Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-02-02 / 5. szám

mmfms VACLAV HAVEL KOZTARSASAGI ELNÖK BUDAPESTEN TALÁLKOZOTT A MAGYARORSZAGI SZLOVÁKOK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGÉNEK FŐTITKÁRÁVAL, MÁRIA JAKABOVÁVAL, AKI A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ALELNÖKE. ŐSTK - MTI telefotó M agyar vagyok. Tagja an­nak a közösségnek, amely történelmi okok miatt több országban él. Saját bőrün­kön tapasztalhattuk, hogy a nemzeti kisebbség puszta lé­tével itt, Közép-Európában, több esetben vált a feszültség forrá­tő és őrző bólogató Jánosok­nak. Persze arra nem tudnék választ adni, hogy abban a struktúrában mit lehetett volna tenni a változásokért. Már egy ártatlan tiltakozó levelet is a tit­kosrendőrség vizsgált ki. Forr a világ. A nemzetiségi iéma. A prosperáló és higgadt angolok évek óta képtelenek megoldani az ír kérdést, Spa­nyolországban pedig Baszkföld követel függetlenséget. A világ más tájain pedig még rosszabb a helyzet. Gondoljunk Indiára, Sri Lankára, Szudánra stb. ai házban lesz a mi otthonunk is sává. Időről időre fellobbanó elégedetlenség, vagy mestersé­gesen felszított nacionalizmus szenvedő alanya, céltáblája vol­tunk. Egyszer a „mindent visz- sza“, máskor a reszlovakizálás. Ugyanannak a járhatatlan útnak a két véglete. Egyszer a nemzeti kultúrához tartozást nyilvánítot­ták súlyos bűnné, majd a „reci­procitást“ vágták a fejünkhöz. A második világháború után, a kitelepítések, lakosságcsere, csehországi deportálások után aztán 1948-ban „a jégtörő febru­ár“ a kommunista internaciona­lizmus szellemében a nemzeti­ségi problémák megoldását ígérte, a sok lázálom között ott volt minden kisebbség minden­kori vágya, a határok ne válasz- szanak el, érvényesüljön az alapvető emberi jogokhoz tarto­zó kapcsolatok szabadsága. A bürokratikus apparátus hány szép ígéretet, részletintézkedést csinált vissza ezernyi indokkal, kényszerrel, fenyegetéssel. A határok nem tűntek el, sőt a legszigorúbban a kommuniz­mus zászlóvivője őrizte, persze a hűséges „tábor“ sem maradt el mögötte. A határon belül pedig folyt a szélmalomharc. A törvényho­zásban és a pártfórumokon olyanok képviselték a csaknem egymilliós magyarságot (Egy­szer talán megéljük a szabad népszámlálást is!), akik ugyan beszéltek magyarul, de soha Í sem voltak szószólói, értői az itt élő kisebbség létérdekeinek. Sajnos, akkor a Csemadok ve­zetése is cinkostársa volt ezek­nek a funkcióikat betegesen fél­problémák, villongások, sőt har­cok naponta szerepelnek a hí­rekben. A világlapok szemleírói szerint a Szovjetunió egységét fenyegetik a méltánytalanságok ellen és az önállóságért küzdők Azerbajdzsántól, Grúziától a Baltikumig. A nacionalista szenvedélyek gyors hulláma ha­tárkiigazításokat, Európa térké­pének megváltoztatását követe­li, ami már kiszámíthatatlan vi­lágpolitikai következményekkel járhat, és elsöpörheti a pere­sztrojkát, a leszerelési reménye­ket is. Itt csak a kölcsönös kompromisszum és a világ sor­sának mérlegelése segíthet. Azonban nem jobb a helyzet Bulgáriában sem, ahol a bizony­talankodó vezetés zsákutcába jutott. A török kisebbség jogai­nak sok évtizetes semmibevéte­le most visszaütött. A tömegek a kormány egyenjogúságot ki­mondó intézkedései miatt tün­tetnek. A vezetés pedig tehetet­len ezekkel a „faji“ megmozdu­lásokkal szemben. Románia volt Európában a ki­sebbségi politika szégyenfoltja. A lakosságra nehezedő súlyos elnyomás kétszeresen sújtotta a kisebbségeket. A győztes népi felkelés azonban utat nyitott egy újfajta együttélésnek. Első ered­ményei már mutatkoznak, újjá­szerveződik a magyarság, új in­tézményeket, lapokat, iskolákat létesít. A nacionalizmus ellen nincs egységes gyógyszer, mindent a helyi viszonyoknak és követel­ményeknek megfelelően kell megoldani. A nyitott polgári tár­sadalmakban is sok még a prob­Mindez azt bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdés nagyon érzékeny, törékeny dolog. Talán az is szerencse, hogy a régi rendet egy nacionalizmustól nem fertőzött ifjúságnak sikerült elsöpörnie és utat nyitnia a de­mokratikus fejlődés felé, amely szándékaink szerint elvezet az európai házba, ahol mindenki 'annak vallhatja magát, aminek érzi, és ott élhet, dolgozhat, ahol akar. Amikor elindulunk ezen a közös úton, jó lesz, ha egymás megbecsülését olyan emberi ér­tékekre bízzuk, amit nem kezdhet ki politikai vagy párthovatarto­zás. Nekünk Csehszlovákia a szülőföldünk, itt akarjuk építe­ni az európai házat, egymás megbecsülése, tisztelete alap­ján, amelynek egyik fő eleme a tolerancia. Ezután a csehszlovák-ma­gyar kapcsolatok nem a bős -nagymarosi betonkolosszusra épülnek majd, hanem két de­mokratikus szomszédország egymásrautaltságára, egymás becsülésére, az anyaországhoz fűződő történelmi és érzelmi kapcsolatok kölcsönös tisztele­tére. Mindezek reménykeltő bi­zonyítékai külügyminiszterünk, Jirí Oienstbier első magyaror­szági látogatásának eredmé­nyei. Reméljük, Václav Havel' köztársasági elnök Budapesten jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat“. Hiszen az európai házban mindkét ország vala­mennyi nemzetének és nemzeti­ségének egyenrangú helye 1682 SZŰCS BÉLA 1. Azerbajdzsán Gjanzsa városában a nemzetiségi har­cok áldozatait gyá­szolja a tömeg 2. Szófiában tízezrek tüntetnek a török kisebbség egyen­jogúságának elis­merése ellen 3. Jugoszlávia leg­nyugtalanabb ré­sze Koszovo, ahol egymást érik az al­bánok tüntetései 4. Észak-Írországban nincs olyan hét, hogy valaki áldoza­tul ne esne az an­gol katonai jelenlét ellen folyó terror­akcióknak (CSTK-felvételek)

Next

/
Thumbnails
Contents