Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
Egy tudós politológus - nemrég még az uralkodó pártkorifeusok fülbesúgója - az összeomlott rendszer romjain bukdácsolva ezt a magvas helyzetértékelést fogalmazta meg: 1989. november 17-én történelmi vereséget szenvedett a kommunista párt. Kár volt évtizedekig koptatnia az iskolapadot, ha szellemi erejéből csak ennyire futotta. Kár volt pályafutása során bizalmas, csak a legmegbízhatóbb kevesek számára hozzáférhető dokumentumok bogarászásával töltenie az idejét. Kár volt továbbképzésre Moszkvába járnia. Kár volt... Mert nem tud különbséget tenni az ok és az okozat között. A rendszer novemberi összeomlása csak logikus következménye volt a hazai és a nemzetközi bolse- vizmus egy igazán nagy és igazán történelmi vereségének. Ennek dátuma: 1968. augusztus 21. A helyszín: Csehszlovákia. Ezt azonban 20 évig egyetlen hivatalos agy se merte megállapítani. Mind a tankok megindítói, mind az öt „szövetségesünk“ fegyverei által megmenekített hazaárulóink ezt a vereséget teljes húsz esztendeig győzelemnek kiáltották ki. Ugyanúgy, ahogy a hasonszőrűek Lengyelországban is tették azt követően, hogy 1981-ben Jaruzelski tábornok fegyverekkel próbálta pacifikálni a Szolidaritás vezetésével kialakult nagy népi egységet. A Prágai Tavasz eltiprása és Jaruzelski diadala is ugyanolyan „győzelemnek“ bizonyult, mint amilyet 1956-ban arattak a szovjet tankok Magyarországon, illetve kovácsoltak a szilárd bolsevik maghoz tartozók Kádár vezetésével. Tény, hogy szuronyokkal sok minden elérhető. De szuronyok hegyén ülve egyetlen lényeges probléma sem oldható meg. A „konszolidálás“ húsz esztendeje alatt legfeljebb abban a masa- ryki tételben fogódzkodhattunk meg, amelynek az a lényege, hogy az igazság hosszú távon, végül is győzelmeskedik. Számunkra ez a hosszú táv több mint két évtizedben mérettetett ki, és most nem tehetünk mást, mint hogy összegezzük, mit nem tudtunk végrehajtani abból, amire 1968 januárjában vállalkoztunk. Elsősorban is le kell számolnunk egy illúzióval; az a rendszer, amelyet a Prágai Tavasz jegyében meg akartunk reformálni, lakhatóvá próbáltunk tenni, nem reformálható meg és nem tehető lakhatóvá. A bolsevizmus teljes mértékben és világviszonylatban csődöt mondott, alkalmazhatatlannak bizonyult. Egyetlen országban sem volt képes az emberiség nagy kérdéseinek megválaszolására. Több európai országban is voltak kísérletek emberszabásúbbá tételére, ezeket azonban fegyveres erővel mindig, úgyszólván csírájukban elfojtották. Ezek a fegyveres beavatkozások — noha ideig-óráig hozzájárultak a rendszer fenntartásához - tulajdonképpen a bolsevizmus vereségeinek bizonyultak. Az első világháború utáni időszakban tucatnyi sürgős megválaszolásra váró kérdés merült fel az iparilag fejlett világban. Európában két olyan irányzat alakult ki, amely mindmáig fennmarad és érvényesül. Az egyik a szocialista és a szociáldemokrata pártok mozgalma, a másik pedig a keresztényszocialista mozgalom. Mindkettő jelentős eredményeket ért el a dolgozó emberek életében felmerülő kérdések -megoldásában. Történelmi tévedésnek bizonyult, hogy a szociáldemokrácia kettészakadt és tragédiának, hogy a radikális, a bolsevik irányzat számos országban oly nagy népszerűségre tett szert, majd a második világháború után Kelet-Európábán számos helyen állampártként kezdett működni, és a minden hatékonyságot nélkülöző szovjet gyakorlatot honosította meg. Most, két évtizednyi késéssel, végre hozzáfoghatunk dolgaink rendezéséhez, életünk szabadabb formálásához. A fejlett Európához viszonyított lemaradásunk többszöröse az 1968-ban mért fejlődésbeli különbségnek. A hazaárulók konszolidációjának időszakában mérhetetlen erkölcsi és szellemi kár keletkezett, amelynek elhárítása talán hosszabb ideig tart, mint a gazdasági talpraállás. Most mégis van ok a derűlátásra, mert egészen megváltoztak a viszonyaink, és szándékaink megvalósításában már nem gátolnak bennünket nagyhatalmi determinációk. Most már valóban rajtunk múlik, hogy merre haladunk. Kegyes volt a sors azokhoz, akik a jóhiszemű és tiszta lelkű, radikális változásokat áhító, nagy-nagy anyagi gondokkal küzdő régi munkásemberek közül nem érték meg a rendszer összeomlását. Nem kellett látniuk a hatalmukkal visszaélők szánalmas mesterkedéseit a csehszlovákiai bolsevizmus ago- nizálásának utolsó esztendeiben. Kegyes volt hozzám a sors, hogy megérhettem augusztus 2Í-énck első szabad évfordulóját. Tóth Mihály 1968. AUGUSZTUS 21. PRAGA 1968 augusztus
