Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-07 / 36. szám
IßUJESß/l fl 1990. IX. 7. Új beteg érkezett. Nemsokára az osztályon fekvő falubélijétől tudtuk meg, hogy a szobatársunk pap. A testes, negyven körüli új pácienssel nemsokára közvetlen kapcsolat alakult ki, amit talán annak is köszönhettem, hogy én már túl voltam azon a műtéten, amire ő is készült és állandóan kérdésekkel ostromolt. megingott. Pedig a hitétől megfosztott ember lelki rokkant. A Szentírás valóban még a harmadik évezred küszöbén is elfogadható választ ad-e az élet egyre bonyolultabb kérdéseire, az ember kételyeire? Szobatársam naponta olvassa Ez a mosoly azonban bizonyára keserű.- Két malomkő között őrlődünk. Egyházi feletteseink szerint a szülőket nekünk kellett volna meggyőznünk, hogy a gyerekek hittanra járjanak. Az Igen, egyesek óvatosságból a szomszéd falvakba jártak misére, pedig a kimutatásban ateistáknak vallották magukat. Sőt, ismertem járási tanfelügyelőt, aki a tanítókat egyenként berendelte és mindegyiket ugyanazzal a szöveggel fogadta: Te most hívőként léptél ide, de ateistaként távozol... S mit tett a szegény tanító? Értett a szóból, a nyilatkozatot aláírta és tovább járt templomba. Pedig neki kellett volna diákjaiból materialista világnézetű ateistákat nevelnie... Mennyi képmutatásra kényszerül a ma embere! S ha ezt nem teszi, hányszor maga látja kárát! Beszélgetésünk egyre meghittebbé válik. így már fel merem tenni a kérdést:- Miért választotta a papi hivatást? A válaszon nem kell sokáig gondolkodnia.- A templom fenséges varázsa vonzott: a csend, a virágoktól pompázó oltár, a tömjénfüst illata, az élet folytonosságát jelző örökmécses soha ki nem alvó lángocskája. A templom csendes kis sziget a zajló világban.- Nem bánta meg? Nem vágyott családi! életre?- Nem, nem bántam meg. De azért nem hittem, hogy ennyi nehézséggel jár. Nem vágytam-e családi életre? Az előző pápa már tett bizonyos intézkedéseket a cölibátus, a papi nőtlenség enyhítésére. Úgy látszott, hogy döntés születhet megszüntetéséről. Azután mégis minden abbamaradt. Szavaiból érződik, hogy sajnálja a folytatás elmaradását. Bizonyára sok más paptársa is... A beszélgetést csak megműté- se után folytattuk. Nagyon türelmetlen páciens volt. Többször becsengette az ápolónővért, s ha nem jelent meg azonnal, a maga módján zsörtölődött.- Látja, már egy órája kértem a lázcsillapítót, és csak nem hozza... A beteggel nem törődik, ki tudja, hol jár az esze... Igaz, ki tudhatja. Akaratlanul is az apácákra gondolok. Meg a papi nőtlenségre. Vajon a családot alapító papnak maradna-e kellő ideje a lelkipásztorkodásA műtété előtti, jobbára ébren töltött kórházi éjszakán, a folyosón beszélgettünk, vagyis inkább csak suttogtunk. Az egyik kórterembe épp az ápolónőt hívták, hogy a négyes számú ágyon fekvő beteg meghalt. Ez itt megszokott jelenség, a halál állandóan ott ólálkodik a kórteremben. Egy ember most távozott az életből. Pillanatokkal ezelőtt még volt, már nincs. Eny- nyi az egész. A combjára letöröl- hetetlen irónnal ráírják a nevét, nehogy valakivel összetévesz- szék... Lepedőbe burkolják és ettől fogva többé nem létezik. Ugye, milyen egyszerű? Az Isten kórházi köpenyes szolgájával így terelődik beszélgetésünk az élet határán inneni és túli dolgokra.- Hihető egyáltalán, hogy elhunyt sorstársunk lelke tovább él, mikor teste már az enyészeté? Van-e egyáltalán túlvilág? Csak hosszabb hallgatás után szólal meg.- Ezekre a kérdésekre a Szentírás ad választ...- Elképzelhető, hogy a Szentírásban foglaltak kizárólagos igazságok? A tudomány már annyi mindenre rácáfolt! S az életet, a világot, a világmindenséget többféle „írás“ is magyarázza. Vajon melyik az igazi?