha bennünk fölbukkannak, vége a mesének, ne parancsszóra teremjünk s teremtsünk, tegyünk most már valami szépet! Tavaszi áhitat Csöng a levegő, a lelkem fürdik a zenében, moccanatlan fülel a kő, hallgat Isten is észrevétlen, ez a teremtés évada, lángok loholnak át a kerten, csilingel a pirók dala, én is mámor dalát zengem, ahogy a lázas szél forog, a levél fonákjára lebben, a föld betelten tántorog, és piheg egyre édesebben, kezem kinyújtom, füvet tépek, bizsereg bőrömön a fény, megunt énemből kilépek, s megülök a lét küszöbén, erőt gyűjtök a végső percre, gyönyörök kertje, adj vigaszt, fürössz meg szálló ég kegyelme, csöppentsd szemembe a tavaszt!- Sokat elhallgattál a szépségeiből, Beczkó, mondta Újlaky, hisz ennek még szakálla is van az orrán!- Ugy-e bár?- De ugyan mondd meg, az ördögbe! minek vetted el ezt a vasorrú bábát?- Hát hogy feleségem legyen. Legyen, aki főzzön, mosson rám, otthon, aki ápoljon, ha csömör a hátamba áll, s mikor sétálni megyek, legyen aki belém fogózzék, ne járjak egyedül. Jókai Mór ffifiltnt s * H IT * 1 ■*vtÍF a f * j * limilll {{{inni) i ‘»“j i i ««4 ^ i- De miért vettél éppen ilyen csúnyát?- Azért, mert ha csak egy hajszálnyival szebb volna, mint amilyen, ha ilyen összeállított tökéletessége nem volna minden megkívántaié rútnak, ha csak egy vonás volna rajta, amire nézni lehet, míg az ember vele beszél, bizonyos lehetnék felőle, hogy ti, kegyelmes uraim, elütitek a kezemről; de így nem tartok tőle, hogy valaki szarvakat rakjon fel a fejemre; akinek tetszik, ám tegye, azon megint csak mi nevetünk. A bolond elbizottan hányt fittyet az urak orra alá, s azoknak el kellett ismerniök, hogy valóban, nagyon biztosította magát választása által. Nem sokára következett a Galambóc vári ostrom, melyben Stibor és a többi urak is jelen voltak. A vajdával elment Beczkó is és segített neki a lovára felülni, mikor a törökök hit- szegően rajta ütöttek a fegyvernyugvás alatt átkelő csapatokra. Majd ott vesztek mind a ketten. A szerencsétlen ütközetnek hamar híre ment az országban; egy napon gyorsfutár érkezék Stibor vajda várába, ki leveleket hozott a várnagy számára, amiket azután az udvari káplán olvasott fel előtte; a vitéz úrnak nem lévén keze ügyében a betűkkel való küzdelem. Egyet a levelek közül Simon diák írt, Stibor vajda írnoka, mely Beczkó feleségének szólott. A levél így hangzott: „Kedves áldott feleségem! Én a halálban heverek az földnek porában. Az a bolond török az uramat, célozta vala meg egy ágyúval; mellette állék; nagy szél fúva, s belém csapta az galacsint. Gyomromon talált, az májamat vivé el. Máj nélkül pe- nig én meg nem élhetek. Azért is köszöntelek én édes hitves társam, és ajánlom, hogy sirass meg. Azonfelül penig küldök neked húsz aranyforintot, s azt kívánom, hogy engemet egy hétig gyászolván, azonnal eredj férjhez az ripacsos kondáshoz, fele az aranypénznek az övé légyen, fele a tiéd. Megboldogult hitves urad, néhai Beczkó.“ A húsz aranyforint hozomány nagy nyomaték volt; a ripacsos kondásnak is kevés engedni valója lehete ábrázat tekintetében az ajánlott menyasszonnyal szemközt; az alku hamar készen volt. A káplán kötelességének tartá a haldokló végkívánságát teljesíteni, s összeesketé a szép párt. . Három hét múlva hazatért Beczkó az urával, meg a többi urakkal. Hát akkor látja, hogy feleségét már férjhez adták máshoz. Lármát ütött, szitkozódott; előadták neki a levelet. Simon diák kivallotta, hogy biz azt Ujlaky úr diktálta pennája alá. Nagy baj nem lett belőle, tévedés volt a dologban. Az asz- szonyt visszaitélték Beczkónak, a kondást elcsapták az erdőre; hanem azért rajta maradt Becz- kón a példa, hogy hiába vett válogatott rút asszonyt, még azzal sem biztosítá magát a szarvak elől. •v’-v'-'ÄÜÜ’-' ^J’icasswajz^'
