Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-26 / 4. szám
i/asÉrnap Jó llakni vagy torkig lenni? Persze, a dolognak hivatalos magyarázata is van: 1989-ben a rendkívül kedvező időjárásnak, a mező- gazdasági termelésben eszközölt változásoknak köszönhetően aránylag elegendő élelmiszer termett: valamivel több mint 20 millió tonna hántolatlan rizs. Vietnamban ugyanis különböző kulcsszámok segítségével mindennemű élelmiszert rizsre számítanak át. Talán azért, hogy egyszerűbb legyen a statisztikusok dolga, számomra ugyanakkor ködösebb is. A számok bűvészei szerint 1982-ben egy lakosra számítva 264 kilogramm élelmiszert termeltek, 1987-ben már csak 230 kilogrammot, mégpedig a mezőgazdasági termelés viszonylagos növekedése ellenére. A csökkenés azért volt ilyen szembetűnő, mert a termelésnél sokkal gyorsabb volt a népszaporulat emelkedése. Ekkor arról is szóltak a kimutatások, hogy az élelmiszerhiány akuttá vált, az ország északi részén hozzávetőleg 3 millió ember éhezik, s a gyermekek 30 százaléka alultáplált. Nos, a legutóbbi, decemberi statisztika szerint tavaly egy főre hozzávetőleg 320 kg rizsnek megfelelő élelmiszer termett az országban, s ebből már jut exportra is(?) Csupán azért fogadom ezt fenntartásokkal, mert a statisztika még senkit sem lakatott jól - esetleg torkig van vele az ember. Azért nem hiszek az egy lakosra átszámított kilókban és kalóriákban, mert (amellett, hogy önkéntelenül is egy rossz ízű európai gyakorlat jut róla az ember eszébe) maguk a vietnamiak is arról cikkeznek, hogy nem sikerült biztosítani az igazságos elosztást, az országban elharapódzott a korrupció, virágzik a feketekereskedelem. Távol áll tőlem, hogy kétségbe vonjam a vietnami statisztikusok tisztességes szándékait. Tudom azt is, hogy a problémákkal Hanoiban szintén tisztában vannak. Csupán érzékeltetni akartam: ha mindezek ellenére az élelmiszer-export mellett döntöttek, az bizonyítja, milyen nehéz választások előtt áll a vezetés, milyen kemény szorításokkal küszködik a gazdaság. Itt kell megjegyezni, az idén már 2 millió tonna rizst akarnak exportálni, ami 500 millió dollár bevételhez juttatná az államkasszát. S ez is nélkülözhetetlen az egyre növekvő vietnami adósságállomány csökkentéséhez. Tavaly vitathatatlanul pozitív változások indultak meg a korábbi évek stagnálásához képest. A mezőgazdaság javuló eredményei annak tudhatok be, hogy felismerték: Ázsiában a kelet-európai mintára szervezett szövetkezetek nem lehetnek hatékonyak. Most a föld jelentős részét hosszabb időre bérbe adják a parasztcsaládoknak. A szövetkezet csak a szerződés megtartását ellenőrzi: a paraszt a föld fejében a termés bizonyos hányadát beadja, a többit ott és úgy értékesíti, ahogyan az neki a legjobban megfelel. Fellendült az ipari termelés is, bár nem a kívánt mértékben. Do Muoi kormányfő szerint az 1989-es esztendő legnagyobb sikerének az számít, hogy megfékezték az infláció ütemét. A nemzeti jövedelem 3,2 százalékkal nőtt, igaz, a tervezettől elmaradt: 8,2 százalékot irányzott elő. Sok vietnami közgazdász felismerte a gyökeres változások szükségét, s azt, hogy a szocialista partnerektől kapott segítség csak a legfájóbb repedések betöméséhez elég (ha elég), ebből megélni nem lehet. Amit a KGST szófiai ülése is igazolt, Exportorientáció a mezőgazdaságban - felvételünk az Anhson szövetkezet dohányföldjén készült (Archívumi felvétel) (átlrendezik soraikat? Nem akartam hinni a szememnek, amikor tavaly december közepén Hanoiban közzétették: Vietnam az 1989-es esztendő első tíz hónapja alatt 1,2 millió tonna élelmiszert exportált. Azért volt hihetetlen, mert Vietnam korábban behozatalra szorult élelmiszerből, évente minimum félmillió tonnát importált, s még így - a szocialista országoktól kapott segélyekkel együtt - sem tudta fedezni a szükségletet, jóllakatni a 65 millió embert. Több kosárfonó mester összefogott és szövetkezetei alakított. Termékeik döntő hányadát exportálják. Nem csak nekik van belőle hasznuk, az államnak is (Archívumi felvétel) hiszen e fórumon szó volt arról, hogy az európai tagországok sem engedhetik meg maguknak a végtelenségig azegyoldalú segítségnyújtást, át kell térni a kölcsönösen kifizetődő együttműködési formákra. Igen, Hanoiban ezt felismerték, de a megvalósítás számos akadályba - ideológiai, politikai akadályokba is.