- Hit kérdése... Igen hit. De hát kinek és miben hihet a ma embere? Annyi csalódás érte egyház és világ részéről, hogy hite alapjaiban a breváriumot, e zsolozsmás könyvet. Ez a regula. Elnézem őt, amint karóráján ellenőrzi és papírszeletre jegyzi az olvasásával töltött perceket, hogy a végén összeadva kitegyék az előírt napi háromszor fél órát.- Minden pap ilyen lelkiismeretesen elolvassa a napokra pontosan kijelölt szöveget? - teszem fel a kérdést. Ismét hosszabb gondolkodás. Bizonyára mérlegeli, kitérjen-e a válasz elől, vagy őszinte véleményt mondjon.- Nem vagyok benne biztos...- Egész életen át ugyanannak a szövegnek az olvasása nem unalmas?- Legalább naponta háromszor elszakadunk a világ problémáitól ...- Egyáltalán el lehet szakadni a világ dolgaitól?.- A világ? Igen, igen. Nekünk is megvannak a mindennapi problémáink. Többek között például mi is fizetésből élünk. És a hívek is számtalan világi problémájukkal fordulnak hozzánk.- Ha nem akar, ne tessék'válaszolni: mennyi az ön fizetése? Nagyot sóhajt.- El se hiszi... Havi ezerhá- romszázötven korona. Most meg én gondolkodom el hosszabban. Ez az összeg fele se az országos átlagkeresetnek!- Végeredményben mi szerint értékelik a pap munkáját? A folyosói félhomályban is úgy tetszik, mintha mosolyogna. állami szervek viszont az elmúlt évtizedek folyamán azt értékelték, hányán nem jártak vallásoktatásra ...- Mit tehet a két malomkő között őrlődve is becsülettel helytállni akaró pap?- A vallás is azt tanítja, hogy ami a császáré, add meg a császárnak, ami Istené, add meg Istennek. Lehet, hogy naivan, én is ehhez tartottam magam.- Mi ebben a rossz?- Nézze, ez is úgy van, akár a polgári életben. A múltban sok becsületes ember lelkiismeretesen végezte munkáját, most pedig azt vetik a szemére, hogy a régi rendszert, pedig talán csak embertársait, szolgálta. Egyházi feletteseim hónapok óta azzal fenyegettek, hogy elbocsátanak múltbeli lojalitásom miatt.- Ilyen esetben mi történne?- Elmehetnék portásnak...- Nem éppen kecsegtető kilátás. De a polgári életben sincs másként... Ilyen kort élünk. Egy-egy új rendszerben mindig az ellenállók részesülnek a nagyobb elismerésben. Az emberek múltbeli kiállásuk és nem mindig a rátermettségük alapján kerülnek tisztségekbe. így volt ez a múlt rendszerben is, s látjuk a következményeket.- Most a tilalmak, korlátok megszűnése után szaporodott-e a templomba járók száma?- Nem is mondanám. Áki akart, eddig is megtalálta az oda vezető utat. És a múltban kimutatott úgynevezett ateisták száma se a valóságot tükrözte. Hangjából azonban mintha valami utólagos csalódás csendülne. Valamit azért másképp képzelt volna?- Nem bánta meg?- Nézze, az elképzelések és a valóság ritkán fedik egymást ... Nem ismerhetem az elképzeléseit. Sokszor emlegeti a cölibátus értelmetlenségét.- Főtisztelendő úr, volt már szerelmes? A kérdés kissé váratlanul éri.- Miért ne lettem volna? Én is csak hús-vér ember vagyok... Itt már akaratlanul is az életnek olyan területére vetődtünk, amiről a „külvilágnak“ csak sejtései lehetnek, mert azt a papi élet titokzatossága övezi. ra? Nem törődne-e ő is többet „más dolgokkal“? Az igazság kedvéért még el kell mondanom, hogy kár volt a nővéreket más elfoglaltsággal vádolnia, mert mint később kiderült aznap este a sebészeten egyetlen lázcsillapító tabletta se akadt és valahonnan a városból kellett beszerezni. De az ápolónő betege előtt inkább elhallgatta az igazságot és tűrte a már- már szidalmakkal felérő méltatlankodást. Mi mást is tehetett? Esetleg ő is panaszkodhatott volna. Másokra... Azokra, akik egészségügyünket ide juttatták. Mert lehetséges, hogy azoknak is más elfoglaltságuk akadt... Ezt azonban szobatársammal már nem vitathattam meg, mert közben hazaengedtek... Zsilka László Méry Gábor és Könözsi István felvételei HHHBRHHHBHBHM