- ütközik, s ezért elég lassú az átállás. Nagyobb önállóságot kapnak a vállalatok, érvényesül a többszektorúság, vagyis az állami és szövetkezeti mellett megjelentek a magán- és a vegyesvállalatok (magán- és állami tulajdon). Sőt, az új törvényekkel a külföldi tőkét is be akarják csalogatni az országba. Ideológiai zavarok Érzésem szerint a kelet-európai események sokkal nagyobb hatással vannak Vietnamra, mint azt hivatalosan beismerik. A hanoi vezetés nem bírálja az európai országokat nyíltan, de fokozottan szól a Vietnami KP vezető szerepének fontosságáról, a szocializmus előnyeiről. Szokatlan, sőt meglepő volt, hogy a központi bizottság január 2-án a sajtóban közzétett üzenetben fordult „ minden párttaghoz, a katonákhoz és a lakossághoz“, sürgetve a párt egységének megújítását, a hatalommal való visszaélés, a korrupció elleni harcot. „A bírálat és önbírálat programját minden kommunistának teljesítenie kell, a politikai bizottság tagjaitól kezdve egészen az alapszervezetek taqsá- 9áig“ E programot jó két éve hirdették meg azok a dél-vietnami veterán forradalmárok, akik a franciák és az amerikaiak ellen küzdöttek. Ho Si Minh-városban megalakították a Forradalom Veteránjainak Klubját, s indítottak egy lapot is. Egyedül ók merték bírálni a pártvezetést, a párt befolyásának csökkenését. Szerintük például hiba volt, hogy túl gyorsan, elhamarkodottan- integrálták északot és délt, s hogy a déli országrészt az északiaknak rendelték alá, a ,,hozzá nem értő, önimádó, nagyhatalmú mandarinoknak“. Ezt a nem hivatalos lapot a harmadik szám megjelentése után, a múlt év tavaszán betiltották. Pozitív példák... Éppen az a tény, hogy Kelet- Európában a kommunista pártok elvesztették pozícióikat, fokozza a vietnami vezetés aggodalmát, ami felerősített egy - korábban nálunk is érvényes és nagyon helytelen - tendenciát. Egyre kevesebb a lapokban a bíráló cikk. Olyan megfontolás alapján, amely szerint a pozitív példákat kell kiemelni a szocializmus életéből, nem pedig a kilátástalan- ságot terjeszteni. Az 1986-o's VI. pártkongresszus határozataira mért csapás ez, vagyis a nyíltabb tájékoztatásra. Ami a december végi parlamenti ülésen szintén tapasztalható volt: nem hozták nyilvánosságra a költségvetés egyes tételeit, a közrend helyzetét elemző belügyminiszteri expozét stb. A sajtótörvényről folytatott vita a VNA hírügynökség szerint heves volt. Az ütközőpont: adhatnak-e ki magánszemélyek lapokat? Az 1957-es, még érvényben lévő törvény azt mondta, hogy igen, s emellett főleg Ho Si Minh-város képviselői kardoskodtak. Végül a törvényhozók 354:33 arányban elvetették, mondván, e törvény „a burzsoá szabadságjogok megnyilvánulása volt“. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a súlyos gazdasági gondokkal küszködő vietnami vezetés az ideológiában is kétfron- tos harcot nyit. Eddig csak az olyanok ellen küzdött, akiket nálunk azelőtt konzervatívoknak neveztünk. Ez a réteg még a legkisebb reformokat is elutasítja, azt állítva, hogy azok a szocializmus elárulását, kiárusítását jelentik. S most lassan - ha még nem is annyira nyilvánosan - jelentkeznek azok, akik a mostani „reformereket“ (a vezetést), a szocializmus megújulását hirdetőket is konzervatívoknak tekintik. Ők Kelet-Eu- rópára figyelnek. És okulnak? MALINAK ISTVÁN 1990.1.26. A világ legdrágább utcái Van 675 dollárja? Ha igen, akkor a tokiói Ginzán nagyon szép dolgot vásárolhat érte. Ha viszont a pult túlsó felén áll, s mondjuk ön üzlettulajdonos, akkor ennyit kell fizetnie 0,09 négyzetméter eladótérért egy évben. Egy New York-I ingatlankezelő vállalat nemrégiben listát állított össze arról, hogy melyek a világ legdrágább utcái, vagyis hol kell az üzlettulajdonosoknak a legtöbb bért fizetniük egy négyzetméterért. A Ginza után a második legdrágább utca a hongkongi Nathan Road-Queens Road (575 dollár), majd pedig a New York-i East 57th Street (550 dollár). Szintén New York-i utcákkal folytatódik a sor: Fifth Avenue (500) és a Madison Avenue (400). Az első tíz között csak két európai van, a londoni Bond Street és a párizsi Rue de Faubourg. OLASZORSZÁG Négy gyilkosság naponta Szicília keleti partvidékén mindennapos eset, hogy megcsörren a telefon a csendőrállomás épületeben, s egy hang igy kezdi: „A trecastagni erdőben pontosan itt és itt...“ A rendőrök már tudják mit kell tenni, az erdő valamelyik eldugott részén találnak egy hullái. Az említett erdőben nemrégen egyszerre három 18-20 éves fiú holttestére bukkantak. Három holttestre azon 1200-1300 áldozat közül, akiket Olaszországban évente meggyilkolnak. A római statisztika szerint az országban naponta átlag négy gyilkosságot követnek el, havonta 117-120-at. Az utóbbi két-három évben jelentősen növekedett a legsúlyosabb bűncselekmények száma. 1986-ban 879 embert öltek meg, egy évvel később pedig már 1150-et. A szomorú statisztikában a délvidék vezet, pontosabban Szicília, Campania és Calabria. Itt követik el az emberölések 74 százalékát. \ *r
